A korabeli Berény lakói uradalmi jobbágyok voltak. A földművelés és az állattartás volt a megélhetésük fő forrása, emellett az uradalom részére teljesítették a kötelező jobbágyterheket is. A falu a tatár és a török időkben is elpusztult, és csak 1700-tól népesedett be a második Berény, amely a Rákóczi szabadságharc alatt újra lakatlanná vált, de újratelepítették. Az első telepesek szlovákok voltak, őket 1725-ben német telepesek követték, főként Svábföldről és Magyarország nyugati megyéiből. Mindhárom népcsoport a protestáns felekezethez tartozott, ez jelentette az egyik alappillérét a későbbi békés egymás mellett élésnek, egymás elfogadásának. Berény népessége a XIX. században rohamosan növekedett, 1852-ben már 8597 fő volt. A polgárosodás alapját a jobbágyság felszabadítása jelentette. Ezt követően, a föld paraszti tulajdonba kerülésével megváltozott a parasztság helyzete, hiszen akkortól nagyobb érdekeltséggel rendelkezett a gazdálkodásban. Az ármentesítésekkel jelentősen megnőttek a termőterületek, 1862 és 1895 között a szántóterület aránya 47%-ról 80%-ra nőtt, a legelőterületek pedig ennek arányában csökkentek.

A dualizmus korában lendületes fejlődés vette kezdetét. Az egyre intenzívebbé váló földművelés és az istállózó állattenyésztés egy korszerűbb gazdálkodás alapjául szolgált. A nagy kiterjedésű határban létrejött a tanyás szerkezetű gazdasági rendszer, 1910-ig több mint 1000 tanya épült. A lakosság 25%-a tanyasi lakos lett. A népesség jelentősen növekedett, az 1900-as évek elejére elérte a 13.000 főt. A parasztság tovább rétegződött. Berényben a nagygazdák mellett a középparasztság határozta meg a közösség gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Mezőberény 1872-től országos vásártartási jogot kapott, s a megszerzett privilégium alapján használta a városnevet. A lendületes fejlődést az I. világháború és azt követő gazdasági válság törte meg, ami súlyos veszteségeket okozott.

Mára ugyancsak alaposan átalakult minden a településen, hiszen a szocializmusban viszonylag jól fungáló mezőgazdasági és ipari nagyüzemek sorra ellehetetlenültek, a lakosság létszáma pedig 11.000 főre csökkent - sommázza a rövid, de tartalmas történelmi visszatekintést Nagy Árpád agrármérnök, egyéni gazdálkodó, aki tulajdonképpen nem is tősgyökeres mezőberényi...

Dollártanyán jutott a szakmai alapokhoz

Tiszafüreden született, majd Borsodban nevelkedett. Apai nagyapja bányászként több alkalommal is járt Amerikában, Colorado államban szerencsét próbálni, és a múlt század elején ebből teremtett megélhetést a családnak. Birtokot vett, s vezetésével épült meg az ún. Dollártanya, a visszatért "amerikás magyarok" és saját maga boldogulására. Sajnos a gazdasági világválság keresztülhúzta a számításukat, és a jól induló gazdálkodási folyamat kettétört. A szülők persze már itt folytatták a sokkal keservesebb és küzdelmesebb munkát. Két testvérével itt nőtt fel Nagy Árpád, aki gyerekként nagyon sok jó benyomást és gyakorlati tapasztalatot szerzett a tanyán ahhoz, hogy bátyjával együtt a mezőgazdasági pályát válasszák. Ő Tiszafüredre járt gimnáziumba, a nyarakat munkával töltötte (kapálás, kaszálás, rendre gyűjtés), hiszen az otthoni gazdaságban - Nemesbükk-Dollártanyán - marhatartással foglalkoztak. Az érettségi után a katonaság, majd a debreceni agráregyetem következett. A diploma megszerzése után megnősült, és akkor már áttételesen kapcsolatba került tanítónő felesége kisvárosával, Mezőberénnyel.

