Célunk a tőke kondíciójának megőrzése, javítása. A jó kondíció évente szabályozott mértékű és növekedő fatömeget eredményez. Ez lehetőséget ad a megfelelő vesszőállomány kineveléséhez és a kívánatos rügy- és fürtterhelés kialakításához. Ha számításba vesszük a tavalyi évjárat hatásait és az idei értékesítési kilátásokat, akkor különösen hangsúlyos szerepet kapnak a megfelelő fejtrágyázás költségei.

A könnyezés, rügyfakadás vegetációs fázisaiból fontos következtetést vonhatunk le a szőlőtőke belső életfolyamatait illetően. Attól függően, hogy oltvány- vagy európai sajátgyökerű szőlőről van szó, 6 C° ill. 8 C° átlagos, három napig tartó talajhőmérséklet váltja ki a gyökérnyomás növekedését, a harmatgyökerek fejlődését. A gyökérszőrök nagy mennyiségben veszik fel a vizet, és ez a gyökérnyomás útján könnyezéshez vezet. A víz mellett ásványi tápanyagok is felvételre kerülnek, többnyire ún. aktív energiaigényes módon, és ezzel megkezdődik a tőke ásványitápanyag-felvétele. A könnyezést a megfelelően magas talajhőmérséklet váltja ki, az ezt követő rügyfakadás azonban már a levegő hőmérsékletétől függően kezdődik meg. Egyes évjáratokban, mint a 2005. éviben is, a tavasz nyáriasan meleg hőmérséklettel köszöntött be. Ezért fontos, hogy a szükséges ásványi tápanyagok a talajban már a tavasz kezdetén rendelkezésre álljanak.

Az ásványi elemek felvételének dinamikája a szőlő fenológiai szakaszai szerint változik. A nitrogén, kálium és kalcium már a könnyezéskor nagy mennyiségben felvételre kerül, bár ez a folyamat a kötődésig csökkenő tendenciát mutat. Később, a bogyónövekedés idején újból fokozott mértékben veszi fel a szőlő ezeket az elemeket. A foszforfelvétel mértéke tavasszal viszonylagosan alacsony, csak később, a nyár folyamán lesz fokozott mértékű. A magnéziumfelvétel alakulására nem annyira a dinamizmus, hanem az egyenletes felvétel a jellemző, ennek mértéke nem változik számottevően. A fentiekből adódóan különösen fontos, hogy a nitrogén, a kálium, a kalcium és a magnézium már kora tavasszal rendelkezésre álljon, és a hajszálgyökerek jó eredménnyel fel tudják venni ezeket.

A nitrogén szerepe kiemelkedő; - mint ahogy azt a napi gyakorlatban is érzékeljük, a nagyobb adagú nitrogén fejtrágyázás után tapasztalt intenzívebbé vált hajtásnövekedésben. A nitrogén az aminosavak, nukleinsavak és enzimek alapvető építőköveként a vegetatív növekedést döntően befolyásolja. A gyökérzet főként nitrát (NO3-) formájában veszi fel, így a hiány ammónium-nitrát formájában könnyen pótolható. A sejtek osztódása, növekedése a vegetációs fejlődés elején különösen intenzív. Rügyfakadás idején a gyökérzetben és a fás részekben felhalmozott tartalék tápanyagok felvételén alapul a hajtás növekedése. Később gondoskodni kell az egyenletes, de csökkenő mértékű nitrátellátásról. A nitrogénellátás megvalósítása függ a termesztési céltól, a talaj típusától és tulajdonságaitól, illetve a rendelkezésre álló ásványi vagy szerves trágya típusától.

A talaj nitrogénkészlete lényegében a humuszhoz kötött. A szervetlen formájú, ásványi jellegű ammónium-ion (NH3+) és a nitrát-ion (NO3-) csak néhány százalékban és nem meghatározó mértékben áll rendelkezésre. Jelentősebb mennyiségben a szerves formában, humuszhoz kötött amino-típusú (-NH2) nitrogénnel tudunk számolni. Ez könnyen lehasad, és bizonyos idő után a szőlő számára is felvehető nitrátformává alakul át, amely hozzájárul az ellátás egyenletességéhez. Egyes agyagásványok és a humusz biztosítja a talaj nitrogénmegőrző képességét, amit a műtrágyázás során érdemes figyelembe venni. A kijuttatásra kerülő nitrogénadag kiszámításakor vegyük figyelembe, hogy 100 kg szőlőtermés kineveléséhez legfeljebb 1 kg hatóanyagra van szükség hektáronként (Csepregi, 1982). Magas humusz- és ásványianyag-tartalmú talajokon az egyszeri alkalommal kiadott ammóniumnitrát (N-tartalom 34%) hatása is megfelelő. A rövid ideig tartó savanyító hatását a talaj puffer képessége viszonylag jól ellensúlyozza. Virágzásig tartó hatásával nem kell számolni. A nitrogén túladagolását célszerű kerülni, mert az többszörösen hátrányos következményekkel jár. Úgy állapítsuk meg a nitrogénadagot és annak formáját, hogy a nitrogén jelenléte a virágzást megelőzően már ne legyen túlsúlyban. Ellenkező esetben termékenyülési problémákkal és virágzat elrúgással kell számolni.

