A jövedelmezőség növelésének útja a termesztés intenzívebbé tétele és így a termés mennyiségének javulása mellett a magasabb minőségi paraméterek elérése. Az intenzív gazdálkodás egyik meghatározó eleme a komplex módon kialakított és szakszerűen folytatott öntözéses termesztés. Ma már hazánkban a szántóföldi növények öntözésének jelentőségét különösebben nem szükséges hangsúlyozni. Jelenleg és a jövőben a legfőbb törekvésünk: a rendelkezésre álló vízkincs maradéktalan és egyben leggazdaságosabb felhasználása, valamint ezen keresztül termőterületeinken az eredményesebb gazdálkodás elősegítése. Hazánkban csakúgy, mint a többi fejlett mezőgazdaságú országban, az öntözéses gazdálkodás jelentősége egyre nő.

A kalászosok (őszi búza) öntözése

A rövid tenyészidejű és általában szárazságtűrő kalászosok közepes terméséhez az átlagos csapadékú években Magyarországon elegendő csapadék áll rendelkezésre. Ennek megfelelően az őszi búza termesztése hazánkban a jövőben is döntő mértékben az öntözés nélküli termesztésen alapul, az öntözésre berendezkedett gazdaságokban azonban – a vetésváltás követelményei miatt – előfordulhat az őszi búza öntözése is. A búzatermesztés egyik alternatív fejlesztési lehetősége ugyanis a megfelelő időben, megfelelő módon és szükséges mennyiségben végzett mesterséges vízkiegészítés.

A búzát tekintve hazánk a feltételesen öntözhető területek zónájába tartozik. Vannak olyan évjáratok, amikor a természetes csapadék még a jelenleg köztermesztésben lévőknél igényesebb fajták vízigényét is fedezi. Sőt, időnként még olyan esetekre is fel kell készülni, amikor a lehullott csapadék önmagában is soknak bizonyul. Az átlagosnál lényegesen több május-júniusi csapadék és az esetleges nagyobb vízadaggal végzett öntözés kölcsönhatása pedig a legkülönbözőbb gombás megbetegedések gyors felszaporodása következtében termésdepressziót is okozhat. Az átlagosnál szárazabb vagy kifejezetten aszályos években viszont a búza öntözésének jövedelmezősége vetekedhet a mezőgazdaság bármilyen más, gazdaságosnak ítélt rövid lejáratú ráfordításával.

A vízellátás szempontjából a kritikus időszakok a következők: a szárba szökés és a virágzás. A szárbainduló búza zavartalan vízellátást igényel, ugyanis e fázisban – amely mintegy 30 napig tart – termeli a legtöbb szárazanyagot, az összes szárazanyag közel 50%-át. A kedvezőtlen vízellátás – abban az esetben, ha ősszel és télen kevés csapadék hullott, a tavasz száraz és meleg – zavarja a növény fejlődését. Kísérletek szerint, ha ebben a fejlődési szakaszában éri aszály, a termés a felére csökken. A vegetatív szervek kisebbek lesznek, csökken az asszimilációs tevékenység is, ami a kalászkák virágszerveinek fejletlenségét vonja maga után. Éppen ezért fejlődésének ebben az időszakában – tehát április közepétől május végéig – indokolt biztosítani a talaj optimális nedvességtartalmát, mert a növény vízigénye ekkor szorosan megközelíti az evapotranszspirációs értéket, azaz, ebben a mintegy 6 hetes időszakban a 150-160 mm-t. Minél mélyebb rétegű, jobb vízgazdálkodású a talaj, minél bőségesebb a természetes csapadék, annál kevésbé van szükség az öntözésre.

A másik kritikus időszak a kalászolás és virágzás időszaka, amely aránylag rövid ideig tart. A magas hőmérsékletre és a rossz vízellátás hatására bekövetkező virágszervek részleges elhalása miatt hiányos lesz a megtermékenyülés, a termés jelentős mértékben csökken. Amennyiben az ősz és tél csapadékos volt, a tavasz pedig nem túlságosan száraz, a talajban tárolódott nedvesség mély termőrétegű talajon öntözés nélkül is kielégíti e kettős szakasz megfelelő vízigényét. Csapadékszegény évben, valamint sekély termőrétegű talajokon fontos és hatásos a kritikus időszakot megelőző vagy a kritikus időszakban végzett öntözés.

