A Rábaköz délnyugati csücskében található Vásárosfalu lakosságának átlagéletkora mindössze negyven év. Az iskolás gyerekek száma meghaladja a nyugdíjasokét, ami a falu jövőjére nézve nagyon bíztató jel. A tiszteletbeli polgármester, Molnár Sándor addig egy szót sem mond a gazdaságról, amíg el nem meséli legalább a falu jelenét. A villany, víz, gáz, csatorna, szóval a teljes infrastruktúra a lakosok rendelkezésére áll. Jól gazdálkodnak a kevés pénzzel és a lehetőségekkel. Most éppen a falunapra készülnek, ahol a fiatalokat különös gonddal szolgálják ki. Ha itthon maradtak, hát ne szenvedjenek hiányt semmiben – mondja Molnár Sándor – és közben jelzi kolléganőjének, hogy a rendezvényhez a zenekart már le is szerződtette. Van még néhány összközműves építési telek a faluban, amit a helyi fiataloknak tartogatnak – persze jutányos áron – és úgy tűnik, lesz is érdeklődő. Szeretnék, ha Vásárosfalun mindenki jól érezné magát és megtalálná békéjét, boldogulását – ezért dolgozik a maroknyi lelkes faluvezetés, élükön az energikus polgármesterrel.

A gyerekkori élményekből építkezett

Az ötvenes évei elején járó gazda négyévesen veszítette el édesapját. Nehéz időszak következett. Az állatokat – különösen a lovakat – nagyon szerette. Akkoriban is „tehenes község" volt Vásárosfalu, körös-körül legelők övezték.

Molnár Sándor korán megismerkedett a paraszti munkával, hisz akkoriban a gyerekek munkájára is szükség volt. A pályaválasztáskor határozottan oda akart menni, ahol lovakkal foglalkozhat. Megtalálták az oladi (Szombathely külvárosa) szakközépiskolát, ahol állattenyésztőnek tanulhatott. Ezt folytatta a csornai szakközépiskolában, így aztán alaposan kitanulta a mesterséget. Kezdett egyenesbe fordulni a sorsa, hiszen „mindig arra tört, hogy jó lenne a paraszti sorba belekeveredni". Tetszett neki a környéken sikeresen gazdálkodók élete, sóvárogva nézte őket.

Elkerülhetetlen volt a TSZ-munkahely

1965-ben végül is a helyi TSZ-ben kezdett dolgozni. Minden munkát és beosztást kipróbált a következő évek alatt. Számtalan tanfolyamon, továbbképzésen vett részt attól függően milyen munkaterületen tevékenykedett. A traktoros vizsgától a felcserségig mindent letett, amire elküldték. Brigádvezetőként jobban belelátott az élet sűrűjébe, és gondolatai már akkor kezdtek elkalandozni. A nyolcvanas évek elején egyre inkább úgy érezte, hogy valami nincs rendben a TSZ-nél. De nem csak ez volt a gond, hanem már nagyon érett benne a magángazdálkodás gondolata. Egyre több mindent lett volna jó másként csinálni. A faluban a kényszerszövetkezést nem érezték elég erősnek ahhoz, hogy kiállja az idő próbáját.

A család is az önálló gazdálkodás mellett voksolt

1986-ban az bátorított, hogy az aggodalmak ellenére is éreztem a család támogatását. Úgy gondoltam, hogy a gyerekek „vevők lesznek" a gazdálkodásra, ez nagyon nagy lelki békével és bátorsággal töltött el – mondja Molnár Sándor. A nagyobbik fiam már 26 éves, családos, a kisebbik 21 éves gépész szakmával. Ők mindketten önként álltak be a sorba, és nagy munkabírású, szorgalmas, jól gondolkodó segítőim lettek. A nagyobbik lányom most végez Gödöllőn az egyetemen. Ő szintén mezőgazdász, míg a kisebbik végzett vegyészmérnök a répcelaki szénsavgyárban. A feleségem sokat dolgozik a családért, de nem adta fel saját elképzeléseit sem. Nem akar ennyi dolgos családtag mellett „csak" kiszolgáló személyzet lenni, ezért felhasználva gyógyszerész asszisztensi képzettségét gyógynövényboltot vezet Répcelakon. Igen jó kis családi vállalkozás lettünk, ahol mindenki tudja a dolgát, és közösen gondolkodunk a jövőről. Minden családtag egy szavazatnak számít családi döntéseknél… Az anyagi szempontból szűkösebb időszakokat is közösen és egyetértésben kell átvészelni.

