A belterjes állattenyésztés térhódításával terjedni kezdett a zöldtakarmányok erjesztéses tartósítása (szilázskészítés). A tápérték megőrzését elősegítő tejsavas erjesztés feltétele a nagy felület, amelyet aprítással lehet biztosítani. Ez a felismerés meggyorsította a szecskázógépek fejlesztését, elterjedését.

Kezdetben a stabil üzemű szecskázók túlsúlyban voltak, de később egyre jobban elterjedt a traktorüzemű járvaszecskázó gép. A nagyobb teljesítmény és a jobb minőség iránti igény az önjáró szecskázók kifejlesztését és elterjedését hozta magával.

Fontos szempont az is, hogy mekkora energia-, és költségráfordítás terheli a szecskázásos betakarítás munkafolyamatait.

A szecskázva betakarítást a silózásos – és a végtermékként különböző szárítmányokat adó – technológiában alkalmazzák.

A szecskázógépek többféle szempont szerint csoportosíthatók:

Vontatás szerint vannak: függesztett, vontatott és magajáró (önjáró) gépek. A függesztett gépek kis üzemek részére alkalmasak. A vontatott gépek két-, vagy háromkerekű kivitelben készülnek, így azok vontatása féligfüggesztve történik. A magajáró gépek a legelterjedtebbek.

A szecskázószerkezet kialakítása szerint vannak tárcsás és dobos aprító-szerkezetű gépek. A tárcsás, vagy más néven kerekes szecskavágó a régebbi megoldás. Első változatai kézi hajtásúak voltak. Fő jellemzője a kis teljesítmény és az egységnyi tömegre vetített kis energiafelhasználás. Egy időben a kerekes szecskavágó szinte teljesen kiszorult a gyakorlatból, de energiatakarékosságának köszönhetően manapság ismét gyártják egyes típusait.

A szecskázószerkezetek fokozatos műszaki fejlesztésen mentek keresztül. Munkájuk minőségét az előállítható szecskahosszal és annak egyenletességével lehet jellemezni.

Szecskahosszúság szerint a gépek három csoportba sorolhatók:

durván aprító gépek (3-15 cm)

rövid szecskát (1-3 cm) és

igen rövid (0,5-3 cm) szecskát készítő gépek.

A szecska befúvása szerint megkülönböztetünk kocsiba és saját tartályba fújókat. A zöldtakarmányok aprítva betakarítására felhasználható még a vízszintes tengelyű lengőkéses aprítószerkezetű szártépő is. Ezt a marórendszerű aprítószerkezetet az 50-es években a svéd Lundell cég hozta forgalomba. Azóta több országban különféle változatai jelentek meg, nálunk Orkán típusnévvel kerültek forgalomba.

A szecskázógépekkel szemben támasztott követelmények

Legfontosabb követelmény a munkaminőség. Az előzőekben szereplő szecskahosszúság szerinti csoport bármelyikébe tartozó géptől megköveteljük, hogy egyenletes hosszúságú szecskát vágjon. Mérete bizonyos határok között változtatható legyen.

A géppel minél több fajtájú és állapotú termény vágását végezhessék el:

fűfélék és pillangósok kaszálva és rendről történő szecskázását,

a zöld silókukorica és a napraforgó betakarítását,

az érett kukoricanövény zúzva betakarítását.

Ezek a műveletek cserélhető adapterekkel, illetve zúzókosár beszerelésével oldhatók meg.

