Dr. Balla László, az MTA doktora teljes pályáját Martonvásáron töltötte. Kidolgozta a martonvásári búzanemesítés elméleti és módszertani alapjait, amit a gyakorlatban is megvalósított. Ennek a munkának az eredményeként fajtái kiszorították az 1960-70-es években meghonosított külföldi fajtákat. A II. világháború után Magyarország kenyérellátási gondokkal küzdött, egészen 1964-ig, akkortól termett meg biztonságosan az ország kenyere. Ezt követően fokozatosan egyre nagyobb mennyiségű búzát termeltünk, és exportra is jutott. Ebben a folyamatban az intenzív típusú, martonvásári búzafajták bevezetése jelentette a valódi áttörést. Azóta ezeknek több generációja jelent meg és aratott sikert, aminek eredményeként a hazai vetésterület nagyobbik felén jelenleg is a martonvásári fajtákat vetik. Az utóbbi másfél évtizedben a szegedi program is felzárkózott mellé, így a hazai búzatermesztés ma újra magyar fajtákon alapul.

A világ nagy figyelemmel kísérte a magyar búzatermesztés fejlődését, különösen azért, mert egyre nagyobb mennyiséggel jelentünk meg a világpiacon. Ma már többet exportálunk, mint amennyit itthon elfogyasztunk. Ez a fejlődést elképzelhetetlen lett volna a korszerű, hazai intenzív búzafajták megjelenése nélkül, amelyekkel a magyar búzatermesztés és -nemesítés a világ élvonalába került. Ebben a feladatban vállalt meghatározó szerepet Dr. Balla László, aki munkája hazai elismeréseként állami díjat is kapott. A tudós azonban nem csak itthon ismert: neve bekerült az Amerikai Biográfiai Intézet által kiadott Ki kicsoda manapság? című kötetbe. Ezt követően egy széleskörű nemzetközi zsűri javaslatára tevékenységét úgy minősítették, hogy az hozzájárult az emberi társadalom egészének a javaihoz, vagyis az éhínség enyhítéséhez, és ezért Nemzetközi Békedíjjal jutalmazták.

Új fajták jöttek világra

- Először is gratulálunk a kitüntetéshez! Sok évtizedes munkásságából hány évet töltött Martonvásáron?

- Közel 40 évet dolgoztam Martonvásáron, ott kezdtem a pályafutásomat segédmunkatársként, és igazgatóként fejeztem be. A négy munkával töltött évtized alatt mindvégig búzanemesítéssel foglalkoztam.

- Mely fajták nemesítésében játszott főszerepet? Melyekre a legbüszkébb?

- Ez olyan, mint az embernek a gyermeke; hogy mindig a legelső. A legelső sikeres természetesen, ami több korábbi fajta után következett, és ez a Martonvásári 4-es volt. Ezt követte a Martonvásári 9-es, 12-es, 15-ös, 16-os, majd a 21-es, 23-as, később aztán a már nevekkel ellátott fajták. De a legbüszkébb azért mégiscsak azokra vagyok, amelyek ma is köztermesztésben vannak, már egy évtizede: az MV Magdaléna, az MV Csárdás, az MV Palotás, az MV Verbunkos, az MV Magvas. Ma ezek a vezető búzafajták Magyarországon, amelyek nemesítését az 1970-es években kezdtük, a 80-as, 90-es években folytattuk, akkor kerültek bejelentésre és állami minősítésre, és azóta terjedtek el.

Amikor fiatal kutatóként elkezdtem a pályafutásomat, senki nem hitte, főleg az idősebbek, hogy én leszek az, akinek sikerülni fog, hiszen olyan nagy nevek dolgoztak az országban a búzanemesítésben, mint Lelley János, aki könyveket írt a témáról, Beke Ferenc, Rajki Sándor. Később, 1970 után tűnt fel a szakmában Barabás Zoltán, Erdei Péter. Ráadásul a nemesítés tudvalévően erősen személyhez kötött folyamat, sok múlik azon, hogy ki tudja jobban kidolgozni az elméleti alapokat, azok megvalósításához a megfelelő kiindulási anyagot beszerezni, megcsinálni a keresztezési kombinációkat, és utána végrehajtani a szelekciót.

