Olyan össznépi munka volt, amelyben mindenki, a falu apraja-nagyja szeretett volna részt venni, a neki megfelelő szerepkörben. Ahol az aratásról megemlékeztek, azt csak mély pátosszal és megkülönböztetett tisztelettel tették. A mezőgazdaság és a falu képének átalakulása, a gépesítés előretörése, a búza-termesztéstechnológiák megjelenése és az ipari méretű termelési gyakorlat annyira megváltoztatta az aratással kapcsolatos általános ismereteket, hogy az átlagos magyar ember csak a híradásokból értesül - ha nem kapcsol más csatornára -, vagy út mellett látja a betakarítás szervezett újkori változatát. Az aratás érzelmileg már semmit nem jelent az embereknek, az aratókkal már senki nem érez együtt, az aratás mint munka éppen úgy besimult a hétköznapokba, mint egy kulcsmásolás. Senkit nem érdekel már, hogy lesz-e az országnak kenyere, legfeljebb az, hogy mennyi lesz a kenyér ára.

Az idén is lesz aratás, igaz, klimatizált gépekkel, vízhordó gyerekek, ételhordó asszonyok, fogatosok és hangoskodó, irányító brigádvezetők nélkül. Vélhetően csendben zajlik, nem zavarja a városlakókat, nem borítja fel a híradók rendjét, nem provokál senkit...

Viszont az aratásban résztvevőktől ugyanúgy, mint régen, tisztességes, becsületes helytállást igényel, biztosan nem nyolcórás munkaidőben, panasz nélkül, szinte észrevétlenül. És mégiscsak az ország kenyerének biztonsága érdekében...

Kedvezett az időjárás

Az idei búzaaratásról június derekán szinte alig beszélgettek termelői körökben, az ilyenkor szokásos fajtabemutatókon, még olyan távolinak tűnt az esemény. Lassan, egyenletesen érik idén a búza, remélhetőleg szépen kitelnek a szemek, és jó minőségi paraméterekkel lehet majd értékesíteni. A piac is csendes, pedig mindenki tudja, hogy a feldolgozók hiánnyal küzdenek, és nekik nem igazán jó ez a késői aratás. Várakozásra kényszerülnek, és ahogy hallani, fogadkoznak. Fogadkoznak, hogy az idei termésből jóval többet vásárolnak fel aratás után, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint amilyenben most vannak. A termelők talán azért nyugodtabbak, mert jók a terméskilátások és a "vantól nem kell félni", ahogy az öreg gazdák mondják. Sokak úgy vélik, hogy nem lesz gond az értékesítés, mert lesz mennyiség, és talán a minőség is jobb lesz, mint korábban. A hazai feldolgozók, a környező országok vevői és a védőpajzsként emlegetett intervenciós piac pedig előbb vagy utóbb, de vásárolni fog...

Furcsa helyzet az ó áru piacán...

Igaz, hogy az ország magtárai tele vannak az elmúlt két év terméséből származó búzával, de ez első hallásra nagyon drágának tűnik a készlettel nem rendelkező feldolgozók számára, és egy kisebb tételű vásárlás technikai lebonyolítása sem egyszerű. Tehát előállt az a helyzet, hogy a tele magtárak ellenére relatív hiány alakult ki. Mert ami van, az már nem az ország tulajdona, igaz, kifizetve nincs - majd csak akkor, ha vevőre talál -, de az EU diszponál felette. Anyagi terhe - mivel a termelőket kifizették - mintegy 150 milliárd, egyelőre még a magyar állam és költségvetés vállát nyomja. Furcsa helyzet ez, mert a felszínen nem látszik semmi, ami arra utalna, hogy az EU lázasan igyekezne az értékesítést szorgalmazni. Pedig ez nem jó jel a tárolást végző gazdák, gazdaságok, intézmények számára. Kevesen vannak, akik e tekintetben nagy gyakorlattal rendelkeznének, de ha minden rendben megy, akkor is számolni lehet már némi minőségi romlással a kétéves termés esetében. A tárolásra nem minden tárolótér alkalmas egyformán, a tárolt mennyiségek állandó ellenőrzést igényelnek, de ahogy múlik az idő, úgy csökkennek a minőségi paraméterek. A tulajdonos EU pedig csak akkor és annyit fizet, ami a kitárolási paraméterek alapján jár az áruért az államnak. A tárolási szerződések alapján viszont a minőségi romlás, súlyhiány, stb. okán előálló veszteségek esetében minden bizonnyal a tároló "viszi el a balhét". A kör tehát bezárul, és lehet, hogy az intervenciós terménytárolás nem is akkora üzlet, mint azt sokan gondolták, amikor vállalkoztak rá. Az idő viszont telik, egy új termés már lassan bebocsátásra vár a magtárakba, egy új intervenciós felvásárlás pedig megint elindítja a fejekben a spekulációs gondolkodást...

Ha több fémzárolt vetőmagot vetnénk...

