Lovászpatona vásárairól 1394-ben esik szó először, 1405-ben viszont már mezővárosként említik. A helység jelentőségét emelték az ott lakó nemesi középbirtokosok: a Hathalmi, a Thuri némai Kolos, a monoszlói Csupor családok. Lakói között számos iparos is élt. A középkorban mezővárosi rangja volt, a török korban egy időre elnéptelenedett, hiszen már 1531-ben felégették, 1542-ben pedig mindössze hat portája maradt, egy török rajtaütés következtében. 1738-ban a Festetics családé lett, jobbágyfaluvá vált, de 1828-tól ismét mezőváros lett, amelynek híres országos vásárai is voltak. Később az Esterházy családnak is nagy birtokai voltak itt.

A Bakonyalja és Sokoróalja között elterülő, 1400 főt számláló település mai jelentősége nem közelíti meg az egykorit, aminek egyik oka, hogy meglehetősen távol került a forgalomtól, a tranzitutaktól, a vasúttól.

A patinás agrármúlt kötelez...

A 60-as években gyakran írtak a településről, mivel itt működött a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemnek a korszerű mezőgazdaság-tudomány egyik nagy eredményeket felmutató nemesítő telepe. Az intézmény, ill. a település nevét hordozó rozs-, napraforgó-, bíborhere-, fehérhere- és kölesfajták országszerte ismertek voltak, és a köztermesztésben is szerepeltek. A község előélete és növénynemesítői múltja is arra utal, hogy a gyengén kilúgzott erdőtalajokon mindig magas szintű gazdálkodás folyt. A nem túl magas, átlagosan 19-es AK-értékű földeken nagyon kitanulták az itt élők a gazdálkodás fortélyait. Persze a föld értékmérése itt is csalóka, hiszen az alulminősített, gyakran agyagos részekkel tarkított, kötöttebb területeken az ún. perc talajokon a korszerű technika és a helyes művelési praktikák alkalmazásával szép eredményeket lehet elérni. Különös értéke az itteni földeknek, hogy a 70'-es évek végétől kezdve - komoly meliorációs munka eredményeképpen - a falu határában mindenütt elvégezték az alagcsövezést, ami a mai napig előnyösen befolyásolja a talajok vízgazdálkodását... Mert természetesen a fő termelőeszköz, a föld minőségének elemzésével indul a beszélgetés Tóth István lovászpatonai családi gazdálkodó és családja társaságában. Mert ilyen is ritkán adódik, hogy egy szaklap részére készülő cikk okán létrehozott szakmai találkozáson asztal köré ül az egész család, a varrónő feleség, Katalin asszony, a nagyobbik fiú, Szabolcs és barátnője, Tünde, akik másodéves agráregyetemisták Keszthelyen, ill. Mosonmagyaróváron, és a kisebbik fiú Pisti - térdén a lovas kalandok nyomaival -, aki lovásznak tanul. Ez jelzi igazán, hogy mindenki nagyon komolyan gondolja a gazdálkodást, és mindent megtesz annak érdekében, hogy számukra továbbra is a megélhetést és a biztos jövőt jelentse. Igaz, nem minden esetben csak a földdel és a piaccal kell megküzdeni e nemes célok érdekében, sokszor az éppen aktuális és kedvezőtlen agrárpolitikai intézkedésekhez, a gyakran változó szabályzókhoz, a nem mindig érthető pályázati fiaskókhoz is alkalmazkodni kell - mondja már a beszélgetés elején Tóth István -, és érezni lehet mondataiból a nagyfokú elkötelezettséget a választott hivatása iránt. Arra a kérdésre viszont nem találja a választ, hogy miért kell több munkaórát eltölteni a három családi gazdaság és egy bt. könyvelésével és papírmunkáival éves szinten, mint a 850 ha terület tényleges művelésével.

Érdeklődéssel és szorgalommal kezdett dolgozni...