Én leginkább annak örülök, hogy az 1970-es évek végére a martonvásári búzafajták már a vetésterület felén jelen voltak, és azóta is mintegy 60-65%-ot képviselnek. Természetesen a mi fajtáinkon belül is folyik a rotáció, a valamikori elsőket jobbakkal helyettesítettük, majd mára azoknál még jobbakat csináltunk.

Bánkúti - Karcagról?

- Négy aktív, munkával töltött évtized után hogyan folytatódott a pályafutása? Ha valaki ennyi időt tölt nemesítéssel, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra abbahagyni.

- Valóban nem. A sorsom azonban, sajnos, úgy alakult, hogy Martonvásáron nem folytathattam tovább a búzanemesítést, viszont Kompoltról megkerestek, és felkértek arra, hogy szaktanácsadóként támogassam a nemesítő tevékenységüket. Már 6 éve dolgoztam ott, amikor megalakult a Szent István Egyetem, és ezzel új helyzet adódott, aminek következtében áttettem a székhelyem Karcagra. A karcagi intézetben is létezik egy búzanemesítési program, és ennek megvalósításán túl nagy álmunk a Bánkúti minőségű, intenzív búza létrehozása.

Annak idején nagyon nagy lépést tettünk előre a féltörpe, korai, intenzív búzák előállításával; - a termésátlagukat megdupláztuk, a mai búzák potenciális termőképessége eléri a 10 tonnát. Emellett megvalósítottuk például a megdőlés-ellenállóságot, aminek hiánya az 50-es, 60-as években már a búzatermesztést továbbfejlesztésének a gátjává vált.

Abban az időszakban az volt az elsődleges szempont, hogy elég kenyér jusson az országnak. Ezt elértük: sok jó minőségű búza jött létre az elmúlt években, de olyan jó, mint a Bánkúti, nem született. A korszerű Bánkúti kialakítása nem könnyű, ennek a fajtának ugyanis a minősége mellett rossz tulajdonságai is vannak: magas, vékony a szára, rozsdafogékony, keveset terem, stb. De nem tartom lehetetlennek a Bánkúti minőségű, intenzív búza előállítását.

- Valóban, kiállításokon a gazdákkal beszélgetve sokan ma is ezt emlegetik. Miért szeretik annyira?

- A Bánkúti búza szeme acélos, egységesen nagy, nem lisztes, nem apró. Rendkívül sok mindent kibír, leginkább az éghajlat szélsőségeket, illetve az agrotechnikai ingadozásokra is kevésbé reagál, mint a többi intenzív búza.

- Ezeket a tulajdonságait kellene átvinni egy új fajtába?

- Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. A Bánkútinak minden kalászkájában kettő egyforma nagy szem terem. Az intenzív búzafajták egy harmadikat is fejlesztenek középen, azért teremnek többet, de ez utóbbi mindig lisztes, nem egyforma értékű a kettő nagy, szélső szemmel. Ennél fogva olyan kalásztípusra van szükség, ami hosszú, hasáb alakú, és két szemet termel kalászonként.

- Az EU-fajtalistája alapján a termelők nagyon sok külföldi fajtából is választhatnak. Mennyire van ezeknek Magyarországon létjogosultságuk?

- Ez nagyon időszerű kérdés, hiszen a magyar fajták most felkerültek az európai fajtalistára, az európai fajták pedig szabadon termeszthetők Magyarországon. Ez azonban nem jelent korlátlan, parttalan lehetőségeket, a nyugat-európai fajták többsége ugyanis nem felel meg a mi ökológiai feltételeinknek. Éppen ezért van, hogy kukoricából pl. csak a koraiakat tudjuk meghonosítani, a búzával pedig már nagyon sok próbálkozás történt az elmúlt évszázadok során, hogy meghonosítsák a bőtermő nyugat-európai fajtákat, de mind csak ideig-óráig, legfeljebb 2-3 évig tűnt sikeresnek. Ez valószínűleg a későbbiekben sem lesz másképp; a nyugat-európai fajták későiek, ennél fogva nálunk ezeket jobban megtámadják a gombabetegségek, tovább vannak kint, nagyobb a kitettségük például a fuzáriumoknak. Azon kívül magasak is, lefekszenek, ezért eredeti termőhelyükön azt javasolják, hogy CCC-vel, szárrövidítő szerrel védekezzenek a termelők a jelenség ellen (mi ezt úgy kerültük el, hogy előállítottuk a féltörpe fajtákat). Az EU ugyanakkor támogatja azokat a gazdálkodókat, akik nem alkalmazzák ezt a vegyületet.

