Harkányban a volt tsz-majorban bérlőként tárolja gépeit Buru László, aki éppenúgy lehangolónak találja az itt uralkodó állapotokat, mint az idelátogató. Sok rozsdás vas és gazdátlanság jellemzi az egykor szemmel láthatóan jobb napokat megélt telepet. Nemsokára eladják vagy felszámolják a tulajdonosok, s akkor a bérlőknek is menniük kell. Senki nem kapkod ebben az ügyben, így aztán nyugodtan fel lehet készülni a telephelyváltásra. Buru László Harkányban él, földjei nagy része a város peremén találhatók, és a gazdálkodásból akar megélni a családjával. Kristálytiszta logikával építette fel a jövőt és lépte meg az első, talán legnehezebb lépéseket. Aztán áprilisban a választások végeredménye alaposan elbizonytalanította. Kiszámíthatatlan időszak következhet – legalábbis egy ideig – ami nem kedvez a családi gazdaság építésének – mondja. Regisztráltatta magát, a pályázatot is elkészítette, de a változóban lévő viszonyok miatt óvatossá vált, és a pályázati anyagot nem adta be a hivatalba. Nem tudni, milyen fordulatot vesz a mezőgazdaság hosszan vajúdó ügye, de sok gazdálkodó lelkében, gondolkodásában kétségtelenül zavar keletkezett, s a hit helyére egyik napról a másikra ismét bizonytalanság telepedett.

A paraszti múlt kötelez

Buru László nagyszülei parasztemberek voltak, értettek a földműveléshez, állattartáshoz, és volt idejük, türelmük ahhoz is, hogy az unokát minderre megtanítsák. Talán leginkább az állatok szeretetét sulykolták belé, hiszen akkor már az emberekkel is könnyebben megérteti magát. A valamikor Harkány szélén található Buru-tanya, amely egykor a családnak a megélhetést és az otthont adta, s a gyerekeknek annyi gyönyörűséget jelentett, ma már nem létezik. Jelenleg a fürdővárossá lett település szállodasora áll a helyén, amely nagyobbrészt a külföldiek kényelmét szolgálja. Pedig itt tanult meg sok mindent a felcseperedő gyerek, és itt kapta az első felelősen végzendő munkára is a megbízást nagyszüleitől. Egyedül kellett megtömni a kacsát, és a galambdúcba felmászva is egyedül kellett meghozni a döntést arról, melyik röpképtelen galamb vágásérett már, s kerülhet majd a vasárnapi levesbe. Nem vitás, némi nosztalgiával emlékszik ezekre az időkre Buru László, és miközben meséli a történeteket, érezni, hogy valami hasonlót szeretne biztosítani a fiai számára is, adalékul a megváltozott ritmusú élethez.

Édesapja kertészként és zöldség-gyümölcs kereskedőként kereste kenyerét. A család állandó programja volt a káposztasavanyítás, amiből a közösség minden tagja kivette a részét a ’80-as években. Az Ormánságban a kézimunkaigényes kertészeti kultúrák mindig sok embernek nyújtottak esélyt a boldogulásra. A kevés munkahely sok embert késztetett arra, hogy Pécs zöldségellátásában részt vegyen, és ezzel saját megélhetését biztosítsa. Az idő azonban elhaladt a hagyományos kertészeti termelés felett. Feldolgozásban kellene gondolkodni, mert csak így maradhat fenn egy hagyomány, és így válhat biztosan eladható termékké az itt termelt zöldség. Ez óriási tőkeinjekciót igényelne, amire pillanatnyilag kevés az esély.

A könnyebb jövő reményében

Meglehetősen hányatottan alakult Buru László élete, hiszen az épületgépész-mérnöki diploma megszerzése után kicsit tanácstalanná vált írásunk főszereplője. A végzett szakembert sehol nem várta tisztességes állás, ezért kénytelen volt a helyi tsz-ben karbantartó brigádvezetőként elhelyezkedni. Természetesen a tanulásról és a további szakképesítés megszerzéséről nem mondott le, s már energetikusként a szomszéd tsz-ben remélt változást.

