Hazánk már 1994-ben meghatározta a jövőbeni fejlődésének fő irányát azáltal, hogy benyújtotta tagfelvételi kérelmét az Európai Unióhoz. Ezzel állást foglalt amellett, hogy az integrációs folyamat részeként a nemzetállamok által létrehozott egységes belső piacra való belépést, az oda való beilleszkedést kívánja megvalósítani.

Az állatvédelmi jogszabályainknak az állattartókkal való lehető legszélesebb körű megismertetése és az ezek betartására vonatkozó kötelezettség mielőbbi teljesítése valóban jogos elvárás piaci partnereink részéről. Ennek elősegítése és ellenőrzése céljából az Európai Unió valamennyi illetékes szakértője és hivatalnoka – már a csatlakozási tárgyalások megkezdésének pillanatától – a magyarországi munkalátogatások és az országértékelés során fokozott figyelmet fordított az e területen végzett munkára. Az sem titok, hogy élénk érdeklődéssel kísérik – többek között – a mezőgazdasági haszonállatok tartására vonatkozó Közösségi állatvédelmi jogszabályok átvételével és ezek tényleges hazai gyakorlati megvalósításával kapcsolatos törekvéseinket.

A jogharmonizációs kötelezettség teremti meg annak az elvárásnak a feltételeit, hogy a mezőgazdasági haszonállat-tartás során is valóban „közös nyelven beszéljünk", azaz közösen meghatározott, közel azonos feltételek mellett történjen a termelés. A végső cél az, hogy a gazdák majd azonos feltételrendszereken alapuló termelési körülmények alkalmazását követően jelenhessenek meg versenytársként mind az európai belső, mind pedig az Európai Unión kívüli piacokon.

Ezen jogszabályok ismételt közreadásának az az egyik legfontosabb indoka, hogy az állattartók mielőbb megismerhessék az előírásokat, melyek döntő többségét legkésőbb az Európai Únióhoz való csatlakozás időpontjára már maradéktalanul teljesíteni kell!!!

A jogszabályalkotás során természetesen figyelembe vettük azt is, hogy az átállásra elegendő felkészülési időt kell biztosítani. Arra azonban számítani kell a gazdáknak, hogy sok esetben az előírások megvalósítása érdekében az elengedhetetlen lesz anyagi erőforrások időben történő átcsoportosítása.

Ebben az évben már a szabályok, előírások betartásának ellenőrzése is megkezdődött!

Az előrehaladás érdekében ezt a helyzetfelmérő és minősítő munkát lépésről lépésre ki fogjuk terjeszteni valamennyi kisebb, illetve nagyobb létszámban állatot tartó gazdaságra. A hiányosságok feltárása és a módosításokra vonatkozó szakszerű figyelemfelhívás mellett az ellenőrzésre jogosult hatóságoknak ésszerű határidőket kell adniuk a hiányosságok pótlására, a rendellenességek kijavítására, illetve a felmerült problémák megoldására.

Ezt követően ismételten ellenőrzést kell végezni, majd a felmérés alapján az előírtak szerint rögzíteni kell a gazdaság állatvédelmi állapotáról szóló minősítést.

A csatlakozás időpontjában várhatóan tételesen meg kell majd különböztetnünk az állatvédelmi szempontból megfelelő, valamint be kell majd mutatnunk az állatvédelmi szempontból kedvezőtlen minősítéssel rendelkező állattartó gazdaságok felsorolását is. Sajnos várható, hogy ez utóbbi gazdaságok a piacra jutás szempontjából időlegesen hátrányos helyzetbe fognak kerülni.

A mezőgazdasági haszonállat-tartás szabályozása során kiemelt jelentőséggel bírnak (a következőkben ismertetésre kerülő általános előírások mellett) a sertéstartás, a borjútartás és a ketreces tojótyúkok tartásának állatvédelmi szabályai.

Már itt szeretném jelezni, hogy ezek a jelenleg érvényben lévő előírások is folyamatos fejlesztésre szorulnak, mivel az Európai Bizottság kezdeményezése alapján az Európai Tanács szakértő-csoportjai folyamatosan dolgoznak a valamenynyi tagállamban betartandó jogszabályi előírások korszerűsítésén.

Általános előírások

A tartási feltételek kialakításánál figyelembe kell venni az adott faj élettani, viselkedési és szociális igényeit. Gondoljunk például csak az egyik közismerten valóban „béketűrő" állatfaj egyedeinek, a juhoknak a juhakolban való elhelyezési körülményeire. Férőhelyszükséglet, mélyalmos tartási mód, a vastag gyapjútakaróból adódóan a szélsőséges időjárási viszonyok tűrésének eltérő foka, esetleg a nyírás után biztosítandó más környezeti körülmények, a takarmányozási jellegzetességek (arányaiban jelentős ideig tartó legeltetés), az állategészségügyi kezelésekből eredő speciális sajátosságok (pl. a bejárati ajtó teljes szélességében elhelyezett tálca a „büdös sántaság" hagyományos kezelésére, vagy a juhrühösség egyik kezelési módjához használt „fürösztő kádak" alkalmazása.

Ennek ismeretében nyilvánvaló az eltérés pl. a tejelő tehenek számára kialakítandó tartási feltételek esetében. Ide tartoznak az istállózott szabadtartás, a lekötött tartás, a legelőre hajtás, a „deleltetés", a felhajtó utakon „légyirtó kapuk" elhelyezése, fejőház és járulékos egységeinek kialakítása, az egyedi (anyja mellett vagy ketrecben tartott), vagy a csoportos borjútartás feltételei, stb.

