Természetes, hogy a növekvő igényhez bővülő termelés, ahhoz pedig nagyobb sertésállomány szükségeltetik. A világ sertésállománya növekvő tendenciájú, az 1989–91-es évek átlagában 858, 1993-ban 872, 1999-ben 913 millió egyedet számlált. Kína és az EU a két legnagyobb sertéstartó ország, illetve közösség. A számok azt is jelzik, hogy e két „sertéstartó nagyhatalom" sertésállományának növekedése megegyezik a világ állomány növekedésével.

A világ sertéshús termelése az 1989-91-es évek átlagában 69,7, 1993-ban 73,9, 1998-ban 88,4 millió tonna volt. Tíz év alatt ez majdnem 30%-os (26,8%) növekedés. E területen is Kína és az EU áll az élen, a dinamikus termelésnövekedés náluk következett be. Az EU tehát Kína után a világ második legnagyobb sertéshús termelője. Sertésállománya 13–14%-ot, sertéshús termelése pedig kb. 20%-ot képvisel a világ összállományából, illetve az összes sertéskibocsátásból.

Az Európai Unió sertéshúsból 1980 óta önellátó. Azóta a termelés 3–7%-kal mindig meghaladta a belső fogyasztást, ezért még a problémamentes években is kb. 1 millió tonna vágósertést kell exportálni, hogy a piac egyensúlyban legyen.

Ezen idő alatt nőtt a sertéshús iránti igény is. Az egy főre jutó fogyasztás 1980-ban 36,5 kg, 1990-ben 40,7 kg volt, az Európai Bizottság 2000. évre szóló előrejelzése pedig 44,98 kg-ot jósol. A növekedés 1980–2000 között 10,6%-os. Természetesen mélyebb elemzés nélkül is nyilvánvaló, hogy ebben nem kis szerepet játszott a BSE probléma, azonban megismételhetjük, hogy önmagában a jelentkező piaci igény jó lehetőséget biztosított az ágazat számára.

Az utóbbi négy évben a vágósertés-kibocsátás szemszögéből is stabil az ágazat, sőt fejlődést mutatott. A 2000. évben jelentkező csökkenés pedig már az 1998-99-es állomány adatok alapján jó előre megjósolható volt. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a fogyás a termelők szempontjából kedvező folyamatnak is tekinthető, figyelembe véve, hogy a sertéshús ellátás meghaladja az igényeket.

A megbízható statisztikai és információrendszer alapfeltétel az agrárpolitikai eszközök működéséhez, amelyek együttesen szabályozzák az EU mezőgazdaságát, ezen belül minden egyes ágazatot. A sertéságazatban a 93/23 sz. irányelv előírásai alapján minden tagországnak végre kell hajtani évente három felmérést és előrejelzést az állományról és a vágásokról. Az állományfelmérés április, augusztus és december hónapokra vonatkozik, az előrejelzés pedig a felmérések közti periódusokra. Pl. az augusztusi felméréssel egyidőben előrejelzést kell adni a november végéig tartó időszakra. Habár a felmérés nem teljeskörű állatszámlálás, segítségével nagyon pontosan követni tudják az állomány mozgását és a piacra kerülő vágósertések mennyiségét. Időben dönthetnek arról, hogy pl. mikor kell a felesleget harmadik országban értékesíteni, és ehhez milyen nagyságrendű export-támogatást adjanak. A 93/23. számú irányelvet módosító 97/77. számú irányelv megengedi a tagországoknak, hogy évente csak két felmérést végezzenek, május/június és november/december hónapokban, ha így is garantálni tudják a pontos előrejelzést. Az adatok alapján megállapítható, hogy a tagországok többsége az évi három felmérést (és a hozzátartozó három előrejelzést) választja, és így a 100 millió fölötti egyedet – és ezen belül különböző korú és hasznosítási csoportot tartalmazó állományt – nagyon jól kézben tudják tartani. Ezzel teljesítik a KAP (Közös Agrárpolitika) céljait, az állomány és az árak stabilak, kiszámíthatók, ami pedig mind a termelőknek, mind a fogyasztóknak előnyös.

A több éves felmérési adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a november/decemberi adatok tűnnek a legpontosabbnak. Erre az időszakra minden tagország éves zárást készít. Hazánkhoz hasonlóan az Európai Unióban is megfigyelhető egy természetes, biológiai és fogyasztási igényre visszavezethető, éven belüli létszámváltozás. Az augusztus havi felmérés során évről-évre legnagyobb a sertésállomány, míg a decemberi a legalacsonyabb. Nagyon fontos tehát, hogy az adatok az év mely szakaszára vonatkoznak, mert ennél az állománynagyságnál 1%-os eltérés is több mint 1 millió egyedet jelent. Ha nem megfelelő adatot hasonlítunk össze, nagyot tévedhetünk, márpedig az ilyen részletező adatoknak pontosan a tévedés kizárása az egyik előnye.

A felmérések során kapott adatok kitűnően használhatók arra, hogy a piaci folyamatok a sertésállomány és a vágások alakulásának ismeretében kézben tarthatók legyenek. Hangsúlyozzuk, hogy nemcsak utólag számszerűsítik az állomány múlt évi alakulását, hanem előre jelezhetik hosszabb távra annak mozgását.

Az állomány 1998 évről 1999-re 0,8%-kal csökkent. Ugyanezen idő alatt sokkal nagyobb mértékben csökkent a tenyészsertések száma (–2,6%), ezen belül főleg a tenyészkan (–7,9%), a tenyésztésbe veendő nőivarú állomány (–4,9%), és a tenyészkoca állomány (–2,4%), tehát a sertésállománynak az a része, amely az utánpótlásra hivatott. Ezek az egyedek 1998-ban még megvoltak, azonban a hízókat (+0,16%) gyarapították inkább, ráadásul ezt a folyamatot teljesen nyilvánvalóan előre jelzi az is, hogy a malacok száma is erőteljesebben csökkent (–2,8%), mint az összállomány.

Az 1957-ben az Európai Gazdasági Közösség alapszerződésében, a Római Szerződésben rögzített közös agrárpolitika céljainak és elveinek megfelelve a sertéságazat óriási üzlet az Unióban. Az EGK-t alapító hat ország még 1962-ben döntött azon keretszabályozásról, amely egy átmeneti időszak után (alkalmazkodási időszak) 1967. július 1-től érvényben van a sertéspiac szabályozásra. 1975-ig több változtatás történt a szabályozásban. Ezeket a változtatásokat is figyelembe véve alkották meg a 2759/75. számú Tanácsi rendeletet, amely a mai napig is a sertéshús piaci szervezet érvényben levő alaprendelete.