Az öntözéses termesztés alapvető igénye a fajta patológiai rezisztenciája. A jelenleg termesztett fajták csapadékosabb évjáratokban a szemtermést is csökkentő mértékben fertőződhetnek lisztharmattal, fuzáriumokkal, levél- és szárrozsdákkal, Ophiobolusszal, Cercosporellával, Septoriával és más kórokozókkal. Az öntözés hatásaként a párás állományklímák mindezeknek a betegségeknek kedveznek, és gyors elszaporodásukat eredményezhetik. Így egyes csapadékos években súlyos terméscsökkenés mutatkozhat, amelynek hatására a napok alatt bekövetkező, példátlan ütemű kényszerérés nyomán beálló ezerszemtömeg-csökkenés a terméskiesés okozója. Rendes körülmények között azonban az öntözés jelentősen emeli az egyedi produktivitást és a fajták ezerszemtömegét.

A kukorica öntözése

A kukorica öntözéses termesztése nemcsak célszerű, de igen gazdaságos is. Ezért is az egyik legkiterjedtebben termesztett növény gazdaságaink öntözött területein. Hazánkban az utóbbi években az öntözött kukorica vetésterülete növekszik, egyrészt a hibrid kukorica nagyobb biológiai termőképessége, másrészt az intenzívebb termesztési feltételek biztosítása következtében.

Az öntözés vonatkozásában néhány alapvető tényezőt kell elsősorban figyelembe venni. A kukorica bojtos gyökérzete általában sekélyen gyökerező. Nem véletlen, hogy a régi szakkönyvekben „istállótrágyázott kapásnövényként" emlegették, azaz olyan növényként, amely igényelte az optimális körülményeket. Ezen a tényen a nagyobb vitalitással rendelkező hibridek hoztak bizonyos változást, de a faji jelleg változatlan maradt. Ebből a tényből le kell vonnunk azt a következtetést, hogy a kukorica gyökérzetének zöme a talaj felső, művelt rétegében helyezkedik el, onnan veszi fel tápanyagainak zömét, és ezért az öntözéssel ezt a réteget folyamatosan nyirkosan kell tartani.

Ugyanakkor azonban a kukorica gyökérzete rendkívül érzékeny az anaerob, levegőtlen körülményekre. Csak rövid ideig tartó túlöntözés hatására is gyorsan felvörösödnek az alsó levelek. E hibát nitráttartalmú műtrágya azonnali adagolásával lehet ellensúlyozni, mert a levegőtlen talajkörülmények között redukciós folyamatok alakulnak ki a talajban, amelyek hatására nemcsak nitrát-N feltáródás nincs, hanem a már meglévő nitrát is nitritté redukálódik. Öntözése szempontjából tehát óvakodnunk kell a túlöntözéstől, amelyre igen kényes.

A kukorica kritikus fejlődési periódusa a címerhányás-virágzás időszakában van. A nagy vízfogyasztású időszak a szárba indulással, a növény testének gyors és tömeges felépítésével kezdődik, amely általában június közepe táján van. A virágzás ideje július első fele. A szemképződés időszaka mintegy augusztus elejéig tart. Így tehát a kukorica fő vízfogyasztási periódusa június közepétől augusztus elejéig tart.

Az Alföldön a levegő párologtatóképességének átlagos havi értékei (PET): júniusban 140 mm, júliusban 170 mm, augusztusban 160 mm. Ennek mintegy 75-80%-a a növény reális vízigénye, ha intenzív termelését kívánjuk biztosítani, azaz június közepétől augusztus közepéig mintegy 250 mm. Ebből a talaj nedvességkészlete egy részt képes fedezni, függően a talajszelvénytől és a talaj víztartóképességétől. A még hiányzó részt az ebben az időszakban lehulló csapadéknak és az öntözésnek együttesen kell fedeznie.

Az Alföldön az átlagos havi csapadékösszegek: júniusban 60 mm, júliusban 55 mm, augusztusban 45 mm. Azaz, június közepétől augusztus közepéig összesen mintegy 110 mm, amelyből legfeljebb 80-85 mm számolható úgy, mint ami a növény részére felvehető. Így tehát, ha ezen fő vízfogyasztási időszak 250 mm-es igényéből levonjuk az „átlagos" 80 mm-nyi csapadékot, úgy a talajnak 170 mm-t kellene raktároznia. Ennyi a művelt felső talajrétegben nem lehet, az itt található érték legfeljebb 100 mm-re becsülhető. Így átlagos csapadékú évben is szükséges a kukorica öntözése a nagy termés eléréséhez. De mennyivel inkább szükséges öntözni a kukoricát aszályos évben, vagy – különösen – gyengébb vízgazdálkodású talajokon. Egészen ritka és kivételes az olyan esztendő, amikor a kukoricát tenyészidejének legalább valamelyik szakaszában ne kellene öntözni.

