Ezzel szemben az érés utolsó fázisában - ellentétben a korábbi évekkel - rengeteg eső esett, ami alaposan kitolta az aratás kezdetét, és sok helyen elrontotta az addig remélhető jó minőséget. Ilyenkor mondják az öreg tapasztalt gazdák, hogy "amit az időjárás elront, azt helyre is hozza". Kétségtelen, hogy az esők után olyan hatalmas hőség következett, ami az aratást alaposan felgyorsította, és emberpróbáló feladat elé állította az aratókat. Sajnos, a jó idő csak a munka fizikai részét segítette, azonban az esők okozta - elsősorban a korai, felálló kalászú fajtáknál megfigyelhető, de más fajtáknál is sajnálatosan jelentkező - minőségi romlást nem tudta visszafordítani. Az ilyenkor gyakori esésszámprobléma mellett a kalászban kicsírázott szemek aránya is igen magas, ezért az étkezési búza országosan közel 50%-a csak takarmány minőséget képvisel, amit igen alacsony áron jegyeznek. Pontosabban szólva, egyelőre - a tavalyi készletek és az állattartás visszaesett felhasználási igénye miatt - egyáltalán nincs rá kereslet. Az öszszes betakarított búza mennyisége 4,5-5 millió tonna között van, a többi kalászossal együtt pedig eléri a 7 millió tonnát. Ebből az következik, hogy a még komoly gondokat okozó, és a tárolókban lévő múlt évi termés mellett értékesítési nehézségekkel kell számolni. A tárolás talán megoldható, ha valóban ütemezetten megy a pályázatok útján elnyert mennyiség kiszállítása. Sajnos, a szállítás szűk keresztmetszetű, tehát hiba lenne csodára számítani, mert lassú folyamatról van szó. Különösen azért, mert a spanyol, portugál felvevő piacra nem lehet hajóval - nagy tömegben, kis adminisztrációval, gyors rakodással - szállítani. Sőt, lehet, hogy egyáltalán nem lesz, aki a szállítást - a mintegy 40 E/t-át - megfinanszírozza. Az 1000 t-ás, méregdrágán szállító irányvonatok pedig igencsak nehézkesen akartak összeállni az elmúlt években is.

A belföldi piac óvatosan válogatós

A búzafelvásárlás kötelező - szerződéses - része természetesen folyamatosan zajlik, a szokásos minősítésekkel és szigorral. Jól körvonalazódik a laborvizsgálatok alapján, hogy a minőség valóban gyenge, és ez alaposan lelassítja a felvásárlás ütemét. A feldolgozók egyébként sem sietnek a vétellel, hiszen egyre inkább a szakaszos felvásárlásra rendezkednek be. A termelők kiszolgáltatottabbik része - akik a szabadpiacra bazíroztak - minőség esetén is óriási engedményekkel adtak túl aratás után az árujukon, hiszen komoly kínálati piac alakult ki. Akinél jó volt a minőség, az még sikerrel tudott eladni, de megalázóan alacsony, gyakran 20.000 Ft/t alatti áron. A múlt évben kialakult zavarodott állapotok miatt nagyobb veszélyérzet alakult ki az eladókban, a feldolgozók pedig megtehetik, hogy szemezgetnek, válogatnak a kevésnek tűnő jó minőségű búzából. A sütőipar és a pékek képviselői is megszólaltak - immár sokadszor -, hiszen a gyengébb minőség miatt további nehézségeik adódtak a magas energiaárak, szállítási költségek és az alacsony átadási kenyérár (85 Ft/kg) miatt. Teljes az anarchia a búza-liszt-kenyér vertikumban, és ma nincs, aki e tekintetben rendet tegyen.

Miért nem kell a magyar búza minden mennyiségben?