Szelíd, majd viharos téesz-időszak következett

A pályát a szerződéses kötelezettsége miatt Tiszaroffon kezdte, ahol juhászati ágazatot vezetett, de tejelő marhákkal is foglalkozott. Nem igazán tetszett neki ez a munka, és azon gondolkodott, hogyan lehetne továbbállni. Mezőberény volt a megoldás, hiszen az ottani kiváló minősítésű, 6600 ha-os "Aranykalász" téeszben kínálkozott gépüzemeltető-agronómusi állás. Jól ment akkor a gazdálkodás, megjöttek a nagyteljesítményű, korszerű gépek, munkaeszközök, öröm volt szervezni a munkát. Később növénytermesztési főágazat-vezetővé lépett elő a szakmai ranglétrán, úgy 1987 tájékán. Sajnos ekkor már érezhetően megbomlott a fegyelem, és a korábbi szakmai-érdekeltségi kohézió a szövetkezetben. Mindig nehezebb volt a klikkesedés mentén érvényesülő érdekeket és a szakmai munkát összeegyeztetni. Az egyre szigorúbb gazdasági szabályzók, a piaci változások okozta eredménycsökkenés, egy szerencsétlen elnökválasztás, majd pedig az előálló veszteség végül is a szövetkezeti forma felbomlásához és társaságok alakításához vezetett. Az optimális váltásnak gondolt átalakulást követően Nagy Árpád a szárító-tárolótelep vezetője lett, ami semmiképpen sem számított előrelépésnek. A legnagyobbnak számító "Kalász" Gazdaszövetkezet - amely a növénytermesztést és az állattenyésztést tulajdonolta - látszott a leginkább életképesnek. A nyugdíjasok is ehhez csatlakoztak, így 4.000 ha terület alakult ki, a gépek azonban nem ide kerültek. Mindent szolgáltatásként kellett végeztetni, és hiába volt Nagy Árpád - mint a növénytermesztés irányítója - a szakmai ismeretek birtokában, ez rányomta a bélyegét a gazdálkodás sikerére. Nem volt eredményes az állattartás sem; esett a tej ára, magasak voltak a költségek. A 2000-es belvíz okozta kár végképp eldöntötte a gazdálkodás sorsát, teljesen tönkrement a gazdaság, és a tulajdonosok kezdték kivinni a földeket. A telepeket is eladták lassan, ami a közösen szervezett gazdálkodás végét jelentette.

Mindezek mellett volt még egy kft., amelyben Nagy Árpád szintén érdekelt volt, hiszen a több lábon állás egy nehéz gazdasági helyzetben valamelyest a biztonságot szavatolja, annál is inkább, mert itt még német tulajdonosok is szerepeltek.

A sajátban a munkára koncentrálhat az ember

Mégis úgy tűnt, hogy a valódi biztonságot a saját tulajdonú egyéni gazdálkodás jelenti; ha a vállalkozás nem is nagy, de nincs másnak beleszólása a munka szervezésébe, nincs széthúzás, stb. Emellett megmaradt a szárító- és tárolóbázis fele tulajdoni hányada, amelynek teljes kivásárlása a cél. Ennek rendbetétele, műszaki felújítása a következő évek feladatai közé tartozik, amihez Nagy Árpád már a most ötödéves agrármérnökjelölt fia - Krisztián - segítségére is számít.

A téesz és utódintézményei, valamint a szervezett szövetkezeti gazdálkodás megszűnését kísérő sokk feloldását egy év falugazdászi munka követte, amelyet nagyon kedvelt. Az állomány leépítését célzó intézkedéseknek azonban szenvedő alanya lett, így az utóbbi három évben az egyéni gazdálkodást végzi teljes erőbedobással. Letisztult a tulajdonosi forma is, a fia és lánya őstermelő, maga egyéni vállalkozó, és van egy bt. a család birtokában, amely szolgáltat és a szárító-tisztítótelepet is működteti.

Csakis a földből akar megélni

Nagy Árpád úgy gondolja, hogy a jelenlegi gazdaság 160 ha területe nem túl nagy, ezért az anyagi lehetőségek függvényében mindenképpen növelni szeretné a birtok méretét. Erre a következő időszakban van esély, mert az elhaló idősek után egyes területek megvásárolhatóak. Mindenképpen a bővülésre alapoz, és a mezőgazdaságból képzeli el a megélhetését, annál is inkább, mert mindig is ebben a szakmában dolgozott. 10.000 és 25.000 Ft/Ak között mozog a föld ára pillanatnyilag (minőségtől, távolságtól, öntözhetőségtől függően). A parasztember érdekesen viszonyul a földhöz; hiszen szíve szerint (ha lehetne) minden mobilizálható pénzét földvásárlásra költené. Árbevételeit azonban többnyire hiteltörlesztésre fordítja, visszaforgatja a termelésbe, a maradékból pedig - ha van miből - földet vásárol. Magára alig, csak a családja létfenntartására költ. Célja a gazdaság zavartalan működtetése. Közben állandó küzdelemben és költségháborúban áll az elemekkel, az időjárás okozta kiesésekkel, a prevencióval. Egyetlen csekély igénye a modern, többfunkciós terepjáró gépkocsi, amely, amellett, hogy mind szemrevalóbb, a használója által járt gondozatlan tagutakon is nélkülözhetetlen. No, ez az, amit a városi hozzá nem értő ember furcsáll kissé, mert nem érti a funkcióját, és ebből eredően tévesen ítéli meg a gazdája anyagi helyzetét.

Eredményesen gazdálkodni

Vetőmagbúza-, kukorica- és napraforgó-termelés mellett évek óta szívesen foglalkozik az igényesebb tökmagtermeléssel és lucernamag-fogással is. Felszerelkezett speciális szárítóval, ami a minőséget jelenti azon a piacon, ahol az utóbbi időben már a kínai tökmaggal is versenyezni kell.