A tárcsás rendszerű szecskázószerkezetnél az egyenes késeket egy nagy átmérőjű, vízszintes tengelyű tárcsa oldallapjára szerelik fel. A kések éle szöget zár be a sugáriránnyal. A szecska továbbítására szolgáló dobólapátok a tárcsa kerületén helyezkednek el. A zúzást a házba épített dörzsbetétek és zúzófésűk valósítják meg. Szecskázó- és zúzómunkájuk jó, energiaigényük közepes. Teljesítményük elmarad ugyan a dobos rendszerűekéhez képest, de beruházási költségük alacsonyabb. Mindezeket figyelembe véve a kisebb állatállománnyal rendelkező gazdaságok számára javasolhatók elsősorban. Újabban megjelentek a nagyobb teljesítményű változatok is. A kés élessége és a késhézag nagysága erőteljesen befolyásolja a fajlagos hajtóanyagigényt, a gép teljesítményét, valamint a szecskahosszúság egyenletességét. Ezért fontos, hogy az élezés és a késállítás gyorsan elvégezhető legyen. A gépeket ellátják beépített késélező berendezéssel. A tárcsás szecskavágóknál a késestárcsa forog, a kő áll élezés közben. Az egyenes késsel felszerelt dobos szecskázóknál a dob forog, a kő pedig a palást mentén alternálva mozog. Az ívelt késes doboknál élezés közben a korongkövet forgatják, a kés pedig csak az ívének megfelelő mértékig fordul el. Élezés után a késhézagot be kell állítani. Ehhez a mozgókések (külön-külön) és az állókés is állítható. A gyártók részéről törekvés mutatkozik a késélezés automatizálására, illetve a vándorlás közbeni késélezés lehetőségének a megvalósítására.

A dobos szecskázószerkezetnél a szállítóláncon érkező anyagáramot a nyomógörgő kissé előtömörítve juttatja a nagyfokú összenyomást végző tömörítőhengerekhez. Ezek közül a felső állítható, rugóval terhelt. Az összenyomott növényi részeket alul az ellenkés támasztja meg. A forgódobra szerelt kések közvetlenül az ellenkés előtt elhaladva vágják el az összetömörített szálakat. A kés éle lehet az ellenéllel párhuzamos, vagy azzal szöget bezáró. Utóbbinál az anyag átvágása nem lökésszerűen, hanem fokozatosan megy végbe. A dobon rendszerint 6-8 vagy 9-12 kés van. A szecskázóberendezés hajtásához szükséges teljesítmény legnagyobb részét a késdob igényli. A tömörítőhengerek működéséhez ennek 5-15%-a szükséges.

Újabban az alsó előtömörítő henger belsejébe fémérzékelőt szerelnek. Ennek feladata a fémtárgyak bejutásának megakadályozása, ezzel a dob törések megelőzése. A szecskahossz állítási lehetőségének érdekében a szecskázódob és az etető-tömörítő szerkezet közé áttétel-változtatási lehetőséget építenek be. A legtöbb gépnél ez fokozatosan történik, lánckerékcsere vagy váltómű segítségével. Újabb gépeknél az etető-tömörítő szerkezet hidrosztatikus hajtással is rendelkezhet, ekkor a szecskahossz fokozat nélkül állítható.

A felaprított szecska eltávolítását általában a dobóventillátor vagy az önkidobós szecskázódob végzi. A megkopott kések élezését a korszerű típusoknál a gépbe épített köszörűvel végzik.

A jobb emészthetőség, valamint erjedés érdekében szükséges a szecska felületének a növelése, továbbá a kukoricaszemek széttördelése, roppantása, ami zúzókosár beszerelésével végezhető el.

A zúzókosár az ellenkés után egy meghatározott ívdarabon borítja a késdobot. A kések a zúzókosárnak verik a szecskát, ami mindaddig nem tudja elhagyni a késdobot, amíg megfelelő méretűre nem aprózódik. A lyukak alakja és mérete változó. Lehet kör, vagy a nagyobb átejtőfelületet biztosító négyzet alakú.

Mivel a szecskában sok ép szem lehet, ezért egyes típusoknál a kifúvócsőbe szemroppantó hengereket szerelnek be.

A roppantóhengert közvetlenül a szecskázódob után a kifúvócsőben helyezik el, ami, roncsolva a szemeket, segíti tápanyagtartalmuk feltárását. A lelassuló anyagáram miatt kidobó-ventillátor beépítése is szükséges.