Az öntözési módok közül az esőszerű öntözés a leginkább elterjedt. Azonban ennek megvalósítása bizonyos termelési kötöttségeket igényel. A hagyományos, merev, gyorskapcsolós csövekkel végrehajtott öntözés esetén azokat a már magasra nőtt kukoricában is tovább kell telepíteni. Ebben az esetben az a módszer vált be a legjobban, ha a kukoricasorok iránya merőleges az egyes szárnyvezetéki állásokra, mert akkor az egyes csöveket az új állásba történő továbbtelepítéshez a kukorica sorában lehet továbbvinni. A szórófejek minden esetben magasított lábra telepítendők.

A vetőmagtermesztésnél az igen magas költségek megtérülését szintén az öntözés termésbiztonságot nyújtó fedezete szolgáltatja. Itt szintén az esőszerű öntözés a leginkább használható. Kelesztéshez szükség esetén 10-20 mm-t, később 30-40 mm vizet adjunk ki egyszerre! Az öntözőkapacitást úgy tervezzük, hogy szükség esetén 10 naponként újra tudjunk öntözni, a fent megjelölt adagokkal. Különösen ügyeljünk arra, hogy virágzás előtt és alatt kellően nedves legyen a talaj felső 20-40 cm-es rétege.

A várható terméstöbblet sok tényezőtől függ, de a megtérülés biztosan várható, mivel öntözéssel jó termésbiztonság érhető el.

A cukorrépa öntözése

A cukorrépa a csapadék mennyisége és eloszlása iránt is igényes növény, igényli és meg is hálálja az öntözést. Répatesthozama csak akkor megfelelő mennyiségű és minőségű, ha a nedvességellátás folyamatos. Ezt pedig a legtöbb hazai termőtájon megfelelő technológiával ki is lehet elégíteni.

Igényli az öntözéses termesztést a cukoripar is, amely érthetően függetleníteni kívánja amúgy is kampány jellegű munkáját az évjárati anomáliákból levezethető termésingadozásoktól. Ezt a célt pedig az öntözéses termelés nagyfokú termésbiztonsága jó hatásfokkal garantálni is tudja.

A mai korszerű nemesítés eredményeként előállított fajták nagy termőképességűek. Amire azonban különös gonddal kell figyelnünk: a cerkospórával (Cercospora beticola) szembeni ellenálló-képességük. Ez általános igény, de az öntözött területeken, azok párásabb mikroklímája miatt különösen fontos. Ma már a legtöbb fajtánk rendelkezik a szükséges mértékű rezisztenciával.

A cukorrépa öntözésénél az alábbi kérdések kapnak különös jelentőséget: a cukorrépa hasznosításra kerülő része a gyökér. Az öntözéssel, annak tudatos irányításával kell elősegítenünk az optimális gyökérfejlődést. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bőséges vagy megfelelő talajnedvességet biztosító időjárás esetén nem kezdjük el korán a répa öntözését abból a célból, hogy a növény alakítsa ki erős, edzett gyökérzetét, amely majd képes lesz a későbbi öntözővizet jobban, eredményesebben hasznosítani. Ugyanakkor azonban száraz tavasz esetén már korán meg kell kezdeni a mesterséges vízpótlást, mert a répa „talpasodását", elágazó, szabálytalan fejlődését másképpen nem tudjuk elkerülni.

A répa öntözésénél, de különösen fejlődésének első felében végrehajtott öntözésénél különös gonddal ügyeljünk arra, hogy az egyszeri öntözés vízadagját mértéktartóan határozzuk meg. A répa ugyanis igényli a talajlevegőt. A talaj levegőtlenségére érzékenyen reagál, és különösen fiatal korban ez növeli a különböző gyökérbetegségek kockázatának a lehetőségét. Az öntözés költsége mindenkor olcsóbb, ha ritkán, de nagyobb adagokban öntözünk, hiszen az öntözési állások kiépítésének költsége így fajlagosan kedvezőbb. A cukorrépa öntözésénél azonban ezt a gazdaságossági elgondolást nem szabad alkalmazni, mert a termelésre gyakorolt negatív hatása nagyobb, mint az öntözés önköltségének javulása nyomán elért költségcsökkenés.

