A tsz már jó pár éve megszűnt, az átlagosan 19 AK-ás földek nagy részének művelése visszaszállt a valamikori gazdákra vagy azok aktív utódaira. Itt csak azok az emberek élnek meg a földből, akiknek zsigereiben van a gazdálkodás, és megértik az idők szavát is. Már csak néhányan vannak ilyenek a faluban, közülük is Füsi Rudolf és családja lehet a példa, akiknél a 280 ha-os vegyes profilú, jól működő családi gazdaság elegendő jövedelmet biztosít a tisztes megélhetéshez. Sok a munka, számolatlanul telnek a napok, hetek, úgy, hogy mindenki felelősen teszi a dolgát. A két fiú közül a nagyobbik önálló mezőgazdasági vállalkozó, szintén jelentős földterülettel, míg a kisebbik karosszérialakatosi gyakorlattal egy kitérő után a közelmúltban tért haza éppen a családi gazdaságba. Szóval összedolgoznak, mert szorgalmas, értő munkáskézből soha nem lehet elég…

Ha akkor a hasznot visszalehetett volna forgatni…

Füsi Rudolf tősgyökeres mecséri, édesapja is itt gazdálkodott 15 holdon annak idején, egy lóval, ökrökkel, majd később már két lóval. Mikor hogy hozta a helyzet, mert helyzet az volt az ötvenes években… A legszükségesebb eszközökkel, a gazdálkodás alapelveinek betartása mellett folyt a munka ugyanott, ahol ma is. Ha nem sanyargatták volna a parasztot annyira a beszolgáltatások idején, akkor lett volna mit visszaforgatni… De a hasznot be kellett szolgáltatni, aztán a „bővített újratermelés" sokat ígérő gondolata így meghiúsult. Minden évben újra kellett kezdeni az elejétől mindent, ami az állatlétszám fogyásához vagy stagnálásához, a földek elsoványodásához vezetett. A műtrágyázásról is annyit, hogy ha 40-50 kg pétisó vagy 60 kg szuperfoszfát jutott egy holdra az már nagy szó volt! De minden évben nem jutott, mert nem volt rávaló. A lovas eke pedig ugyan csak 15-18 cm-re szántott, de jobb termés volt utána, mint a téeszesítés utáni években, amikor a körmös-traktor szántott 40 cm-re, ez utóbbi ugyanis olyan vad földeket hozott a felszínre, amiben csak a gaz termett, de az aztán gazdagon. Az egész határt a dudva uralta évekig, mert nem volt semmilyen mértékletesség, nem volt átmenet. Nagyon tanulságos volt azonban az `57-es gazdasági év, hiszen akkor a forradalom és szabadságharc után nem volt beszolgáltatás. Ebben az évben Mecséren biztosan felújítottak a gazdák 10-15 lovas kocsit, vásárolták az új ekét, boronát, lószerszámot, második lovat az egy mellé, stb., mert amikor nem vonták el a jövedelmet akkor jutott rá. Ezt „tudta" már akkor is, illetve bármikor a mezőgazdasági termelés produkálni, ha nem abnormális az elvonás. Persze azért e mellé kell az egészséges, józan gazdaszemlélet, ami azt is jelenti, hogy az árbevételből nem szabad azonnal elszaladni bútort, venni, autót cserélni, hanem vissza kell forgatni a szükséges hányadot a termelésbe, s azután lehet költekezni, ha marad…

