Ugyanakkor az sem titok, hogy egy-egy nagy gazdasági kártétellel járó betegségtől való országos vagy regionális mentesség egyúttal gazdasági, kereskedelmi fegyver. Ha azonban nem figyelünk oda kellően, nem alkalmazzuk következetesen a védekezés általános higiéniai-járványvédelmi módszereit, ez a fegyver visszafelé is elsülhet. Erre nemcsak a napjainkban zajló ragadós száj- és körömfájás járvány, hanem az elmúlt évben lezajlott olaszországi baromfi influenza járvány is figyelmeztet. Az elmúlt évek járványai (sertéspestis, baromfiinfluenza, száj- és körömfájás) mindenképpen azt a tanulságot hordozzák magukban, hogy a járványvédelemmel kapcsolatos elveinket és gyakorlatunkat nem árt néha újragondolni, felülvizsgálni, illetve saját házunk táját újra ellenőrizni.

A madár influenzavírusokról közismert, hogy a fogékony fajokban a kiváltott klinikai tünetek súlyossága alapján a betegség két különböző formáját képesek létrehozni. Az erős patogenitású baromfiinfluenza (HPAI) egy rendkívül súlyos, tömeges elhullásokkal járó betegség, amelyet a vírus H5 és H7 szubtípusai okoznak. A vírus képes elárasztani a szervezetet, annak létfontosságú szerveit károsítva pusztítja el a fertőzött madarat. Ezzel szemben a gyenge patogenitású baromfiinfluenza (LPAI) csak meghatározott szövetekben és szervekben, főleg a légző- és emésztőtraktusban szaporodik, de nem árasztja el a szervezetet, és nem vezet elhulláshoz.

Az elmúlt két évben Olaszország szenvedte el az Európában valaha is előforduló legpusztítóbb HPAI járványt. Amióta tökéletesebb vizsgálati módszerek állnak rendelkezésre, egészen 1997-ig bezárólag HPAI-t nem diagnosztizáltak. Viszont 1997 októbere és 1998 januárja között Északkelet-Olaszországban 8 esetben állapítottak meg „háztáji" állományokban H5N2 szubtípusú HPAI vírus okozta megbetegedést.

Az újabb járvány 1999-ben tört ki. A betegség főleg az ország baromfitermeléséből 65%-kal részesedő Lombardia és Veneto tartományokban, ezeken belül is Verona, Vicenza, Mantova és Brescia megyékben összpontosult. A vírus valamennyi intenzíven tartott baromfifajt megtámadta, függetlenül a madarak életkorától, tartási rendszerétől. A kórokozó virulenciájáról tanúskodik, hogy képes volt három napon belül akár az állomány 100%-át is elpusztítani.

Számos tényező vetítette előre és határozta meg a súlyos helyzetet, köztük a HPAI-t megelőző LPAI vírus okozta járvány, az egyes telephelyek közötti működési kapcsolat, és a baromfiipar földrajzi elhelyezkedése az érintett vidéken. A baromfiipar rendkívül fejlett ebben a régióban, Verona megye néhány községében az intenzíven nevelt baromfi sűrűsége eléri a 70.000 madár/km2-t. A különböző fajokat (csirke, pulyka, gyöngytyúk, fürj, strucc) nevelő intenzív telepek egymás közvetlen közelében helyezkedtek el, és az alapvető biológiai biztonsági módszereket felületesen alkalmazták.

