BELGA LAPÁLY

A fajta származása:

Négysonkás lapálysertés. A belga lapály fajta kombinációs keresztezéssel jött létre a dán és a holland lapály fajták felhasználásával. Kiemelkedő izmoltsága a pietrain vér bevitelének köszönhető.

Küllemi leírása:

A bőr rózsaszín, a szőrzet sima lefutású, finom és fehér. Feje középnagy. Fülei lelógóak, tőben törtek, az orrhátra hajlóak. Négysonkás jellege miatt alaptípusa a sonkasertésnek. Törzse közepesen hosszú, hengeres, a test kifejezetten rámás, végtagjai rövidek. Az értékes húst adó testrészek izmoltsága extrém. A csontozat finom, a hát feszes. A bőr és a szalonnaköpeny vékony. Nyugodt vérmérsékletű, ugyanakkor rendkívül stresszérzékeny. Alkalmazkodóképessége és konstitúciója gyenge. Koránérő, átlagosan 9-10 hónapos kora körül tenyészérett.

Felhasználása:

Kiváló húsformája és értékes hústömege miatt keresztezésekben mint apai partnert használják. Gyenge húsminőségét és stresszérzékenységét a hampshire-rel és a duroc-kal keresztezett F1 kanok előállításával szüntetik meg.

Tenyésztése:

Hibridprogramokban F1 kanok előállítására használják, korábban a bábolnai TETRA-S 79 konstrukcióban volt szerepe, illetve a KA-HYB esetében a C vonalcsoport erre a fajtára alapozott.

A fajta jelenlegi helyzete:

A hibrideken kívüli jelentősége kicsi, ami igényességével és gyenge húsminőségével magyarázható. A hazai populáció létszáma 2001-ben: 37 törzskönyvezett koca.

DUROC

A fajta származása:

Az Egyesült Államok vezető sertésfajtája. Eredetét tekintve feljegyezték, hogy rabszolgákat szállító hajók vörös sertéseket hoztak be Afrikából. Kialakításának kezdetét a múlt század közepére tehetjük, amikor a spanyol, portugál vörös sertések és a tamworth felhasználásával hozták létre, majd nemesítésében a vörös berkshire, és a vörös jersey is szerepet kapott. 1881-től tekintjük önálló fajtának. 1920-ban az USA törzskönyvezett sertésállományának közel 40%-a e fajta volt.

Küllemi leírása:

Közép-, vagy sötétvörös színű, színe a sötét cseresznyepirostól a sárgás világosvörösig terjed. Szőrtakarója sűrű, sima lefutású. A körmök, a túrókarima, a csecsbimbók és a péra palaszürke. A fej jellegzetesen kúpos alakú, rövid, széles. Az orrhát enyhén homorú. A fül rövid, és elülső harmadában, vagy középen megtört, előrebillenő. A nyak rövid, jól izmolt. A váll erősen izmolt. A hát széles, ívelt, feszes. A far izmolt, széles és csapott. Hátsó sonkái terjedelmesek. A has száraz, kicsi, felhúzott. Végtagjai szilárdak, erőteljesek. Csontozata vastag. Gyakori a meredek lapocka és a nyitott csánk. Nyugodt, néha flegmatikus magatartású. Konstitúciója kiváló.

Felhasználása:

Szervezeti szilárdsága, húsminősége és stressztűrő képessége kitűnő. Az 1970-es években történt behozatala óta jelentős szerepe van a magyar sertéstenyésztésben, elsősorban mint apai keresztezési partner.

Tenyésztése:

Létszámát tekintve is egyik legjelentősebb fajtája a magyar törzstenyészeteknek. Mint terminál fajta az egyszerű közvetlen haszonállat-előállító keresztezésben és a hibridizációban is jó eredménnyel alkalmazható. A jövő terminál kanjainak kialakítása e fajta képviselői nélkül elképzelhetetlen.

A fajta jelenlegi helyzete:

A fajta nemesítése törzstenyészetekben folyik. Fő szelekciós szempont a hústermelő-képesség és a takarmányhasznosítás javítása a kiváló szervezeti szilárdság és a húsminőség megőrzése mellett. A közeli jövőben magyar nagyfehér hússertés és magyar lapály sertés duroc-kal keresztezett F1 kocái jelentős szerepet tölthetnek be a természetszerű sertéstenyésztésben és vágósertés-előállításban. A hazai populáció létszáma 2001-ben: 155 törzskönyvezett koca.

MAGYAR LAPÁLY

A fajta származása:

A magyar lapály kialakítása és a fajta tenyészcéljának meghatározása az 1970-es évek végén történt. A hazánkban korábban tenyésztett nyugat-európai lapály fajták teljesítményellenőrzése és szelekciója alapján a svéd, a holland és az NDK lapály legjobb eredményt mutató két törzstenyészetének kocaállománya adta a magyar lapály genetikai alapját.

