A jogos járandóságért azonban menni kellett, mert veszélybe került a kemény és következetes munkával felépített gazdaság léte, a megélhetés, a jövő. A távol töltött három hét munkája pótolható, mivel a földeken még nem volt teendő, a sertésfarmon pedig – a két alkalmazott mellett – felesége, Marika állt helyt; tevőlegesen és derekasan. Az agráregyezség papíron megszületett ugyan március 13-án, de még egy héttel utána sem érkezett meg a területalapú támogatás, ami mellett még közel 8 millió megvalósult beruházásra járó Sapard-elmaradás és mintegy 15 millió gabona intervenciós pénz bevétele is várat magára. A Horváth családnak összesen mintegy 30 milliónyi kintlévőséggel kell napról napra megbirkóznia, egyéni vállalkozóként és – a feleség révén – családi gazdálkodóként.

Valóban érdekelte a gazdálkodás

Horváth László még csecsemőkorú volt, amikor édesapját üzemi baleset érte, így őt és nővérét özvegyen maradt édesanyja nevelte. Nagyapja 10 holdon gazdálkodott, nála pici gyerekkora óta látta és tanulta a paraszti munka fogásait, figyelte az állatok nevelését. Aratáskor kötelet terített, édesanyja markot szedett, hiszen a megélhetéshez minden forintra szükség volt. A téesz szervezés negatív élményei, nagyapja ezzel kapcsolatos beszámolói éberen élnek benne a mai napig. Bevitték a lovakat, a 4 ökröt, még szerencse, hogy a nagyapa saját lovait hajthatta kocsisként. Szomorú volt látni a takarmányhiány miatt soványodó állatokat, a Rába hullámtéri ingoványába késő ősszel szó szerint belefagyó ökröket. Később megromlott az egészsége és elment ő is, amit az unoka Horváth László nagyon nehezen dolgozott fel magában. A mezőgazdaságtól ekkor már nem szakadt el, Csornán végezte a technikumot, majd már munka mellett, Szarvason az öntözési és meliorációs főiskolai szakot. Természetesen akkor neki is a helyi téesz adott munkát, ahol különböző beosztásokban dolgozott. Kedvelte a gépeket, szerelőként, kombájnosként is kivette részét a munkából. A család számára kellett a pénz, ezért további részesművelést vállaltak még a szomszédos szövetkezetben. A kis háztájiban az aprójószág mellett meghízott néhány disznó is, ami segítette a megélhetést.

Horváth László 1978-ban nősült, s attól kezdve még többet vállalt a téeszben, különböző beosztásokban. Utolsó időszakában, 1992-ig gépészeti főágazat-vezetőként tevékenykedett, és elnökjelöltként is felmerült a neve a tagság körében. A rendszerváltozás utáni egészséges önbizalom, a magánszektor felé való kacsingatás és végül a `92-es szövetkezeti törvény következtében – s nem utolsósorban önszántából – ez utóbbi elképzelés azonban meghiúsult. Már egyáltalán nem bánja…

A most vagy soha érzése…

A téeszből való kiválás előtt ez a gondolat dolgozott Horváth László fejében. A törvény ekkor adott lehetőséget a vagyon kivitelére, amit 25 hasonlóan gondolkodó társával együtt tudott csak eredményesen megvalósítani, majd utána vagyonarányosan elosztoztak. Így fért hozzá a gépműhely épületéhez, és 1 ha területhez, továbbá a nyugdíjasok és családtagok felkínált vagyonrészéhez, amelyet egy 100 férőhelyes tehénistálló testesített meg. Ezt 3 éven belül a névérték 100%-án kifizette, majd rövid időn belül pályázati pénzekből felújította. Később a termény biztonságos tárolása érdekében egy 200 vagonos gabonatárolót is épített, teljes korszerű felszereléssel. Az állatok szeretetét gyerekkorából hozta magával, ezért döntött – a család jóváhagyásával – a sertéstartás és -hízlalás mellett, amit megítélése szerint már csak nagyban lehetett gazdaságosan végezni. A hely adott volt, a takarmányt pedig a kárpótlási jegyekkel licitált és vásárolt földeken gondolta megtermelni. 500 Ft/AK-nál magasabb áron azonban nem vett földet, hiszen a realitásoktól nem volt szabad akkor sem elrugaszkodni. Az átlagos AK-érték itt 17,5 volt, ami nem túl magas, de „jóindulatú" földekről van szó, amelyek meghálálják a törődést. A kezdeti 78 ha mellé azután további földeket sikerült venni, így már 150 ha-ra nőtt a saját tulajdon. Emellett vannak még bérlemények is, tehát összesen 256 ha-ról kell felelősen gondoskodni. Eddig az 1995-97 közötti három évjárat volt a legjobb, akkor volt tisztességes termés, és bíztatóan jó volt a sertés ára is.

