Már a tihanyi alapítólevélben olvashatunk halászokról, akiket a templomalapító király az apátság ellátására rendelt. A halászott vízterületeket ún. vonyókra, későbbi kifejezéssel tanyákra osztották fel, s a halászat helyét mai napig tanyanévvel jelölik meg. A halászbokrok 1713-tól céhekbe tömörültek. A 19. század első évtizedeiben alakult Nádor Csatorna Társulat munkálatai hatására már 1820-21-től mintegy 1 m-rel csökkent a Balaton átlagos vízszintje. Az ivóhelyül, halbölcsőként működő berekterületek lefűződése elkezdődött. A céhes halászatot 1850 körül a Balatonon felváltotta a bérlőhalászat. Az 1858-as évben elkezdődött a déli vasút kiépítése, majd ezt követően ismét 1 méterrel csökkentették az átlagos vízszintet. Ezzel végérvényesen megszűnt az összes déli öböl kapcsolata a Balatonnal. Ezek lecsapolása párhuzamosan haladt a Kis-Balaton megszűnésével. Mindezek következtében a Balaton elveszítette halbölcsőit.

Már az 1870-es években megyei szabályrendeletekkel korlátozták a halászatot. A balatoni halászatra vonatkozólag Somogy, Veszprém és Zala megye között megtörtént az egyeztetés. Az egységesítő törekvések ellenére az általános tilalom időtartama kezdete és vége tekintetében elég jelentősek voltak az eltérések. A sokbérlős halászat nagyon sok problémát vetett fel a vízterületek határaival, valamint a nem átgondolt, mértéktelen halfogással kapcsolatban. 1862-ben tiszai halászokat hoztak a Balatonra, akik az addigi 150-300 m-es kenderháló helyett pamutcérnából készített, közel 600 m-es gyalomhálókkal dolgoztak. Az egy fából (kizárólag tölgyből) készített bödönhajókat fenyődeszkából épített lenta-hajók váltották fel. A halászeszközök és a megnövekedett halászlétszám túlzott mennyiségű hal kifogását tette lehetővé. 1883-1884-ben viszont már a legnagyobb halas vízen, a Balatonon osztozó birtokosok egy része is a szövetkezet átalakításában remélte megtalálni a "rablóhalászat" ellenszerét. Ezek megszüntetésére alakították meg 1884-ben a Balatoni Halász Szövetkezetet Siófokon, amely az 1888-ban megjelent Halászati Törvényt követően 1890-ben Balatoni Halászati Társulattá alakult át. A halászati törvény ekkor már szigorúan szabályozta a balatoni halászati idényt, a halászati eszközöket, a fajok szerinti tilalmi időket és méreteket.

Korszerűsödő hajók, halászeszközök

A parti tulajdonosokból álló Balatoni Halászati Társulat az 1899-ben megalakult BH Rt.-nek adta bérbe 25 évig a tó kizárólagos halászati hasznosítását. A profitérdekelt részvénytársasági vállalkozás csak akkor működhetett eredményesen, ha az egyszerű halászati tevékenység helyett tudatos halgazdálkodást valósít meg a tavon. Ennek megfelelően alakította ki telepeit Alsóőrsön, Siófokon, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen és Tihanyban Az evezőkkel és esetenként vitorlával felszerelt dereglyék vontatására a Zala és Veszprém csavargőzös 1906-ban állt munkába. 1928-ban már acélsodronyos csörlővel felszerelt dízelmotoros hajók tették korszerűvé és iparszerűvé a halászatot. A 25 éves bérlemény lejárta előtt ismét meghosszabbították 25 évre a BH Rt. halászati jogát a Balatonra. Az 1000 m-es vonó-kerítőhálós halászatot napjainkban is alkalmazzák, csak éppen korszerűbb hajókkal és eszközökkel. A megnövekedett halászzsákmány feldolgozása, tartósítása érdekében 1926-ban hallisztgyár épült Siófokon, amelyet 1939-ben halkonzervgyártósorral bővítettek ki.

