Elsősorban azért, mert a gazdálkodók leginkább csak saját tőkeerejükre, vitalitásukra, személyes kötődéseikre és ügyességükre számíthatnak. A jelenlegi állapot már-már a közelmúltból ismert rendetlenség fokozódó érzetét kelti, amely mindig is a nyerészkedők, a spekulánsok ideális közege szokott lenni. Kár, hogy a monetáris politika irányítói szemmel láthatóan nem csak a mezőgazdasági, hanem a biológiai ismereteknek is hiányában vannak. Alapvetően ez a hozzá nem értés nyilvánult meg évek óta a mezőgazdasági támogatások odaítélésénél és a kifizetések felvételének időpontjánál. Az állattenyésztés ciklikussága előtti értetlenség még csak elfogadható, hiszen ez az ágazat nem közvetlenül az emberek szeme előtt, hanem többnyire zárt telepeken belül termel. Ám a közlekedők a növénytermesztés minden fontos mozzanatát látják nap mint nap, az utak mentén. Miért nem akarják tudni a termelést finanszírozók, hogy a növénytermesztési munka költségei mikor jelentkeznek, és hogy oszlanak meg egy termelési ciklus folyamán? Miközben ezen füstölgünk évek óta eredménytelenül, most egy csapásra megváltozik a támogatás egész rendszere.

Rossz időzítés

Az idei rendszer még bonyolultabb lesz, mint eddig bármelyik, hiszen az uniós csatlakozás miatt a támogatási rendszer nagyságrendje pozitívan változik ugyan, ám az első évben a kifizetések időpontja is alaposan kitolódik. Idén ez fokozott terhet ró a gazdálkodókra, hiszen az év folyamán egyáltalán nem, vagy jó esetben is csak az év végén kapnak támogatást. Persze csak akkor, ha minden számukra előírt feladatot előírásszerűen teljesítenek. A dolog optikáját rontja, hogy a nemzeti támogatás rész – ami nem elhanyagolható összeg – sarokszámai nem fedezhetők fel a 2004. évi költségvetésben. Lesz azonban 100 milliárdos kedvezményes hitel forgóeszköz feltöltéshez, ill. az uniós felkészülést segítő fejlesztésekhez, várhatóan 5-6%-os kamat mellett. A gazdálkodónak e hír hallatán most örülni kellene, hogy lám, nem hagyta cserben őt a kormányzat, hiszen intézkedett. Amikor azonban jobban átgondolja az ebben rejlő lehetőségeket, azonnal gyanút fog. Először is – az ígérthez képest – már megint egy hónap késéssel indult a pályázati kiírás. A pénzügyi tranzakció, amit egy biztonságra törekvő, felelősen gondolkodó gazda azért át szokott előbb gondolni, természetesen ennek következtében tovább tolódik. És újra ott vagyunk a fent elemzett biológiai okoknál, a gazdálkodás ciklikusságánál, ami megint sokadlagos szemponttá vált. Ami a mezőgazdaság alapja, az a pénzügyi szektort nem motiválja, nem értjük, valóban nem gondol-e senki arra, hogy a termelés költségei mikor jelentkeznek?

Van-e még fedezet?

A másik óriási ellenérzést kiváltó szempont magának a hitelhez való hozzáférésnek a jelenlegi gyakorlatából ered. Mivel az unióban már nem lehet érvényesíteni a költségvetési kedvezményeket, ezért április 30-ig a hitel-szerződéseket meg kell kötni. Ez eddig jól hangzik, igaz, sok idő nincs a gondolkodásra. Az elképzelések szerint ugyanis az FVM-hivataloknak még ellenőrizniük kell azt is, hogy a pályázott hitelmennyiség igazodik-e a piaci szereplők gazdasági tevékenységéhez? Továbbá, ha megszületik is a záradékolás, akkor következhet sokak számára a feketeleves. A bankokhoz történő igénybenyújtás után vélhetően ismét a fedezetbiztosítás súlyos kötelme fenyegeti a gazdákat, aminek már egyre kevesebben tudnak majd megfelelni. Ettől még a banki előírás banki előírás marad, s lesznek termelők, akik üres zsebbel ballagnak haza. Számukra a hitelfelvétel csábító része – mint az 5-10 éves futamidő, az állami és intézményi garanciavállalás, az 1-2 éves törlesztési haladék – többnyire a mézesmadzag jelenség kategóriáját képezik. Mindezek ellenére lesznek, akik élni tudnak majd ezzel a lehetőséggel. Ők a módosabb, jobban szervezett nagygazdaságok, az egyébként is tőkeerősebb termelői réteg képviselői.

Az agrárium felett azonban más viharfelhők is gyülekeznek, amelyek eddig elkerülték az uniós támogatásra várók figyelmét. Arra gondolunk, hogy az esedékes uniós és nemzeti agrártámogatások 25%-os áfa-tartalmát a termelők nem igényelhetik vissza, ami jelentős reálértékvesztéssel jár. Ez hidegzuhanyként hat első hallásra, és logikusan az áfa-törvény módosítását indokolná. A sok vitás kérdés miatt elodázhatatlanná válnak a „nemzeti agrár kerekasztal" tárgyalások, amelyeken minden bizonnyal ez a kérdés is napirendi pont lesz. Vizsgálat tárgyát képezi valószínűleg az a tapasztalati szám is, amely a SAPARD-pályázatok igen magas hibaszázalékára világít rá. A 2003. évben beadott 1580 pályázatból ugyanis 960 negatív elbírálásban részesült, ami semmi jóval nem bíztat a jövőre nézve akkor, ha nem áll be minőségi változás a pályázati munkák tekintetben.

Neuralgikus pont

Az uniós csatlakozás közelségének gondolata alaposan felbolydította az amúgy sem nyugodt hazai agrárszférát. Egyre nagyobb figyelem irányul a mesés lehetőségek mellett a korábban belépők tapasztalataira. Tény, hogy minden egyes körben belépő új ország esetében a mezőgazdaság „rácsatlakozása" jelentette a neuralgikus pontot. A svédek visszalépésként élték meg, a bürokrácia miatt, a finn gazdák egy része tönkrement, ugyanakkor az árak közel 20%-os esése következett be. A magyar viszonyokról a mezőgazdasággal kevésbé szimpatizáló, azt nem eléggé ismerő vagy nem túl szolidáris szakértők úgy fogalmaznak, hogy az EU rendet vág majd a magyar gazdák között, és sokakból kikényszeríti az ágazat elhagyását. Az első év – ezt mindenki sejti – a minimumot hozza majd, mert a rendszer időigényes tanulása erre ad lehetőséget. Ez az ágazati szereplők katasztrófahangulatát okozhatja 2004 év végén. S aztán lehet bizakodni ismét, hiszen a többéves (szakértők szerint legalább öt!) tapasztalat már meghozhatja – ahogy más tagországok esetében is – a ténylegesen eredményes boldogulást, addig azonban még valóban sok víznek kell lefolynia a Dunán.