A búza világ- és európai piacán is bőség van. Magyarországon ez pontosan érzékelhető, hiszen a múlt évi termés igen tetemes része - 7 millió tonna, amiből 4,4 millió tonna intervenciós készlet - a szemünk előtt hever, megtöltve az igencsak fontos tárolóterek zömét. Az EU szemmel láthatóan meglehetősen tanácstalanul áll a probléma megoldása előtt, amit legendás bürokratizmusa tovább hátráltat. Az idei kalászos termés - 7 millió tonna - kevés őszi árpától és a minőségi búza egy részétől eltekintve - szintén mozdulatlan, és ezen felül még 9 millió tonna kukorica is várható (nem beszélve legalább 1 millió tonna napraforgóról, amit szintén tárolni kell egy ideig).

Mi kellene a sikeres piaci fellépéshez, ahhoz, hogy az áru végre elinduljon az országból? Először is, a gabonadömping nem szűnik meg addig, amíg az uniós tagországokban mindenütt átlagos vagy jó termés lesz. Szakértők állítása szerint pedig, amíg nem lesz egységes minőségű a nagy mennyiségű magyar búzatétel, addig nem lesz komoly piaci esély az értékesítésre. Hiába jobb a magyar búza átlagos minősége - a javító vagy extra minőség aránya -, mint pl. a franciáé, mégis nehézségekbe ütközik az eladása. A minőségellenőrzéssel foglalkozó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy a terménykezelés - a learatott búza minőség szerinti elkülönítése, tárolása - sok helyen még mindig nagyon kezdetleges módon történik. Keverednek tároláskor a fajták, és a táblán belül szemmel láthatóan gyengébb és jobb részek termése sem különül el, vagyis az áru nem homogén. Az sem ritka eset, hogy a minőségre bevizsgált tételek szállításkor - tudatosan vagy véletlenül - keverednek a vizsgálatlanokkal, ami - természetesen és jogosan - később vitaalapul szolgál. Nincs már helye a szakmai virtusnak, a rafináltnak gondolt megoldásoknak, hiszen a mai technikai háttér mellett a minőségi hiba nagyon rövid időn belül kiderül. A '90-es években még kedvező megítélés alá eső magyar búza sokat vesztett jó híréből, és ez elsősorban a minőség romlásának tudható be. Volt egy fuzáriumos év, és a poloskaszúrt szemek aránya is megnőtt az egyébként sem homogén minőségű tételekben. Ennek híre futótűzként terjedt el az egyébként is nagyon óvatos és "dörzsölt" nyugati kereskedők, feldolgozók körében. Néhány nagyobb tétel rossz minőségben történő kiszállítása elegendő ahhoz, hogy újra kelljen építeni a magyar búza piacát. Ez pedig a feltörekvő országok kínálata mellett különösen nehéz, és éveket vehet igénybe a minőség és megbízhatóság bizonyítása.

Forradalmi változások küszöbén?

Búzatermesztésünk akkor vehet jó irányú fordulatot, és a termés akkor lesz piacképes, ha a termelők elfogadják végre a forradalmi változtatások szükségességét. Elsősorban azt, hogy kivétel nélkül mindenkinek integrációba, termelési csoportokba kell tartoznia, ahol azonos fajtákkal, azonos technológia betartásával, azonos manipulációs tevékenységgel egységes minőséget lehet előállítani - mondják az integrátorok és termelési rendszerek, TCS-k szervezői. Nincs más lehetőség, vége a kísérletezgetésnek, a jó személyes kapcsolatokon nyugvó, kis tételű "mutyizós értékesítésnek", az egyénieskedésnek. Ehhez persze a kistermelőknek is többet kell költeniük - szükség szerint nagyobb előfinanszírozást kell igénybe venni - a cél érdekében. Nem lehet végtelenül leegyszerűsíteni a termelést, és csak annyit költeni, amennyi éppen szűkösen rendelkezésre áll. Ha nem lesz egységes álláspont - még most az őszi vetések előtt -, akkor a fegyelmezettebb nagytermelők sok termése sem lesz elég ahhoz, hogy nagy tételként jó áron értékesíthető legyen. Az integrátorok fiókjaiban/számítógépeiben pontosan kidolgozott technológiai ajánlások vannak, amiket igénybe lehet/kell venni, annak érdekében, hogy valamilyen egység körvonalazódjon a búzatermesztésben.

