Albrecht Dürer 1513 körül készült (Lovag, halál és az ördög) festményén a lovak lába mellett futó kutya feltehetően a ma számon tartott hét német munkakutya egyike, a hovawart őse. Ugyancsak megközelítőleg ebből az időből származó írásos dokumentumok arról tanúskodnak, hogy az ősi hovawart meglehetősen elterjedt, népszerű fajta volt a középkorban. Eredményesen használták haramiák üldözésére, rejtekhelyük felkutatására, és a maihoz meglehetősen hasonló módszerekkel képezték ki őrző-védő munkára. A korabeli rajzok hosszú szőrű, lógó fülű, kunkorodó farkú, erőteljes felépítésű kutyákat jelenítenek meg.

Mintegy 80 évvel ezelőtt egy német tenyésztő (Kurt König), hogy kialakítsa az ősi hovawartot, több fajtát - jórészt hegyi kutyákat - vont be a tenyésztési munkába. Első lépésként felvásárolta a különböző parasztportákon megmaradt utolsó lógófülű házőrzőket, azután keresztezte ezeket leonbergivel, újfundlandival, landseerrel, kuvasszal, lengyel pásztorkutyákkal, sőt, egy gordon szettert is felhasznált. A fajta-előállító keresztezésnek az a célja, hogy olyan új fajtát hozzon létre, amely bizonyos tulajdonságokban felülmúlja az eredetit, amellyel megkezdték a tenyésztést. Amennyiben két fajtát alkalmaznak, a keresztezést egyszerűnek, amikor e célra három vagy ennél több fajtát vonnak be, összetettnek nevezzük. Az utóbbi tenyésztési munka hallatlanul nehéz, és csak jó szervezettséggel érhető el eredmény. A fajta-előállító keresztezés eredménye az új fajta, amely vagy egyesíti az eredeti fajták sajátosságait, vagy olyan újszerű tulajdonsággal bír, amilyennel külön-külön egyik sem rendelkezett.

Akadtak mások is, akik ugyancsak szerették volna kialakítani a hovawartot, ám teljesen más utat választottak, mint Kurt König. Ezek az emberek hosszú szőrű német juhászkutyákat tartottak, amelyek tenyésztését az akkori német juhászkutya egyesület megtiltotta. A sértett gazdák szerint kedvenc fajtájuk őse a középkori hovawart volt, így hát keresztezték kutyáikat a König által kialakított lógó fülű házőrzőkkel.

A kétféle tenyésztés eredménye, hogy nem mindegyik hovawart lett éppen olyan, mint a másik, bár célzatosan tenyésztették ki, ám meglehetősen sok, különböző viselkedésű fajtából, így aztán jutott egy kevés az egyik vérvonalból, és a másikból is. Akkoriban a hovawartok közül egyik sem hasonlított a másikra. Mára már természetesen egyöntetűvé vált a fajta.

A hovawart 1922-ben jelent meg először a kiállításokon, ám hivatalosan csak 1936-ban ismerték el. Az 1945-ös háború után csupán néhány tenyészet maradt fenn. Ám a fajta kedvelői óriási munkába fogtak, amelynek eredménye, hogy a hovawart 1964-ben felzárkózott - hetedik munkakutyaként! - a német juhászkutya, a dobermann, a rottweiler, az óriás schnauzer, az airedale terrier és a boxer mellé. 1984-ben megalakul a Nemzetközi Hovawart Egyesület (I. H. F.), mint a különböző országokban működő hovawart egyesületek közös szervezete. A fajta impozáns alkata, értékes tulajdonságai miatt Nyugat-Európa szinte valamennyi országában, valamint a skandináv országokban elismert használati kutya lett. Az utóbbi években néhány lelkes tenyésztő hazánkban is igyekszik meghonosítani a fajtát. Amennyiben az eddig leírt kiváló tulajdonságaihoz hozzáadjuk jó természetét és tanulás iránti vágyát, könnyen elképzelhető, hogy előbb-utóbb a hovawart hazánkban is lényegesen közkedveltebb lesz.

