Útjára indult a nemzeti agrár-kárenyhítési rendszer

Mindezt elég későn ismertük fel, és a szabályozatlanság következtében, a természeti károk rendezésének elmaradása miatt sok igazságtalanság érte a termelőket az ország veszélyeztetett régióiban. Gondoljunk csak a Hernád-menti gazdák évek óta húzódó kártalanítási ügyére, a Tisza és Körösök mély fekvésű területeinek, vagy az Alföld arid klímájú sülevényes részeinek gazdálkodóira, akik, amikor elszenvedték a közismert ár- és belvíz, ill. csapadékhiány okozta fenyegetettségből eredő kárt, később aligha számíthattak kártalanításra. Mindez az esetek többségében akkor is így történt, ha a mindenkori mezőgazdasági kormányzat ugyan elismerte kiszolgáltatott helyzetüket, de pénz hiányában segítséget mégsem kaptak. A természeti csapások kivédése viszont elképzelhetetlen, még akkor is, ha a hozzá nem értő emberek a jogos kártalanítási folyamattal nem minden esetben értenek egyet. A biztosítótársaságok pedig meglehetősen sajátos módon viszonyulnak a kérdéshez; – már ha volt egyáltalán módjuk és anyagi lehetőségük a termelőknek a valószínűsíthető veszélyre biztosítást kötni.

Most azonban végre történt valami ebben az ügyben, és a kárenyhítés egy új intézkedés eredményeképpen szervezett formában kezdődhet meg – ha nem is mindenki szája íze szerint. Mindenképpen előremutató és dicséretes azonban ez a lépés, amellyel az állam legalizálta és elismerte végre a kivédhetetlen csapások elleni cselekvés szükségességét. Mint azonban oly sok új intézkedésnek a magyar agráriumban, úgy már ennek is komoly „múltja van”, annak ellenére, hogy nemrég indult útjára a kezdeményezés. Persze azt is bölcsen megállapíthatjuk, hogy semmi nem mehet zökkenőmentesen az érvek és ellenérvek időben történő, széles körű ütköztetése és érdekegyeztetés nélkül...

Szükségszerűség

A nemzeti agrár-kárenyhítési rendszer a kormány múlt évi döntése alapján jött létre, és az erre vonatkozó törvényt tavaly ősszel fogadták el. A rendszer minden nehézség ellenére ebben az évben megkezdte működését, és ennek keretein belül a termelők 2007. január 27-ig köthettek szerződést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál.

A rendszerhez kapcsolódó jogszabály kimondja, hogy az üzleti alapon nem biztosítható agrárkárok mérséklésére az állam és a gazdálkodók közös kockázatvállalása alapján nyílik mód. A szóban forgó elemi károk körébe az ár- és a belvíz, továbbá az aszály- és a fagykár tartozik. Az agrárminiszter – akinek komoly érdemei vannak a rendszer létrehozásában – az áldatlan helyzetet felismerve szorgalmazta az elképzelés megvalósítását, miközben nyilvánvaló volt, hogy főképpen a belvíz és az aszály sújtja a termelőket oly mértékben, hogy az ezek nyomán keletkező károkat képtelenek önerőből elviselni. Sajnálatos, hogy a káresemények gyakorisága – az időjárási anomáliákkal összefüggésben – tovább nőtt az utóbbi időben, ezért a rendszer létrehozását nyilvánvalóan nem lehetett halogatni.

Közös kockázattal...

A kárenyhítésre szolgáló forrást a mezőgazdasági termelők és az állam fele-fele arányban biztosítja a rendszer megfelelő működéséhez. Azaz, az állam annyi pénzzel járul hozzá a kárenyhítési rendszer működtetéséhez, amennyit a termelők fizetnek be a kárenyhítési alapba.

A rendszer alapelve az önkéntesség és a kölcsönös tehervállalás. A részvétel feltétele az volt, hogy a termelők január végéig jelezzék csatlakozási szándékukat. Szintén a kárenyhítés feltétele az, hogy a termelő a földterület nagysága, illetve a művelési ág szerint fizessen. A szántóföldi művelés esetén hektáronként 1.000 Ft-ot, míg értékesebb ültetvények esetén – például szőlő-, illetve gyümölcsültetvényeknél – hektáronként 3.000 Ft-os hozzájárulást kell befizetni. A befizetési határideje 2007. szeptember vége.

Kárenyhítő juttatásban csak az a gazdálkodó részesülhet, akinek az elemi kár okozta hozamkiesése – gazdasága egészét tekintve – 30%-os vagy azt meghaladó mértékű. A káreseményekről szóló bejelentéseket a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz, vagy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségeihez kell benyújtani.

A rendszer működtetésének finanszírozására a költségvetésben jelenleg 500 millió Ft szerepel, de ha a forrásigény ennél nagyobb mértékű, úgy az állam az ígéret szerint azt is kielégíti.

A feltételrendszer gyengéi

A vártnál kevesebb, alig háromezer gazda vette igénybe az idén bevezetett agrárkár-enyhítési lehetőséget. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint ennek oka főleg a feltételrendszer kidolgozási anomáliáiban keresendő. Azért is elgondolkodtató azonban ez a szerény érdeklődés, mert az igen enyhe december és január számos kedvezőtlen következménnyel járhat a gyümölcsösökben és az őszi vetésű, áttelelő kultúrákban. Elég, ha a kártevők kiváló túlélési esélyeit, vagy a buja áttelelő növények fagy iránti fogékonyságát említjük. Mindezek a veszélyek pedig még a határidő lejárta előtt is érzékelhetőek voltak, ennek ellenére sem csatlakoztak a gazdák nagyobb számban a rendszerhez.

