Az állat pillanatnyi kondícióját elsősorban a gerinc-, a keresztcsont- és a fartájék bőr alatti zsírtartalékai alapján ítélhetjük meg biztonságosan. A kondíciót természetesen jelentősen befolyásolja az állat faja, fajtája, ivara, életkora és hasznosítása. Kecskénél, juhnál, szamárnál, lónál vagy szarvasmarhánál például mindig ügyelünk még a fajta jellegzetességeinek megfelelő kondícióra is. Az említett izom- és zsírtartalékok tehát bizonyos egyedi eltérésekkel a fajra, fajtára jellemző testfelépítésre rakódnak fel. Ezért hasznos, ha az általunk tartott vagy tenyésztett állatról van egy ideális képünk, vagy meghatározó küllemi ismeretünk. A figyelmes állattartó és -tenyésztő elsősorban szakkönyvekből és kiállítások alkalmával – több állat alapos megfigyelése alapján – tehet szert erre. Mindenekelőtt a szép küllemű tenyészállatok testtájainak és azok összhatásának, az egyes állatok eltérő jellegzetességeinek alapos megfigyelése segít pontosabb képhez bennünket. Az ilyen megfigyelésekhez a szemünket is szoktatni kell, de arra is szükség van, hogy tapasztalatainkat néha hozzáértőkkel is egyeztessük. Aki kiállítások és vásárok alkalmával jól megfigyeli a bemutatott tenyész- vagy hízóállatokat, az a saját állományának küllemét és kondícióját is biztonságosabban ítélheti meg.

Az állat kondícióját kedvező esetben az ivarjelleg is markánsan befolyásolja. Kívánatos, hogy az ivarnak megfelelő jelleg erőteljesen megmutatkozzon, míg az adott állatra vonatkozó ellentétes vagy gyengébb nemi jelleget a kondíció és hasznosítás miatt is kedvezőtlennek tartjuk.

A fiatal és idős állat kondíciója eltérő, tehát a kondíció megállapításánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül az életkort. A hasznosításból következően a tenyészállat kondíciója mindig a szaporítás valamilyen fázisát mutatja, míg a munkára vagy hízásra szánt állat kondíciója a használatnak megfelelő kell hogy legyen. A kiállítási kondíció elsősorban az értékesítési lehetőségek fontossága miatt érdemel növekvő figyelmet. A kiállításra alkalmas egyed megnevezés alatt olyan állatot értünk, amelyik küllemében tetszetős, a tenyészkondíciónál egy kissé jobb kondícióban van, és meglehetősen „rámás”, azaz legalább a fajtaátlagnak megfelelő vagy annál nagyobb méretű. A kondíciót rendszerint a külső testalakulás változásai alapján ítéljük meg, ezért azt jelentősen befolyásolja az izmok kidolgozottsága, vagy a bőr és szőr állapota is. Az állat egészsége jól tükröződik kondíciójában is. Az általános egészségi állapot romlása, amely gyakran étvágytalansággal és súlyveszteséggel jár, a kondíció romlását is eredményezi. Több olyan betegség is van azonban, amely nem azonnal jár jelentős súlyveszteséggel. A súlycsökkenés mértéke általában függ a takarmányozástól vagy az igénybevételtől, és normális esetben nem haladja meg az élősúly 5-10%-át. Fontos tudnunk, hogy eltérő testnagyságú és alkatú állatok egyformán lehetnek jó vagy gyenge kondícióban. A kondíció tehát nem függ közvetlenül a testnagyságtól.

A kondíció energiatartalék

Régi és ma is érvényes szép törekvés, hogy a fiatal állatnak lehetőleg kedvezzünk, több anyatej, jobb tömegtakarmány, több mozgáslehetőség és gondozás jár neki, mint az idősebbnek. Miután azonban később jelentős teljesítményt és hasznos élettartamot várunk tőle, ezért ezek a kedvezmények a fejlődését kell hogy szolgálják, és nem vezethetnek elkényeztetéséhez. Alapelv tehát a növendék állatok fehérjedús, de kissé visszafogott takarmányozása. A fiatal tenyészállataink többsége azonban ennek ellenére is túlkondíciós, elhízott. Ezeknél az egyedeknél az izomrostok száma is kevesebb, a rostok között pedig gyakran túl sok zsírlerakódás található. Az állat kondícióját jelentő zsírtartalékokat a jól fejlett vázizomzatra kell felépíteni, és ezt később, a szükséges időszakban mint energiakészletet használhatják fel. Tenyészállatnál ez különösen érvényes, azonban a hízóknál is ügyelnünk kell a túlságosan korai elzsírosodás – amit a kondíció túlzott javulása is jelez – elkerülésére.