Mint a neve is mutatja (Hofwart=birtokvédő), ez a kutya valamikor majorságokra, birtokokra, juhokra és egyéb háziállatokra vigyázott, egyszóval megbízható, falusi őrző volt. Nagy erejű, mégis igen fürge, aktív, kitartó. A hovawart erőtől duzzadó, keménykötésű, jó felépítésű, tiszteletet parancsoló, hosszú szőrű eb. A csontozat és az erőnlét mindenképp fontos, de ez nem jelentheti azt, hogy a hovawart esetlennek vagy durvának tűnjön. A gyorsaság és a kitartás éppúgy kívánalom, mint az erő. Hiába fedi egy kutya testrészeiben a fajtaleírás valamennyi elvárását, ha az egyed egészében nem típusos, nem harmonikus, akkor nem lehet jó hovawart. Az egyes testrészek egymáshoz viszonyuló helyes arányai adják a hovawart alkatának legalapvetőbb elvárását, az egyenletességet. Hatalmas termete ellenére könnyed mozgású. Kifogástalan mozgás nélkül nincs jó hovawart, a rossz mozgású egyed tenyésztésre nem használható!

A hovawart feje nagy, ám formás, kedves, megnyerő arcorri része hoszszú, állkapcsa erőteljes. Metszőfogai ollósan záródnak. A fekete rajzos és a fekete egyedek orrtükre fekete, a sárgáké barna. Szeme ovális, sötétbarna, kellemes, barátságos tekintetű. A szemhéjak feszesek. Kívánatos a metszőfogak ollószerű (felső metszőfogak nyelvi felületének kétharmada takarja az alsó metszők külső - ajaki - felületének harmadát) záródása. Homloka egyenes lejtéssel megy át az orrhátba, a koponyatető lapos. Füle háromszög alakú, lecsüngő. Nyaka elegáns, erős, lebernyegmentes, sörény nélküli. Háta feszes, igen izmos, egyenes folytatása a szilárd ágyék és a far. Mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott. Mellső és hátulsó végtagjai függőlegesek, párhuzamos állásúak. Az elülső végtagok ingaszerűen - egymással és a törzs középvonalával párhuzamos síkban - mozoghatnak. A hátulsó lábak biztosítják a fő tolóerőt, amelynek alapja a hosszú comb, az izmos, jól ívelt lábszár, a határozottan szögelt térd és az erőteljes csánk. Mancsa ovális, boltozatos, ujjai szorosan zárnak. Karmainak színe hasonló a szőrzet színéhez. Farka lógó (izgatott állapotban magasra emeli), a csánk alá ér, dús szőrzetű.

Hosszú szőrzete egyenes szálú vagy enyhén hullámos a testén, a végtagjainak hátulsó részén zászlós, a fején rövid. A szőke színnél kis fehér folt a farokvégen megengedett. Háromféle szőrszínben ismert: leggyakoribb és legkedveltebb a fekete-barna rajzos, nem túl gyakori a sárga, (sokan a sárga színű egyedet többnyire golden retrievernek hiszik) és meglehetősen ritka az egyszínű fekete. A kan marmagassága: 58-70 cm, illetve a szuka 55-65 cm. Testtömege: 25-41 kg.

A fajta egyedei nagy erejűek, mégis igen fürgék, aktívak, kitartóak. Minden hovawart nagyon ragaszkodik a gazdájához, de az egész családhoz is. Természetéből adódóan kiegyensúlyozott idegrendszerű, kedveli a simogatást, játék közben sohasem durvul el. A gyerekek hűséges pajtása, és féltő őre. Nevelése nem problematikus, természetes engedelmességéből fakadóan készséggel teljesíti a parancsot.

Éber, mindenre gyorsan reagál, bátor, nem agresszív, de engedelmes és tanulékony. Ugatása erőteljes, mély, nem riaszt feleslegesen, mint egy túlérzékeny házőrző, amely többnyire minden ok nélkül ugrándozik. Ha jól nevelték, mindig helyesen méri fel a helyzetet. Ugatása arra szolgál, hogy jelezze az idegent, és jó házőrző lévén megteszi a szükséges figyelmeztetést. Persze, ha bárki átlépi a határt, akkor hangnélküli, félelmetes támadásban lehet része.

Alkata, tulajdonságai, képességei mind arra vallanak, hogy határozott, megbízható, kemény testőr, nagyszerű használati kutya. Olyan képességekkel rendelkezik, mint a munkakutyafajták, tehát kifejezetten őrző-védő feladatok ellátására termett. Fanatikusai úgy tartják, hogy nincs is szükség ilyen jellegű kiképzésre, mert a falka védelmét, az udvar, a ház és a család őrzését ez a fajta genetikailag önmagában hordozza.