A szerződések számát tekintve a legtöbben, 787-en Bács-Kiskun megyében csatlakoztak, 419-en jelentkeztek Békés megyéből, és 380 megkötött szerződést regisztráltak Szabolcs-Szatmár-Beregben. Eddig összesen 260 millió Ft folyt be a gazdáktól, ami jócskán alulmúlta a szaktárca várakozásait, hiszen most ugye 500 millió Ft-ot különítettek el erre a célra, a múlt évben pedig ennél még jóval többet, 1,4 milliárd Ft keretösszeget akartak megjelölni.

Vajon mi okozza ezt az érdektelenséget? Talán az, hogy az érdekeltek józan paraszti ésszel elkezdtek számolni, és kis összegek – vagy nagyon is reálisak – jöttek ki a végén?! A független elemzők szerint az egyik fő oka a távolmaradásnak az a kitétel, amely szerint csak az veheti igénybe a kedvezményt, akinek legalább az ültetvényei fele kárt szenvedett. Ilyen mértékű kár esetében viszont már nem a nyereséges termelés, hanem az adott gazdaság működése forog kockán. Vészhelyzetben pedig ugyebár, ha járna is kártérítés, abból főleg a felszámoló, illetve a hitelezők részesülnének „első körön”, ami ugye nem szempont a csapást szenvedett termelő számára...

A szándék tiszta...

A fagykár lehetősége február, március és áprilisban sem zárható ki, és lehet még csapadékos tavasz is, árvízzel és belvízzel. Így szól az a bővített mondat, ami további bátorítást adott volna a termelőknek, és a tartalmát tekintve igaz lehet. Akár egy biztosítási ügynök szlogenje is lehetne mindez, aki az életbiztosítás szükségességét azzal támasztja alá, hogy akár már holnap végzetes baleset érhet bennünket. Ennek analógiájára folyt némi agitáció azzal a megnyugtatónak látszó érvvel, hogy amennyit az érdekelt befizet, annyival segít az állam is. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Hivatal az utolsó percig agitált, miszerint aki még be akar lépni, annak mielőbb fel kell keresnie a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes megyei kirendeltségeit. A szerződéskötéshez nyilatkozatot kellett bemutatni a vállalkozás minősítéséről. Ha a szerződés megköttetett, akkor az abban szereplő földterület után legkésőbb szeptember 30-ig kell majd befizetni a termelői hozzájárulást az MVH által vezetett kárenyhítési számlára. Fontos, hogy a káreseményt már nem az MVH, hanem a most alakult Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatalnál (MGSZH) lehet bejelenteni, szintén az illetékes megyei kirendeltségeken, a káresemény bekövetkezését követő 10 napon belül, a megfelelő formanyomtatványon. Az MGSzH végzi a szükséges ellenőrzéseket, és az igények jogosultságát is ott igazolják majd. Az igazolt formanyomtatványt november 1-jéig visszaküldik a szerződőknek, s ilyenkor már nem maradt hátra más, mint hogy a szerződő legkésőbb november 10-ig személyesen vagy postai úton juttassa el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségéhez a záradékolt igényt. Az igénylés kifizetése pedig a jövő év elején várható.

Majd meglátjuk...

Manapság, amikor az ún. „szükségszerű reformok” korát éljük, már aligha lepődhet meg az ember bármin is. Sok változásról szóló döntés az íróasztalok mellett születik meg, előzetes tanulmányok, érdekegyeztetés, az érdekeltekkel történő véleménycsere nélkül, a sürgősség jegyében. Az egyetlen pozitív motívum az, hogy a jó szándék, a segíteni akarás azért az esetek többségében érzékelhető. Ez azonban hamar feledésbe merül, ha a bevezetett rendszer nem működik. A kárenyhítés rendszere felett persze korai lenne még pálcát törni, annak ellenére, hogy nem eléggé kiérlelt, nem eléggé átgondolt állami segítségnyújtásról van szó, amely aktív termelői részvételt igényel. Ha minden részletre kiterjedően vizsgálódunk az ügyben, akkor azért azt is meg lehet állapítani, hogy ezzel az intézkedéssel az állami felelősségvállalás a természeti csapások káreseményeit illetően véget is ért. Hiszen nem kell tovább ígérgetni egy-egy országos kiterjedésű káresemény kapcsán, és mindez kiváltképpen anyagi szempontból előnyös. Aki belépett a rendszerbe, az egy mérsékelt összeg erejéig részesedik a kárenyhítésből, aki nem, az nem, és a dolog így el is van intézve...

Ha „beüt a mennykő”, akkor a rendszerhez csatlakozó tőkeerős nagygazdaságok mindenképpen kilábalnak a bajból, elsősorban tartalékaik mozgósításával, és a kárenyhítési összeg felhasználásával. A kisgazdaságok pedig, ha kismértékben szenvednek kárt, akkor semmit sem kapnak vissza – csak költségük volt –, ha nagy kárt szenvedtek, akkor viszont akár mindenük odaveszhet, a kártalanítási összeg pedig aligha segít nekik talpra állni...