Lazább homoktalajon az ammóniumnitrátot és dolomitot tartalmazó pétisó, linzisó (N-tartalom 27%) típusú műtrágyák ismételt fejtrágyázásával kedvezőbb eredményt érhetünk el. A nitrát-nitrogén és az ammónium-nitrogén aránya itt azonos, amelyből a nitrát azonnal felvehető. Az ammónium-nitrogén viszont csak időigényes átalakulás után vehető fel, szintén nitrát formában. Az illékony ammónia esetében számolni kell bizonyos veszteséggel, amit a homok relatív magas talajhőmérséklete és a csökkent humusztartalom is növel. A vízben jól oldódó, dolomitot nem tartalmazó ammóniumnitrát alkalmazása ilyen feltételek mellett, a gyors kimosódás miatt nem alkalmazható.

A nitrogén-fejtrágyázás fontossága nem minden termőhelyen és minden művelésmódnál azonos érvényű. Azokban az intenzív szőlőültetvényekben, ahol a hektáronkénti tőkeszám meghaladja a 3300-at, és a termésátlag 3-3,5 kg/tőke, a minőségi és a mennyiségi elvárások más megvilágításba helyezik a nitrogén szerepét. A gyökerek által felvett nitrogén, mint a fehérje fő alkotórésze, nagyban befolyásolja a növényben kialakuló szénhidrát/fehérje arányt. Az aránynak a szénhidrát irányába való eltolása számottevő segítséget adhat a borkülönlegességek készítéséhez. Lazább talajokon, ahol a nitrogénszolgáltató képesség egyébként is alacsony, semmi esetre se mondjunk le a levél és talajvizsgálati eredményekre alapozott fejtrágyázásról! Ellenkező esetben veszélyeztetjük a tőke kondícióját és télállóságát.

Tél végén, kora tavasszal a síkterületű és takarásos technológiával termesztett ültetvényekben gyakran juttatnak ki szerves trágyát a takart szőlő nyitott barázdájába. A kijuttatást követően minél később nyitjuk ki a szőlőt és takarjuk be ezeket a barázdákat, annál kevesebb lesz a gyökérzet számára felvehető nitrogén. A nitrogéntúlsúly elkerülése érdekében vegyük figyelembe az istállótrágya tápanyag-szolgáltató képességét (1. táblázat). A folyamatos tápanyag-feltáródást figyelembe véve az alábbi értékeket két évre célszerű elosztani

A foszfor és kálium pótlásakor szórjuk a műtrágyát a szerves trágyára! Ezzel a nehezen mozgó foszfort a gyökérzónához közelítjük, a káliumnál pedig elősegítjük, hogy jelentősebb része szerves kötésbe kerüljön, ami a gyökér számára könnyebben felvehetővé teszi. A pótlás mennyiségének számításakor vegyük figyelembe, hogy a megelőző évben 100 kg szőlőtermés 0,6 kg foszfor hatóanyagot (P2O5) és 1,5 kg kálium (K2O) hatóanyagot vont ki a talajból.

A kalciumot a gyökérzet a rügyfakadás idején szintén fokozott arányban veszi fel. A talajaink zöme kalciummal jól ellátott. Többnyire csak a túlsúlya miatt kialakult, más ásványi elemekkel való antagonizmusa miatt szoktuk számon tartani. A növény túlzott kalciumtartalma akadályozza mind a kálium, mind a vas felvételét. A talajoldat lúgos kémhatása, ami gyakran a magas mésztartalom következménye, szintén gátja lehet a mikroelemek felvételének. A legtöbb mikroelem csak 6-6,5 pH-nál kerül talajoldatba és a gyökérzet által felvehető állapotba.

A korábbi évtizedekben elterjedt volt az a szakmai vélemény, hogy az istállótrágyázás a makroelemek visszapótlásával egy időben megoldja a mikroelemek visszapótlását is. Az intenzív növénytermesztés következtében gyakran sem a szalmával, sem a takarmánnyal és ezáltal az állati ürülékkel nem kerül elegendő mikroelem az alomba. Ezért a későbbi vegetációs időszakban a jó növénykondíció elérése érdekében mindig alkalmazzunk mikroelem-tartalmú lombtrágyát!