Csak kicsit eltávolodva a paraszti munkától…

A földet szerető fiatalokat az „önkéntes szövetkezés" és a nyomában induló munka egyáltalán nem marasztalta otthon. Füsi Rudolf is úgy gondolta, hogy hentes szakmát tanul az iparitanuló-iskolában, hiszen az még sem volt olyan távol attól, amit szeretett. Így is jutott kapálnivaló a gyomos határban, hiszen a tagság között az ő szülei számára is mértek ki bőven. A hétvégi garantált mezőgazdasági munka biztosított volt a vágóhídi állandó heti munka mellett. Ez `69-ig tartott, majd a kereskedelemben próbált szerencsét élelmiszer-áruházi hentesként, `76-ig. Utána viszszatért a gazdálkodáshoz, és saját juhászattal próbált szerencsét. Ez sem ment azonban gondok nélkül, mert eleinte „nem akart terület jutni" a széles mecséri határban a legeltetéshez… Emellett muszáj volt fuvarozni, mert piaci gondok kezdtek jelentkezni a birkánál, különösen a rendszerváltozást megelőző és követő időszakban. Olyannyira így volt ez, hogy fel kellett számolni az állományt, de a földek kárpótláson történő visszaszerzése és a bérleményekhez való hozzáférés végre fényt jelentett az alagút végén. Ekkor jött el Füsi Rudolf ideje, végre a maga embere lehetett, elkezdhette építeni a saját elvei szerint a saját gazdaságát. Nem bánja, hogy kimaradt számára a tsz-korszak, igaz soha össze sem különbözött a vezetőkkel. Békésen igyekezett megférni, sőt, a kezdetlegesnek mondható együttműködés jelei is mutatkoztak egy időben. Az újabb helyzet azonban akkor állt elő, amikor a földek bérbeadói előtt bizonyítani kellett a gazdálkodás eredményességét, és garantálni a bérleti díjakat. S az már minősítette a gazdálkodást, hogy amikor a tsz végleg megszűnt, `99-ben, a földtulajdonosok nagy része Füsiéknek ajánlotta fel művelésre a földek zömét.

Felismerte a segítség szükségességét…

Az új szituációban, ami a magángazdálkodás értelmes elindulását jelentette, felvetődött a gazdaszövetkezet alapításának gondolata. A kezdeti lelkesedést azonban a gyors felismerés követte, hiszen a gazdatársak némelyike ezt egészen másképpen gondolta. Olyan nézet- és felfogásbeli különbségek adódtak, amelyek azonnal meghiúsították a szövetkezést. Jött azonban egy másik lehetőség `93-ban, amely mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Ez a korrekt, hiteles szakmai ismeretek birtokában lévő társaság, amellyel Füsi gazdát a sors összehozta, immár tíz éve szakmai tanácsokkal, technológiai útmutatással, gépbeszerzéssel segíti az eredményes gazdálkodást. Intézik az egyszerűnek egyáltalán nem mondható könyvelési munkát, adótanácsadói szolgáltatást nyújtanak, s elvégzik a pályázatírás nehéz feladatát is. A parasztembernek erre van szüksége – mondja –, ilyen komplex szolgáltatásra, hiszen temérdek fizikai teendője mellett erre már nem jut idő, no meg, őszintén megvallva, szellemi kapacitás sem. Egy ilyen tartós kapcsolat alapja a bizalom és a becsületes teljesítés mindkét fél részéről.

Ipari növényekre épülő, sikeres növénytermesztés…

A mecséri határ többnyire meszes öntéstalajok keveréke, homokos, kavicsos foltokkal a táblákon belül. A Füsiék által művelt területek egy jelentős része nekidől a szalagként kanyargó Mosoni-Dunának, másik része a 10-es útig is kihúzódik, de a régi uradalmi területek közül is művelnek Lickópusztán. A most éppen hatvanadik évében járó gazda szívesen emlékezik vissza a régi időkre, minden földhöz, erdősávhoz, folyószakaszhoz más emlékek fűzik. Hosszú idő hatvan év, sok minden történt ez alatt, ezért különösen élvezetes most újra a sajátjaként szemlélni a határt, újra gazdag termést látni az elmúlt évtizedekben eléggé kizsarolt, „lepattant" termőföldeken. Az aprómagtermesztés – facélia, mustár, olajretek – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ipari növényekre és a nagy cégekkel kötött termelési együttműködésre kellett áttérni a finanszírozási lehetőségek, a jövedelmezőség és a biztonságos értékesítés érdekében. Őszi búza, őszi árpa, zab, kukorica, repce és a napraforgó alkotja most már évek óta a vetésterületet. A családi gazdaság – ugyan második kísérletre, de – csak belépett egy másik, jó alapokon álló, kölcsönös előnyöket biztosító, új típusú szövetkezésbe. Itt az előnyökön és a biztonságos termény-elhelyezésen van a hangsúly, aminek az árát hajlandóak megfizetni. A kölcsönösség abban áll, hogy a termelés finanszírozása, input anyagok legolcsóbban történő szállítása fejében a learatott terményt befogadják, szárítják, manipulálják, értékesítik és – a költségeik és nyereségük leszámítása után – azt tisztességes napi áron kifizetik. Ez nagyon kell a termelés biztonságához, az előre gondolkodáshoz és a tervek időbeni megvalósításához. Ez a működő kapcsolat szintén a fejlődési folyamat része, az ésszerű együttműködés eklatáns példája.

