Semmilyen biztató jel nem mutatkozik az idei repcetermesztéssel kapcsolatban, annak ellenére, hogy a vetésterület nagyobbik részét a hat legjobb fajta foglalja el, amelyek közül 1/3-ad részben a koraiak a jellemzőek. A fajtakínálat tehát nem jelenti a termelési sikerek gátját. De nem is az élenjáró és „mindent jól csináló” termelőkkel van a baj, hanem azokkal – és ők vannak többen –, akik gyenge technikai felszereltséggel, szakszerűtlenül előkészített, kizsarolt földekbe ellenőrizetlen eredetű repcét vetnek, és akik egyáltalán nem végeznek növényápolási munkát az ősz során.

A repcetermesztés bizonytalanságait tovább fokozza, hogy évek óta nincsen elég csapadék a tenyészidőszakban, illetve a lehulló esők is nagyon rossz eloszlásban jelentkeznek. Az idei tavaszon is jól látszott a terméskötés vizsgálatánál, hogy a virágzati tengely felső részén a vízhiány következtében nincs becő, ami már akkor, előre jelentős terméskiesésről árulkodott. Ugyanakkor a vízhiány tünetei alulról a levél elsárgulásával jelentkeztek, ami természetesen azt is jelenti, hogy a szem sem tud kitelni és apró, alacsony ezermagsúlyú, kényszerérett, vörös szemtartalommal kevert gyenge minőséggel kell számolni. Ez alapvetően veszélyezteti az olajtartalmat is, ami, a súlycsökkenés mellett, a másik zsebbe vágó kérdés.

A szakemberek egybehangzó állítása szerint az idén országos átlagban az 1,7 t/ha termésmennyiséget sem sikerül elérni, ami ismét csak visszaesés a korábbi évhez képest. Hiába a nyugati szintű menedzselés, hiába a temérdek jó vetőmag és kemikália, mégsem tudunk előbbre lépni. Az idei évben megint nem lesz jó hírverése a repcetermesztésnek, hacsak a szerény termés miatt emelkedő felvásárlási árra nem kapják fel a fejüket a tanácstalan és kiszolgáltatott termelők. Ha az érintettek mindezek ellenére mégis vetnének – amire biztatni szeretnénk mindenkit –, ezt csak akkor tegyék, ha ősszel minden termesztési tényezőt biztosítani tudnak a növény számára, ami annak zavartalan fejlődéséhez szükséges. Így van csak remény arra, hogy tavasszal kellő optimizmussal, a siker reményében folytassák ennek az egyik leghosszabb tenyészidejű növényünknek a termesztését.

Ősszel dől el a repce sorsa

Előbb vagy utóbb minden repcetermelő eljut addig a felismerésig, hogy a repcetermesztés sikere 60-70%-ban már ősszel eldől. A repce vetését egyébként sem szerencsés ötletszerűen végezni – ahogyan azt sok helyen teszik –, azt meg kell tervezni. Ez abból áll, hogy az elővetemény figyelembevételével időjárásfüggő talaj-előkészítési módszereket kell kidolgozni, és ennek az eszközhátterét kell megteremteni. Kontinentális viszonyaink ellenére mind gyakrabban találkozhatunk a nyárvégi időszakban szélsőségesen száraz anomáliákkal, ami a talajművelést alaposan megnehezíti, sőt, esetenként ellehetetleníti. A másik fontos szempont a vetésidő helyes megválasztása, ami természetesen következik a talajmunkák elvégzésének ritmusából, azonban mégis időhatárokhoz kötött. Ha mindkét munka sikeres, akkor már „csak” az őszi növényvédelmi és ápolási feladatok néha kiszámíthatatlan buktatóin kell túljutni ahhoz, hogy a repce igazán alkalmas legyen az áttelelésre.

Talajmunka, mindenek előtt

A repcevetőágy előkészítésére biztos receptet természetesen nem lehet adni, mert ez talán az egyik legnagyobb hozzáértést igénylő feladatok egyike a növénytermesztésben. Ez a munka mindenkor a talajban augusztusban rendelkezésre álló víz mennyiségétől és a talajművelő eszközök helyes megválasztásától függ. Ha megfelelő mennyiségű csapadék esett, akkor a feladat egyszerűbb, de a talajművelést ebben az esetben is olyan igényesen és olyan eszközökkel kell elvégezni, amelyek a legkisebb költségek mellett a legjobb magágyat biztosítják az „aprómagnak” minősülő repce számára. Amennyiben éppen nincs nyárvégi csapadék, akkor azzal a vízmennyiséggel kell gazdálkodni, ami a talajban még fellelhető. A hagyományos talajművelő eszközök mellett meg kell barátkozni az altalajlazító, a grubber és kapcsolt munkaeszközök használatával, amihez a talajok fizikai jellemzőit is nagyon jól kell ismerni. A mindenkori időjáráshoz igazodó és a talaj nedvességére adaptált talajművelési elméletek, illetve a jó eszközválasztás mellett a helyesen megválasztott vetésidő együtt eredményezheti az egyenletes, egyöntetű és dinamikus kelést, ami a jó tőállomány kialakulásának az alapja.