Az alaposan megszervezett integráció nem kerülhető meg

A minőségi búzatermesztés tehát éppen olyan nehéz szakmai feladat, mint bármelyik más igényes kultúráé. Hogy hazai viszonyaink között a búzatermesztés gépesítése a leginkább megoldott, még nem jelenti a tevékenység sikerét. A tenyészidőszakban számos olyan feladatot kell megoldani - és ez szakmai hozzáértést igényel -, ami előre nem látható. Aki jól ismeri a területi adottságait, talajvizsgálatokat végeztetett, és helyesen választott fajtát, az már előnyhöz juthatott versenytársaival szemben. Vannak már a köztermesztésben olyan fajták, amelyek szinte minden fontosabb gabonabetegség ellen jó ellenállósággal rendelkeznek, vannak, amelyeknek a beltartalmi mutatói már a feldolgozók igényéhez alkalmazkodnak, stb. Minden apró előnyt ki kell tehát használni, és a látszólag elhanyagolható részleteket is alaposan ki kell munkálni a siker érdekében.

Az elmúlt két év keserű búzatermesztési és értékesítési tapasztalatai lassan talán már minden termelőt ráébresztenek arra, hogy másképpen kell termelni. Az értékesítési biztonság érdekében tartozni kell valamelyik integrációba, ahol segítségre lehet számítani. Ahol megválaszolnak olyan termelői kérdéseket, amilyenekre az elmúlt években sehol, senki nem válaszolt, csak a tanácstalanság uralkodott. Most már - az elmúlt két év tapasztalata alapján - tudjuk, hogy sem az EU, sem a magyar szaktárca nem oldja meg a termelők gondjait, csak az önszerveződő csoportjaik lehetnek úrrá a nehézségeken.

A termelők egy része mégsem így gondolja

A korábbi lapszámunkban megjelent integrációval kapcsolatos hasonló tartalmú cikkünk nyomán érkeztek olyan termelői észrevételek, amelyek nem feltétlenül azonosulnak a leírtakkal, és valóban szót érdemelnek. Azok a termelők, akik a kezdetektől nagyon komolyan vették a búzatermesztést, szakmai felkészültségük, szorgalmuk, gépesítettségük, kereskedelmi kapcsolataik révén ma lényegesen túlhaladják a hazai átlagos gazda termelési szintjét. Aki jó termőhelyi adottságait kihasználva, talajvizsgálatokra alapozott tápanyag-visszapótlás mellett, évről évre a termőhelyre adaptált kiváló fajtákkal dolgozik, és 9 t/ha búzatermést képes betakarítani átlagos évjáratokban, az egészen másképpen látja az integrációban való részvételt. Ők, akik a szakma megszállottjai, és tettek is már az asztalra, úgy gondolják, hogy egy nagy integrációban oda lenne az előny, amit elértek. Igaz persze, hogy nem minden tétel kiváló minőségű búzából készül kiváló minőségű kenyér, csak átlagos. Sőt, nem is készül kiváló minőségű, csak átlagos - mondják. Következésképpen a kiváló minőségű búzának sincs arányosan jobb ára, mint az átlagosnak, pedig lehetne. Sajnos a búzakereskedelemben nem differenciáltan és elkülönítve vásárol fel a vevő, a feldolgozó nem differenciáltan dolgoz fel, ezért a búza ár-érték aránya nem létezik. Hiába a termelő alapos odafigyelése, szakmai igényessége, ha végül egy helyre kerül a jó és rossz minőségű termés, és átlagáron fizetik ki mindenkinek. Az integrációval az a baj, hogy a belépők között óriási szakmai felkészültségbeli különbségek vannak, és ez nagyon meglátszik a termés minőségében. Az integrátorok pedig - elismerve szakmai törekvéseiket - többnyire nem non profit cégek, sokkal inkább nyereségorientáltak. Ebből a profi termelők arra következtetnek, hogy a minőségi búzájuk csak az integrátorok nyereségét növeli, ők pedig nem minőségarányos árat kapnak. Aki temérdek befektetett munkával már a búzatermesztés egy magasabb szintjére jutott, az aligha szeretne visszalépni az értékesítés tekintetében. Ez természetesen jogos igény, amely valószínűleg meggátolja a kiemelkedő termelőt abban, hogy termelői csoportba lépjen, még akkor is, ha értékesítési nehézségekkel kell szembenéznie. Azt mondják, hogy a minden paraméter tekintetében kiváló tételek így is elkelnek, csak ki kell várni a vevőt...