Mindenesetre nem félek attól, hogy elözönlenek bennünket a külföldi fajták; magam is próbálkoztam velük sokszor, francia, olasz, német fajtákat vizsgáltam. A világ legbőtermőbb fajtái az angol fajták - de csakis Angliában. Valószínű, hogy próbálkozások lesznek most is, sőt, már vannak is, főleg osztrák fajtákkal, hiszen 10 minősített osztrák fajta létezik Magyarországon. Nyilvánvaló, hogy bizonyos sikereket fognak is elérni, ennek ellenére, úgy érzem, Magyarországon hosszabb távon változatlanul a magyar búzáké a jövő.

Érdemes azonban az ellentétes égtáj irányába figyelemmel lennünk: nekünk búzatermelésben inkább Kelet-Európa a nagy konkurensünk, elsősorban Ukrajna, Románia és Törökország. Annak ellenére, hogy ezek az államok nem tagjai az EU-nak, de olcsó búzájukkal egyre inkább jelen vannak a piacon. Törökország keleti részén - az elmúlt 15-20 év kiemelt országos fejlesztési programja alapján - mára magyarországnyi területet rendeztek be búzatermelésre. Ebben a folyamatban nekem is volt szerepem, hiszen a martonvásári fajtákat sikerült Törökországban meghonosítani. Természetesen közben ők is létrehozták a saját féltörpe, intenzív fajtáikat.

Gabonaövezetben - felelősség és lehetőség

- Ez a kiélezett versenyhelyzet újabb témát vet fel. Évről évre változik a fémzárolt vetőmag használatának aránya, nagyrészt a gazdasági feltételektől függően. A tavalyi év kiugróan rossz volt ebből a szempontból. Nemesítőként, mit tud tanácsolni, mi az a minimális fémzárolt arány, amit mindenképpen érdemes a gazdáknak tartaniuk?

- A vetőmagot 2-3 évenként ki kell cserélni. Hiába próbálkoznak a termelők saját vetőmaggal, egyszer-kétszer érhetnek el eredményt, aztán viszont keveredni kezdenek a fajták, leromlás következik be, nem lehet az optimális feltételeket biztosítani. A vetőmagcserét akkor is végre kell hajtani, ha ez nem jár fajtaváltással. Jelenleg nagyon sok búzafajta van Magyarországon, több mint 130 rendelkezik állami minősítéssel, ezekből kell megtalálni a legjobbakat. Ha egy fajta beválik, akkor azt nem kell lecserélni, viszont a vetőmagját újra meg kell vásárolni, 2-3 évente. Másrészt nagyobb figyelmet kell fordítani a minőségre, az EU ugyanis megadta, hogy mennyi búza mehet intervencióra - amit mi játszi könynyedséggel teljesítünk. Viszont amit ezen felül termelünk, azzal mindig gondok lesznek.

A minőségre való törekvés a fajta kiválasztásával kezdődik. Ma, amikor minőségjavító fajták vagy jó minőségű fajták léteznek, akkor nincs létjogosultsága annak, hogy azért vessünk takarmánybúzát, mert sokat akarunk, ugyanis a jó minőségűek is jól teremnek.