A növénytermesztés kiszolgáló és áru-előállító tevékenység

A növénytermesztés elsődleges célja a sertés számára szükséges takarmány előállítása, emellett pedig olyan minőségiáru-előállítás, amely a piacon értékesíthető, és árbevétellel kecsegtet. A vetésforgóba olyan ipari növények kerülnek, mint az őszi búza (6 t/ha), sörárpa (5,2 t/ha), kukorica (11 t/ha), napraforgó (3,2 t/ha), facélia és korábban az olajretek is. A növénytermesztést már a téeszben is figyelemmel kísérte Horváth László, amikor gépészeti teendőket látott el. Ezt a megszerzett tudást kamatoztatta aztán a magángazdaságban, mégpedig nagyon jól. Eleinte a téeszből kihozott gépekkel dolgozott – Zetor 160 Le-s, négyvasú ekével, vásárolt XT-4,2 tárcsával, IH vetőgéppel, SPC 6 vetőgéppel, Claas 105 kombájnnal –, amelyek nagyon jól kiszolgálták a kezdeti időkben. A későbbiekben aztán a minőségi gépeket is szívesen vásárolta – mint a 200 Le-s Case IH traktort, univerzális nehéztárcsát, váltva forgató ekét, Fliegl szippantót, szervestrágya-szórót, Claas Medion kombájnt, univerzális rakodógépet, stb. – meg aztán jó műszaki vénája révén a régi gépeket is használhatóvá tette. A családi gazdaság emelt (+10%) támogatása révén sikerült Monosem vetőgépet venni. Ha mindent szolgáltatásban kellett volna végeztetni, meg a gépeket is úgy kellett volna javíttatni, akkor már nem létezne a gazdaság – mondja a gazda. A mai napig saját maga vet, a sorközművelést és a növényvédelmet egyedül végzi. A többi munkánál ülhet csak fel más a gépekre, mert azoknál már nem lehet nagyot hibázni. A növénytermesztésben is a precizitás, az időben elvégzett munka hozhat csak sikert. Emellett szerepe van a fémzárolt vetőmagnak, a helyes tápanyag-visszapótlásnak és nem utolsósorban a növényápolási és növényvédelmi munkáknak.

Az állattenyésztés és -tartás

1994-97 között, két részletben zajlott a sertésistálló felújítása. Előtte a családi háznál folyt a hízlalás. Később már a kocatartás maradt, 25 darabbal, mert a hízlalás kikerült az új telephelyre. Azután a hízók szállása mögött helyet kapott a malacnevelő, majd az ellető is. A legvégére maradt a kocaszállás, s így végre minden kitelepült. 2000-ben alakult a családi gazdaság, amelynek sikeres volt a pályázata, és az elnyert pénzből szociális helyiség, zsákos takarmánytároló és az említett 300 férőhelyes malacnevelő épült, teljes automatikus technológiával. Természetesen nagyon jól jött akkor a 10% többlettámogatás, amely megillette a családi gazdaságot, s amit ki is használtak. Később a Sapard-pályázaton – 14. nyertesként – egy 24 férőhelyes ellető teljes berendezéséhez szükséges összeget nyertek el és építettek meg. Sajnos ennek anyagi része a mai napig nem rendeződött teljesen, mert csak az 1. és 2. mérföldkő térítései érkeztek meg. A 3. és 4. mérföldkőhöz kötődő kifizetések a teljes elszámolás ellenére a mai napig nem történtek meg, ami 7,7 millió Ft magánerőt köt le.