Az őszi búza vetése előtt

Magyarország gabonaövezetben fekszik, ezért azt gondolhatná az ember, hogy ennek megfelelően, hosszú évtizedek során kialakultak azok a termelési és piaci mechanizmusok, amelyek mentén a termelők nyugodtan tehetik a dolgukat. Ezzel szemben alaposan összezavarodott minden, akármilyen megközelítésben vizsgáljuk a gabonaágazatot. A vetésidő pedig közeleg, és az őszi búza vetésterületére, fajtahasználatára, piaci előrejelzésére vonatkozóan kevés információ áll a termelők rendelkezésére. Folytatódik tehát az ösztönös gabonatermelés, a maga anyagi, technológiai nehézségeivel, az értékesítési bizonytalanság rémével. Eközben a tavalyi, szerencsésebbeknél csak az idei termés - és sok esetben ezek keserű tapasztalatai - nyomják a termelők vállát. Egyet tehetnek; hogy legalább a termeléstechnológiai részletekre nagyon odafigyelnek, ha már a piaci mechanizmusok alakításába nem lehet beleszólásuk.

A legfontosabb termesztéstechnológiai szempontok - amiket már az őszi vetéseknél érdemes nagyon komolyan venni - az alábbiakban foglalhatók öszsze, az őszi búza esetében:

• a talaj-előkészítés helyes időpontban történő és szakszerű elvégzése (optimális mélységben, lehetőleg minél kevesebb beavatkozással, a taposási károk elkerülésével, stb.);
• a vetésváltás okszerű betartása, elővetemények tervezett megválasztása (pillangósok, repce előnyben);
• a tápanyag-visszapótlás szakszerű - talajvizsgálatokon alapuló - elvégzése, amely azért indokolt, mert az elmúlt évtizedben legtöbb helyen a kívánatoshoz mérten töredék mennyiségű szerves és műtrágyázás folyt. 1 t búza fajlagos tápanyagszükséglete - talajtípustól és tápanyagszintektől függően - 28-93 kg/ha között változik. Ezzel szemben csak 60-80 kg/ha vegyes hatóanyag kijuttatása történt, aminek közel 80%-a nitrogén volt;
• a vetés időpontja, a kivetett csíraszám mennyisége szintén meghatározó. Előbbi javasolható időpontja október első két dekádja, utóbbinál pedig a téli kifagyást is "tervezve" 5-6,5 millió csíra jelenthet biztonságot;
• a preventív növényvédelem jelentősége megnőtt, ami a fejtrágyázás időbeni elvégzését és a kórokozók, kártevők elleni megelőző védekezést feltételezi;
• a gyomok elleni fellépés elengedhetetlen technológiai kitétel, amelynek révén meggátolható, hogy elvegyék a kultúrnövény életterét, elszívják előle az egyébként is szűkösen rendelkezésre álló tápanyagot. A védekezést a teljes tenyészidőszakra kell tervezni, egyébként veszélyezteti a betakarítást és a búza minőségét;
• a betakarított búza tisztítása és szakszerű tárolása alapfeladattá lépett elő, hiszen nem tudni pontosan, mikor lehet majd értékesíteni a terményt. Mindenesetre kondicionálni kell, hogy paramétereiben a szabványnak és a vevő igényeinek minél jobban megfeleljen, egyöntetű legyen, és minél nagyobb mennyiségben álljon rendelkezésre, hiszen sikeres kereskedelmi ügylet csak ekkor jöhet létre.