A másik, ami elengedhetetlen: minden területen, ahol búzát, gabonát termelünk, az optimális feltételeket kellene biztosítani a növény számára, mert így maradhatunk versenyképesek. Jelenleg ha az országos termésátlag 4.5-5 tonna, akkor az 1.5 tonna és 8.5 tonna között ingadozik. Összehasonlításképpen, ha megnézzük Hollandia búzatábláit, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ott mindenhol jó minőségű búza terem. Egy holland farmer nem engedheti meg magának a 2-3 tonnás termést, mert különben ráfizet, és nem lesz versenyképes. Nálunk nagyon sok olyan helyen termelnek búzát, ahol nem kellene, vagy ha termelik, akkor azt jól kellene csinálni. Fontos tudatosítanunk; Magyarország a gabonatermelési zónában fekszik, és itt is fog maradni. Nekünk nemzeti kincsünk a sok és jó minőségű búza előállításának a lehetősége. Ha - mint ahogy az ismert - 1 millió hektár ki kell vonnunk a mezőgazdasági termesztésből, a 4.7 millió hektár 3.7 millióra csökken, és azon fogunk termelni, akkor is a búza és a kukorica lesz a vezető növényfajunk, mert ehhez vannak meg a megfelelő ökológiai feltételeink.

A génmódosítás és a jövő

- Ugyanilyen alapvető fontosságú kérdés, hogy már évek óta komoly viták folynak a genetikailag módosított anyagok használatáról. Hogyan foglal állást ebben a kérdésben? Lehetőséget vagy veszélyt lát benne?

- Mind a kettő, a lehetőség és a veszély is benne van, csakhogy minderről ma még nem rendelkezünk elegendő ismerettel. Az elmúlt évtizedben kezdődött meg a genetikailag módosított növényfajok bevezetése, ami azonban alapvetően a szójára, a repcére, a gyapotra és az új, rezisztens kukoricára korlátozódik. Valóban, az itthoni és az európai közvélemény is két táborra oszlik, és elsősorban azok támogatják a GMO-növények elterjesztését, akiknek gazdasági érdekük fűződik a bevezetéshez. A másik oldal az egészségmegőrzés fontosságát hangsúlyozza. Ebben a vitában is meg kell találni a helyes középutat arra vonatkozóan, hogy mikor kell bevezetni ezeket a genetikailag módosított növényeket, illetve a bevezetésükhöz fűződnek-e társadalmi, gazdasági, piaci érdekek. Bevezetni ugyanis könnyű, de kérdés, hogy lesz-e rá kereslet, hiszen ma a vevők GMO-mentes terméket akarnak vásárolni.

Ezt a problémakört pedig komplex módon kell kezelni. Téves az a vélekedés, amely szerint technikai kérdés, hogy majd az egyik táblán génmódosítottat termelünk, a másikon nem. Ez nem így van, ha egy régió pl. kukoricában egyszer "megfertőzi" magát, onnan az hosszú távon piacképtelen lehet, hiszen van olyan termőhely, amely GMO-mentes.

Az EU több évi WTO-nyomás hatására engedélyezte 17 hibridkukorica forgalmazását Magyarországon, de nem tette kötelezővé. Kötelezővé tették viszont az ún. koegzisztenciatörvény megalkotását, ami nemrég kerül a kormány elé. Ez azt szabályozná, hogy hogyan lehet együtt folytatni biotermesztést, hagyományos termesztést és a génmódosított növények termesztését.

- Mennyi időt vesz igénybe ezeknek a kutatásoknak, teszteknek az elvégzése?

- Magyarországon a Környezetvédelmi Minisztérium az MTA Kutatóintézetét bízta meg azzal, hogy vizsgálja meg a génmódosított növények toxintartalmát. Ebből derült ki, hogy ötvenszer-százszor annyi toxint tartalmaznak, mint amennyi a kukorica molylárvának az elpusztításához szükséges. Emellett az is kiderült; hogy a méreg nem bomlik le 100%-ban, benne marad a növényben és a talajban is. Mindemellett azt is fontos hangsúlyozni; más a helyzet a gyapot esetében, amit textilipari célra használnak, és más annál a növénynél, amit az ember közvetlenül fogyaszt el.

Magyarországnak véleményem szerint nem szükséges felvállalnia az úttörő szerepét a GM-növények bevezetésében. Sőt, mi tőkét kovácsolhatunk abból, ha a mi állományunk GMO-mentes.