A nyugati határszélen bőven jutott az égi áldásból, és a szél „jóvoltából" bizony egyenetlen volt a lehullott hóréteg vastagsága. Ez a tavaszi munkák szempontjából heterogén viszonyokat teremt, megnehezíti a gépek mozgását, egyáltalán; a munka megkezdését. A belvíz márciusban megjelent az ország síkvidéki területein – Alföld, Kisalföld –, és a szakemberek szerint további nagy mennyiségű hó olvadása várható a vízgyűjtőkön. A folyók tartós áradása tovább növeli a belvizes területek nagyságát, és egyben lehetetlenné teszi azok megművelését. Természetesen az áttelelő kultúrákban – őszi árpa, őszi búza, repce, évelő takarmánynövények – a víznyomás és a tartós vízborítottság egyenlő lehet a kipusztulással. A demonstráció után erkölcsi és anyagi értelemben is lassan magukhoz térő gazdák nagyon sok helyen szembesülnek azzal, hogy a jó áttelelési kilátások ellenére ki kell szántani vetéseiket vagy azok egy részét. Ez természetesen további gondokat vet fel, hiszen e kultúrák pótlása – még ha a talajviszonyok engedik is – egyáltalán nem könnyű feladat, és további anyagi terheket jelent. A tavaszi lágy esők – amikre máskor persze nagy szükség lenne – pedig tovább késleltetik a föld pirulását, a talajművelés megkezdését.

A gazdálkodás biológiai órához igazodik

Magyarország lassan a búza, kukorica és napraforgó országa lesz, hiszen ez a három növény adja a vetésterület közel 2/3-át, mintegy 3 millió ha-t. Hogy ez az idei évben is egyre inkább így alakul, annak számos összetevője van. Leginkább az, hogy a gazdálkodásban tapasztalható szűkös anyagi lehetőségek miatt a korábban jobban gépesített, látszólag egyszerűbben – és szerződés nélkül is bátrabban – termelhető ipari növények felé tolódik el a termelés. Más, korábban termelt szántóföldi növények – borsó, len, kender, burgonya, cukorrépa, cikória, szója, köles, mohar, takarmánynövények, stb. – termelési lehetőségei beszűkültek, nem hozzáférhetőek a szerződések, és ezek a támogatottak köréből is kimaradnak. Az alternatív növények esetében pedig egy jó termőév után – mint a 2004-es – szintén nem lehet számítani keresletre. A kérdés az, hogy jó-e a hazai növénytermesztés számára ez a nagymértékű arányeltolódás, ill. milyen hatással lesz a művelt területekre a kényszerű vetésváltási gyakorlat?

A szakma ismeretanyaga alapján egyáltalán nem szerencsés, hogy nem kerül elegendő pillangós és korán lekerülő kultúra az őszi vetések elé, ill. hogy a termelők – más-más okok miatt – ősszel nem használnak zöldtrágyanövényeket a tavasziak alá. Természetesen a piaci trendek és elvárások mindenütt beleszólnak a növényválasztásba, de van egy ésszerű, szakmai indokokkal alátámasztható határ, hogy milyen mértékig. Sajnos, ezen túlmenően a magyar termelők a nagyfokú anyagi kiszolgáltatottságnak is szenvedő alanyai, hiszen már ősszel is kényszerpályán voltak a terményértékesítés elmaradt árbevételei miatt. Ezt követően nagyon lassan – csak demonstráció árán – férnek hozzá jogos támogatási forintjaikhoz, nagyon sokan így is csak a tavaszi talajmunkák optimális idejű megkezdése után. Sokszor volt szó arról, hogy ha a pénzügyminiszter nem tudja, mikor jelentkeznek a mezőgazdaságban a költségek és milyen nagyságrendben, akkor a szakminiszternek időben fel kellene hívnia erre a figyelmét! A mezőgazdasági termelés nem a naptárhoz igazodik, mint azt esetleg a „flaszteren élők" gondolják. Itt biológiai óra ketyeg, és az időszámítás ehhez igazodik. Ráadásul a növénytermesztésben egy évben egyszer van lehetőség eredményes termelést folytatni – kis szerencsével esetleg másodtermesztéssel, csak erre nagy tömegben általában nincs piac, viszont annál nagyobb a kockázat –, és legtöbbször ahhoz is az égiek áldására van szükség. Ha ez nem teljesül, sokasodnak a gondok. Ugyanakkor – ahogyan az az unióban működik – segíthetnek a gazdáknak az ésszerűen kigondolt támogatások, még akkor is, ha ez sok hozzá nem értő embernek egyelőre nem tetszik idehaza. Azért nem, mert a tájékoztatásokból nem értesülnek kellőképpen a mezőgazdaságban rejlő kockázatokról, a költségfelhasználásról, a ciklikusságról, a befektetett munka menynyiségéről, az objektív piaci gondokról.