Tizenkét üszővel indult a vállalkozás

A három tehén mellé 1986-ban vásárolta a tenyészüszőket Molnár Sándor. Ezzel új irányt vett az élete, belevágott a magángazdálkodásba. Egyszerű logika mentén hozta meg a döntést, egyedül akart végre gazdálkodni. Jó állami segítség volt akkor, hogy a tehéntartást támogatták. Harmincezerért adtak akkoriban egy tehenet, és négy év tartásért huszonötezret visszaadott az állam. A kezdeti időszakban ezt szinte nekem találták ki, hiszen egyébként is vettem volna és tartottam volna a jószágot – meséli Molnár Sándor az indulás szerencsés momentumait. Hamar bebizonyosodott, hogy a háztáji gazdálkodásból származó tejpénz jóval több volt, mint a havi TSZ-fizetés. Ettől kezdve már beindultak a dolgok, a család aggódása kezdett alábbhagyni. A gazdaság kezdett saját pályára állni és egyre-másra igazolódott, hogy a magángazdaság megáll a lábán, ha szakszerűen és lelkiismeretesen csináljuk a dolgunkat. Sima és anyagi gondoktól mentes volt tehát a szektorváltás.

A takarmánytermesztéshez kell a föld

Vásárosfalu határában most is körös-körül legelők jelzik, hogy sok a tejelő szarvasmarha a faluban. Ha nem is kövér a fű (a nagy szárazság miatt), az állat szeret kint lenni. Ha csak megnyalja a földet és süti a nap, már több tejet ad, mert jobb az általános egészségi állapota. A részarány-tulajdonosokkal megegyeztem, tőlük bérelem a legelők egy részét – avat be Molnár Sándor a tulajdonviszonyokba. 1992 volt a választóvonal, addig csak 50 ha területen tudtunk gazdálkodni. Ez határt szabott az állatlétszám növekedésének, utána azonban lehetőség nyílt a vásárlásra és bérletre. 1997-ben vásároltunk egy Holstein-tenyészetből 22 db üszőt, így bővült megint jelentősen az állományunk.

Akitől lehet, ma is megveszem a földet, mert nagy szükségünk volna rá. Jelenleg mintegy 155–160 ha területen termesztünk kizárólag takarmányt. Ebből 80 ha van a saját tulajdonunkban, a többi bérlemény. Állandó izgalomban tart a tömegtakarmány megtermelése. Nagyon kiszámíthatatlan az időjárás az utóbbi időben, emiatt mindig keressük a megoldást a biztonságos termesztéshez. Talán most megpróbálkozunk egy augusztusi takarmányrepcével, ami az őszi szükséglet egy részét fedezi, olaszperje vetésben is gondolkodunk.

A téli időszakban kukoricaszilázst etetünk és répaszeletet, réti- és lucernaszénával kiegészítve. Tavasztól őszig amennyit csak lehet, legeltetünk és kiegészítjük szénával, szudáni fűvel és egyéb termő szálasokkal. Természetesen a tejhozam biztosítása érdekében abraktakarmányt és fehérje kiegészítőt is kapnak az állatok. Ennyi tejelő marha takarmányszükségletét előteremteni ilyen száraz évben, mint ami július közepéig volt idén is, nem könnyű feladat – öszszegez a gazda.

Az állatállományt megfontoltan növelték

Ma már rendszeresen 90–95 tehenet fejünk, 20 vemhes üszőnk van és mintegy 30–35 olyan tehenünk, melyek a választástól a vemhesülésig tartó idejüket töltik. A bikaborjakat eladjuk, az üszőket megtartjuk, sőt, most további 12 db-ot vásároltunk. Összesen tehát mintegy 160 állatot gondozunk, ami azt hiszem, hogy a felső határ egy ilyen szervezettségű középgazdaságban. Ilyen állatlétszám mellett még lehet külön figyelni minden állatot. Megfigyeléseim alapján adatokat tudok róluk gyűjteni, minden jószágról mindent képes vagyok fejben tartani. Ez azért fontos, mert nem az alkalmi, egyszeri benyomások, megállapítások alapján döntünk az állat élettani dolgairól. Nagy segítség ez az állatorvosnak, inszeminátornak és ezt kívánja saját jól felfogott érdekem is.

Ragaszkodunk ahhoz, hogy az állományban megmaradjon 15 db magyartarka tehén, részben a múltat idéző nosztalgiából, részben meg azért, mert valóban jó teljesítményt nyújtanak. A nagyobbik hányad Holstein Fríz – most már ellenőrzött állomány – , amely köztudottan jó tejelő fajta. Az átlagosan 90 tehéntől 2000 litert kicsivel meghaladó mennyiségű tejet fejünk naponta a „nyolcállásos" Strangko fejőállásban Alfa-Laval gépekkel. Ebből kapnak a borjak, és valamennyit a háztól is visznek el friss fogyasztásra. A Pannontej Rt-vel van szerződésünk a tejre, amely nagyon korrekt partner. Tankautójuk naponta 1800 liter körüli mennyiséget visz el a programozható tejhűtőnkből, hogy a neves sajtgyárban – Répcelakon – sajtokat készítsenek belőle.

