Kisgazdaságomban (14 koca és szaporulata) az elmúlt év második felében kísérletet állítottam be a következő kérdések tisztázására.

1. Mit „tudnak" a hízóim?

2. Gazdaságos-e az enzimek etetése?

3. Etethető-e a búza szinte kizárólagos gabonaösszetevőként?

4. Javítja-e a takarmány értékesülését a felvétel szerény mértékű korlátozása a hizlalás végén?

A kísérletbe hat kocától választott 61 malac közül 48-at vontam be. A két 24-es csoportba minden koca malacait egyenlően osztottam el, ezzel biztosítva a genetikai hasonlóságot a csoportok között.

Az ivararány 1:1 volt a csoportokon belül. Az állatok csoportonként 2 db 12 férőhelyes almozott kutricában nevelkedtek, a takarmányt önitatóval ellátott önetetőből fogyasztották. Mind a hat koca F1-es (magyar nagyfehér × magyar lapály), a malacok közül 28-nak az apja dán nagy fehér 20-nak pedig dán nagy fehér × stresszmentes pietrain volt. A takarmányt saját receptúra alapján készítettem 30, 50, 70 és 100 kg-os testtömegnek megfelelően, 4 fázisban. Szóját kb. 40 kg testtömeg fölött nem etettem, addig a táp 9%-át, a kísérlet alatt megetetett összes táp 1,4%-át tette ki. A szükséges fehérjekiegészítést lizinnel, illetve olajjal dúsított extrahált napraforgódarával biztosítottam (Naplíz, Napenerg). A nyersfehérjeszint 17%-ról 13,7%-ra csökkent a kísérlet alatt, lizin és treonin hozzáadása mellett. A nagy búza részarány alkalmazása miatt az MCP mennyiségét 0,2%-ra csökkentettem 50 kg testtömeg fölött, az egységes premixet is 25%-kal csökkentettem.

A kísérlet I. szakaszában azonos öszszetételű, kukoricát és búzát egyenlő arányban tartalmazó tápot kapott mindkét csoport. Az 1. csoport tápját enzimekkel egészítettem ki (xylanáz, glükanáz, pektináz, hemicelluláz, fitáz). A 2. (kontroll) csoport tápja ezek közül csak a fitázt tartalmazta.

A kísérlet II. szakaszában a táp gabona összetevője kizárólag búza volt, az enzim kiegészítést a 2. csoport kapta, melynek takarmányában az aminosavak szintjét 3%-kal megemeltem.

A kísérlet III. szakaszában mindkét csoport azonos takarmányt kapott. Az olajos napraforgódara részarányának csökkenése miatt kénytelen voltam a kukoricát 7–15%-ban bekeverni a zsírsavhiány kiküszöbölésére. Az 1. csoport korlátozás nélkül, a 2. csoport 5%-os csökkentéssel kapta a takarmányát.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy kísérletből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, mégis talán nem tévedek nagyot a következő megállapításaimmal.

1. Átlagos állománnyal, átlagos körülmények között is el lehet érni jó eredményeket.

2. Állományom jó étvágyú, remek súlygyarapodású, ám a hizlalás végén túlzottan romló takarmányértékesülés a fokozott elzsírosodásra utal, amit a vágóhídi visszajelzés is igazol.

A szerény mértékű takarmánymegvonás a súlygyarapodást arányosan csökkentette, a takarmányértékesülést nem javította. Nagyobb mértékű takarmánymegvonásra az egy férőhelyes kombinált önetető nem ad lehetőséget.

3. A szóját is ki lehet váltani a hizlalásban lizinnel és olajjal dúsított extrahált napraforgóval, ami jelentősen olcsóbb.

4. A hizlalásban a búza kizárólagos gabona összetevőként hosszútávon is etethető, amely a kisebb hozzáadott fehérje és MCP szükséglet miatt jelentős költségcsökkenést eredményez a kukoricával összehasonlítva. Véleményem szerint a hizlalás második felében nincs szükség a kukoricával elérhető magasabb energiaszintre.

5. A hizlalás első szakaszában az enzimes csoport súlygyarapodása és takarmányértékesítése is kedvezőbb volt a kontroll csoporténál (+5%, illetve –3%). Ezt azonban nem merném az enzim kiegészítésnek tulajdonítani, hiszen a második szakaszban, amikor az enzimet és a megemelt aminosav szintet a második csoport kapta, szintén az első csoport szerepelt jobban az első szakaszban mérthez hasonló arányban (+5%, –4,5%). Ezen a termelési szinten szerintem az enzimek etetését nem „hálálja" meg a hízó, nem kompenzálja a költségeket.

6. Nem láttam hátrányát a premix 25%-os csökkentésének.

7. Szolid nyersfehérjeszintek aminosav kiegészítéssel és a többfázisú takarmányozás jó eredményeket garantálnak.

A termelőnek elemi érdeke, hogy adott genetikai konstrukciójú állományából a maximumot hozza ki a szükséges, éppen elégséges, egyik összetevőjében sem túlzó takarmány etetésével. Ehhez minimum két típusra (nagy gyarapodású, ám korán elzsírosodó, illetve szerényebb gyarapodású, extrém hústermelő) kikísérletezett szükségleti értékekre volna szükség, természetesen mellékelve a takarmányok valódi ideális aminosav emésztési és egyéb beltartalmi értékeit. Ezzel a hazai tudomány adósa a sertéstartóknak.