A fagykár elleni védekezés a lehűlés változatától is függ. A negatív hőmérsékleti értékek kialakulása a mérsékelt éghajlati övben rendszeres időjárási jelenség, amely azonban eltérő légkörfizikai folyamatok eredménye lehet. Gyakoribb jelenség a sugárzási (radiációs) lehűlés, amely az üvegházi hatás kismértékű kibontakozása és a fagypont viszonylagos közelsége folytán következnek be, szélcsendes körülmények között. E megállapítás alapján meghatározhatók azok az elvek, melyek technológiai megvalósítása és alkalmazása útján a fagyok kialakulása elhárítható vagy mértéke csökkenthető. Azoknak az eljárásoknak az összességét, amelyek a fagyvédelmet ilyen módon biztosítják, aktív védekezésnek nevezzük.

A fagy másik formája, az advektív lehűlés akkor következik be, sarki hideg légtömegek hatolnak be az adott körzetbe. Ez utóbbi lehűlés ellen sokkal nehezebb védekezni, mint a kisugárzási fagyok ellen, amelyet kisebb területen könnyebben megoldhatunk többféle módszerrel, úgy mint fagyvédő öntözés, füstölés, levegőkeverés stb.

Alapvetően kétféle fagyvédekezésről beszélhetünk, aktív és passzív védekezési módot különíthetünk el. Aktív védekezés esetében tehát a talajmenti légtér fizikai folyamataiba avatkozunk be azzal a céllal, hogy ott a hőmérséklet csökkenését mérsékeljük. Passzív védekezésről beszélünk olyan esetben, amikor a hőmérséklet időbeli változását befolyásoló folyamatok alakulásába nem avatkozunk be, de az élő növényeket különféle módszerekkel megvédjük a fagyok károsító hatásából.

A növények számára különösen a tavaszi fagyok veszélyesek, mert ekkor a növények általában érzékenyebbek az alacsony hőmérsékletre, mivel nagy a víztartalmuk, kicsi az oldattöménység és ezért magasabb a fagyáspont is. A fagyvédekezésre szolgáló módszerek kiválasztásához sok tényezőt figyelembe kell venni. Az eddig ismert módszerek közül egyikről sem lehet azt állítani, hogy ez a legjobb megoldás.

Füstölés: Régóta elterjedt módszer a fagykár elhárítására. Lényege a következő: nedves, nem könnyen gyúló anyag, nedves szalma égetése útján a levegőbe jelentékeny mennyiségű CO2 és vízgőz jut, amely az effektív kisugárzást mérsékli. Egymástól 8-10 m távolságra sakktáblaszerűen elhelyezett füstforrásokat alakítunk ki, s folyamatosan biztosítjuk a füsképződést. Amennyiben a védekezésnek erre a módjára esik a választás, a füstölést a naplemente után azonnal meg kell kezdeni. Általában csak a csekély mértékű lehűlések (–4°C) ellensúlyozására érhető el kielégítő eredmény ezzel a módszerrel, hiszen több hektárnyi terület megvédéséhez nagy mennyiségű anyagot kell elégetni. Sokkal hatékonyabb ezért a fagyok utáni füstképzés, amikor jóval kevesebb anyag elégetésével jelentősen lehet csökkenteni a besugárzás erősségét és ezzel lehetővé tenni a növényekben megfagyott víz lassú olvadását.

Mesterséges köd előállítása: Ugyancsak a kisugárzás csökkentésén alapul az a gondolat, hogy mesterséges köd előállításával kell megakadályozni a talaj- és növényfelszín erőteljes lehűlését. Erre a célra ködgyertyákat szoktak használni, vagy olyan anyagok felhasználásával keltenek füstöt, amelyek megfelelően vastag aeroszoltakarót vonnak a talaj fölé. A védekezés hatékonysága függ a ködtakaró vastagságától, valamint az aeroszolrészecskék nagyságától. A védekezés akkor a leghatékonyabb, ha a részecskék átmérője megközelítőleg azonos a kisugárzás hullámhosszával. Mivel a fő hőveszteség a 8 és 12 mikrométer közötti hullámhossz-tartományban tapasztalható, lehetőleg ilyen nagyságú aeroszolrészecskéket kell előállítani. Ha ez nem sikerül, a védekezés nem lesz hatékony, mert a kisugárzás áthatol a ködrétegen.

