Olvasóink az önkormányzathoz fordultak problémájukkal, de csak annyit értek el, hogy a kérdéses porta elé kikerült a „Vigyázat, méhek" felirat – gondolom, nem kell különösebb magyarázat arról, hogy egy ilyen táblának mennyi a gyakorlati haszna az utcában élőkre nézve…

A probléma valószínűleg igen gyakori lehet, mivel a hatályos, méhészetről szóló 15/1969. (XI. 6.) MÉM rendelet (a továbbiakban: R.) igen megengedően szabályozza a méhtartás feltételeit.

A méhtartásra vonatkozóan az R. 1. és 2.§-a ugyanis a következőket tartalmazza:

„1. § A méhészkedést – a vonatkozó külön (állategészségügyi, növényvédelmi stb.) jogszabályok megtartásával – erre alkalmas területen mindenki szabadon gyakorolhatja. Háztömbök területén méhészetet létesíteni és fenntartani nem szabad.

2. § (1) A többlakásos lakóházak udvarán és közös használatú kertjében méhészetet létesíteni csak az összes lakás bérlőjének (tulajdonosának) hozzájárulásával és a (2) bekezdésben foglaltak megtartása mellett szabad.

(2) Méhészetet közös használatú épülettől és a szomszéd ingatlanoktól 4 méter, használatban levő utaktól (közúttól, saját használatú úttól) pedig az út melletti vízvezető árok külső szélétől számított 10 méter távolságon túl szabad csak elhelyezni. A saját használatú út tulajdonosa (használója) az út ideiglenes lezárása esetén az úton és az út mentén a letelepedést engedélyezheti.

(3) Ha a szomszéd ingatlantól való 4 méter távolságot megtartani nem lehet, a méheknek ellenkező irányban vagy – legalább 2 méter magas, tömör (deszka- stb.) kerítés vagy élősövény létesítésével – a magasban való kirepülését kell biztosítani."

A R. rendelkezései a fentiek tanúsága szerint nem túl szigorúak, valószínűleg éppen ezért több önkormányzat is megpróbálkozott azzal, hogy a méhtartás feltételeit – a R-nél szigorúbban – maga rendezze. A zalaegerszegi önkormányzat például ennek keretében járt el, amikor önkormányzati rendeletével megállapította az állattartás szabályait. Ebben ugyanis azt írta elő, hogy „méhek tartása csak a város külterületén, a belterület határától 250 m-re és zártkertben a telekszomszédok hozzájárulásával, egyedi kérelemre engedélyezhető".

Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése azonban a következőket mondja ki: „A helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal".

Az idézett rendelkezések összevetéséből megállapítható, hogy a zalaegerszegi önkormányzat a méhtartás rendjét magasabb szintű jogszabály, az R. sérelmével korlátozta azáltal, hogy a méhek belterületi tartását megtiltotta, illetve egyedi kérelemre adható engedélyhez kötötte, mivel a R. idézett 1.§-ának második mondata kizárólag a háztömbök területére vonatkozó tiltást tartalmaz, a 2.§ (2) bekezdése azonban kifejezetten lehetővé teszi a méhészkedést belterületen.

Ezért az Alkotmánybíróság a zalaegerszegi, illetve más önkormányzatok ehhez hasonló rendeleteit az indítványozók beadványai nyomán megsemmisítette. Így érthető, hogy az önkormányzatok bizonyos félelemmel néznek a „méhkérdésre". Természetes ezek után, hogy nem szűkíthetik hát a R. megadta lehetőségeket saját rendeleteikkel, ebben a körben a régi R. megváltoztatására lenne szükség, ami a szaktárca feladata. De véleményünk szerint ezen túl is lehetne tenniük valamit jelen ügyben, mégpedig a tulajdonvédelem, a birtokvédelem, illetőleg a szomszédjogok alapján.

Itt ugyanis birtokháborításról is szó van, ugyanis a birtokháborítás egyik esete a birtoklásban való zavarás, amely nem vonja el a dolog feletti hatalmat a birtokostól, de akadályozza abban, hogy a hatalmat zavartalanul gyakorolja. Akit a birtoklásában zavarnak, az a jegyzőtől kérheti a zavarás megszüntetését. A jegyző a birtoksértőt e magatartásától eltilthatja (jelen esetben arra kötelezheti a méhesgazdát, hogy olyan helyen helyezze el méheit, ahol az az utcában élőket – különös tekintettel az allergiás kislányra – nem zavarja). A jegyző döntését sérelmező fél a kézbesítésétől számított 15 napon belül bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását.

Mindenképpen javasolnám ezt a lépést megtenni, tekintettel arra, hogy itt az emberi egészségről van szó, s egy olyan jogi tényről, amely túl mutat bármely rendeleten, s amelyet a Polgári Törvénykönyv „szükségtelen zavarásként" határoz meg. A 100.§ ugyanis kimondja: „A tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná". Ennek alapján leszögezhetjük, hogy bár a méhészetről szóló rendelet előírásai minden méhészre kötelezőek, de a szóban forgó méhészre az utcában lakók egészsége, különös tekintettel az allergiás kislányra, további komoly kötelezettségeket ró, amely kötelezettségek a Ptk-nak a tulajdonjogról szóló szabályain alapszanak. Erre való tekintettel mindenképpen javasolnánk azt is, hogy ha netalán a jegyzőhöz intézett kérésüknek nem lenne foganatja, forduljanak (ügyvéd felkeresése után) közvetlenül a bírósághoz, ahol eddig felmerült (a méhekkel összefüggő) vagyoni, illetve nem vagyoni kárigényüket is érvényesíthetik.