MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap

MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap
76/496-182 :: 30/9-439-158 :: info@mezohir.hu

Mert jön a tél…

- Jól takard be azt a fügebokrot! - tanácsolta a szüleim nyaralójának szomszédságában lakó Józsi bácsi -, mert kemény lesz a tél.

2001-10
[ tartalomjegyzék ]

 

– Honnan tudja azt előre, bátyám? – okvetetlenkedem.

– Én fiam, megérzem a csontjaimban – ez volt a tudományosnak nemigen mondható, de ellentmondást nem tűrő válasz. Tettem hát még három villányi hullott lombot a bokor tövéhez, mert hát egyrészt ki tudja, másrészt tényleg megérdemli az a füge, hiszen idén is legalább 8 kiló érett gyümölcsöt szedtünk róla, a madarak és a darazsak pedig legalább még egyszer annyit. Nagy fagy eddig nem volt, a kemény tél csak ezután következik. A takarással is várhatnék még, mert a nálunk nevelt mediterrán évelőkre az igazi veszélyt valójában a télen hosszan átfagyó talaj, és az így fellépő vízhiány okozta kiszáradás jelenti. Ezért aztán nem is a nagy hideget hozó –20–25 fokok, hanem inkább a hosszan tartó tél ritkítja meg a sövényként ültetett, és évekig gondosan nevelt örökzöldeket, tujasorokat.

Takaráshoz a legjobb a száraz avar. Szintén fontos, hogy halmunk belül laza maradjon. Semmiképpen ne tegyünk bele még zöld növényi részeket a felszedett egynyári virágok, vagy a kinyűtt paradicsomszárak közül, mert ettől a takarás összerothad. A rothadás ugyan melegen tartja a környezetet, ám kiváló termőhelyet jelent a különböző, növényt károsító gombák számára, amelyek tevékenysége következtében a fák, bokrok tövei penészedni, korhadni kezdenek. Az átmelegedett takarás az áttelelő rovarok számára is jó búvóhelyet ad, és innen tavasszal erős fertőzés indulhat el.

A nyáron felgyűlt komposztot ilyenkor áshatjuk be a konyhakertbe, illetve a jövő évi virágágyások helyére. Tavaszig az esetleg még nem teljesen lebomlott részek is humuszosodnak, lesz rá idejük, ennek elősegítésére foszfort és káliumot érdemes adagolni. Az elterített humuszra 5–6 dkg/m2 0–10–24 vagy 0–15–15 stb. komplexet szórjunk beásás előtt.

Mivel ebben az időszakban a nyaralónak használatos kertrészt úgyis pihentetjük, ezért a komposztból szórhatunk a gyepre is, miután a füvet még utoljára rövidre vágtuk. A gyepnek szintén a fentiek szerint adjunk műtrágya-tápanyag kiegészítést. Még jobb erre az érett istállótrágya vagy a tőzeges fekália. Ezek a tél folyamán bemosódva akár két évre is biztosíthatják gyepünk tápanyagellátását. A lakóház körüli gyepen viszont higiéniai okból lehetőleg ne használjunk tőzeges fekáliát. Itt érdemes megmaradni a műtrágya alkalmazásánál.

Védett helyen, vagy ha az ágyásokat takarással védjük, a tavasszal virágzó hagymás, vagy gumós dísznövényeket már most kiültethetjük. A korábban felszedett nárcisz, tulipán, sőt a később virító kardvirág, illetve dália hagymáit, gumóit megtisztítás után TMTD vagy kaptán hatóanyagú porozószerbe forgassuk meg, és úgy ültessük az előzőleg felásott és elegyengetett helyükre. Ez a kezelés a különböző, talajból fertőző gombák ellen nyújt védelmet. Őszi kiültetéskor a talajlakó rovarkártevők elleni fertőtlenítést elhagyhatjuk, mert a csökkenő talajhőmérséklet hatására azok a mélyebb részekre húzódnak, és így a 25–30 cm-es rétegbe beásott kémiai anyagokkal nem találkoznak, a szerek hatása pedig nem tart ki a tavaszi felmelegedésig.

Fontos, hogy még a tél beállta előtt hordjuk egybe a kinyűtt növényi részeket és az összegyűjtött lombot, majd pedig mindezt komposztáljuk. Nem bolygatva ugyanis ezek a maradványok a legjobb búvóhelyei a kártevőknek, illetve gócai a baktériumos, gombás fertőzéseknek. A komposztálás során a károsítók nagyobb része elpusztul. Lehetőleg még most távolítsuk el a fákon fennmaradt beszáradt gyümölcsöket, hiszen e maradványokból a fertőzések ugyancsak kiindulhatnak.

Mindezeket a teendőket sikerült a hét végén elvégeznem, ilyenkor kivételes szerencse, hogy ilyen kicsi a nyaraló kertje. Most már csak a kerti csap víztelenítő szelepét kell elzárnom, aztán elköszönök Józsi bácsitól, és jöhet a tél!

Fok Imre