Fűtés: A felszínközeli légrétegekben kialakuló fagyoknak fűtéssel való elhárítása hatékony eljárás. Az olajkályhák felülete 600-700°C-ra is felmelegszik, így az erőteljes hősugárzása a levegőt jó hatásfokkal melegíti fel – ez a fűtés célja. A kőszénnel történő fűtés hatásfoka ennél lényegesen kisebb, mivel a magas hőmérséklet folytán a levegő nagy része a magasba emelkedik. A kályhákat a növényektől (szőlő, gyümölcsfa) legalább 50 cm távolságra kell elhelyezni. A védekezés abban az esetben hatásos, ha a kályhasűrűség 200-500 db/ha. A szóban forgó módszerrel 2-4°C hőmérsékletcsökkenés ellensúlyozható. Hazánkban e módszer nem terjedt el, s a jelenlegi árfeltételek sem kedveznek meghonosodásának.

Esőszerű öntözés: Ma a fagykár elhárításának ez a leghatékonyabb módszere. Az esőszerű öntözés hatásmechanizmusa a következő módon magyarázható: a növényi felületre jutó víz megfagy, de ha a jégre folyamatosan víz esik, az így keletkező keveréknek a hőmérséklete 0°C marad, függetlenül attól, hogy mennyi a környezet hőmérséklete. Mivel esetünkben ez alacsonyabb, mint a védett növényi szerv hőmérséklete, ezért a kisugárzás és párolgás útján hőenergiát veszít. A levegő által történő hőelvonás annál erőteljesebb, minél nagyobb a szélsebesség. A szükséges legkevesebb vízmennyiség attól függ, hogy mekkora vízmennyiségnek kell megfagynia a víz felületén. A kísérleti tapasztalatok szerint zöldségkultúrában –6°C-os fagy kártételének az elhárításához legalább 1,5-3,5 mm/h esőztetési intenzitás biztosítja a kívánt hatást. A fagyvédő öntözést mindaddig kell végezni, ameddig a külső hőmérséklet annyira felmelegszik, hogy a jégréteg felolvad. Esőszerű öntözéssel megfelelően tervezett öntözőrendszer segítségével a téli (–8)-(–12)°C-os, ill. a tavaszi (–6)-(–7)°C-os kisugárzási fagyok károsító hatása ellen is lehet hatékonyan védekezni, amíg a növényekről a jég leolvad.

Mesterséges szélkeltés: A talajmenti hideg és a magasban elhelyezkedő meleg levegő keveréke biztonságos védelmet nyújt az erőteljes talajmenti lehűlés ellen. A magasban elhelyezkedő pozitív hőmérsékletű levegő olyan hőtartály, amelynek energiája a felszínközeli térbe juttatható. Erre a célra alkalmazzák a különböző magasságban elhelyezett – rendszerint elektromos meghajtású – két- vagy háromágú légcsavarokat. A légcsavarok forgástengelye a vízszintessel – lefelé irányulva – mintegy 30°-os szöget zár be. A forgó légcsavar lassan körbefordulva jelentős mennyiségű levegőt szív le a magasból és irányít a felszín közelébe. Egy-egy szélkeltő eszköz 0,5-1,5 ha terület védelmére nyújt lehetőséget és segítségével mintegy (–5)-(–7)°C-os lehűlés ellensúlyozható. A védekezést lényegesen korábban el kell kezdeni, mint ahogyan a fagy bekövetkezik.

Takarás: Az egyik legismertebb fegyvédekezési eljárás. Főként fiatal növényállományok védelme jelent komoly feladatot. Gondosan kell megválasztani a takaróanyagot olyan szempontból is, hogy az jó hőszigetelő, porózus, nagy levegőtartalmú anyag legyen, s ne eressze át a felszín által kibocsátott hősugarakat. Ajánlható erre a célra fa, deszka, nádpalló, keménypapír vagy üvegfelület, de semmi esetre sem ajánlható – még zacskózásra sem – a polietilén (PE) fólia, mivel ez a hosszúhullámú sugárzás nagyobb részét átereszti. A takarást rendszerint a kertészeti kultúrákban alkalmazzák, előre elkészített, de házilag is könnyen előállítható állványrendszeren. Ezeknek az eljárásoknak kétségtelen előnyük, hogy nem igényelnek sok munkát, s különösen a zöldségfélék korai beéréséből származó többletbevétel miatt alkalmazásuk általában gazdaságos, de alkalmazhatók a dísznövénytermesztésben is. Hátrányuk, hogy a gyümölcsfák és a magasabb növekedési habitusú növények szakszerű takarása nehezen kivitelezhető. A takarásnál és a zacskózásnál ügyelni kell arra, hogy a fedőanyag ne érintse a növényt, mert akkor hővezetés útján következik be kárt okozó erőteljes lehűlés.

