Ami nem is csoda, hiszen ezidáig nem lehetett megfelelő mélységű információkhoz jutni ezzel a meghatározó jelentőségű magyar újdonsággal kapcsolatban. A számomra is sok, eddig nem ismert információ közül engem főként a termesztéstechnológiai és ökonómiai kérdések érdekeltek. A téma energetikai vetülete – mint az e témában nem túl járatos szakembert – már kevésbé érintett.

Ahogy fokozatosan többet is megtudtunk – s közben egyre csak jegyeztem a sarokszámokat –, egymás után többször is felkaptam a fejemet e biológiai csoda kapcsán. Már kezdtem félni, hogy az én majd 200 éves alma máteremben nem jól rakták be a fejembe a talajtan, a növénytermesztés és a tápanyag-utánpótlás alapjait.

Néhány nap múlva, miután a friss tudás némileg leülepedett, és a téma iránti felkavaró érzelmi túlfűtöttség egészséges szintre hűlt vissza, elővettem az előadásról szóló jegyzeteimet. Átnézve a hevenyészett anyagot, az én szakmai ismereteim alapján sehogy sem akart összeállni egy egységes kép. Felsejlettek általános iskolás matematikaóráim, amikor – mint az e tudomány területén tehetségtelen diák – a táblánál vért izzadva sem tudtam az egyenlet két oldalát úgy rendezni, hogy az egyenlőség megtalálja a helyét. Azt, akkor, ott – utólag – helyénvalónak találtam, de hogy oly sok mezőgazdasági tanulmány és praxis után ennek az egyenletnek nem találtam a megoldását – ez már feldühített.

Ezért, megragadva az alkalmat, kérek segítséget a Mezőhír hasábjain. Segítsenek nekem rendezni ezt az egyenletet! Néhány sarkalatos pontot kiemelnék az előadásból, és várom ezekre a megoldásokat tanultabb, tapasztaltabb kollégáimtól.

Mára azt megtudhattuk, hogy egy Agropyron fajjal állunk szemben. Mi, halandók ezidáig legfeljebb „kistestvérével", a tarackbúzával (Agropyron repens, Elymus repens), mint nehezen irtható gyomnövénnyel találkozhattunk. A „nagy testvér", az energiafű (Agropyron elongata) azonban 150-200 cm magas, és gyökerei 3-4 m-re is lehúzódnak. Tűri a sós, szikes talajokat, és két kaszálásra összesen 15-23 tonna szénaértéket képes produkálni. Ez nem semmi! Már a téma e korai szakaszában kibújt belőlem a növényvédelmi szakember. Jó néhány éve tanulmányoztam egy kísérletben a „kistestvér" (tarackbúza) elleni gyomirtási technológiákat, élükön a leghatékonyabb tarlókezelésekkel. Megállapítást nyert, hogy ezen – a „nagytestvérhez" képest – törpe faj beállt állományát csak több, nagy adagú glifozátos kezeléssel lehet – 1-2 év után – a veszélyességi küszöbérték alá szorítani.

Ha a gazda ki akar szállni az energiafű-termesztésből, milyen technológiával tud a területén más növény számára is kultúrállapotokat teremteni? Érdekes lehet a kidolgozott gyomirtási technológia ökonómiai elemzése is!

Izgalmas az is, hogy e sótűrő faj víznyomásos, esetleg szikes talajon hogyan képes elérni az alsó szinten publikált szénaértéket? Az én meglehetősen szerény botanikai ismereteim szerint a sótűrő fajok kifejezetten kis habitussal bírnak, és számtalan, a sótűrés iránt látható jeggyel rendelkeznek. Ezt azonban nem a 2 méteres szár és a 3-4 méteres gyökér jellemzi.

Vizsgálták-e, hogy gyenge adottságú talajokon (homokos, szikes, stb.) milyen termésprodukcióval bír a faj? Elérhető-e az említett körülmények mellett a 15-23 tonna termés szénaértékben? Ha igen, akkor milyen rendszerű kísérletből származnak az adatok, hogyan dokumentálták, a dokumentálást kik végezték?