Tóth István gyerekkorában is a paraszti munka közelében volt, gyakran kellett ganézni, etetni a disznókat, tüsténkedni a ház körüli kisgazdaságban. Ugyanakkor nem tagadja, hogy szüleitől minden szakmai alapot ellesett, amit később az életben kiválóan tudott használni. Szakmai életútja 1977-ben kezdődött, amikor Vépre került, a jó nevű mezőgazdasági szakközépiskolába, ahol traktorosként végzett. Szerette a gépeket, de leginkább csak dolgozni akart velük, a szerelést, ha lehetett, kerülte. Amikor a helyi tsz-be került - már hivatásos jogosítvánnyal -, minden gépi munka lázba hozta, de leginkább az akkor "menő" IFA teherkocsival szeretett dolgozni. 1983-ban nősült, és annak ellenére választott varrónő feleséget, hogy legényként korábban két könnyelmű fogadalmat tett. Édesanyja is varrónő volt, és látta a munkáját, valamint sertésekkel foglalkoztak családjukban, amit gyerekként nem nagyon kedvelt. A sors úgy hozta, hogy egyik fogadalmát sem tartotta meg, mert fiatal varrónő feleségével közösen, bizony hízlalással kezdték megalapozni jövőjüket. A nősülés után bevonult katonának, majd leszerelése után folytatta a téeszben a munkát. Szárítón, traktoron, teherkocsin, de mindenképpen gépközelben dolgozott. Munkáját abban az időben kevés megbecsülés övezte, ezért egy merészet gondolva néhány társával bauxitbányásznak állt, és a közeli bányában, Bakonyszentlászlón dolgozott. Három év telt el, de a dereka nem bírta tovább a nehéz fizikai munkát, a könnyű meg nem érdekelte. A család ekkor a varrásra összpontosított, autójukat is gépekre cserélték, mégpedig a rokonok nagy megdöbbenésére. Megfelelően alakultak a dolgok, és persze a munka mellett a gazdálkodást is végezték, eleinte egy T4K-B, majd később egy Rába-15 kistraktorral. 1990-ben - amikor a vállalkozását elindította - a faluban bizony megmosolyogták Tóth István elképzelését, amikor elterjedt, hogy maszek gazda lesz, kisgépekkel, pedig ötöde költséggel üzemeltette azokat, mint mások az MTZ traktort. Az eredmények jöttek, és mind nagyobb bizalom mutatkozott az újdonsült földtulajdonosok részéről a tisztességes munka iránt. Így a területek is szépen gyarapodtak, mind többen gondolták úgy a faluban, hogy Tóth Istvánnak adják művelésre földjüket. 1994-ben nyílt alkalom - a géptámogatás révén - egy MTZ és munkagépei megvásárlására, ami már bérmunka végzése is lehetőséget adott. Minden hektár földért meg kellett küzdeni - emlékszik vissza a gazda -, de a gépfejlesztéseket sem lehetett elhanyagolni. Inkább új gépet vett hitelre, mert nem volt elég pénze a használtra, és így maradt a földre is valamennyi. 1997-re sikerült 300 ha-nál többre feltornászni a saját területeket, ami már a megélhetési küszöb felett volt.

Nehéz vetésforgóban gondolkodni

A helyi téesz 2000-ben "adta meg" magát véglegesen, ami egyben a földterületek újraelosztását is jelentette. Ebben a helyzetben Tóth István megfelelő stratégiát választva - előszerződésekkel, szándéknyilatkozatokkal - már idejekorán jelentős területet bebiztosított, amelyek később a művelése alá is kerülhettek. Persze ezt csak azért tehette meg, mert az előző évtized becsületes munkájával megalapozta a pozícióját, és szakmaiságával, szorgalmával elnyerte a környezete bizalmát. Így alakult ki mára a mintegy 300 ha saját és 550 ha bérelt területen az a gazdaság, amelyet a családjával és egy alkalmazottal művel. A piac által erősen befolyásolt növénytermesztés ma nem sok mozgásteret kínál, és bizony a szakmai rendezőelvek útjában áll. A kényszerpálya mégis meghatározóvá válik, mert csak az eladható terményből lehet a bővített újratermelést megszervezni, és biztosítani a megélhetést. Következésképpen az őszi kalászos, a napraforgó és a kukorica váltakozó nagyságrendje alakítja a vetésszerkezetet. Hogy a szakmaiság teljesen mégse sérüljön, ezért a kalászosok és a kukorica, ill. napraforgó közé illesztett zöldtrágyázással igyekeznek kedvezni a talajoknak. A mustár - és nagyon stílusosan - a nitrogéngyűjtő bíborhere augusztus második felében történő vetése megtöri az ipari növények monoton és gyakran talajzsaroló hatását, megpezsdíti a talajéletet, könnyebbé teszi a művelést, és jelentős tápanyagkészletet hagy vissza. A bíborhere egészen a kukoricavetést megelőző időszakig a földben maradt, és kiváló "előveteményként" bizonyított - mondja Tóth István -, és persze megfelelő gépekkel kiváló magágyat lehet utána készíteni.

Gépekből csak tökéleteset

A Vépen töltött iskolaidő szellemisége soha nem múlik el, legfeljebb kiegészül az életből hozott tapasztalatokkal. Nagyon nehéz megvalósítani azt a szemléletet manapság, amit Tóth István képvisel. Nevezetesen azt, hogy a vonóerőt, a hozzákapcsolt munkagépet úgy választja meg - márkafüggetlen módon -, hogy azok kapcsolt gépsorként a helyi talajadottságokhoz a legjobban illeszkedjenek, és a munka minőségét a legmagasabb szakmai szempontok szerint garantálják. Csak a kevés menetszámmal elvégzett tökéletes minőségű talajmunka, csak a kifogástalanul és pontos mélységben, visszatömörített állapotban elvégzett vetés, stb. fogadható el. A szakmai mércét magasra tette - nem is tagadja -, de azért nem végeztek repcevetést az elmúlt évben, mert nem volt alkalmas vetőgép az alacsony vetőmagnormájú, drága hibridrepce elvetéséhez. Kockáztatni a mai gazdasági viszonyok mellett csak a legvégső esetben lehet, és azt meg kell hagyni a tényleg kiszámíthatatlan időjárási anomáliáknak. Támassza alá a fentieket a traktorok típusainak felsorolása (ezek mindegyike bizonyos célfeladat ellátására alkalmas): JD 8520 (325 LE), Steyr 9270, Fendt Favorit 714 (150 LE), Zetor 7340 (77 LE), Rába-Steiger 250, MTZ-82 New Holland TX 68 kombájn.

