A gabonatermesztőknek az enyhe idő nem, csak a csapadékhiány okozott gondokat. Ám az utóbbi hetekben esett annyi eső, amely javított az addig kialakult helyzeten. Ennek ellenére a száraz földben mindössze 2-3 centiméter mélységbe hatolt le az őszi vetésű búza gyökérzete, amely kedvezőbb időjárási viszonyok között körülbelül 15 centiméteres mélységet ért volna el. Ezért a gabonatermesztők nagyon bíznak abban, hogy a tél hátralévő részében nem száraz hideg lesz, hanem nagyobb mennyiségű hó is hullik, amely megvédi a gabonaféléket és a repcét.

A decemberi-januári meleg a szőlőkben egyelőre nem okozott károkat. A Magyar Független Szőlő- és Bortermelők Szövetsége szerint a metszés korai elkezdése egyáltalán nem befolyásolta a szőlő élettani hatásait. Ennek az az oka, hogy a mostani jó időben sem indult még el a nedvkeringés a szőlővesszőkben, így tiszta haszon, hogy a kellemes időjárásban jóval több tőkét metszettek meg idén eddig a szőlészetekben, mint egy átlagos télen. Január második felében azonban már várták a hideget, hiszen ha tartósan 10 fok fölé kúszott volna napközben a hőmérő higanyszála, akkor néhány héten belül elindult volna a nedvkeringés. Szerencsére nem ez történt, mert ekkor a fagy hatalmas károkat okozott volna a szőlészetekben. Természetesen 20-30 centiméteres hó lenne az ideális a tél második felében, főleg ha az csak március elején olvadna el, csapadékvizet szolgáltatva a szomjas földeknek...

A növények január második felére általában túljutnak a mélynyugalmi állapoton, innen kezdve csak az alacsony hőmérséklet tartja vissza a fakadásukat. A január végéig kitartó melegben bizony megindult a rügyek duzzadása, ami a rügyfakadás első lépése. A duzzadt, esetleg bomló rügyek már védtelenek a hideghatás ellen, tehát ebben az állapotukban a gyors és jelentős lehűlés bizony komoly fagykárt idézhet elő egyes kultúrákban. Valószínűleg ez volt a nagyobb veszély, de emellett nem szabad megfeledkezni a károsítók teleléséről sem. A növény- és talajvédelmi szolgálatok szakemberei is vizsgálják az enyhe tél hatásait, és latolgatják a kártevők túlélési esélyeit. Az enyhe tél, úgy tűnik, alig csökkenti a populációkat, csak a tartós, keményebb hidegben lehet még bízni; – már egyre kevesebb eséllyel. Ezért az egyes károsítófajoknak akár a tömeges megjelenése is várható a tavaszi időszakban, amiről természetesen a fajonkénti egyedszámvizsgálatok alapján tájékozódhatnak pontosan a termelők.

Remélhetőleg ezen a kicsit borongós képen javít még a tél hátralévő időszakának az időjárása, és semmi visszafordíthatatlan nem történik; a rügyek nem duzzadnak meg, s nem károsodnak egy későbbi kemény hideg hatására.

Az őszi vetések jól teleltek, a kései vetésű őszi búza kikelt, utolérte a korábban vetett állományokat. A betegségek – főképpen a lisztharmat, amelynek jelei felfedezhetők az alsó leveleken – jelen vannak, ezért itt is korai fellépésükre kell számítani. A szántóföldek pedig általában csapadékért kiáltanak, hiszen szeptember eleje óta gyakorlatilag nem hullott eső. A vetéseknek is szükségük lenne a lehűlésre, s ha lehetne kívánni, akkor mindez hóborítással párosulva lenne ideális.

A búzavetések állapotáról eltérőek a vélemények, és a táblák vidékenként is más-más a képet mutatnak. A tél első felének mediterrán jellege – amikor délidőben huzamosabb ideig + 10 fokot mértek – bizony szokatlanul érintette az őszi kalászosokat.

Meglehetősen nagy volt a csapadékhiány, és így a kelések is foltosak voltak ősszel. Annak ellenére, hogy kevés volt a csapadék, mégis kedvező képet mutatott a határ, hiszen az elvetett búzának a nagy része kikelt. Ez akkor is igaz, hogyha vannak olyan táblák, amelyek ma is láthatóan hiányosak. Sőt, még az sem biztos, hogy az elvetett, elfekvő búzavetőmag hó alatt vagy egy esőt követően nem kel majd ki. Az állomány kilátásai tehát jók, akkor is, ha a tél eddig szokatlanul alakult; azt viszont még nem tudjuk, hogy milyen lesz a február vége és március eleje. Az őszi kalászos gabonáknak mindenesetre arra volna szükségük, hogy átessenek a hideg, ún. jarovizációs szakaszon.