Az öntözésnek a répa minőségére gyakorolt hatását vizsgálva megállapítható, hogy ha azt a növény biológiai igényének megfelelő időben és mértékben hajtjuk végre, úgy nem kell minőségromlással számolnunk. Könnyen megérthető, hogy a növény részére biztosított optimális körülmények – és itt ne csak a vízre, hanem a tápanyagellátás harmóniájára is gondoljunk – nem eredményezhetnek minőségromlást.

Ugyanakkor azonban az is köztudott, hogy száraz ősz esetén, a viszonylag korán abbahagyott öntözés után (a növény kényszerérése következik be), ha ismét öntözünk, a répa „meghízlalható". Ekkor ugyanis a növény az öntözés hatására újra visszanyeri aktivitását. Az ilyen időpontban felszedett répa megfelelően nyomja ugyan a mérleget, de ez a gyárnak – a gyengébb minőség miatt – nem előnyös. A minőség kérdése tehát nem az öntözés, hanem az abból eredő szakszerű végrehajtásának a függvénye.

A cukorrépa közismerten nagy vízigényű növény. A nyári hónapokban, amikor intenzíven transzspirál, naponta 6-7 mm-t is képes elpárologtatni. Nincs tehát egyetlen olyan – még bő csapadékú – év sem, amikor a répa kisebb vagy nagyobb vízadaggal történő öntözésére ne lenne szükség.

Cukorrépát, kimondottan igényes növény lévén, rossz talajadottságok között, kedvezőtlen vízgazdálkodású talajon eleve ne is termeljünk! Normál évben, jó vízgazdálkodási adottságokkal rendelkező talajon a téli-tavaszi csapadék elegendő nemcsak az egyenletes kelés, hanem az erőteljes kezdeti fejlődése biztosítására is. Előfordul azonban, hogy száraz a tavasz, és így a szelek kiszárítják a vetés-kelés fenofázisában a sekély talajréteget. Ilyenkor a kis adagú, esetleg megismételt öntözés biztosítani tudja az egyenletes, hiánymentes kelést. Márpedig a jó mennyiségi és minőségi paraméterekkel rendelkező gyökértermésnek a kifogástalan növényállomány, a beállottság az előfeltétele.

Átlagos évben, június végén, de még inkább július közepén jelentkezik csak az első öntözés szükségessége. Addig a növényzet transzspirációja kisebb, illetve a téli-tavaszi csapadékok hatására rendszerint a talajnedvesség is biztosított.

Július-augusztus (és bizonyos mértékig még szeptember eleje is) a cukorrépa fő vízfogyasztási időszaka. Ekkor folyamatosan gondoskodnunk kell a felső 30-40 mm-es talajréteg nyirkosan tartásáról. Ez ismételt öntözést jelent, a mindenkori nyári csapadékok függvényében.

Az utolsó öntözést úgy irányítsuk, hogy az augusztus 20-a tájára, esetleg augusztus végére jusson. Az ezzel az öntözéssel feltöltött talajnedvesség már elegendő a répának a szedésig. A megkésett utolsó öntözés minőségromláshoz vezethet. Ennek megfelelően a kiszedést megelőző három héten belül a répát nem szabad öntözni.

A cukorrépa öntözését nem szabad egyszerűen a norma vagy egyéb előírás alapján elvégezni. Minden egyes termőterületen, minden évben egyedileg kell az öntözővízadagokat meghatározni. A cél: a talaj folyamatosan nyirkosan tartásához szükséges nedvesség biztosítása. Réti, réti csernozjom talajon 30-50 mm-nél, csernozjom és öntéstalajon 40-60 mm-nél nagyobb vízadagot egyszerre nem célszerű a cukorrépatáblára kiadni. Az ilyen vízmennyiség alkalmazása is csak akkor jár haszonnal, ha egyenletes az elosztás, és az első, valamint az utolsó öntözés víznormája nem haladja meg a 30-40 mm-t.

A cukorrépa igényes növény, s ugyanakkor nagy termelési értékkel is bír. Indokolt tehát, hogy termelésének minden tényezőjét, beleértve az öntözést is, a leggondosabban hajtsuk végre.