Természetesen a munkagépek tekintetében is hasonló alaposság figyelhető meg a géppark számbavételekor; ebben mára nélkülözhetetlen lett a hét késes mélylazító, a direktvetőgép, illetve a kultivátorelemes művelőeszközök egész sora áll rendelkezésre annak érdekében, hogy optimális időben, a vízmegőrzés mellett és a legjobb minőségben történjenek a talajmunkák. A kultivátor-elv és a tömörítés a fő csapásirány, amelyről jó néhányszor konzultálnak az egyik hazai talajművelési szaktekintély Birkás Márta professzor asszonnyal is.

Mindezek mellett a gépi munka természetesen a maximális költségtakarékosság jegyében történik. Persze a gazda szerint még mindig hiányos a géppark, sok még a finomítani való, ami gépész vénáját és maximalista elképzeléseit dicséri...

A jó termést el is kell adni...

A kalászostermés az idei évben átlagosnak tűnik - 4,5-5 t/ha -, közvetlenül az aratás előtt. A kukorica termése a múlt évben 9-10 t/ha között alakult, és a napraforgó is közelített átlagban a 3 t/ha-hoz. Ha jó a termés, az örvendetes, de mindjárt szembesülni kell az értékesítési nehézségekkel is. Gyakran már az aratás menetében, ritmusában is korlátozza az embert az elegendő saját tárolóhely hiánya és a helyi (Comitas BÉSZ) felvásárláshoz való időbeni alkalmazkodás - mondja Tóth István. Ha van rá lehetőség, akkor a gép alóli értékesítést sem vetik el, és alaposan felkészültek szállítóeszközökből is, hogy az esti - átvételi idő utáni - aratást ki tudják használni. Nagyon jól látszik így aratáskor, hogy melyik felvásárló cég igazán gazdapárti, melyik az, amelyik igazán szívén viseli a gondokat, és nem csak a profit megszerzése vezérli.

Az intervenció persze mindenki számára kínál lehetőséget egy magasabb áron történő értékesítésre. Mégsem él vele mindenki, mert az intervenciós felvásárlásból származó pénz későn érkezik meg, amikorra a géphiteleket már törleszteni kell. Kétségtelen, hogy vannak pénzhez jutási praktikák - mint pl. a faktorálás vagy egyéb további hitelek -, azonban ezek nagy része idegen a parasztembertől, és természetesen további költségekkel járnak.

A búza felvásárlási ára nagy szórást mutat 23-26.000 Ft/t között, de ameddig nincs learatott bevizsgált tétel, addig csak találgatás folyik. Az tény - állítja Tóth István -, hogy a leginkább keresett és favorizált magyar fajták vannak gazdaságában túlsúlyban, és nagyon ügyelnek a vetőmaghasználatra. Csak államilag ellenőrzött fémzárolt vetőmagtól lehet jó minőséget remélni, és ez az állítás csak szélsőséges időjárás esetén dőlhet meg...

Több odafigyelést érdemelne a paraszti munka

Lovászpatona nem a világ közepe, a lehetőségek ebből eredően korlátozottak. A termőhelyi adottságokat figyelembe véve a mezőgazdaságból viszont megélhet, aki azt komolyan gondolja, és tesz is érte - vallja Tóth István. Mégis egyre több munkával, több kockázatvállalással lehet fennmaradni vagy éppen előbbre lépni, s ezt vélhetően az országban máshol is így érzik. Mint mondja, időnként úgy tűnik, hogy sem az EU, sem a magyar kormányzat nem becsüli eléggé a paraszti munkát, nem tesz eleget és meggyőzően annak érdekében, hogy a sok gazda valóban biztonságban tehesse a dolgát, a fontos és biztonságos élelmiszer-alapanyagok megtermelését. A magyar mezőgazdaság produktumai jobb kereskedelmi, feldolgozói szervezéssel mindenhol felveszik a versenyt az európai termékekkel. A magyar parasztot - dolgozzon bármilyen szektorban - helyzetbe kell hozni, és ez a mindenkori kormány és a szaktárca feladata. Ne engedjék el időről időre a parasztság kezét esetleges uniós szirénhangok hatására, hanem képviseljék érdekeit, ahogy azt példaértékűen teszik a régi uniós tagországokban. Agrárország a miénk, ennek megfelelően tud produkálni, az ország imázsához pedig hozzátartozik a mozgalmas magyar falu képe is, amiért a magyar parasztember - dolgozzon bármilyen társasági formában vagy egyénileg - igenis, sokat tesz. Segítség és politikai akarat nélkül azonban aligha tud boldogulni és versenyezni...