Különböző tápokkal és takarmánykiegészítőkkel etetni állatainkat – ez bizony jelentős költségekkel jár, aminek az állat kedvező kondíciójában is érvényesülnie kell. A kondíció rendszeres ellenőrzése tehát takarmányozási módszerünk próbáját jelenti. Gazdasági célból tartott nagyállatainknál a termelési és szaporodási ciklusok alatt – ha az állat egyébként egészséges és megfelelően takarmányozott – a termelés során a vemhességi időszak végéig fokozatosan javul a kondíció, amelynek – magas szinten – ki kell tartania az ellést követő hónapokban is, amikor egyes állatfajoknál például takarmánnyal nem lehet teljesen kielégíteni az erőteljesen növekvő tejtermelést. Ilyenkor van szüksége az állatnak a kondícióban tárolt energia „aranytartalékára”. A kondíció tehát a termelési és szaporodási fázisok függvényében változó, tartalékképző és a tartalékot felhasználó állapot. A kondíció megítéléséből az állat erőnlétére is következtethetünk. A kondíció, valamint az egészségi állapot, a termelési-szaporodási ciklus és az állat takarmányhasznosítási képességeinek összefüggései alapján tehát – amikor a kondíciót megítéljük – valójában az állat energia-egyensúlyának adott helyzetét értékeljük. Az állat élete folyamán – a termelésben való hasznosítása idején különösen – mindvégig érdemes ellenőriznünk a kondícióját, mert ebből megtudhatjuk, hogy milyen hatékonyan takarmányozzuk.

A túl sovány – gyenge kondíciójú – állat táplálóanyag-forgalmi betegségekre mindig fogékonyabb, mint a jobb kondícióban lévő, a kövér – túlkondíciós – pedig nehezen termékenyül, nehezebben ellik és könnyebben elhullik. Nem túl szerencsés, ha a súlyveszteséget kritikusan, a súlytöbbletet pedig elnézően kezeljük, ugyanakkor nem veszünk arról tudomást, hogy a túlkondíciós állat teljesítménye bizony nem éri el a kívánatos szintet. Gazdasági haszonállatainktól gyors fejlődést, viszonylag rövid, de hatékony tenyésztési és termelési időszakot, teljesítményt kívánunk meg. Ezért a túl nagy és hirtelen bekövetkező testsúlyingadozás drága jelenség, amit nem engedhetünk meg.

A kondíció értékelése

Eddigi ismereteink szerint a kondíció változásait örökletes tényezők is befolyásolják. Legnagyobb hatással természetesen a külső környezeti tényezők – köztük a takarmányozás – bírnak, ezek mellett azonban a kondícióra ható tényezők mintegy 20-30%-a lehet örökletes. Ezt a hatást nem tudjuk megváltoztatni, fontosabb inkább az állat tenyész- vagy termelési kondícióját befolyásoló igényeinek megfelelő kielégítése. Korszerű tenyész- és hízóállataink az ellátással szemben igényesek, és ehhez folyamatosan az átlagnál kedvezőbb kondícióban kell őket tartanunk.

Az állat kondíciójának értékeléséhez többféle módszer használatos. Általános és gyakorlatban is jól bevált a kondíció 1-től 5-ig terjedő pontozása. Ennek megfelelően az 1-es a túl sovány, a 2-es a sovány, a 3-as a megfelelő, a 4-es a kövér, az 5-ös a túl kövér kondíciót jelöli. Példaként a szarvasmarhára vonatkozó értékelésről mutatunk be néhány jellemző képet.

A skála még pontosabbá tehető, ha negyed pontértékváltozással osztjuk be. Természetesen fajra, fajtára, hasznosítási irányra és életkorra is megállapítanak kondícióértékeket. Általánosságban azonban azt mondhatjuk, hogy tenyészállatoknál a termelési időszakban – a fenti skála figyelembevételével – a 3,25-3,75 közötti pont a legelfogadhatóbb érték.

A kondíció változása elkerülhetetlen és szükséges, de nem tartjuk kívánatosnak, hogy a változás 1 teljes pontértéket is elérjen, vagy ettől nagyobb mértékben térjen el. Őshonos fajtáink például genetikailag is igen jól alkalmazkodtak a sanyarú és bő táplálkozási időszakok változásaihoz, amelynek következtében kondíciójuk leromlott, majd feljavult. Modern fajtáink az ilyen nagymértékű kondícióingadozást már nem bírják el egészségromlás nélkül, és ez számunka is túl költséges. Az igazán hatékony és viszonylag költségkímélő módszer azonban mindenképpen a kedvező termelési, tenyésztési vagy éppen kiállítási kondíció folyamatos fenntartása.