Ha chow-chow kölyök kerül a házhoz, rendszerint óriási a kezdeti lelkesedésünk. Ám, amíg a fiatal egyed szigorúan tartja magát a veleszületett szabályokhoz, addig mi – csupán rokonszenvből – százféle engedményt teszünk. S ez rövidesen gondokhoz vezet. Gondoljunk csak bele: a kiskutya egyik napról a másikra új környezetbe csöppen, ahol egyáltalán nem ismeri ki magát, magányos és elhagyatott. Látva ezt, engedünk érzelmeinknek, és hagyjuk, hogy azok eluralkodjanak rajtunk. Elhalmozzuk gyöngédséggel, finom falatokkal, simogatjuk, babusgatjuk a kiskutyát, pedig kizárólag nyugalomra van szüksége.

Az első héten a kölyök szokja meg környezetét, valamint az új szabályokat! Hagyjunk számára időt, hogy „rendezze sorait", és megtalálja a helyét a családban. Ne legyünk folyton a nyomában, ha lepihen, ne vegyük azonnal ölbe! Szoktassuk hozzá a különböző tiltásokhoz, tanulja meg, mit szabad tennie, és mit nem! Így elkerülhetjük a könyörgő tekintetét, a kérő nyüszítését, hogy minden erejével megingasson elhatározásunkban. Okosabb, ha figyelembe vesszük: kedvencünk csalhatatlan akarattal megpróbálja környezetéből a legtöbbet kihozni, továbbá a legkisebb engedékenységünket is azonnal felismeri és kihasználja. Tegyünk kezdetben úgy, ahogy a kutyánk és saját magunk érdekében az elkövetkezendő 10-12 évben viselkedni fogunk.

Ez a fajta nem való olyan ember kezébe, aki nem erőteljes személyiség, mert a chow-chow alighanem rövid időn belül fölé kerekedik. De nem való azoknak sem, akik a túláradó temperamentumú kutyákat kedvelik, sőt, okosabb, ha olyanok is tartózkodnak attól, hogy chow-chow-t tartsanak, akik mint munkakutyával foglalkoznának vele, ugyanis nem tűri az állandó kiképzést. A függetlenség utáni vágya hihetetlenül erős.

A chow-chow nem az a fajta, amelyik mindenkinek hízeleg, inkább kivárja, hogy közeledjünk hozzá, és akkor viszonozza felkínált szeretetünket. Kiválóan érzi magát egyedül, abban az esetben, ha amúgy családtagként kezeljük, vagyis foglalkozunk vele, és biztosítunk számára elegendő mozgást. Bár nagyon értelmes, de nem tanúsít nagy buzgalmat a tanulásnál, ha viszont valamit helyesnek tart, akkor azt azonnal megteszi. Erőszakkal nem lehet nála semmit elérni. A különböző engedelmességi gyakorlatok kínzást jelentenek számára. Aki a chow-chow-t mint munkakutyát akarja kiképezni, annak nem engedelmes, hanem makacsul ellenszegülő kutyája lesz. Persze, őt is nevelni kell, és ezt minél hamarébb kezdjük is el, gyors eredményre azonban ne számítsunk! A gyakori szőrápolás, amely mindkét félnek örömet okoz, többet ér, mint az állandó fegyelmező gyakorlatok ismételgetése. A szidásra nagyon érzékeny, nem szabad ordítoznunk vele, illetve megütnünk, mert teljesen értetlenül reagál erre, sőt, megsértődik, s napokig kerül minket.

Nem mindenes eb, de mindenkinek való, aki megbízható házőrzőt keres, olyat, amelyik része lehet az életének, és egy örökké hűséges barátot szeretne magának. Soha nincs láb alatt, pontosan tudja, hol helyezkedjen el, öröme sem olyan túláradó, mint az a legtöbb fajta egyedeinél tapasztalható. Nem erőszakos, és az idegenekkel szemben tartózkodó. Más személytől nem tűri el a simogatást, félrehúzódik, szinte irtózik attól, hogy bárki is hozzáérjen, számára csak a gazda az egyedüli lény, akit elfogad. Megtartotta magabiztosságát, szenvtelenségét és látszólagos közömbösségét, sok esetben olyannyira, hogy még a gazdájával szemben sem mindig mutatja ki kedvességét, ragaszkodását. Sohasem szolgalelkű! Egyemberes kutya, amelyik rendkívül nehezen viseli el a gazdaváltást. A kezdőknek elsősorban szuka való, mert az sokkal kedvesebb és formálhatóbb, mint a kan.