A járvaszecskázó gépek az arató-, cséplőgépekhez hasonlóan a mezőgazdasági termelés alapgépének számítottak az elmúlt időszakban. Használhatók a szálastakarmányok egy- és kétmenetes betakarítására (zöldetetés, szenázs- és szilázskészítés, szárítmánykészítés), a silókukorica és kukoricaszár felaprítására és cső-, illetve teljes növényzúzalék (kukorica és gabona) készítésére.

Figyelembe véve a különböző növényeknél, illetve eltérő technológiákban történő alkalmazást, a betakarításhoz többféle adapterre van szükség.

Szálastakarmányvágó-asztal, ami alternáló kaszaszerkezettel vezérelt motollával és középre terelő csigával rendelkezik. Egymenetes technológiáknál (zöldetetés, szilázskészítés) használatosak.

Rendfelszedő adapter, aminek munkaszélessége általában 2 m körüli, újabban gyártanak 3,6-4,2 m-eseket is. Az előbbi egy, az utóbbi két rend felszedését végzi. Kétmenetes technológiáknál (szenázs-, szárítmánykészítés) alkalmazzák.

Gabonavágó-asztal, ami szintén hasonló felépítésű, mint az arató-cséplőgépeké. Használatukra a gabonákból készülő teljes növényzúzalék készítésénél kerül sor.

Silókukorica-adapterek, amelyek újabban általában soros kivitelűek, de ritkábban az asztalos változat is alkalmazása is előfordul. A kisebb függesztett vagy rászerelt gépeknél egy-vagy kétsoros, a nagyobb teljesítményűeknél 3-4 vagy 5-6 soros kialakításúak. Többnyire tárcsás vágószerkezettel történik a szárak levágása, amelyeket füles vagy gumihevederes láncok rendezetten (vastag végükkel előre) szállítanak az etetőszerkezethez. Terményterelő csiga csak az 5-6 soros adaptereknél található.

Csőtörő adapter, ez felépítését tekintve azonos az arató-, cséplőgépeknél használtakkal, csőzúzalék előállítása esetén van rá szükség. Az önjáró és vontatott járvaszecskázóknak közös jellemzőjük, hogy a kifúvócsatorna 270-290 fokban körbeforgatható, és a végén található terelőlap is távműködtetéssel állítható. Így a szecskaszállító jármű a gép mindkét oldalán, illetve mögötte is haladhat.

Állítási lehetőségek, munkavédelmi szabályok

A jó vágás fontos előfeltétele az álló-, és a mozgókés közötti hézag beállítása. Ennek általában 0,3-5 mm között kell lennie. Beállítása a leszorítócsavarok feloldása után a két állítócsavarral végezhető.

Ügyelni kell arra, hogy a hézag az él teljes hossza mentén és minden késnél azonos legyen.

A szecskahosszúság a tömörítőszerkezet előtolásával, illetve a kések számával változtatható.

A tömörítőhengerek különböző előtolása többfokozatú váltószekrénnyel történik.

A kések száma azok leszerelésével módosítható. Ügyelni kell arra, hogy a dob kiegyensúlyozottsága ne változzon, így a 12 késes dob 6-4-3-2, a 8 késes 4-2 késsel is üzemeltethető. A beállított szecskázószerkezetet először kézzel körbeforgatva kell ellenőrizni, majd a motorral, kis fordulatszám mellett üresjáratban megforgatni. Rendellenes zörejek hallatán a gépet azonnal le kell állítani, és nem szabad késlekedni a hiba okának felderítésével és kiküszöbölésével.

A munkavédelmi előírások szerint a szecskázógép a különösen veszélyes mezőgazdasági gépek kategóriájába tartozik, ezért beállítását és javítását fokozott óvatossággal kell végezni. Legfontosabb szabályok:

tilos a dobhoz szabad kézzel, annak kitámasztása nélkül hozzányúlni,

az üzemzavar elhárítása csak a gép leállítása, a szecskázószerkezet hajtásának kikapcsolása és a dob leállása után végezhető.