A II. világháború idején a halászat intenzitása lecsökkent, a tevékenység időnként teljesen szünetelt. A háború befejezése után a részvénytársaság ismét újjászervezte a balatoni halászatot, majd 1947-ben megszűnt. 1949-ben állami vállalatként jött létre a Balatoni Halászati Vállalat. 1928 és 1957 között több átalakított hajót alkalmaztak, majd 1957-ben állt munkába 4 speciálisan a balatoni viszonyokra gyártott hajó. Ezek - népszerű nevükön a "tevék" - ma is üzemelnek. A nagyhálós halászati módszer mellett az 1950-es években a kisszerszámos (emelőháló, varsa, eresztőháló) bokrok is tevékenykedtek elsősorban a Balaton nyugati medencéjében, a Zala-toroknál és a Zala folyón. Az 1960-as években a Balatoni Halászati Vállalathoz csatolják az Észak-somogyi Halgazdaságot, majd a Dél-somogyi Halgazdaságot. A balatoni halászat mellett mintegy 2500 ha halastóval kiegészült üzem Balatoni Halgazdaság néven működött tovább. Az 1970-es években újabb 6 hajót vásároltak, így összesen 10 hajó indult naponta munkába a kecsegtető halászzsákmány reményében. 1978-ban megépül Közép-Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb pisztrángtelepe, évi 250-300 t termelőkapacitással. A nyirádi bauxitbányákat 1993-ban zárták be, így a pisztrángnevelésre is kiváló minőségű karsztvíz kitermelését leállították. Vízhiány miatt ebben az évben a pisztrángtelep is befejezte működését.

A halásztelepeken halfeldolgozás is folyt, de a korszerű, higiénikus feltételeket csak egy új halfeldolgozó építése biztosíthatta. 1980-ban állt üzembe Balatonlelle-Irmapusztán egy új halfeldolgozó üzem, évi 2000 tonna kapacitással. A Balatonból már ekkor visszafogott angolna szinte korlátlan piaccal és nagyon jó profittermelő képességével a figyelem központjába került. Megépült, és 1982-ben megkezdte termelését a hévízi temperált vizű intenzív angolnatelep, évi 100 tonna kapacitással. Az üvegangolna ára a világpiacon az 1990-es évektől drasztikusan emelkedett, így gazdaságtalanná téve az angolnanevelést, ezért az angolnatelep 1999-ben bezárt...

Haltelepítések az idők során

Az első haltelepítést a Balatonba a szakirodalom tanúsága szerint 1880-ban végezték. Ebben az évben 15.000 darab kaliforniai lazacot telepítettek a Keszthely és Balatongyörök közötti vízterületen. A következő évben újabb 40.000 db lazac került a Balatonba. A telepítés sikertelenségét mutatja, hogy többé egyetlen példányt sem láttak viszont.

1904-1907 között mintegy 30.000 darab észak-amerikai eredetű törpeharcsa és - még két amerikai egzotikus jövevényként - a pisztrángsügér és a naphal került a Balatonba, amelyek közül a naphal szaporodott el legjobban.

1955-ben a nagy maréna telepítésével kísérleteztek, eredmény nélkül. Megalapozatlan honosítási kísérletként Magyarországon az 1950-es évek végén törpe marénát telepítettek a Balatonba és néhány kisebb vizünkbe. A nagy maréna és a törpe maréna betelepítése teljes sikertelenséggel zárult. Az angolna 1961-től 1991-ig (a balatoni angolnavészig) rendszeresen telepítésre került. Meg kell jegyezni, hogy e halfaj balatoni jelenlétéről 1890-ben már Herman Ottó beszámolt. 1991-et követően az angolna telepítését betiltották. Hosszas viták után 1972-1984 között mintegy 1,8 millió darab kettőnyaras fehér busát telepítettek a Balatonba azzal a céllal, hogy algafogyasztásukkal csökkenteni fogják a tó eutrofizálodási folyamatát. Planktonfogyasztásuk a víz tisztaságát kedvezően befolyásolta.