Elárasztás: Ebben az esetben az egész kultúrát elárasztják vízzel. Ez a víz magas fajhője miatt vagy meg sem fagy, vagy ha kezd is megfagyni a felszínen, mélyebben nem hűl 0°C alá. Ez az eljárás természetesen csak egészen különleges esetekben alkalmazható, midőn a növény elviseli az árasztást, továbbá a víz odavezetése kellő mennyiségben lehetséges és gazdaságos, elvezetése pedig szintén biztosítva van. Külföldön alacsony bogyós gyümölcsűeket (pl. áfonya) védenek így.

Passzív fagyvédekezési eljárások

A passzív védekezési eljárások a növények a fagy pusztító hatásától való közvetlen megvédését célozzák. Számuk nem nagy, s lehetőségeik is meglehetősen korlátozottak, főként nagyüzemi feltételek között. Gazdaságosságukat mindenkor a védett növény értéke dönti el.

Celluláris fagyáspontcsökkentés: A passzív védekezés egy sajátos, de igen előnyös módja a fiatal növények sejtjeinek mesterséges fagyáspontcsökkentése. E növények sejtnedv-koncentrációja viszonylag kicsi, s káliummal jelentősen növelhető. A káliumot – műtrágya formájában – a talajon keresztül juttatjuk a növénybe, amely ezáltal 3-4°C-os fagyáspontcsökkenés elviselését teszi lehetővé.

Megfelelő fajta használata: Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az adott terület fagyviszonyaihoz alkalmazkodó fajtát nemesítenek ki vagy pedig a már termesztésben lévő fajták közül választanak ki olyat, amelynek a fagyállósága megfelelő. Ez utóbbi esetben természetesen azt is szem előtt kell tartani, hogy a más termőterületről telepített fajták egyéb biológiai tulajdonságai is megfelelőek legyenek.

Ideális termőhely megválasztása: A termelési tapasztalatok, ill. a műszeres mérések útján ismeretesek vagy megismerhetők azok a helyek, ahol a fagyok gyakrabban szoktak előfordulni. Ezeken a helyeken a termesztés nagyobb kockázattal jár, ill. a sűrűbben alkalmazott fagyvédekezési eljárások növelik a termesztési költségeket. A fagyveszélyesebb helyek rendszerint olyan, alacsonyabb fekvésű területeken alakulnak ki, ahol az összegyűlt sűrűbb, nehezebb levegő hideg légtavakat alkot, vagy olyan nyílt fekvésű, jó hővezető képességű talajokon, amelyek erőteljesen kisugároznak, gyorsan elvesztik hőtartalékaik jelentős részét, s a fölöttük lévő levegőt is erőteljesen lehűtik. Az ilyen helyeket fagyzugoknak szokás nevezni. Amenyiben mód van rá, célszerű ezeket a helyeket az adott gazdaság területén feltérképezni. Ahol elegendő terület áll rendelkezésre, ott ezeket a területeket nem növénytermesztési, hanem egyéb célokra célszerű felhasználni. Ha pedig szükség van az adott terület növénytermesztési hasznosítására, akkor fagytűrő fajtákat kell odatelepíteni, vagy olyan fajtákat kell termeszteni, amelyek vetési vagy kiültetési időpontja a fagyok utáni időszakra tolható.

A vetési vagy kiültetési időpont helyes megválasztása: A bázishőmérséklet átlépésének időpontja és az utolsó tavaszi fagy előfordulásának időpontja között van az adott növény számára a fagyveszélyes időszak. Ebben az időszakban kell a fagy okozta kárral mint kockázati tényezővel számolni. (Különösen a primőrtermesztés szempontjából fontos ez a kérdés). Egy adott vegetációs periódusban a meteorológiai viszonyokhoz való alkalmazkodás azzal kezdődik, hogy a vetés vagy kiültetés időpontját ezek figyelembevételével célszerű megválasztani. Ez is elősegíti, hogy a termelés ismert kockázattal gazdaságos legyen. Az időpont kiválasztásánál a fagyok miatt a következőkre kell fokozottan figyelemmel lenni:

• a bázishőmérséklet átlépési időpontja és az utolsó fagy időpontja között milyen erősséggel és milyen gyakorisággal fordulnak elő fagyok,

• melyik az a kritikus hőmérséklet, amelynél a növény károsodik,

• mekkorák a védekezés várható költségei.

Amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak, a vetési vagy kiültetési időt úgy lehet megválasztani, hogy figyelembe véve a korai kiültetés miatti várhatóan nagyobb terméshozamokat, valamint a védekezés miatt megnövekedett költségeket, a termelés gazdaságos legyen.