Remények és várakozás helyett a ’89-es rendszerváltás hozta meg a fordulatot, amely vállalkozásbarát környezetet teremtett sokak számára. Ő ekkor kezdett műszakicikk-kereskedéssel foglalkozni, majd egy kisebb lakatosüzemet is kialakított a megélhetés és a szebb jövő reményében. A megoldás mégis a mezőgazdasági vállalkozásban rejlett, amelyet részben saját elhatározásból, részben mezőgazdász barátja tanácsára kezdett el. Egyéni vállalkozóként 1990-ben vágott bele a munkába. Volt ebben egy kis dac, hiszen a nagyszülők „önként” beadott földje, lovai, eszközei és az akkori egész „téeszesítési” folyamat igazságtalansága zavarta. Vissza akarta szerezni azt, ami a családé volt, hogy megteremtse ezzel az újrakezdés alapjait. Ez nagyrészt sikerült is, hiszen közel 150 hektár saját tulajdonú és valamivel kevesebb bérelt földön kezdhette meg a gazdálkodást 1992-ben. A terület egészéből mintegy 200 ha a szántó, a többi erdő és rét. A szántóföldek nagy része Harkány határában van, ahol 23 és 35 Ak érték mellett jó eredménnyel lehet gazdálkodni, ha nincs aszály. Szaporca község határában már heterogénebb, 19 és 24 Ak értékű területek vannak az ormánsági Dráva-öntéstalajokon. A legnagyobb távolság a földek között 16 km, ami a vonulások szempontjából még éppen elviselhető távolság.

Szaporca új lehetőséget kínál

Buru László az elmúlt évben az Ormánság szélén fekvő Szaporca községben megvásárolta a volt tsz tehenészeti telepét. Valamikor a térség legkorszerűbb tejtermelő telepe működött itt, ez azonban ne tévessze meg az olvasót. A többszöri tulajdonosváltás után a legutolsó „birtokos” már alig járt ki, s eközben a megélhetésért küzdő helybeli és vándor fosztogatók teljesen „széthordták” a telepet. A gyűjtők az összes fémet elvitték, de az építőanyagnak valóból is fogyott szépen. Most, hogy ismét gazdája van a telepnek, ez a folyamat megállt. Az új tulajdonos azonnal felfogadott egy családot – a falu volt csordását, aki munkanélküli lett az állatok számának drasztikus csökkenése miatt –, lakást biztosított a telepen számukra, és kézbe vette a dolgokat. A tervek készen álltak: elsőként, ismét be kell keríteni a területet, hogy megakadályozzák az illetéktelenek ki-bejárkálását.

A további koncepció arra épült, hogy a biztonság érdekében vegyes gazdaságot kell alakítani. Az állattartáshoz ezen a telepen ideálisak a körülmények, minden csak azon múlik, mikor lesz pénz az épületek rendbehozására. A pénzhiány gátolja azt, hogy mielőbb tető alá kerüljenek az istállók, amelyeket Buru László sertéshízlalásra akar berendezni. Szinte minden készen áll, ami az elméleti oldalt illeti. Szaktanácsolási, tartástechnológiai kérdésekben Keszthelyen tárgyalt az egyetemen, a bérhízlalásról és annak részleteiről Mohácson folytatott beszélgetéseket egy megbízható cég képviselőivel. Két istálló is rendelkezésre áll a korszerű, ferdepadozatos almos tartásra, igaz sok munkát igényel még a szakszerű átalakítás. Összesen 950 férőhely alakítható itt ki, ami már tekintélyes nagyságrendű hízókibocsátást tenne lehetővé. – Kár, hogy ilyen kiszolgáltatott az ember anyagilag – mondja a tulajdonos –, hiszen néhány hónap alatt minden működhetne. Ezért jött rosszkor ez a választási eredmény, mert ha esetleg nem is lesz lényegesen rosszabb a helyzet, akkor is megtorpannak a folyamatok, lelassul az ügyintézés, és lehet, hogy az illetékesek az eddigiektől eltérő szempontok alapján döntenek.

