Sajnos szintén hasonlóan szerencsétlen az az állapot, hogy a szakminisztériumban is mind több a jogász és közgazdász végzettségű alkalmazott, akiknek a mezőgazdasági termeléssel összefüggő ismeretei enyhén szólva is hiányosak. Vajon hogy folyhat ilyen körülmények között érdemi kommunikáció a gazdálkodókkal, és hogyan születhet hiteles, mindenki számára könynyen érthető tájékoztatás? Pedig ez utóbbinak óriási jelentősége lenne, mert nem biztos, hogy csakis az - a mezőgazdaság számára amúgy létfontosságú és az uniós tagországokban már régen természetes - uniós és nemzeti támogatási összegek mértékéről, elosztásáról szóló, illetve az azt övező vitáktól kellene hangossá válniuk a híradásoknak

A búzára mások, más célból is szemet vetettek...

Ismert közhellyel élve most, félidőben, növénytermesztési szempontból jellemezve a gazdasági évet azt mondhatnánk, hogy az idei megint más, mint az összes eddigi; és ez az állítás ráadásul igaz is. Ez pedig egyszerűen bizonyítható azzal, hogy például a múlt évben közel 5,8 millió t búza termett az országban, míg az idén csak 4,4 millió. Tavaly a kereskedők nem siettek az üzletkötésekkel, a feldolgozók pedig elhúzódó, ütemezett felvásárlással próbálkoztak. Akkor az étkezésibúza-árak jellemzően 22-24.000 Ft/t között alakultak, és az 1 millió tonnát meghaladó intervenciós felajánlás/értékesítés is számottevő volt. Ezzel szemben az idén a lényegesen kevesebb, de jó minőségű termésért szó szerint küzdenek a kereskedők és felvásárlók, 4-6.000 Ft/t-val magasabb árakat ígérve a tavalyinál. Ennek következtében intervencióra, úgy tűnik, nem is lesz felajánlás...

Fordult tehát a kocka, nem is remélt áremelkedés következett be, ami vélhetően kárpótolja a termelőket a kevesebb termésért. De mielőtt a bevezetőben említett mezőgazdaságban járatlan ember azt mondaná, hogy lám, milyen jó bevételt eredményez ez a mostani helyzet a termelőknek, azonnal az árbevételek mellé kell rendelni a termelési költségeket. A kemikáliák, a gázolaj, a vetőmag, a szolgáltatások, a földbérlet, stb. árának emelkedése viszont kis számolás után azonnal világossá teszi, hogy szó sincsen itt extraprofitról, egyszerűen volt egy normális év, amikor némi nyereséget lehet realizálni kalászosokból és a kevés repcéből. De egyelőre csak ezekből, mert a napraforgó, a kukorica és a cukorrépa körül már egyre több olyan nem várt időjárási és növénykórtani probléma körvonalazódik, ami a termésbiztonságot és a nyereséget veszélyezteti. A magyar búza mennyiségét azonban egy ideje már nem csak a helyi és a hagyományosan ide járó vevők figyelik. A megújuló energiák iránti kereslet növekedésével alaposan felértékelődik a következő években a hazai termés, ami a gyengébb minőség értékesíthetőségét is növeli. Éppen a svédek jelezték igényüket legalább 1,5 millió tonna gabonára évente, amelyből a tervek szerint 600 millió liter alkoholt gyártanak majd Magyarországon - az engedélyeztetés előrehaladott állapotában lévő, és rövidesen épülő üzemeikben -; ennek lehet nélkülözhetetlen alapanyaga a búza. Emellett egy svájci cég és egy magyar vegyes vállalat szintén hasonló, csak kisebb kapacitású üzemeket állít hamarosan a termelés szolgálatába. Egyetlen szépséghibája van csupán ennek a most induló, nagyívű beruházássorozatnak; az, hogy bár ez az új ágazat a magyar termény értékesítési biztonságát növeli ugyan, ám a kiszállított bioetanol révén más országok levegőszennyezési mutatói javulnak. Vélhetően amikorra ez a szempont - akár kisüzemek létrehozásával - nálunk is előtérbe kerül, addigra alapanyag szűkében lesz az ország...

Természetesen a kiváló minőségű búzára továbbra is szükség lesz, úgy idehaza, mint a hagyományos vevőkörben. Az energiaszektor felől fújdogáló új szelek továbbra is csak azt a többletmennyiségű, jobbára gyengébb minőségű termést érintenék, amelynek értékesítése eddig gondot okozott. Vagy majd a piac eldönti, hogy ki ad jobb árat a búzáért, és olyan versenyhelyzet alakul ki, amilyen még nem volt Magyarországon?