A tejtermelés csak „extra" tejjel jövedelmez

A tej minőségével soha nem volt komoly gondunk. Állandóan figyeljük az állományt, ha valamelyik tehénnel valami nincs rendben, azonnal elkülönítjük. Régóta csak „extra" tejet állítunk elő, nem kockáztathatjuk a szomatikus sejtszámot és ügyelünk a tisztaságra, hogy véletlenül se lehessen minőségi probléma. A fejés előtti és utáni fertőtlenítő lemosásokat véletlenül sem hagyom el, amikor nap mint nap magam fejem a teheneket – mondja a gazda. Ez mintegy három órát vesz igénybe, de minden nap látni akarom az összes állatot, mert a viselkedésük, tejleadásuk számomra fontos információval szolgál!

A felárakkal együtt most közel nyolcvan forintot kapunk egy liter tejért, pontos fizetéssel. Ez nagy szerencse, hiszen a havi három milliós tejpénzt ekkora gazdaságban már szinte mindig előre elosztjuk. Nagyon sok a kiadás, magasak a termelési költségek. Szükség van a józan paraszti gondolkodásra és az okos mértéktartásra a mai számítógépes világban is – mondja mindezt panasz nélkül Molnár Sándor.

Gépekkel is fel kellett zárkózni

A szemestermény betakarításhoz meg kellett vennünk egy Claas Mega 204 típusú kombájnt, amely azután „elindította a lavinát". A régi orosz gépek után akkora volt a minőségi változás, hogy nem volt megállás! Vettünk egy CASE IH 110 LE-s traktort amelyhez homlokrakodót is rendeltünk, hiszen rengeteg a szállítani való takarmány. A még használt néhány MTZ-traktor mellett egy új NEW HOLLAND 80 LE-s traktorunk is van. Természetesen a szálastakarmányok betakarításához teljes gépsort kellett beszereznünk, ahogy növekedett az állatlétszám. Az éves agrártámogatásokat rendszeresen figyeljük és ha lehet, pályázunk. Nem panaszkodom az állami támogatások hiányára, mi nagyon jól ki tudtuk használni az eddig kínálkozó lehetőségeket. Ehhez persze állandóan „képben kell lenni", informálódni kell, és bátran pályázni. Például az Öko-Farm pályázaton nyertünk is, és a magunk javára tudtuk fordítani talajmunkagép-vásárlás formájában. Számos hasznos és korszerű berendezéshez jutottunk hozzá ilyen módon. Említhetném akár a fejőház berendezéseit, hiszen ott már Alfa-Laval gépekkel dolgozunk. Különösen a teljes automatikával szerelt tejhűtő berendezésünkre vagyok nagyon büszke – és persze elégedett is, mert a villanyszámlánk azóta jóval kevesebb, mint a korábbi orosz hűtő működése idején…

Önként vállalt kötelesség

Molnár Sándor az a gazda, aki nem szeret panaszkodni, még akkor sem, ha időnként jó oka lenne rá. Úgy gondolja, hogy aki a paraszti munkát önként vállalta, annak nem is szabad. Egy dolgot lehet tenni: csinálni kell, mert kiszállni ebből már nem lehet. A nehézségek mellett a munka szépségét is meg kell látni a felgyorsult és anyagias világban. Egy „minden hájjal megkent" gazdaember van olyan furfangos, hogy tud alkalmazkodni a mindenkori körülményekhez. Olyan közgazdasági közegben kell jól gazdálkodni, amilyen éppen adódik. Forgandó dolog ez, csakúgy mint a búcsúi óriáskerék: egyszer fenn, másszor lenn. Biztos recept nincs ugyan a boldogulásra, csak javallat: józanul kell gondolkodni, jól kell szervezni, és rengeteg információt kell feldolgozni, természetesen azzal a már sokat emlegetett „józan paraszti ésszel".

És ott vannak a hétköznapi örömök, mint az összetartó, harmonikus család és az unokák. Azután a lovak, mint viszszatérő és valóra vált gyerekkori álom Molnár Sándor életében. Ugyan már csak hobby, mert dolgozni nem kell velük. Ott állnak az istállóban – egy gyönyörű fényes szőrű kanca, egy alig kétéves érett csikó és egy pár hetes kisbéri félvér. (Utóbbi az ellésben elveszítette az anyját, s most félárván nevelkedik, mert szerencsére akadt pótmama, amelyik elfogadta. Az ő sorsa is rendeződött, mint minden, amihez van türelem, kitartás az ember részéről.) Akár hátra indul a gazdasági udvarba, akár visszafelé jön, a nyitott ajtón át mindig vethet egy elégedett pillantást a fénylő szőrű lovaira Molnár Sándor. Nem lehet véletlen, hogy pontosan útba esik a lóistálló! Talán ekkor töltődik fel egy kicsit energiával, és ekkor juthat eszébe – ha csak pillanatokra is – beteljesült gyerekkori álma…