Földrajzi elhelyezkedése

A Pannonhalmi-dombság Győr-Moson-Sopron megye déli részén helyezkedik el. A Bakonyhoz sorolják, de attól a Bernát-patak tektonikus völgye elválasztja. A pannóniai rétegekből a kéregmozgások hatására a Pannonhalmi-vonulat, a Ravazd-csanaki vonulat és a Sokoró kiemelkedett, ezeken a vidékeken folytatnak szőlőtermesztést. Többek között Pannonhalma, Écs, Ravazd, Nyúl, Győrújbarát, Győr-Ménfőcsanak, Tényő, Győrság, Pázmándfalu, Nyalka, Győrszemere, Kajárpéc, Felpéc községekben foglalkoznak szőlőtermesztéssel.

Talajadottságok

A vidék talaja változatos. A Pannonhalmi-dombságot a barna erdőtalajok és a csernozjom jellemzi. A DK-ÉNY-i vonulatokat mély vízmosások szabdalják. Különösen a középső vonulatra (Ravazd, Écs, Nyúl) jellemző a vastag löszréteg, a löszfalakba itt egymás után vájták a pincéket. Ezeken kívül az agyag, márga és kisebb felületeken homok fordul elő.

Éghajlati viszonyok

Az éghajlat ugyan a fekvés és a domborzat szerint változik, de a szőlőtermesztő helyeké közel azonosnak mondható. A tél enyhe, a nyár mérsékelten meleg. A napsütéses órák száma évente 2000. Az uralkodó szélirány ÉNY-i. A legszárazabb hónapok a január, a február és a március. A tél hóban szegény. Az éves csapadékmennyiség 550-600 mm.

A borvidék története

A szőlőtermesztés kezdete a Pannonhalmi-dombság területén is a római korra tehető. A honfoglalást követően I. István király kora óta írásos feljegyzések tanúskodnak a borvidék szőlőkultúrájáról. Az első bencések 996-ban jöttek Magyarországra, és a Pannónia nevű kis falu felett emelkedő – Szent Márton hegynek nevezett – dombon telepedtek le és építettek kolostort. A pannonhalmi volt a Benedek-rendiek első és mind a mai napig a legnevezetesebb kolostora. A rend papjai a szószékről is hirdették a szőlőtermesztés fontosságát, mikéntjét. Itt alapították Magyarország első főiskoláját. A szőlőtermesztés első írásos emléke a Pannonhalmi Apátság alapítólevelében (I. István király, 1002.) található. Az alapítólevélben felsorolt tized alá eső termények között első helyen szerepel a szőlő. Ez valószínűleg a jövedelmek fontossági sorrendjét is jelentette. I. István a keresztény vallás elterjesztéséért hatalmas egyházi birtokokat adományozott, első helyen a Pannonhalmi Apátságnak. Szent László 1093-ban készült pannonhalmi birtokösszeíró levele 88 szőlőművest említ. A XI. században a szőlőtermesztés elterjesztésében kiemelkedő szerepük volt a francia és olasz telepeseknek, valamint a szerzetesrendeknek.

A XIII. századi gazdasági adatok Alebus 1237 körüli, nagyon részletes birtokösszeírásaiból származnak. Alebus lajstroma szerint az apátság alá tartozó 90 faluban 256 család volt szőlőtermelő (vinitor), ebből 173 család élt a Pannonhalmi-dombság falvaiban. Az 1242. évi tatárjárást kevésbé sínylette meg a vidék, mint az ország más tájai. Az írások a XIV. században a kedvelt borok között említik a Győr megyei borokat.

Mohács után a szőlőművelés felfelé ívelő fejlődése megállt. Az ország három részre szakadása után Pannonhalma végvár lett. A vidék a török által megszállt országrésszel volt határos, többször cserélt gazdát. Egyes települések évtizedekre elnéptelenedtek. A földesurak, az apátság különböző kedvezményekkel próbálták visszatérésre bírni a jobbágyságot. A török hódoltság idején a jobbágyok a magyar földesúrnak és a török szpáhinak is fizettek tizedet.

A törökök kiűzése után lassan visszatért az élet. Az elnéptelenedett falvakba németeket, szlovákokat telepítettek. A szőlőművelés visszanyerte gazdasági szerepét, az állattenyésztés mellett újra fő foglalkozási ággá vált. A művelési szabályokat, a szőlőhegyek védelmét a hegylevelek tartalmazták.

A napóleoni háborúkban és a szabadságharc idején is fontos szerephez jutott a bor – főként a katonák ellátásában. A jobbágyfelszabadítás, a kilenced és a tized eltörlése lendületet adott a szőlőtermesztésnek. A nagybirtokosok és az egyház – elesve a bevételeitől – maga is szőlőt telepített. A szőlőművelés évszázados hagyományait felváltotta a tudatos termesztés. Az ültetvények fajtaösszetétele ebben az időben igen vegyes volt, 40-50 fajtát is termesztettek.

A filoxéravész előtt 2000 ha-on termesztettek szőlőt. A filoxéra pusztítása 30%-os volt a vidéken, majd jött a peronoszpóravész. Ekkor jelentek meg a direkttermő fajták. A filoxéravész, a nagyarányú kivándorlás és az első világháború következtében 1914-re 600 ha-ra csökkent a borvidék szőlőterülete.

Ezt követően javult valamit a helyzet. 1935-ben már 912 ha szőlőterületet jegyeztek fel, s részben megjelentek a ma is termesztett fajták, az Olaszrizling, a Rajnai rizling és a Tramini.

A 20. század második felében kialakult a nagyüzemi termelés. Ekkor a nagyüzemi ültetvények nagysága 958 ha, átlagéletkora (1985-ben) 9 év volt. A hagyományos fajták mellett újakat is kipróbáltak, kizárólag fehérszőlőt termesztettek. Megoldott volt a szőlőfeldolgozás, a harmonikus borok határozott tájjelleggel rendelkeztek. A 3-400 ha körüli nagyságú területen folytatott kisüzemi szőlőtermesztésnek az önellátásban volt nagy szerepe. A fejlődés üteme, a szőlőtermesztés hagyománya és kultúrája indokolttá tette, hogy a Pannonhalmi-dombság önálló borvidéket alkosson. Az elképzelés 1990 decemberében vált valóra, a Pannonhalma–sokoróaljai Borvidék létrejöttével.

A borvidék mai helyzete

Napjainkban 650 ha szőlőültetvényt regisztrált a borvidék hét hegyközsége, ezen a területen árutermeléssel foglalkoznak. További 300 ha-ra tehető a házikerti termesztésbe vont szőlőtermő-terület. Fajtaösszetételét tekintve 98%-ban fehérborszőlőt termesztenek, fő fajtáik: Olaszrizling, Rajnai rizling, Zefír, Tramini, Rizlingszilváni, Királyleányka, Chardonnay, Sauvignon blanc, Cserszegi fűszeres, Szürkebarát. Ezek mellett a vörösborszőlők kisebb jelentőséggel bírnak, ezek: Kékfrankos, Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot, Pinot noir.