Fontos ez a kérdés azért is, mert az előadó az energiafű termesztését mint lehetséges megoldást kínálta az 1.970 000 hektár nagyságrendű, 17 AK alatti szántóterületek hasznosítására. Sőt, mellékesen szóba került, hogy Magyarország első osztályú szántóin is ezen elvitathatatlanul szárazságtűrő faj termesztésének támogatását helyezhetné előtérbe a mezőgazdasági kormányzat, az öntözési támogatás helyett.

Nagyon izgalmas és meglepő volt, hogy a faj 10 éves állománya után 1%-os humusztartalom-növekedést tapasztaltak a fű talajában. Az én ismereteim szerint Békés megyében, Battonya térségben mintegy rezervoár területként őriznek ún. bolygatatlan mezőségi talajokat (azokat emberi kéz csak vélhetőleg kutatás céljából érintette). Ezek a talajok 20-30 ezer éves fejlődésük alatt 4-6%-nyi humuszt voltak képesek felhalmozni a magasfüves puszták alatt, úgy, hogy 20 tonna szénaértéket senki sem akart onnan évente elszállítani. Ezen a területen pedig hosszan, fokozatosan lejátszódhatott a humuszosodás.

Milyen biológiai csoda eredményezi ezt a természetes folyamatoktól messzemenően elrugaszkodott humusztartalom-növekedést?

Amennyiben ez a csoda bizonyíthatóan létezik, már önmagában hosszú időre megoldotta az emberiség energetikai problémáját.

Érdekesnek találtam a faj vázolt tápanyagigényét. A 120:80:150 kg/ha NPK hatóanyag-mennyiség az általunk ismert fajok (pl. kukorica) 20 tonna termésszintjéhez (már, ha lehetséges) katasztrofálisan kevés, éhen halni pedig sok. Győzködhetem magam, hogy e faj esetében természetesen olyan mélységű rétegek tápanyagraktárai is megnyílnak, amivel mi nem is merünk számolni.

Milyen tápanyagraktárakkal lehet azonban számolni gyenge adottságú (homok, terasz csernozjom, stb.) talajokon? Milyen tápanyag-utánpótlási javaslatok vannak a gyenge adottságú, a 17 AK alatti területekre? Milyen mechanizmus juttatja le a foszfort és a káliumot egy beállt állomány tápanyagfelvételi szintjébe? Létezhet egy kettős gyökérrendszer, amely a vizet mélyről (szárazságtűrés), a tápanyagot pedig sekélyről képes felvenni?

Érdekes történet a termesztési lehetőségek közgazdasági és jogi háttere. A gazda köt egy tízéves időtartamú (kötbéres) szerződést, miután befizetett hektáronként 10.000 Ft-ot. Vállalja, hogy a szerződésben a megszabott mennyiséget rendszeresen, az utolsó szalmaszálig átadja, és ezért cserébe 6.000 Ft/tonna garantált árat kap, tíz éven keresztül, különösebb árfolyam- és kamatkorrekciók nélkül.

Vonzónak tartják-e ezt a csúcstermés (20 t/ha) esetén 120.000 Ft/ha körüli árbevételt mindenféle időtényező, kamat és egyéb garanciák nélkül? Érdemes-e váltani egy új növényre, ha közepes búzahozammal (5 t/ha) középárral (25.000 Ft/t) ezt az árbevételt felülmúlhatjuk? Milyen kilátásai lehetnek egy gyenge adottságú területen termelő gazdának, ahol a terméseredmények rosszabbak, és Damoklesz kardjaként a kötbér is ott lebeg a feje felett?

Szükséges megoldást találni a mezőgazdaság újraélesztésére. Erre nagyon jó lehetőség a biomassza energiacélú hasznosítása. Fontos, hogy mielőtt stratégiai döntéseket hoznánk (10 év nagy idő), gondoljuk végig, milyen megpróbáltatások és buktatók várnak ránk! Tegyünk fel az előbbiekhez hasonló kérdéseket magunknak, gazdatársainknak, mielőtt meghoznánk nagyívű döntéseinket! Kell, hogy legyen egy világos termesztéstechnológia és egy mindkét fél számára megfelelő biztosítékokat tartalmazó szerződéses kapcsolat. Ennek hiányában a hagyományos növények termesztése nagyobb biztonságot ad, mintha hirtelen váltás eredményeként majd egyszerre szembesülünk a nem várt nehézségekkel.