Mérsékelt a tápanyag-visszapótlás

A – nagyrészt az őszi munkákhoz kapcsolódó – tápanyag-visszapótlásról feltétlenül el kell mondani, hogy hazai viszonyaink mellett a repce alá sajnos csak nagyon mérsékelt mennyiségű hatóanyagot juttatnak ki a termelők. Idehaza ez a növény még nem érdemelte ki azt a „bánásmódot”, amit teljesítménye és a vetésváltásban betöltött szerepe alapján megérdemelne. Sok helyen mint másodrendű növény szerepel a sorban, agrotechnikai és termesztéstechnológiai értelemben méltatlanul kevés figyelemben részesül. Emiatt nem is teljesít az elvárásoknak megfelelően, így gyakran egy év után „kegyvesztett” lesz, és lekerül a palettáról, még akkor is, ha nincs más növény helyette. Ha viszont a búza, kukorica vagy cukorrépa technológiai fegyelmével termelnék, garantáltan ugyanúgy hozná az eredményeket. Jelenleg az alapműtrágyákból és fejtrágyákból összesen mintegy a fele mennyiséget adjuk csak, mint a 4 t/ha termésmennyiséget megcélzó nyugati termelők. Sőt, nálunk többnyire elmarad a kén-, magnézium-, bór- és mikroelem-adagolás, ami egyre inkább gátat szabhat a nagy termés elérésének. A hiánynak az is a magyarázata, hogy kevés helyen végeznek rendszeresen talajvizsgálatokat, így a humusztartalom pontos ismeretének hiányában nem ok-, csak véletlenszerű a dozírozás. Persze a magyar termelőknek egyelőre nem is a 4 t/ha termésre kell beállítaniuk a műtrágyaadagokat, hanem a talajok fizikai és kémiai tulajdonságainak ismeretében egy alacsonyabb, de biztos termésszint elérésére kell törekedni. Ennek megfelelően 3 t/ha terméshez N-ből 140-150 kg/ha hatóanyag – őszi, tavaszi, együttes – kijuttatása feltétlenül indokolt lenne. Alapműtrágyában a P hatóanyag el kell hogy érje a 140 kg/ha, a K hatóanyag a 220 kg/ha mennyiséget.

A vetésidő is nagyobb figyelmet érdemelne

A vetésidő tekintetében továbbra is az augusztus 15. és 25. közötti időpont az igazán megfelelő az őszi káposztarepce számára. Ettől csak egyes hibridek esetében lehet eltérni, ahol a termesztési javaslatban 10 napos késedelem lehetséges, vagy – egyes esetekben – előírás. Ma már túlhaladott az a vélekedés, amely a repce túlzott őszi megerősödésétől óv. Abban az esetben, ha jó a kelés, kedvezően csapadékos és meleg az ősz, valóban erős és buja lehet az állomány, ekkor azonban lehetőség van arra, hogy úgynevezett morfo-regulátorokkal – növekedésszabályozó szerekkel – optimális fejlettségű repcét teleltessünk. A megfelelő állapot ismérve, hogy a növény nem nyurgul fel a szár hypokotil részénél, és az ideális gyökérnyak vastagság, nem haladja meg a 1,5-2 cm átmérőt. Ugyanakkor a szer gombaölő hatása révén fittebbé, egészségesebbé teszi a repcét. Így alakítható ki a sokat emlegetett ideális tőlevélrózsás állapot, az ún. „ülő forma”, ami mellett a legkisebb az eshetőség a növény kifagyására.