A magyar szürke ügye már előrébb tart

Szaporca a Duna-Dráva Nemzeti Park szélén fekszik, ami azt jelenti, hogy a településtől karnyújtásnyira van a háborítatlan természet, annak összes szépségével és előnyével együtt. Buru László, miután családi gazdaságként regisztráltatta vállalkozását, úgy gondolta, hogy fedett épületek hiányában sem mond le az állattartásról, és belépett a Magyar Szürkemarha Tenyésztők Egyesületébe. Szándéka tiszta és egyértelmű volt, hiszen ez a garantáltan a természetben élő és táplálkozó állat mentes a BSE-megbetegedéstől, tehát biztos piacra számíthat a jövőben is. Emellett a teljesen elvadult rétek – az állattartás eredményeként – két év alatt hasznos és tiszta legelővé változtathatók. Továbbá: a megfelelő engedélyek birtokában a Nemzeti Parkban is lehetővé teszik a legeltetést, ezért korlátlan területek állnak az állattartással foglalkozók rendelkezésére. Nos, ezek után 3 tehénnel és 16 növendékkel elindult a szürkemarha-program Szaporcán, amelynek dinamikus további fejlődését egyetlen dolog, a pénz hiánya akadályozza csupán.

A családban is „elültette a magot”

A telepen két Shagya arab ló és egy Welsh póni is színesíti az állatok seregletét. Utóbbi gazdasági hasznot is hajt a kocsizással, a másik kettő hobbiállatnak számít. Elsősorban Buru László két fia leli örömét ezekben a szép állatokban. A 12 éves Ákos már most komoly érdeklődést mutat a mezőgazdaság és az állatok iránt, de 14 éves Zoltán bátyja sem idegenkedik ettől az életformától. Emellett mindketten imádják a számítástechnikát is, és szabadidejük jelentős részét a gép előtt töltik. Édesanyjuk Harkányban virág- és ajándékboltot vezet, ami szinte teljesen kitölti az idejét. Van remény arra, hogy a családi gazdaságban legalább az egyik fiú követni fogja az édesapját. Tőle a lendületet és a mezőgazdasági termelésbe vetett hitet mindenképpen eltanulhatják.

Buru László hivatásos mezőgazdász, aki már aligha képes feladni ezt a pályát, olyannyira „megfertőződött” a szakmával. Most, hogy az állattartás mellett is letette voksát, teljesen bizonyos, hogy kivárja azt a fránya hitelpénzt, ami az előremenetelt lehetővé teszi. A most 42 éves gazdálkodó hisz abban, hogy a felhalmozott szellemi tőke és az ingatlanba és ingóságokba fektetett milliók sokasága tartós megélhetést biztosít, és egyben a biztos jövőt is jelenti a maga és a család számára. Most ideje nagy részét munkaszervezéssel tölti, de szívesen ül fel a traktorokra is. Emellett minden idegszálával arra törekszik, hogy a fogékony időszakukban lévő srácokkal megszerettesse a természetet és az állatokat.

A maga szakmai fejlődése érdekében ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamokat végzett, és most éppen Kecelre jár növényvédelmi és méregraktár-kezelői iskolába.

– Nincs megállás – mondja Buru László –, mert a szerhasználatban is otthon kell lenni. Nem beszélve arról, hogy a szakszerű és költségtakarékos szerhasználatot csak megfelelő ismeretek alapján lehet jól alkalmazni. Környezetbarát szemlélettel kell gazdálkodni, és tiszta, szermaradványmentes termékeket kell előállítani, mert ez a jövő útja. Ma még sokszor az olcsóbb és a fizetési haladékkal adott szer fogy jobban sok helyen, de ez a helyzet csak ideig-óráig tarthatja magát.