Egészen mások pl. a ketreces tojótyúkok nagyüzemi tartásának speciális körülményeiből adódó sajátos tartási feltételeket: többezer állat egy légtérben, többszintes ketreces elhelyezés; az etetés és az itatás, valamint a tojásgyűjtés nagymértékben gépesített és értelemszerűen automatizált.

Ez a tartási mód különösen technikaigényes, ezért igen gondos emberi odafigyelésre, esetenként azonnali beavatkozásra, illetve rendszeres karbantartásra van szükség. Természetesen ismertek a tojótyúkoknak sokkal természetközelibb nagyüzemi (pl. mélyalmos, vagy részben mélyalmos, ülőrudas, a fal mellett körben elhelyezett egyedi tojófészkes, növekvő mértékben a füves kifutóval ellátott ólakban való elhelyezés, stb.) és a kisebb egységekben viszonylag nagy gyakorisággal megvalósított ún. „kapirgáló" tartási módjai is.

S akkor még nem említettem a sertés állatfajt, amelynek ún. nagyüzemi és kistermelői tartásmódjai között az ország különböző tájain oly sokféle, egymástól merőben eltérő változatot felvonultató variációját találhatjuk. (Ezen a részterületen egy dolog Magyarországon szerencsére nem honosodott meg, mégpedig a lekötött kocatartás. Ez a módszer napjainkban nem kis problémát jelent az Európai Unió néhány tagállamában, ahol viszont az elmúlt évtizedekben elég széles körben elterjedt ez az állatbarátnak nem igazán mondható kocatartási mód.)

A jogszabály is tartalmazza az alábbi alapvető elvárásokat:

Az állatokat a fajra, fajtára, fejlettségre, fiziológiai állapotra jellemző különbségek figyelembe vételével, szakszerűen kell gondozni, valamint el kell látni őket megfelelő minőségű és mennyiségű takarmánnyal és ivóvíz minőségű vízzel. Érdekességképpen szeretném csak itt megjegyezni, hogy 2000. évben pl. az egyik esetben lakossági bejelentés alapján helyszíni hatósági vizsgálatok tartása után – tehát még egy előzetes figyelmeztetést is követően – az eljáró hatóság 30.000,- Ft állatvédelmi bírságot szabott ki egy egyéni állattartóra. A határozat indokló részében egyrészt a nem kielégítő mennyiségű és minőségű takarmány és ivóvízellátás ténye volt elmarasztalásként feltüntetve, másrészt a gazda által tartósan elégtelen állatápolási és gondozási tevékenységét rótták fel a gazda terhére az eljárás során.

További szabályok

Nem szabad az állatnak szükségtelen fájdalmat, sérülést vagy szenvedést okozni. Az etető- és itató berendezést úgy kell kialakítani, hogy ahhoz minden állat akadálytalanul hozzáférjen, sérülést ne okozzon, és a szélsőséges időjárási körülmények között is működőképes legyen.

Nem szabad az állat fajtájának megfelelő mozgásszabadságát oly módon korlátozni, hogy az állatnak az szükségtelen szenvedést vagy sérülést okozzon. Ahol mégis szükséges az állat tartós vagy rendszeres lekötése, akkor annak szabadabb mozgása érdekében az élettani és viselkedésbeli szükségleteinek megfelelően elegendő teret kell biztosítani.

A szabadban való tartás esetén biztosítani kell az olyan területet és egyéb olyan tárgyi feltételeket is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az állatok szélsőséges időjárási viszonyok között is védelmet találjanak. (pl. féltetős pihenőhely, tetővel védett etető és itató)

Gondoskodni kell arról, hogy a világítás, a szellőztetés, a hőmérséklet, a páratartalom és az egyéb környezeti viszonyok megfeleljenek a bevált gyakorlatnak, valamint az állat élettani és viselkedésbeli szükségleteinek.

Az állattartónak naponta legalább egyszer ellenőriznie kell a műszaki berendezéseket. Az észlelt hibákat a lehető leggyorsabban el kell hárítani.

Tilos olyan anyagokat alkalmazni és olyan, az állatokkal érintkető felületeket kiképezni, amelyek az állatoknak sérüléseket okozhatnak. (Az éles éleket haladéktalanul meg kell szüntetni.)

A padozatok és az egyéb határoló elemek könnyen és hatékonyan tisztítható és fertőtleníthető felületűek legyenek.

A csoportosan tartott állatok esetében megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező személyeket kell alkalmazni, akik az állatokat legalább naponta egyszer ellenőrzik, valamint képesek felismerni a viselkedésbeli változásokat, és azt is, hogy az állatok egészségesek-e. Ha felmerül annak gyanúja, hogy az állat nem egészséges, késedelem nélkül értesíteni kell az állatorvost, és haladéktalanul meg kell tenni mindazokat az intézkedéseket, amelyekkel a szenvedés és a sérülés elhárítható. Végezetül nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az állattartónak nyilvántartást kell vezetni az állatlétszámokról, az elhullásokról és azok okairól, az ellenőrzésekről, az alkalmazott kezelésekről, a termelés adatairól és az állományváltozásokról (állatértékesítés és -vásárlás). Ezeket a nyilvántartásokat legalább 5 évig meg kell őrizni, és az ellenőrzést végző hatóságoknak kérésre be kell mutatni.