Először a gyenge patogenitású vírus tűnt fel

Az első izolátumot, egy A típusú H7 baromfiinfluenza vírust 1999 márciusában jelentették be hivatalosan. A vírus gyenge patogenitású, H7N1 törzsnek határozták meg. A következő két hétben a Veronától délre eső területen, ahol az olasz pulykapopuláció mintegy fele összpontosul – beleértve Európa legnagyobb pulyka keltetőjét (450.000 pipe hetente) – 63 esetet diagnosztizáltak. A veszteségek jelentősek voltak, fiatal állományokban akár 90%-os mortalitás is előfordult. Az első hivatalos bejelentést követően számos járványesetet állapítottak meg, november végéig összesen 199 fertőzött állományt azonosítottak. Tyúkfélék is szerepeltek az esetek között, 12 esetben tojótyúkok, 11-szer húshibrid szülőpárok, 4 esetben brojlerek estek a járvány áldozatául. Két gyöngytyúk állományba is bejutott a LPAI vírus. Minthogy a vírus izolátumok nem rendelkeztek a 92/40/EEC EU Direktíva által a HPAI-ra jellemzőként felsorolt sajátosságokkal, ezért LPAI vírusnak kellett tekinteni őket. Kötelező állománykiirtást sem lehetett ezért elrendelni (a költségeket sem az EU, sem pedig az olasz kormány nem fedezte volna). Ugyanakkor ekkora baromfipopuláció önkéntes megsemmisítését sem lehetett elvárni. Ezen túlmenően, mivel a LPAI Olaszországban nem szerepel a bejelentési kötelezettségű, ezáltal törvényileg szabályozott állatbetegségek között, nem állt rendelkezésre törvényes eszköz a járvány terjedésének megakadályozására. Az EU szakértői a vakcinázás bevezetését sem tanácsolták, mivel a vakcinázás csak a klinikai tünetek megjelenését és a madarak elpusztulását akadályozza meg, de nem gátolja a vírus replikációját, ezáltal biológiai szempontból nem előzi meg a vírus cirkulációját, valamint mutációját sem.

Mindazonáltal a két érintett tartomány regionális hatóságai saját hatáskörükben forgalmi korlátozásokat vezettek be, hogy csökkentsék az új esetek számát. Ezeknek a korlátozásoknak a fő stratégiai célja az volt, hogy elkerüljék a virémiás, illetve elhullott madarak és a fertőzött trágya mozgását, mivel ezek bizonyultak az elsődleges fertőződések forrásainak. Ezek az intézkedések a bekövetkező nyári melegben átmenetileg hatásosnak bizonyultak, azonban szeptembertől az új fertőzések szükségszerűen megsokasodtak.

Megállapításra került a HPAI

Egy pulykaállományban tömeges elhullásokat észlelő magán-állatorvos 1999. december 13-án mintákat küldött kórbonctani vizsgálatra. Az eset diagnosztikai vizsgálata során, 4 nap elteltével HPAI-t állapítottak meg, minden egyértelműen a nagy patogenitású vírus jelenlétére utalt.

Akkor és ott, az adott járványtani helyzetben a H7 vírus kimutatása nem volt szokatlan esemény, ezért kezdetben nem gyanakodtak a HPAI vírus jelenlétére. Ennek következtében nem foganatosították azonnal a mentesítési intézkedéseket, így a fertőzés szétterjedt. Az ünnepi időszak, az ezzel járó megnövekedett vágóhídi igények és forgalom is elősegítette a vírus további terjedését, végül teljesen elvesztették a fertőzések fölötti ellenőrzést. Összesen 13 millió madarat érintő 412 esetet jelentettek be hivatalosan 2000 áprilisáig.

A HPAI járvány Verona és Mantova megyék déli részén kezdődött, csakúgy, mint a korábbi LPAI járvány, és gyorsan terjedt tovább a szomszédos Vicenza, Padova, Brescia és Bergamo megyékre. Drámai veszteségek jelentkeztek a baromfiágazatban. Az óriási mortalitás (a hatósági kényszerleölésekkel és vágóhídi járványvágásokkal együtt) a piaci rendszer szétesése, számos intézmény, mint például keltetők, takarmányüzemek, vágóhidak, feldolgozó üzemek és egyéb kapcsolódó tevékenységek kényszerű, átmeneti leállása súlyos gazdasági veszteségeket okozott a baromfiiparban. Munkanélküliség, súlyos társadalmi feszültségek alakultak ki a közösségekben. Tovább fokozta a károkat a fertőzött területekre vonatkozó exporttilalom.