Az alapok lerakása után lehetett csak építkezni…

A hosszú távú tervek azonban még egy jól működő vertikumban is meszszebbre nyúlnak. Füsi Rudolf nem mondott le arról, hogy a nagyon közeli jövőben egy 1.000 m˛-es síktároló és szárító beruházásába kezdjen, hiszen annak előnyei újabb perspektívát nyithatnak. A hely adott, hiszen azt még a régi tsz-majorban éppen ezzel a szándékkal sikerült megvenni. A termény tárolása már megszüntetheti az értékesítési kényszert, az üres tároló pedig helyet adhat a jelenleg „csillaggarázsban" tartott értékes gépeknek. A józan paraszti ész azonban megszabja a határokat a beruházások tekintetében is. Túl nagy terhet nem szabad bevállalni – mondja a gazda –, mert a termelés körülményei között továbbra is sok a bizonytalan elem. A gépfronton pedig már nagy az elkötelezettségük, ezért csak „addig nyújtózkodnak szívesen, ameddig a takaró ér". Az előre gondolkodás szabadsága azonban adott, s azzal élni kell.

A géppark szépen átalakult az utóbbi években, ezzel kapcsolatban az a rendezőelv, hogy felesleges „vasakat" nem szabad gyűjteni. Kevés, de célirányosan összeválogatott, a területi adottságokhoz jól alkalmazkodó, funkcionális technikára van szükség. Ebben is a fentebb már név nélkül említett „segítő kéz" – az Euro Ökofarm Project Kft. – útmutatása szerint járnak el, amit eddig egyáltalán nem bánnak. A New Holland traktorok, Farmet talajművelő gépek, Gassner váltvaforgató eke, Cambridge-henger, Fliegl pótkocsik, Gambetti permetezőgép és az IH kombájn márkaneve fémjelzi, hogy a minőség került előtérbe a vásárlásoknál.

Végérvényesen bevezették a takarékos szemléletet…

A Farmet talajművelő gépcsalád – mélylazító, grubber, kompaktor, BSK-300 vetőkultivátor – forradalmasította az egész növénytermesztési munkát, hiszen nem csak gépeket, hanem energiatakarékos technológiát és korszerű művelési szemléletet is vettek egyidejűleg – mondja elégedetten Füsi Rudolf. Nem állítja, hogy a simítózás felesleges tavaszi munka, de a kora tavaszi vetéseknél a kiváló őszi szántásba azonnal vetettek a BSK-300-as vetőkultivátorral. Ehhez persze minőségi szántás kell, ami vonóerő és váltvaforgató eke kérdése. Mindkettő rendelkezésre áll, hiszen az alapoktól kell felépíteni a technológiát, minden növény esetében. Természetesen egy későbbi kukoricavetés előtt már kell gondoskodni a vízmegőrzésről, amire praktikus, nagy szélességben dolgozó simító készül. A takarékosság lett tehát az alapelv, megszűnt a pénz „elpöfögtetése" a traktorokkal a felesleges műveletekre. Megtakarítani azonban nem mindegyik technológiai folyamatban lehet. A talajművelésnél azonban már sikerrel megkezdték, következhet a tenyészterületet jobban kihasználó sávos vetés – a gabona után – a napraforgóban is, a még precízebb szerhasználat és -kijuttatás a növényvédelemben, a még alaposabb fajtaválasztás, stb. Sokat köszönhetnek a szaktanácsadóiknak – állítja Füsi gazda –, hiszen korábban nem mindig ott igyekeztek spórolni, ahol valóban lehetett és indokolt volt. Ezt a gazdálkodás mai gyakorlata fényesen bizonyítja. Amikor marad nyereség, akkor gondolhatnak további – már említett – fejlesztésekre, minőségi gépvásárlásra, mert akkor van miből törleszteni a hiteleket. Csak így van a gazdának biztonságérzete, ami nélkül nem lehet eredményes a gazdálkodás.