December végére, január elejére rendszerint ez a szakasz befejeződik, és attól kezdve a búza „várja a jó időt”. Ha az megjön, és mondjuk 10-15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, akkor megindul a búza tavaszi fejlődése, ami ebben az évben még nem történt meg. Igazi veszély tehát akkor jelentkezik, amikor a tavaszi fejlődés megindul, majd azt követően tér vissza a téli hideg.

Most, miután nem volt jelentős hó, a búza fejlődése nem indult meg a hó alatt, s annyira azért nem volt magas a hőmérséklet, hogy a szántóföldön megindult volna a vegetáció. Ezért a téli nyugalmi állapot folytatódott, és ha március, valamint április időjárása kedvezően alakul, akkor a búza sorsa biztató is lehet.

Magyarországon, a népnyelv szerint „ha a varjak Szent György-napkor el tudnak bújni a búzában, akkor jó termés várható”. Az elmúlt két évben ez már valamivel korábban – Szent György-nap előtt egy héttel – bekövetkezett, amit a jó tápanyag-ellátás és az elegendő csapadék is elősegített. Ez ugyanis a nagy termés alapja, tehát a tél közepén most annyit lehet kijelenteni, hogy a 2007. évi búzatermés sorsa, jellemzői még nem alakultak ki véglegesen. Egyelőre a korábbi időszakból a talajokban tárolt talajnedvességben és a kora tavaszi jó csapadék-ellátottságban lehet reménykedni...

A szokatlanul nagy területen – mintegy 220-230.000 ha-on – vetett őszi káposztarepce az egyes térségekben és táblaszinten is eltérő képet mutat. Február elején szemmel láthatóan elválnak a nagy gonddal – növekedésszabályzóval és gyomirtó szerrel – kezelt állományok a kezeletlenektől. Az utóbbiak erősen gyomosodtak, fejlettségük is heterogén képet mutat. Emellett gyakoriak a mérsékeltebb fagytűrő képességre hajlamos, foszforhiányos, antociános elszíneződésű, jól körülhatárolható foltok a vetésekben, amelyek elsősorban a táblákon belüli magasabb vagy alacsonyabb részeken jelentkeznek. A gazdag repcevegetáción jól élhettek a vadak is, anélkül, hogy jelentős kárt tettek volna az állományokban, s ez szintén az enyhe tél javára írható. Február közepén tehát a meglehetősen enyhe télben optimistán lehet értékelni a repcék telelését és általános állapotát. Ha marad az enyhe tél a hátralévő hat hétben – bár március első dekádjában a gazdák meteorológusa kemény fagyokat prognosztizált –, aligha kerül sor számottevő állomány kiszántására, amit persze leginkább az alternatív energiagyártók üdvözölnek. Nem kizárt, hogy a nem túl nagy tempóban épülő biodízelüzemek valamelyike már fogadni is tudja a termést, de a szomszédos Ausztriában bizonyosan tárt karokkal várják – a múlt évi lényegesen szerényebb mennyiséghez hasonlóan – a dunántúli termés nagy részét. Ha nem lesz jelentős természeti csapás – hó nélküli erős fagy, belvíz, árvíz, stb. – a tél hátralévő része és a tavasz során, akkor jó terméskilátásokkal kecsegtethet a szokatlanul nagy területen termelt repce. Itt kell megjegyezni, hogy az Alföldön talán emberemlékezet óta sem volt ekkora a vetésterülete, mint most, és az állomány állapota is kielégítő. Kétségtelen, hogy ritkábbak, gyomosabbak, erősen tőhiányosak és antociános színűek ezek a nem kifejezetten repcetermőhelyen található növények, amelyek egyes térségekben a szárazságtól is szenvednek, de még helyrejöhetnek, és képesek lehetnek átlagos termést hozni.

A kiszántás gondolatával foglalkozó repcetermelők figyelmét felhívjuk arra, hogy alaposan mérlegeljenek, gondolják át a költségeket, mielőtt cselekszenek. Ha egy négyzetméteren 6-8 életképes növényt találnak, jó eloszlásban, akkor ne siessék el a dolgot, mert a repce hihetetlenül jól benövi a területet, a foltokat. A számára megmaradt nagyobb tenyészterületet jól kihasználva számos elágazást hoz, és a terméssel jól fizet, persze csak akkor, ha a növényvédelmi és növényápolási munkákat is szakszerűen elvégzik.

A termelőket persze mindezen túl leginkább az érdekli, hogy a felfokozott érdeklődés vajon az árakban is megmutatkozik-e majd. Bizonyára a 60.000 Ft/t körüli ár lenne az, amivel már elégedettek lennének; – és most talán erre is jó esélyek mutatkoznak...

Nagy Z.

::text::