Az őszi növényvédelem is kiszámíthatatlan feladat

A repcetermésátlagok növelésének következő fontos állomása – ha már életképes és jó tőállománnyal rendelkezünk – a növényvédelmi munkák sokkal pontosabb és szakszerűbb elvégzése. A repcetechnológiákban számos helyen jól nyomon követhető, hogy melyik időszakban várhatóan milyen kártevő vagy kórokozó ellen kell védekezni. Az általánosan ismert feladatokat azonban rendszerint felülírja az őszi időjárás, ami soha nem ugyanazt produkálja, amit előző évben, tehát „gépiesen” semmit nem érdemes végezni. A termelők nagyobbik részénél nem is az ismeretek hiányoznak, sokkal inkább a gyakorlatban történő felismerés, a kár megjelenése okozza a gondot, illetve abban kell helyesen dönteni, hogy védekezzenek-e vagy sem, utánaszámolva, hogy van-e rá anyagi lehetőségük vagy nincs. A legjobban kelt repcében is elkerülhetetlenné válhat a gyomirtás abban az esetben, ha a gyomnövények valamilyen oknál fogva – például a kiadós szeptemberi esők hatására – nagy tömegben és váratlanul jelennek meg. A vetést megelőző mechanikai gyomirtás sokat segít, de ősszel mégis előfordul, hogy a kellemetlenül erőszakos és a repce életterét leszűkítő gyomok ellen is védekezni kell. Ez a munka, ha biztosan számítunk a gyomosodásra, már kelés előtt elvégezhető, de állománykezelésre is lehetőség van. A legveszélyesebb gyomok a Matricaria-fajok és a galajfélék, amelyek az utóbbi években rendkívül agresszív módon jelennek meg a repcevetésekben.

A földi bolhák már ősszel is aktívak

A kártevők elleni őszi védekezés fontosságáról is nagyon sok termelőt kellene meggyőzni. Az egyik leggyakrabban jelentkező alattomos kártevő, a földibolha őszi kártétele sokkal nagyobb, mint ahogy az az első felületes becslések alapján látszik. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy kisebb populáció mellett felesleges védekezni, mert a repce „kinő a bolha foga alól”, még ha a kártevők a fiatal leveleken károsítanak is „rágásukkal”. A repcebolha kártételét azonban néhány kivételtől eltekintve – amikor a fiatal, fejletlen, alig kikelt növénykéket nagy populáció lepi el – valójában azok lárvái okozzák. Szeptember közepétől, miután az imágó a levelek hámozgatásával táplálkozott, megindulhat a bolhák peterakása a földbe. Optimális viszonyok között a lárvák hamar kelnek, és a külső levelek nyelébe rágják be magukat, ahonnan jelentős mértékű, a növényeken belüli vándorlásba kezdenek. A lárvák által okozott kár különösen akkor lehet számottevő, amikor a lárvák L3-as fejlettségi állapotot elérve megkezdik a növény tenyésztőcsúcsának a pusztítását. Ez a kártétel akár a növény teljes pusztulását is okozhatja, de ha ez nem is történik meg, a tél folyamán a lárvák által fúrt járatokba a víz akkor is könnyen befolyhat és megfagyhat. Ez a jelenség az állomány télállóságát jelentősen csökkenti, és csak azért nem olyan feltűnő, mert a hazai repcét általában nagyon magas tőszámmal vetik. A kifagyáson túl a járatok természetesen egyes gombabetegségek számára is ideális támadási felületet biztosítanak.

Az imagó betelepedésének intenzitása nem ad minden esetben egyértelmű előrejelzést a várható lárvakártétel nagyságáról. Ezt ugyanis a peterakás megkezdésének ideje, illetve a még tél előtt kikelő lárvák aránya fogja döntően meghatározni. Mindkét folyamat erősen időjárásfüggő. A védekezést elsősorban csávázással, nem kielégítő hatás esetén pedig az állományok felülkezelésével kell biztosítani. Az L-1 és L-2 stádiumban lévő lárvák piretroidokkal még jól megfékezhetők, mert fejlődésük során többször is felszínre rágják magukat, és így felveszik a hatóanyagot. A Fejlett, L3 stádiumban lévő lárvák ellen azonban már e szerek hatékonysága is lényegesen gyengébb. Amennyiben a lárvák elhúzódóan, több szakaszban kelnek ki, úgy a tavaszi védekezés is hatékony lehet, bár ennek szakszerűsége kétségbe vonható. Ilyenkor ugyanis a növények az intenzív növekedés szakaszába érnek, és a lárvák már nem képesek megközelíteni a repce egyre távolabb kerülő „növekedési pontját”, kártételük emiatt jelentősen csökken, és a versenyfutást elveszítik.

Ha fel is figyelünk a bolha alattomos kártételére, gyakran előfordul, hogy az általa végzett pusztítást összekeverjük a szárormányoséval. Viszont, mégegyszer: a földibolha a repcében tehát nem egyszerűen csak esztétikai kártevő, amelyik csupán a levelek lyuggatásával károsít, hanem – a lárvái révén – a fiatal növény szár-, és merisztéma-pusztítója is: és ez utóbbi okozza a nagyobb gazdasági kártételt.