Van azért egy kis „nehézipar" is…

Egy ízig-vérig gazdaember aligha tud meglenni állattartás nélkül. Részben az évközi árbevétel, részben a saját szükségletet kielégítő termelés – amit a városi ember oly nagyon irigyel – indokolja a baromfi-, a sertés- és marhatartást. Ezen a ponton kapcsolódik a beszélgetésbe az eddig csendesen helyeslő Erzsébet asszony – Füsi Rudolf felesége –, aki nem kis terhet cipel a vállán, hiszen az alkalmazottakkal együtt öt férfiemberre főz naponta, és emellett a háztartási és ház körüli munkák fő koordinátora, végrehajtója és a gazdaság szakmai diszpécsere. Csak annyit fűz a beszélgetés menetéhez, hogy szívesen lát a portáján minden olyan embert, aki a paraszti munkát negatív jelzőkkel vagy irigykedve minősíti. No, nem dolgozni – mert azt az ilyenek úgysem bírnák –, hanem csak őt kísérgetni reggeltől estig a gazdaságban, a konyhában, a faluban. Vélhetően ebben is nagyon elfáradnának, hát még a dologban!

A megtermelt haszonnövények kiváló abraktakarmány-bázist biztosítanak az állatok neveléséhez. Emellett állandó legeltetésre van lehetőség, ami látszik is az állatok egészségi állapotán. 13 tehén mellett növendékek és hízók alkotják a 25-30 db között változó húsmarhaállományt. A sertés is jól érzi magát, a hentes pedig nem hazudtolja meg önmagát… Csak kezdetben kapnak tápot a hízók, aztán egyéni recept alapján híznak tovább. A titok nagyjából abban áll, hogy kukorica mellett milyen arányban kapnak árpát, zabot és egy kevéske búzát. Ettől lesz a húsnak és főleg a jó füstölt szalonnának olyan ízanyaga, ami után a világ végére is elmennének az ínyencek.

A látnokok sem tudják, hogy mit hoz a jövő…

A gazdaság mindenképpen nyereségesen működik – foglalja össze Füsi Rudolf az elmondottakat –, és ez a lényeg. Az éves árbevétel 6-10%-a csapódik le nyereségként, ami a gazdát már megelégedéssel tölti el, hiszen nem olyan zsíros földek ezek…

Nyaralásra, pihenésre nincs idő, folyamatos üzem az övék. Ezt szokták meg, tudomásul vették, így érzik jól magukat a sajátjukban. Eljött végre az idő, amikor már előre mernek gondolkodni, tervezni, ami nagyon jó érzés. Majd azonnal hozzáteszik, hogy az idei – „támogatások nélküli" év – sokak számára vízválasztó lehet. Kár, hogy a magyar gazdákat nem becsüli meg eléggé a kormányzat – jegyzi meg keserű zárszóként Füsi gazda –, bezzeg az ide tévelyedő vagy éppen célirányosan érkező, amúgy is módosabb külföldiek számára minden kedvezmény jár… Hogyan lesz így egyenlő elbírálás, egyenlő versenyesélyek, integrálódás egy idegen rendszerbe? – Hát hogy van ez, kérem? – teszi fel a kérdést, amire az időtől várja a választ, mert ember ma ezt nem tudhatja. Szükség lesz még a mesterségét értő magyar parasztgazdára és a magyar termékre – sokkal előbb, mint ma gondolnánk –, de maradnak-e még majd olyan gazdák, akik azt előállítják?