Mikor kezdődhet el végre a termény más célú hasznosítása?

A gazdaember mélységes megvetéssel fogadta azokat a törekvéseket, amelyekkel évtizedekkel korábban már foglalkoztak: a megtermelt, de eladhatatlan, gyenge minőségű gabona égetéssel történő hasznosítási próbálkozásait. Hiszen többek között a kenyér alapanyagáról volt szó, ami ugye mégiscsak többet érdemel - mondták. Az ezzel a módszerrel nyerhető tetemes energia létrehozása már akkor is karnyújtásnyira került, de valami mindig közbejött a megvalósítás terén. Ma, a fosszilis energiahordozók körüli zavarok kapcsán ismét előtérbe került - úgy tűnik végérvényesen - a megújuló energiaforrások használatának lehetősége. Ráadásul a magyar gabonaövezetben soha nem tapasztalt mennyiségű termés sorsa vált kérdésessé. Talán most lenne itt az ideje annak, hogy a hasznosítás értelmes megoldásairól érdemi döntés szülessen. Hovatovább, a tehetetlen egymásra mutogatás és az EU-ra várás helyett elkezdődjön végre valami új, valami értelmes dolog, aminek a feltételei adottak. És most a hajtóanyaggyártás másik vonulata, a bioetanol-előállítás lenne a kínálkozó lehetőség, amivel élni lehetne. De semmiképpen nem olyan alamuszi, rafinált, számító módon, és lobbiérdekek mentén elodázva, mint a biodízel-előállítás tekintetében. Temérdek takarmány minőségű búza sorsa kiszámíthatatlan ma az országban, ami kínálja a lehetőséget a bioetanol-előállításra. Ugyan miért nem történik már valami?

"A bioetanolt a meglévő alkoholgyártó kapacitások kihasználásával (Szabadegyháza, Győr, stb.) lehetne gyártani. Nyersanyagként kukoricát, búzát, cukorrépát, gyümölcsöt, faforgácsot felhasználva célszerű előállítani. A program a környezeti előnyök mellett nagymértékben elősegítené a mezőgazdasági termelők életkörülményeinek javítását és a regionális fejlődést." - így fogalmaz a sokadik magyar tanulmány egyik bekezdése.

A világban egyre több helyen gyártják is...

A világban a nagyobb felhasználók már ösztönzőket vezettek be a fejlesztések gyorsítására - főként a kiotói jegyzőkönyv előírásainak betartása érdekében - az organikus üzemanyagok piaci térnyerését segítő kötelező határértékeket azonban csak kevesen szabtak meg. Az EU tavaly nem kötelező érvénnyel 5,75 százalékos küszöböt szabott meg 2010-re az üzemanyagok bioüzemanyag-tartalmára, az idei évre kitűzött 2 százalékos célt azonban a jelek szerint nem lesz képes elérni. Japán három százalékos bioüzemanyag-hozzáadást engedélyez, de ezt nem teszi kötelezővé. Az Egyesült Államok, a világ legnagyobb üzemanyag-fogyasztója és második legnagyobb bioüzemanyag-termelője hatalmas lépésekkel halad olajfüggőségének hazai mérséklése felé. A szenátusi bizottság 2012-re az etanoltermelés megduplázását, évi 8 milliárd gallon (1 amerikai gallon = 3,78 liter) előállítását tűzte ki célul, ami több mint napi 500 ezer hordó olajegyenértéket és a jelenlegi üzemanyag-felhasználás több mint öt százalékát képviseli. A világ etanoltermelésének több mint felét adó - közismerten gazdasági nehézségekkel küzdő - Brazília már jelenleg is 25 százalék etanolt kever az üzemanyagba a belföldi piacon, és piacokat keres a világban. A folyamat tehát visszavonhatatlanul elindult, amelyben adottságaink révén nekünk, magyaroknak is ki kellene venni a részünket. Következő lapszámunkban e témával mindenképpen foglalkozunk.