Küllemi leírása:

A magyar lapály szőre fehér, fényes, finom szálú, sima lefutású. Bőre halvány rózsaszín és pigmentmentes. A körmök viaszsárgák. Egy-két kisebb pigmentfolt nem kizáró ok. Feje a törzzsel arányos, középhosszú, könnyű. A profilvonal egyenes, vagy kissé tört. Fülei a fejjel arányosak, fültőben megtörtek, lelógóak és középhosszúak. A nyak középhosszú és mérsékelten izmolt. A mellkas közepesen mély, dongás. A törzs hosszú, a hát feszes. A far hosszú, széles, jól izmolt. A comb telt és csánkra húzódó. A végtagok könnyűek, a csontozat szilárd. A tartással szemben igényes fajta. Nem stresszérzékeny, jól alkalmazkodó. 8-9 hónapos korában tenyészérett.

Felhasználása:

Vágóértékre és szaporaságra nemesített fajta, amely árutermelőkoca-előállító programban anyai és apai partner is lehet. Szaporasági, felnevelési teljesítmény és vágóérték egyidejű javítására használható.

Tenyésztése:

Fajtatiszta tenyésztése és nemesítése a törzstenyészetekben folyik. A szaporítóüzemekben a fehér hússertéssel keresztezve az F1 kocaállomány, azaz a végterméket ellő kocapopuláció létrehozása történik. Terminál fajtaként csak speciális igény esetén, pl. bacon előállításnál kerülhet sorra. A hazai populáció létszáma 2001-ben: 3753 törzskönyvezett koca.

MAGYAR NAGYFEHÉR HÚSSERTÉS

A fajta származása:

Legjelentősebb hazai fajtánk, amelynek kialakulása az 1900-as évek elején kezdődött. Ekkor angol közép nagyfehér, angol nagyfehér-, svéd- és német nagyfehér hússertés fajták behozatalára került sor. 1923-ban alakult meg a Hússertéstenyésztők Országos Egyesülete, és ettől az időponttól számíthatjuk a céltudatos tenyésztői munkát.

Az 1950-es években kisebb létszámban Csehszlovákiából, Lengyelországból, Szovjetunióból, majd Hollandiából és Finnországból is importáltak fehér hússertéseket nemesítő anyagként. A fajta értékmérőinek kialakulásában és jelenlegi teljesítményében az angol és a svéd nagyfehér sertések genetikai alapja a meghatározó.

Küllemi leírása:

Szőre fehér színű, fényes, testhez simuló, közepes sűrűségű és sima lefutású. Bőre halvány rózsaszín, pigmentmentes, bár néha előfordul pigmentfolt a testfelületen, amelyből azonban pigmentmentes szőr nő ki. Fajtajelleg-hiba a göndörödő szőr, valamint több (10 feletti) pigmentfolt a bőrön. A körmök szaruképletei viaszsárgák. A fekete vagy sávozott köröm a törzskönyvezésből kizáró ok. A fej a törzzsel arányos, profilvonala enyhén tört, a homlok közepesen széles. Az orrhát és a homlok hossza közel egyenlő. A fülek közepesen nagyok, oldalt és felfelé állók. A nyak középhosszú és jól izmolt. A törzs középhosszú, feszes. A hát egyenes, hosszú, feszes, széles és jól izmolt. A far jól izmolt, hosszú, széles, fiatal korban túlnőttséget mutat. A mellkas közepesen dongás. A has feszes. A lapockák közepesen izmoltak. A szilárd lábszerkezet és csontozat, jó konstitúció jellemzi. Vérmérséklete élénk, ellenálló- és alkalmazkodó képessége kiváló.

Felhasználása:

Mind tisztavérben, mind keresztezésekben és a hibridizációban az árutermelés anyai bázisát alkotja. Anyai teljesítménye és súlygyarapodása kiváló, vágóteljesítménye közepes. Jó alkalmazkodó képessége, megfelelő szervezeti szilárdsága és mérsékelt igényessége miatt a keresztezésekben anyai partner.

Tenyésztése:

Vágósertés előállítására közepes tartási- és takarmányozási feltételek mellett fajtatisztán is megfelelő. Közvetlen és közvetett haszonállat-előállító keresztezésekben és a hibridizációban évtizedek óta anyai partnerként használják.

A fajta jelenlegi helyzete:

A hazai populáció létszáma 2001-ben: 6607 törzskönyvezett koca. A fajta nemesítése elsősorban az anyai tulajdonságok javítására irányul.

(A hazai populáció létszámára vonatkozó 2001 évi adatokat az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet kiadványából vettük át.)