A szakszerű tenyésztés a jó hízókibocsátás alapja

Horváth László tagja a Dunántúli Sertéstenyésztők Egyesületének, amely csak fajtatiszta állománnyal foglalkozó tagokból áll, emellett tagja a Magyar Fajtatiszta Sertéstenyésztők Egyesületének is. Ebből következik, hogy a törzsállomány fajtatiszta lapály, amelyet tisztavérű nagy fehérrel kereszteznek. Így a saját tenyészetben F1 kocasüldőket állítanak elő, és a végtermék-előállításhoz ezeket Hungahib 39-es kanokkal fedezik. A tenyészkoca-előállítás a telepen folyik, ahova már csak kanokat vásárolnak. Ehhez karanténozni kell – a családi háznál megmaradt ólakban –, természetesen az előírás szerint, és utána kerülhetnek csak ki a minden előírásnak megfelelő telepre.

Emellett még a Magyarkeresztúron található állomáson lévő tenyészkanoktól vásárolnak spermát – az egyesületi tagok egyébként már Norvégiából is rendelhetnek –, amelyet saját, jól felszerelt mini laboratóriumi tárolás és előkészítés után szakszerű saját inszeminálással használnak fel. A minőséget meg kell vásárolni, s ennek ára van. Ezért olcsóbbá csak úgy lehet tenni a folyamatot, ha a manuális szakmai munkát is felvállalja az ember – mondja Horváth László. Ma 120 koca és szaporulata tölti fel a telepet, egészséges jó állomány teljesít, és most nagyjából a piac is kezd beállni.

A termelői csoportra szükség van

A kisalföldi termelői csoport – amibe Horváth László is tartozik – működése feltétlenül szükséges a közös fellépéshez, az érdekérvényesítéshez, a jobb árak eléréséhez. Természetesen ezt is tanulni kell, hiszen a különböző termelési méretek és társasági formák következtében eltérő nézetek és érdekek alakulhatnak ki a csoporton belül. Igazgatósági tagként Horváth László időnként maga is kemény kritikával illeti az ott folyó tevékenységet; természetesen a jobbítás szándékával. A jelenlegi keresleti pozíciót talán jobban ki lehetne használni, árban és főként fizetési határidőben. A csoport működésének végleges elismerése birtokában a felvehető 20 millió Ft támogatást – amit közös célra kell felhasználni – bizony a tagok likviditási problémáinak átmeneti megoldására is jó lenne igénybe venni. A hízószállítás után öt hétre történő fizetés nem mindenki számára elviselhető megoldás, és a segítség kritikus esetben a talpon maradást jelentheti. Igaz, a bankban valamennyit kamatozik a pénz, de azt a kölcsönvevő is megadná az alkalmi pénzhasználatért. Persze, el lehetne kezdeni lassan akár egy önálló vágóhíd építését is, ami szintén közös és hathatós célt szolgálna.

A sertéspiac most elfogadható

Az ár most élősúlyban átlagosan 275 Ft/kg-ra jön ki, de minden a szállítások minősítésétől függ. A színhústartalom 56-58% közötti szokott lenni. Összehasonlításul: az öt legnagyobb sertés-előállító EU-tagállamban jelenleg 310 Ft/kg a felvásárlási ár, tehát még van mihez közelíteni.