Ez is elképzelhető, hiszen az alkoholgyártásra berendezkedett üzemeknek teljes kapacitáson kell dolgozniuk, ezért alapanyag-szükségletük folyamatos és állandó. Ugyanakkor voltak már olyan aszályos évek a közelmúltban is, amikor 3 millió tonna körüli és gyenge minőségű volt a búzatermés... Nos, van tehát azért néhány nyitott és válaszra váró kérdés a mennyiségek körül... Ami ebből a gondolatkörből egyedül biztatónak látszik az az, hogy a termelők nyakán biztosan nem marad termény a jövőben!

Jól fizetett a repce is, és nagy jövő előtt áll...

A búzához hasonló a helyzet a repcével is, amely az idén szintén rekord áron kelt el. A leginkább türelmes és szerződéssel legkevésbé elkötelezett termelők akár 63.000 Ft/t bevételre is szert tehettek. A termésátlagokkal sem lehettek elégedetlenek, hiszen nem volt ritka a 3,5-4 t/ha-os szint sem. Persze, az idei repcetermesztési sikerektől függetlenül is - amelyből a 110.000 ha csekély termőterület miatt csak kevesen részesedtek - óriási termelési propaganda indult, elsősorban a külföldi biodízel-felhasználók nyomására, hiszen a repcemag, ill. a repceolaj feldolgozásával lehet a legkedvezőbb költségekkel üzemanyagot gyártani. A mostani törekvések főként arra irányulnak, hogy a magyar termőterületet első "lépcsőben" legalább 200-250.000 ha-ig kellene megnövelni. Erre minden esély megvan, hiszen az ország legjobb termőhelyein adottak ehhez a feltételek. Természetesen a termelők befolyásolása leginkább a termelésfinanszírozási feltételekkel és szerződésben rögzített stabil felvásárlási árakkal lehetséges. A vetés már szeptember közepén befejeződik, tehát addigra eldől, hogy az akció menynyire volt sikeres, és mekkora lesz a tényleges vetésterület. A vetéshez idén igazán jó magágyat lehetett készíteni, hiszen az augusztus elején és közepén menetrendszerűen érkező csapadék ezt lehetővé tette. Sajnos a tapasztalatok szerint nem minden évben történik ez így.

A további jelentős területnövelés viszont már valószínűleg nem folytatódik ilyen zökkenőmentesen, hiszen a "klasszikus" termőhelyek elfogynak, és a megnövekedett termőterületek hatására a növénybetegségeket terjesztő kórokozók és különösen a kártevők fokozott megjelenésére lehet számítani. Ezek nagyban megnövelik a termelés kockázatát és különösen a költségeit. Emellett a megfelelően nagy mennyiségű csapadékra és a hűvös tavaszra sem lehet minden évben alapozni. A repcetermesztés tartós vetésterületi emelkedésére csak akkor lehet számítani, ha a termésbiztonság és a felvásárlási árak stabilizálhatók. A termelők csakis nyereségorientált termelési folyamatban érdekeltek, és egyre racionálisabban képviselik is ezt a hozzáállást. Egyre kevésbé lehet már egyedül a termelők nyakába varrni a sikertelenséget, a repcevertikum többi szereplőjével együtt viselt közös kockázatvállalásban azonban bizonyára mindinkább partnerek lennének. Véget kell végre vetni annak az időszaknak, amikor a meglehetősen labilis termelési folyamat kizárólag a termelők kockázatára történik. A termelők, kereskedők, feldolgozók és fogyasztók érdekviszonyait közös nevezőre kell hozni. Ha nem ebbe az irányba haladunk, és továbbra is mindenki a saját kis "pecsenyéjét sütögeti", akkor az ágazat nem lesz versenyképes, és hosszú távon senki számára nem hoz jövedelmező együttműködést.

Az eddig leírtakból következik, hogy az őszi vetések tervezése, és a repce, búza vetése talán valamivel kevesebb izgalommal jár, mint eddig, a közelmúltban. Bátrabban lehet nagyobb területekben gondolkodni, jobban összpontosítani a termés mennyiségére. Mert úgy tűnik, hogy az előttünk álló energiaínséges időszakban - amikor a fosszilis energiahordozók árai minden eddigi elképzelést felülmúlva az egekbe szöknek - talán többé nem kell attól tartani, hogy a gyengébb minőség a gazdák nyakán marad.