Akármilyen szép küllemű, ez a fajta nem csupán kiállítási egyed. Szüksége van mozgásra, sok-sok sétára, játékra, mert csak így teljes az élete. Szőrzetének ápolása kissé körülményes, de aki az első naptól kezdve fésüli kedvencét, annak ezzel később sem lesz nagyobb gondja. Ajánlatos néha-néha fürdetni is, arra azonban figyeljünk oda, hogy a száradása meglehetősen sok időt vesz igénybe.

Kertben és lakásban egyaránt tartható, bár sokan úgy gondolják, hogy hatalmas szőrzete miatt elsősorban szabadba való. Ha a kert a kutya állandó tartózkodási helye, akkor gondoskodnunk kell egy fedett kutyaházról, széltől és időjárási viszontagságoktól mentes helyen, ahova békésen visszavonulhat „elmélkedni a világ gondjairól". Az etetés is a tartózkodási helyén történjen (akár lakás az, akár a kert)! Rendkívül kiegyensúlyozott, magabiztos, de szükség esetén villámgyorsan támad. Figyelmes, nem ugatós, mélyről jövő, kissé fenyegető vakkantással jelzi az idegent. Bár nem tartózik a veszekedős kutyák közé, de nem érdemes ingerelni, mert azonnal harap. Ez a kutya mindig is különleges volt, és ez ma sincs másképpen!

A természetes magatartáshoz hozzátartozik – különösen a kannál, de a szukánál is – a vizelettel való helymegjelölés, ezt különös előszeretettel végzik a bokrokon és a fák törzsén, illetve a szukák a füvön. Minden egyed keres magának egy helyet a kertben, amelyet újra és újra használ. Amennyiben segítünk megmutatni a megfelelő helyet, akkor mindig azt használja ürítésre. Az erősen maró, savas vizelet azonban hosszú távon megtámadja a növényeket; ahova egy kutya minduntalan vizel, ott bizony a növény előbb-utóbb elpusztul. A megelőzési lehetőségeink sajnálatos módon behatároltak: nem keríthetünk be minden egyes fát, bokrot a kertben, és nem tehetünk mindenüvé nagy vázákat a virágoknak. Inkább válasszunk igénytelen növényeket, mint amilyen például a bodza vagy a borbolya, amelyeknek szinte semmi sem árt. Ugyanakkor a chow-nak előnyös tulajdonsága, hogy nem ássa fel a talajt, mint a terrierek, stb., hogy az esetleges ételmaradékot elrejtse, és későbbiek során elővegye.

Kijárt kutyautak a kertben előbb-utóbb elkerülhetetlenül kialakulnak; a megelőzésre alig van lehetőségünk, hacsak nem kezdettől fogva ügyelünk arra, hogy kutyánk mindig a kijelölt úton közlekedjen. Ez utóbbi sajnos meglehetősen ritka. Egy biztos, amit nem mutatunk meg neki, arról maga fog dönteni, s az – minden bizonnyal – nem tetszik majd nekünk. Az első bejárt utat minden esetben újra és újra használni fogja, mivel állhatatosan követi a saját első nyomát. A legokosabb, ha a chow-chow számára magunk próbáljuk kijelölni ezt az útvonalat.

A századok során különböző célokra tenyésztették a fajtát, volt vadász- és őrző-védő kutya, napjainkban társasági kutyaként tartják, de házőrzőként is kiválóan megállja a helyét. Megőrizte vad természete nyomait, ami néha kiszámíthatatlan viselkedésben nyilvánul meg. A fajta Kínából származik, mint a pekingi palotakutya és a kínai harcikutya, a shar-pei. Ez utóbbi fajtát – hasonlóan a chow-chow-hoz – a kék nyelv és a meredek hátulsó csánk jellemzi. Vannak adatok arra vonatkozóan, hogy a chow-chow-t Kínában küzdelmekre alkalmazták, de vadászkutya is volt. Többen feltételezik, hogy szánhúzó kutyaként is igénybe vették, ezt azonban semmilyen irodalmi adattal nem támasztották alá. Sőt, századokkal ezelőtt állítólag szőrzetéért és húsáért tenyésztették.

Az angol kinológusoknak köszönhetően a chow-chow-t a 20. században mint önálló fajtát ismerték el. Az angol tenyésztők szelekciós munkájának eredményeként a fajta arcorri része szögletessé, szőrzete hosszabbá és dúsabbá vált, füle pedig egyre kisebb lett. 1820-ban, a londoni állatkertben mutatták be ritka kutyafajtaként. Később óriási karriert futott be, szinte az egész világon.

Hosszú és rövid szőrű változatban is tenyésztik, ez utóbbi a ritkább. Színe vörös, fekete, kék, krém, fehér (ritka!). A nyelve, az ajka és a szájpadlása kékesfekete. Szeme sötétbarna, mandulaformájú, szemhéja szorosan zár. Farkát hátára kunkorítva hordja. A kanok marmagassága 48-56 cm, a szukáké 46-51 cm.