Az agrárium segíthet az ország szorult helyzetén

Magyarország nyersanyagokban szegény ország, ahogyan azt az általános iskolában, földrajzórán is tanítják. Éppen ezért sokkal inkább a termőföld nyújtotta lehetőségekkel kellene igazán jól sáfárkodni, és végre elfogadni, hogy csak az önálló és elismerten jó adottságú agrárium képes az ország egyre több kritikára okot adó helyzetén segíteni. Ehhez persze nem bürokratikus gátakat kell építeni a gazdálkodók elé, hanem támogatni kell a tevékenységüket – ahogy azt a „régi" EU tagállamok teszik –, gyorsvonati sebességgel meg kell teremteni a magyar termékek piacvédelmét, és elemi erővel kell kiszorítani a mindent elárasztó, értéktelen, olcsó külföldi termékeket a magyar piacról. A multinacionális cégek felé tapasztalható mindenáron való megfelelés sehova sem vezet. Ettől csak tönkremegy a magyar mezőgazdaság és kisvártatva a magyar gazdaság is. Ehhez a felismeréshez talán nem kellene először teljesen porig rombolni az évszázados agrármúltat, mert onnan már valószínűleg semmit nem lehet újra felépíteni.

Az idei év a vártnál sokkal több nehézséggel indul a növénytermesztésben. Ennek ellenére a gazdaember – akinek ez a kenyere – ugyanolyan elánnal, lelkesedéssel veselkedik neki a munkának, mint tette azt korábban. A remények újraélednek, még akkor is, ha a közelmúlt vagy akár a jelen tapasztalatai keservesek. A gazdaember ilyen volt és ilyen is marad. Ahogyan megérzi a pirkadó föld illatát, talán még a felgyülemlett haragja is elszáll, akárhogyan bántotta is meg a miniszterelnök az utolsó szó jogán. Semmi másra nem vágynak már a magyar termelők, mint arra, hogy értelmes célért, a munkát és terményt elismerő fizetségért és „ingerszegény" szakmai környezetben dolgozhassanak. Nem olyan nagy igény ez, amit ne lehetne megteremteni.

Ha mindenki tisztességesen elvégzi a feladatát, akkor be kell állnia egy működőképes rendszernek. A gazda termeljen, és kapja meg a termény ellenértékét, valamint az őt megillető támogatást. A terménykereskedő és feldolgozó tisztes – és a jelzőn van a hangsúly(!) – haszonnal vásárolja fel a terményt, továbbítsa vagy dolgozza fel! Az állami szakapparátus kellő létszámmal álljon rendelkezésre a mezőgazdasági igények kiszolgálására, kínálja érthetően a pályázati lehetőségeket, jelezze a határidőket, és bíráljon lehetőleg gyorsan és korrekt módon! Egyszóval; használjuk ki a rendelkezésre álló lehetőségeket sokkal jobban, és az uniós sorban – szégyenszemre – ne az utolsó helyen kullogjon az a Magyarország, amelynek mezőgazdasági adottságaival sokan cserélnének a tagországok közül.