1 kg hús előállításához Horváth László 2,8-3 kg takarmányt használ fel, ami nemzetközi mércével mérve is jó paraméter. Az 1 kocától történő hízókibocsátás évente 23-24 db, ami 2800 db éves termelést jelent, egy olyan telepről, ahol az összes EU-s környezetvédelmi előírást betartják. Az elmúlt nehéz időszakokat – amikor az ár lezuhant – úgy sikerült átvészelni, hogy alacsony mértékű volt a takarmányfelhasználás, és önköltségi áron saját terményt használtak fel a saját keverő kisüzemükben. Arra nem is gondoltak, hogy befejezik, hiszen az elnyert pályázatokkal 5-10 évre tartási kötelezettségeket vállaltak, és mindez állatlétszámhoz is kötött. Az uniós csatlakozásra felkészültek – állítja határozottan Horváth László. A telepet korszerűsítették, a genetikai alapokat megteremtették. Ugyanígy említhető a növénytermesztésben is a magas színvonalú gépesítés vagy a szintén korszerűen gépesített új gabonatároló. Az uniós tapasztalatok a látszólagos gyarapodás ellenére egyelőre mégis keserűek, egyenes következményei a koppenhágai egyezménynek. A versenytársak jobb szerződéseket kötöttek, a pénzeket már 3 hónapja megkapták – hivatkozik a tényekre az 53. évében járó szakember. – Mi pedig még azokat a pénzeket sem tudtuk igénybe venni, amihez hozzáférhettünk volna. A Sapardból is csak közel a felét hívtuk le, mint a többi belépő tagállam. Ez a mentalitás nem hogy segítené, de egyenesen szembe megy a versennyel.

Fontos a környezetvédelem

A szakszerű, környezetkímélő híg- és szervestrágya-kezelés már a Sapard-pályázat elbírálásánál szempont volt. A talajok nitrátterheltsége eleve nem lehetett 170 kg/ha-nál magasabb, és kellő területmérettel kell rendelkezni a telep méretei és kibocsátó képessége függvényében. A talajtani szakvélemények alapján a területek abszolút rendben vannak, ami azért nagyon fontos, mert sok élővíz veszi körül ezt a határrészt. Ez azt jelenti, hogy a hígtrágya-kijuttatás is korlátozott mennyiségben folyhat tábla szinten, de szerencsére elegendő terület áll rendelkezésre a felhasználáshoz. A kijuttatási határidőket kell szigorúan betartani, és a tároláshoz megfelelő méretű tárolóról kell gondoskodni. A sok igényes, EU-konform beruházás és a nagy vagyonérték persze megtévesztő lehet a hozzá nem értők számára, mert nem tudhatják, hogy szinte minden ingót és ingatlant jelzálog terhel. Hitelek nélkül nem működhetne a gazdaság ilyen lassú és bizonytalan pénzvisszaforgás mellett. Ha bukás következne be, akkor a terhelt vagyon után a családi ház is sorra kerülne. Ezt már azért sokkal kevesebben irigyelnék, mint az új vagy csak egyszerűen ápolt gépeket, amiken még nagyon sok adósság és terhelt biztosíték van.

A jövő kifürkészhetetlen

Horváth László és felesége teljes elkötelezettséget vállalt a sertéstartás mellett. Ennek részben alárendelik a növénytermesztést és szinte az egész magánéletüket. Az állatokkal foglalkozni kell a hét minden napján és majdnem minden napszakban. Mindkét lányuk közgazdásznak tanul, és ők már aligha veszik ki később a részüket a paraszti munkából, de nem is rájuk alapoztak. Akinek a vérében van, az viszont képtelen lemondani erről a munkáról – említi egybehangzóan férj és feleség –, kiváltképp, ha nem is akar, mert élvezi és örömét leli benne. Ez azonban mind nem elég, ha a magyar kormány és az FVM vezetése részéről nincs meg a szándék a mezőgazdaság felemeléséhez. A jelekből és a történésekből az látszik, hogy nem a magyar termelőt és a magyar vidéket akarják igazán helyzetbe hozni, sokkal inkább idegen érdekeket szolgálnak ki, akarva vagy akaratlanul. Ez nagyon megnehezíti a magyar termelők dolgát, és kérdésessé teszi a jövőjüket. – Azért kellett demonstrálni is, hogy mindezt nyilvánvalóan kifejezésre juttassák a végre példaértékűen egységbe kovácsolódott gazdák – zárja a beszélgetést Horváth László.