A vetőmagbúza-előállítás szinte kötelező feladat a hagyomány és a tisztítótelep miatt, de ennek jövedelmezősége lényegesen romlott, sokan ugyanis nem vetnek ellenőrzött és megbízható, magas biológiai értékű vetőmagot. Ennek következtében az ember kénytelen esetenként olcsóbban eladni a potenciális vevőknek és forgalmazóknak. Ma az étkezési búza ára olyan magas, hogy eléri a vetőmag árát, ami ellehetetleníti a vetőmag-termelés helyzetét, nem beszélve a vetőmag-előállítás költségeiről, amelyek szintén határozottan emelkednek, beleértve az ellenőrzés díját, a manipulálást, csávázást és így tovább...

Nagy Árpád a nehézségek ellenére is úgy fogalmaz, hogy bármilyen nehéz jelenleg a helyzet, akkor sem adja fel a vetőmagtermelést. Bízik benne, hogy rövidesen eljön az idő, amikor újra becsülete lesz ennek, és nem kell megint elölről kezdeni mindent...

Nem könnyű itt Békésben művelni a földet, annak ellenére, hogy a mezőségi talajokon 40 Ak-érték a jellemző, míg a réti és öntéstalajokon 20 Ak. Ez utóbbiak 60-70 Arany-féle kötöttségi számmal rendelkeznek, ami igen nagy vonóerőt és jó eszközválasztást igényel.

Harc a belvíz ellen

A belvíz - ahogyan a 15.000 ha-os mezőberényi határban is jól látszik - mintegy 15% területet foglalt el a termeléstől. Ennek hatására az egyébként 30 Ak-ás területek egy részét dudva borítja, más részeken másodvetésekkel, vagy késve vetett kultúrákkal próbálkoztak. Így fordulhat elő, hogy a május végi, júniusi napraforgóvetések java virágzásban pompázik szeptember első dekádjában, amikor a szomszédos táblákon már az aratására készülnek vagy éppen aratnak. A határ egyes területein a régi beművelt folyómederszakaszok vonulatai teljesen kilátástalanok a művelés számára. Talán a jobb vízelvezetés, a vízgazdálkodási társulatok és a gazdák közös összefogással történő vízkormányzása jelenthet ebben előrelépést a csapadékosabb évjáratokban.

Békésben is lehetne már egyenlősdi

A történelem ismétli önmagát, csak új kiadásban - mondja Nagy Árpád -, utalva a múlt századelő és a nagyapja gondjaira és a hasonlóan nehéz jelenlegi helyzetre. A munkanélküliség, a kiszolgáltatottság, a tőkehiány teljesen hasonló, csak éppen újkori hozadékairól van szó ma is. Az emberek nagyfokú elszegényedését és annak következményeit a mindenkori politikának sokkal jobban szem előtt kellene tartania, amely gondolat sem újkeletű. Ameddig a megtermelt jövedelem 80%-át a társadalom 20%-a teszi el, addig nincsenek rendben az arányok. Így nem lehet sem reformokkal, sem más politikai fondorlatokkal előbbre lépni. Ezt semleges beállítottságú emberként is könnyű belátni - mondja Nagy Árpád -, nem beszélve a tél közeledtéről, amikor az anyagi elégedetlenség a komfortérzés hiányával is párosul. A mezőgazdaságból élők heroikus küzdelmet vívnak a fennmaradásért, Békésben talán még inkább, mint az ország más részein. A távolság, az utak hiánya miatt sok mindentől elesik az itt élő ember, és a terményét is olcsóbban akarják megvenni. Nem tehet a békési gazda arról, hogy ide született, és itt kell gazdálkodnia.

Az agrármérnök a jövőről...

Kétségtelen, hogy ha valaki - a benne rejlő kockázatokkal - csak növénytermesztésből akar megélni, akkor 500-1.000 ha közötti területtel kell rendelkeznie a lehető legrövidebb időn belül. Ennyi kell a család eltartásához, és ahhoz, hogy a jövőről érdemben gondolkodni lehessen. A 160 ha kisgazdaság mellett nagyon kell a szárító-, tároló- és tisztítótevékenység, kevés alkalmazottal és sok sajáterős bedolgozással. A szaktudás mellett pedig nélkülözhetetlen a mobilizálható tőke, amiből fejleszteni lehet. Legalább a középfokú szakirányú végzettség is kell már a minőségi munkához, aminek eredménye lehet a minőségi termék. Kevésnek látszik már a jelenlegi igényekhez az ezüst- és aranykalászos tanfolyam, alaposabb tudásra van szükség. Nagy Árpád szemmel láthatóan ízig-vérig gazdaember, aki tanulta és örökölte is a tudást. Minden idegszálával a gazdálkodás jobbítására törekszik, állandóan az elmélet és a gyakorlat optimumán gondolkodik. Részt vesz az agrár-környezetvédelmi programban, figyeli a pályázati lehetőségeket, és persze várja, hogy a magyar termelő végre a juttatások tekintetében is egyenrangú legyen az unióssal. Közben önkritikusan megjegyzi, hogy a magyar gazdák egymáshoz való viszonyában is sok javítanivaló van még, de az új típusú szövetkezés és összedolgozás nélkül nem lesz látványos előrelépés sem a jobbak, sem a feltörekvők számára.