Legalább három hetes késéssel kezdődik a 2006. évi búzaaratás, mert késett a vegetáció. Az idei tavasz sok csapadékkal örvendeztette meg országszerte a termelőket, és az átlagos hőmérséklet is alacsonyabb volt a korábbi évekénél. Ennek hozadéka, hogy a búza fejlődésmenetének mindegyik fenofázisa zavartalanul végbemehetett, nem alakult ki sokkhatás, nem volt számottevő fejlődési rendellenesség, és a fajták genetikai értékei dominálhatnak. Jól felismerhetően elválnak - mind a fajták habitusára, mind beltartalmi mutatóira nézve - a leginkább jellemző paraméterek, amelyek a szélsőséges évjáratok után végre bizonyíthatják a nemesítők lelkiismeretes és hozzáértő munkáját. Nem beszélve arról, hogy ez a tény alaposan megkönnyíti a termelők számára a jövőbeni fajtaválasztást, hiszen az idei évben valóban jól elkülönülnek a fajták értékmérő tulajdonságai. Talán jó hatással lesz ez az évjárat a szemléletváltozásra is, ami a vetőmag-felhasználást jó irányba befolyásolná. Jelenleg ugyanis az országos vetésterület mindössze 25%-án vetettek fémzárolt, államilag ellenőrzött vetőmagot, ami drámaian kevés, és méltatlan is a minőség tekintetében feltörekvő magyar búzatermesztés és a kiváló genetikai alapokkal dolgozó búzanemesítés eredményeihez viszonyítva. Ha az idei évben az átlagos termésszint 4,5-5,5 t/ha között alakul országosan ilyen mérsékelt arányú fémzároltvetőmag-felhasználás mellett, akkor nem nehéz levonni a következtetést, hogy ellenőrzött vetőmaghasználat esetén ez akár 1 t/ha mennyiséggel több is lehetne. És mindez csak a terméseredmények növekedésének a valószínűsége, de az igazi változást a minőség nagyságrendekkel történő javulása hozná meg, ami a mai piaci viszonyok között lényegesen enyhítene az értékesítési gondokon.

A piac üzenete

A kiegyensúlyozott időjárási viszonyok tisztes és ígéretes búzatermést sejtetnek az ország minden szegletében, kivéve azoknak a gazdáknak a területén, akiknél a belvizek és árvizek sajnálatosan meghiúsították a termelést. Róluk feltétlenül szólni kell, mert olyan helyzetben vannak, mint amikor a futóversenyben az indulás után megrándul az egyébként győzelemre is esélyes sportember lába. Ott lehettek volna ők is az élmezőnyben, és ehelyett - rajtuk kívül álló okokból - a lelátóról nézik a versenyt. Az ő tisztességes kártalanításuk feltétlenül indokolt lenne.

A piaci mechanizmusok az idei évben másképpen működnek, mint korábban. Úgy tűnik, hogy két év után végre a keresleté lesz a főszerep, a kínálattal szemben. Ez látszik már a hazai feldolgozók érdeklődésén is, akik szinte alig tudják kivárni az egyébként is késésben lévő új termés megjelenését. Az árak tekintetében a keresleti piacnak meg kell mutatkoznia, és ahogy közeledik az aratás, az előzetes tájékozódás is ebbe az irányba mutat. No, nem valószínű, hogy árrobbanásról lehet beszélni, de a minőségnek "szeme lesz", és a takarmánybúza iránt is megnő az érdeklődés. Az előzetes - régi kapcsolatokon alapuló - kötések alapján az már látszik, hogy 22-23.000 Ft/t árat is kínálnak a takarmánybúzáért, de ez nem jelenti azt, hogy az étkezési búza ára a csillagos égig emelkedne. A "jegenyék nem nőnek az égig" - vagyis nem indokolja semmi, hogy 30.000 Ft/t közeli és különösen nem, hogy e feletti búzaárban reménykedjen bárki is. Az intervenciós ár alapvetően limitálja a piacot, ami azt jelenti, hogy lényegesen alatta, illetve felette sem valószínű az árak mozgása. Leginkább az tűnik valószínűnek, hogy az idei évben a kiszolgáltatottabb és tárolóval nem rendelkező termelők is jobb áron tudják eladni a terményüket a keresleti piac miatt. Az igazán jó minőségű búzák - amelyek speciális piaci igényeket elégítenek ki - az intervenciós árat meghaladva bizonyára elérhetik a 27-28.000 Ft/t árat is, persze nem biztos, hogy közvetlenül az aratás után.

A minőséget igenis keresik...

A búzatermesztés is átalakulóban van Magyarországon. Ez a növény mindig minden termelő vetésszerkezetében szerepel, következésképpen mindenki úgy gondolja, hogy ért hozzá. Pedig nagyon megváltoztak a búza minőségével és piacával kapcsolatos elvárások. Nem elég termelni, minőség kell, s a nemesítők és kereskedők is egyaránt ezt hangsúlyozzák. A piac ma már a vevők kedvében akar járni, hogy kifejezetten a sütőipari termékhez alkalmas minőségű búzát szállítson. Tudja ezt a nemesítő, és előállítja azt a fajtát, amelyik képes azt a minőséget teremni, amit a vevő keres. Egyszerű összefüggések ezek, csak a termelőnek ezt a vertikumot értenie és követnie kell, meg kell vásárolnia a magas biológiai értékű, ellenőrzött fajtát, mert különben kimarad a láncolatból, és mindig csak későn és nyomott áron, kényszerpályán tud eladni. Így nem képződik nyeresége sem, pedig a búza-árbevételekre és a nyereségre nagy szükség lenne a bővített újratermeléshez. Alkalmazkodni kell tehát a búzatermesztéssel is az átalakuló piaci-keresleti viszonyokhoz, keresni kell a megbízható kereskedelmi kapcsolatokat, s aki ezt figyelmen kívül hagyja, "csak" termeli a kenyérgabonát, saját kútfőből, évtizedek gyakorlata szerint, az stílusosan prognosztizálva minden bizonnyal kiesik a rostán...