A szőlő talajigénye

A hazai (eurázsiai) szőlőfajták a mocsaras és nagyon szikes talajok kivételével mindenütt megélnek, sivár homokon és kavicsos, sziklás talajon is termeszthetők. Téves viszont az az elképzelés, amely szerint a szőlő igénytelen a talajadottságokkal szemben, hiszen természetesen ez a növény is meghálálja az értékesebb, tápanyagban gazdag, szerkezetes talajok nyújtotta adottságokat.

A talajnak a szőlőre gyakorolt hatása többoldalú:

– a tápanyaggal való ellátottságtól függ a szőlő fejlődése és terméshozama,

– napsugárelnyelő és -raktározó képességével befolyásolja a mikroklímát,

– hatással van a bor minőségére és jellegére.

A talajtényezők közül a legfontosabbak:

– A termőréteg vastagsága: minél vastagabb a termőréteg, a szőlő gyökere annál mélyebbről veheti fel a vizet és tápanyagokat.

– Termékenysége: amelyik talajban megfelelő a tápanyagkészlet, és azok összhangban vannak a szőlő igényével, abban a szőlő jól díszlik és jól terem.

– Vízellátottsága: kedvező, ha a talajvíz nincs 1,5-3 m-nél mélyebben. A magasabb, pangó talajvizet a szőlő gyökérzete nem bírja, a nyirkos, vizes talaj nem alkalmas a szőlőtermesztésre, mert a növény vesszője rosszul érik be, emiatt ki van téve a téli fagykárnak, és a gombás betegségek is jobban veszélyeztetik. Erősen száraz jellegű talajokon lehet ugyan szőlőt telepíteni, de az aszályos években számolni kell a termésmennyiség csökkenésével.

– A talaj fizikai szerkezete: azok a homoktalajok, ahol a kvarctartalom 80% felett van, filoxéraimmúnisak, itt a hazai fajták saját gyökerükön termeszthetők, ügyelni kell azonban arra, hogy a humusztartalmuk elegendő legyen a szőlő igényeinek fedezésére. A kötött talajok közül a lösz- és nyiroktalajok is megfelelőek a szőlő termesztéséhez.

A szőlőnövény fontosabb sajátosságai meteorológiai szempontból:

Hőigény:

A szőlő hő- és fényigényes, mezoterm növény, szabadföldi termesztésének határait a 9-21 C°-os évi középhőmérsékletű izotermák adják. Ennek megfelelően Magyarország a termesztés északi határán található. Az adott szélességi fokon a termeszthetőség a tengerszint feletti magasságtól függ. Hazánkban a szőlő műveléséhez az északi szelektől magasabb hegyekkel védett déli, délkeleti, délnyugati, enyhe lejtésű területek felelnek meg a legjobban. A termeszthetőségét számokban a radiotermikus index határozza meg, amely az aktív hőösszeg, a globál sugárzás és a tartósan 10 C° felett lévő napok számának függvénye. Ez alapján a Sopronban mért érték a legalacsonyabb, míg a Mecsek déli lejtőin mért a legmagasabb. A csapadék mennyiségére kevésbé, eloszlására annál inkább érzékeny.

Ma a szőlő életfolyamatainak megindulásához szükséges hőmérsékletnek, az ún. biológiai nullfoknak nemzetközileg és általánosan a 10 C°-ot fogadják el. Az egyes vegetációs fázisokban is különböző minimális hőmérsékletet igényel a szőlő. A rügyfakadás 10-13, a virágzás 12-14, a bogyóérés 15-17 C°-on indul meg. Tenyészideje hazánkban 180-190 napra tehető.

Vízigény:

A szőlőt a köztudatban szárazságtűrő növénynek tartják. Ezt sem a szőlő vízfelhasználása, sem a föld feletti szerveinek morfológiai felépítése nem támasztja alá. A csapadék a talaj víztartalmának módosításával közvetlenül a szőlő fejlődésére és termőképességére hat. Jelentős mértékben módosítja a hőviszonyokat, ezen túl befolyásolja a termelés minőségét. Végül a lehullott csapadék mennyisége és eloszlása a betegségek megjelenésére, mértékére, emiatt a fajták megválasztására lehet hatással.

Kedvező eloszlás mellett a szőlő 500-600 mm évi csapadékkal beéri. Hazánk csapadékviszonyai általában megfelelőek a szőlő igényének. Nálunk általában nem a csapadék mennyiségével, hanem annak egyenlőtlen eloszlásával van baj. Ez több esetben vízforgalmi zavarokat vagy ellenkezőleg, rothadást eredményezhet.

A szárazság hatása elsősorban gondos agrotechnikával küszöbölhető ki. A túl sok nedvesség általában gyengébb minőségű termést eredményez. A nedvesség hiánya visszafogott növekedésben, s a fürtök lesülésében mutatkozik meg.

A csapadék különböző formái közül a termesztést a gyakori jégverések és az ónos esők nehezítik. Ez utóbbi a rügyek befulladását eredményezheti.

A szőlő a párás környezetet nem kedveli. Az ilyen helyeken a gombabetegségek jelentősebb mértékben károsítják.

Fényigény:

A szőlő fénykedvelő növény. Föld feletti részei a fény kereséséhez és annak maximális kihasználásához alkalmazkodtak. Ebből következik az, hogy a szőlő – ha egyéb feltételek adottak – a szórt fényt is jól hasznosítja. Asszimilációs intenzitása 20-30 000 lux erősségű megvilágítás mellett a legkedvezőbb.

A fény különösen a bogyók színeződésére van kedvező hatással. A fénykihasználás foka a megfelelő sor- és tőtávolság megválasztásával javítható. A hő- és fényigény együttes értékelésére a hő-fény index szolgál. Ezt úgy számítják ki, hogy a tenyészidő alatti aktív hőösszeget szorozzák a lehetséges napfénytartalom órákban kifejezett értékével, s ennek milliomod részét veszik. Ahol a hő-fény index a 2,6 értéket nem éri el, ott a szőlő gazdaságos termesztése nem lehetséges. Hazánk borvidékeinek hő-fényindex értékei ezt a minimumot jóval meghaladják. A termőtáj fényviszonya a napfényes órák számával is jellemezhető. A vegetációs periódusban ez az érték szőlőtermesztő tájainkon 1250-1500 óra.

Hazánk hő-fény viszonyai az egészen késői érésű fajtákat kivéve a legtöbb szőlőfajta termesztését lehetővé teszik.

Természetesen a fényviszonyok alakulását befolyásolják még a fekvési viszonyok, a tengerszint feletti magasság és egyéb természeti adottságok is. Ezek kedvező hatásaként nagyon előnyös mezo- és mikroklíma alakulhat ki, amely lehetőséget ad egyes évjáratokban egészen kiváló minőség elérésére is.

Szél:

A szél részben kedvező, részben kedvezőtlen hatású a szőlőre. Kedvező hatása abban nyilvánul meg, hogy eső után a területet hamar felszárítja, s hátráltatja a betegségek fellépését. Kedvezőtlen hatása a hajtások letörésében, a levelek megsértésében, s a homokon ismert deflációban jelentkezik.