Tanulságos lecke

Ezekből az esetekből komoly tanulságokat lehetett levonni. Mindenekelőtt a termelőknek és magántársaságoknak azt kellett magukban tudatosítani, hogy a jelenlegi törvényi szabályozásban a LPAI járványok eseteire nem található sem helyi, sem országos kormányzati, sem EU közösségi szinten pénzügyi segítség. Ennek következtében egy állandó ellenőrzési programot kell fenntartani, amely lehetővé teszi a H5 és H7 LPAI vírusok azonnali diagnózisát, hogy a mentesítési intézkedéseket rögtön be lehessen vezetni, amint indokolttá válnak. 1999 tavaszán 60–70 esettel kellett szembenézni, és nem lehetett a fertőzött állományokat kiirtani kártalanítás nélkül.

Jelentős gondot okoztak a diagnosztikai problémák is. Nem volt hivatalosan elfogadott diagnosztikai eljárás, a vírus izoláció SPF tojásokban a járvány terjedéséhez képest hosszú időt vesz igénybe. Ugyanakkor ez a régió továbbra sem mentesült a baromfiinfluenza vírustól. A járványtól leginkább sújtott néhány megyében két alkalommal is vakcinázást vezettek be. A vakcinázás nemcsak eredményesnek és hatékonynak bizonyult (2000/2001 telén mindössze néhány eset fordult elő, s azok is közvetlenül a vakcinázás bevezetésekor), hanem azokat az aggodalmakat sem igazolta, amelyek a mutációtól, a LPAI vírus ismételt HPAI vírussá alakulásától tartottak.

A fertőzés terjedésének gyorsaságát a helyi baromfiipar szerkezetére és szervezetére is vissza lehetett vezetni. A világ számos táján a baromfiipar – gyakran irracionális módon – rendkívül hirtelen növekedett, főleg ott, ahol „félig vertikális integrációk" alakultak ki. Ilyenekben (vagyis például az épület a termelő tulajdona, de a napos csibét és a takarmányt egy magáncég biztosítja) sajnálatosan gyakori, hogy a rendszerhez tartozó egységek ellátásának térbeli megoszlása nincs megtervezve és az egyes üzemek, létesítmények között a szükségesnél gyakoribb a felesleges, közvetlen érintkezés. Nagyon gyakran takarmányszállítók és egyéb járművek (vágóhídi teherautók) ugyanazon a napon számos telepet látogatnak végig, nem veszik figyelembe, milyen állatfajokat tartanak az adott telepen, milyen típusú termelést folytatnak, ezáltal a biológiai és higiéniai megelőző intézkedéseket felületesen tartják be. Egy meghatározott területen a baromfitelepek, keltetők, vágóhidak, baromfitrágya feldolgozók koncentrációja, valószínűleg szervezési szempontból eredően rendkívül magas. Ennek számos higiéniai hátránya van, amelyek csak egy nagyon ragályos fertőző betegség jelentkezése esetén válnak nyilvánvalóvá.

Szükséges éberség

Összefoglalva megállapítható, hogy az olaszországi tapasztalatok szerint rendkívül nehéz a baromfiinfluenza leküzdése a sűrű populációjú területeken, főleg ha ott előzőleg egy LPAI vírus már elterjedt. Hasonló járványok elkerülése érdekében előzetesen kell foganatosítani bizonyos intézkedéseket. Az ipari-integrációs rendszer felülvizsgálata mellett – amely a termelési ciklus újjászervezésével szükségszerűen létrejön – az állatorvosi felügyelet, a karantén, az ellenőrzött piaci forgalmazás ugyanúgy elengedhetetlenül fontos, mint a megelőző higiéniai intézkedések. Ezen túlmenően a termelők és munkásaik továbbképzése a biológiai biztonság alapvető koncepciójáról szintén lényeges összetevője a baromfiinfluenzához hasonló betegségek leküzdésének, vagy még inkább megelőzésének, tágabb értelemben az intenzív baromfitermelés gazdaságos működésének.