Szereti a gépet, a mindig hű társat

– Aki nem a szocialista gépeken kezdett dolgozni, az nem is fogja kellően értékelni a mai gépcsodákat – mondja Buru László. Ő középiskolás volt, amikor a család az első traktort vásárolta. Ez egy UTOS-45 típusú, küllős kerekű, nyitott gép volt, és természetesen a mai napig megvan. Innen kezdődik az az időszámítás, amelyik pillanatnyilag a tavaly vásárolt LAVERDA 2350 LX kombájnnál végződik. De a két időpont között szinte minden típusú jármű előfordult a gépparkban, attól függően, hogy melyik gép volt alkalmas az éppen aktuális feladatok ellátására. Az első kerekített MTZ traktorokat az MTZ-82-esek és tartozékaik követték, majd utánuk T-150 következett, a hozzá tartozó felszerelésekkel. A gépész érdeklődésű gazda természetesen egy idő után mindegyikkel elégedetlen lett. ’99-ben a fiatal agrárvállalkozók számára létrehozott támogatásából sikerült nagyobb gépcserét megvalósítania. Ekkor jött a RÁBA-Steiger és eszközei, egy Zetor 6011, markoló- és rakodógépek, pótkocsik és nehézgépszállító tréler. Ezt követően sikerült jobb minőségű vetőgépeket is venni, ilyen volt az IH 6200 és az Omikron műtrágya adapterrel rendelkező SPC-6. A gazda tevékenységei között a gépi bérmunkavégzés is szerepel, aminek egyik alapgépe a T-170 – amely tolólappal, gyökérfésűvel is rendelkezik – de árokásógépek is vannak a meliorációs, és „táblakarbantartó” munkákhoz. Utóbbi egyre nagyobb jelentőséggel bír, mert a földek felértékelődésével egyre erőteljesebb igény jelentkezik a teljes táblaméret kihasználására. El kell tüntetni az árkokat, a volt tanyák maradványait, az útszéli egyenetlenségeket, dombokat, tuskókat, gyökereket, amelyek a zavartalan művelés útjában állnak.

A termény „bőrbe kötve” kelendőbb

A növénytermesztés során előállított termények eladhatóságával kapcsolatos jelenlegi piaci bizonytalanságot szinte nem is lehet kivédeni. A szerződések, illetve a finanszírozott termeltetés ugyan szintén ad némi értékesítési biztonságot, azonban közel sem a legjobb áron. A vegyes gazdálkodás lényege az, hogy a terményt „bőrbe kötve” vagyis az állatok értékesítésén keresztül, transzformálva lehet eladni. – erre jók az esélyek – mondja Buru László –, hiszen a sertésprogram és a szürke marha szinte a teljes terménymennyiséget „felszívná”. Ez a változat megnyugtatóbb megoldást adna a jelenleginél, nem beszélve arról, hogy így némi spekulációra is mód nyílna. Szabadabbá válhatna a gazdálkodás ezáltal, nem kellene záros határidőkben gondolkodni és kényszerpályán mozogni.

A hitelekből való gazdálkodás szükségszerűségét egyre inkább tudomásul veszi a gazdaember is, bármennyire idegenkedett tőle a régi időkben. A támogatásra, hitelre való várakozással töltött idő alatt szenvedi el a gazdálkodó a legnagyobb kárt. A lassú, megalapozottnak hitt pénzügyi mechanizmusok mesterségesen befolyásolják – vagy legalábbis akarják – a biológiai törvényszerűségeken alapuló gazdálkodás menetét. Ez lehetetlen. A pénz nagy úr az élet minden területén, ha azonban azt akarjuk, hogy a tőke a mezőgazdaságban is fialjon és „dolgozzon”, akkor ennél az ágazatnál alkalmazkodni kell a magasabb szintű és az ember által nem, vagy csak részben befolyásolható természeti rendszerekhez.