A fehérje-, zsír-, szénhidrát-anyagcsere, az energiabeépülés és -felszabadulás foszfor nélkül (adenozin-trifoszforsav ATP) lehetetlen. Feltehetően a periodikus rendszer minden egyes eleme előfordul a takarmányokban és az állati szervezetben (a gyapjúban, pl. 1 ppb aranyat találtak), de ezek közül csak egyeseknek van gyakorlati jelentőségük. Ilyenek a: Ca, P, Na, Mg, Fe, Mn, Zn, Cu, Se, J, Co.

A mikroelemek főleg az enzimek, hormonok alkotóelemei, különböző anyagcsere-folyamatok katalizátorai, az emésztésben és a nemi funkciók szabályozásában nélkülözhetetlenek. A létfontosságú elemek valamelyikének hiánya tetemes termeléscsökkenéssel járhat, valamennyi elem feleslegben adott mennyisége viszont megterhelheti a szervezetet (1. táblázat).

A gyakorlatban általában bruttó szükségletről beszélünk, amely magában foglalja a mindenkori teljesítménnyel arányos igényt és az elkerülhetetlen endogén veszteségeket.

Az ásványianyag-ellátottságot elsősorban a takarmánykomponensekkel felvett ásványi elemek és azok kémiai formája határozza meg, illetve a felvétel, a felszívódó mennyiség, az értékesülés, az eloszlási folyamatok és a mobilizálható készletek befolyásolják. Az értékesülést elősegíti a gyomor sósav- és organikussav-tartalma, a kedvező Ca:P arány és a megfelelő D-vitamin ellátás, akadályozhatja viszont többek között a fitin, a glükozinolátok, a szervezetben feleslegben rendelkezésre álló Ca, Mg, P, Cu, Ni, Cd és zsírsavak, továbbá a hasmenés, az ivóvízhiány, stb. Ezeket a hatásokat bizonyos határokon belül az állati szervezet kompenzálni képes. Mindezeket figyelembe véve az ellátásra vonatkozó értékek csak irányszámokként foghatók fel, mert még az ellenőrzött bevitel sem ad megfelelő tájékoztatást a tényleges ásványianyag-státuszról.

Az állati szervezet tehát legtöbbször nem jelzi az átmeneti, rövid távon jelentkező hiányokat, túletetéseket, mivel a tartalékok mobilizálásával (csontok, máj) és az ürülés szabályozásával úrrá tud lenni ezeken. Tartós vagy intenzív hiány esetén azonban a teljesítmények csökkenése, illetve egészségügyi problémák jelzik a bajt. A különböző korú és hasznosítású sertések termeléstől függő ásványianyag-szükségletét a 2. táblázat tartalmazza. A továbbiakban az egyes makro- és mikroelemeknek az állati szervezetben betöltött szerepéről és az esetleg felmerülő problémákról lesz szó.

Makroelemek

Az a tény, hogy a kalcium és a foszfor túlnyomó többsége (Ca=98%, P=mintegy 80%) a csontokban található, a két elem anyagcseréjének együttes ismertetését indokolja. A kifejlett állati szervezet átlagosan 16 g/kg Ca-ot és 9 g/kg P-t tartalmaz, különféle kötésben és sokrétű feladattal. A csontállomány mobilizálható Ca- és P-tartalmának regutáló szerepe is van a szervezet Ca- és P-háztartásának szintentartásában.

A felvett Ca és P elsősorban a vékonybélben szívódik fel, és a megfelelő Dvitamin-ellátás esetében a szükséglet határozza meg az értékesülés mértékét.

A fejlődés időszakában a Ca-hiány csontképződési zavarokat okozhat az állatokban, a nagyfokú mobilizáció miatt pedig csökken a csontállomány hamu-, Ca- és P-tartalma. A hússertések érzékenyen reagálnak a hiányos Ca-, P- és D-vitaminellátásra (bénulás, mozgászavarok), illetve a Ca-túladagolásra (>9 g/kg Ca a takarmányban) is, mivel a gyomor- és béltraktusban a CaC03 a pH-értéket növeli, ezzel a pepszin hatékonysága csökken.

A Ca- és P-értékesülés fiatal korban nagy, akár 90%-os is lehet, később 30–40%-ra csökken. A vemhes és szoptató kocák táplálóanyag-, Ca- és P-beépülése és kiürülése a reprodukciós folyamat függvényében hormonálisan vezérelt, így például a vemhesség késői szakaszában bekövetkező erőteljes retenciós szakaszt egy intenzív mobilizáció követi a szoptatás elején, ami a testsúly változásában is megmutatkozik. Míg azonban a vemhesség alatt a retenció a kínálattól függ, addig a szoptatás időszakában bekövetkező mobilizáció nagyobbrészt független mind a termeléstől, mind a táplálóanyag felvételétől.

A magnézium a csontállomány harmadik legnagyobb építőeleme, az élősúlynak mintegy 0,05%-át teszi ki. Ennek 60%-a a csontokban, 40%-a a lágy testrészekben található. Számos enzim alkotóeleme, és nélkülözhetetlen szerepet játszik a DNS-, RNS- és fehérjeszintézisben.

A nátrium és kálium anyagcseréje kölcsönhatásban van egymással, és a két elem eltérően oszlik meg a testszövetekben. A Na-nak mintegy 40%-a a csontokban, a K a lágy szövetekben tárolódik, ahol a K:Na aránya 7:1-hez. A csontok a szervezetben tárolt összes K-mennyiség 5%-át tartalmazzák. A takarmányadag K- és Na-tartalma 80–90%-ban abszorbeálódik, ennek mintegy 5–10%-a értékesül, a többi pedig főként a vizelettel ürül, a bélsárral csak kisebb hányad hagyja el a szervezetet. A vemhesség és szoptatás alatt az ürülés csökken. Hosszabb időn át tartó nátriumterhelésre (30 g NaCl/kg takarmány) a sertések – minden egyéb káros hatás nélkül – fokozottabb vízfelvétellel reagálnak.

Nyomelemek

A nyom- vagy mikroelemek számos, egyenként is létfontosságú szerepet töltenek be az állatok szervezetében. Valamely létfontosságú mikroelem hiánya funkciójától függően idézhet elő hiánytüneteket, termeléskiesést, stb.

Köztudott, hogy a kifejlett sertéseknél nem fordul elő vashiány, az újszülött malacoknál azonban igen, aminek káros hatásai már a 4–5. napon jelentkezhetnek. A malacok születéskori vastartaléka csekély, és az anyatej a malacok szükségletének – amely napi 10–15 mg – csak 5–8%-át képes fedezni, így pótlásra is feltétlenül szükség van. A malacok vastartalékának növelésére – újabb, még megerősítésre váró kísérleti adatok szerint – lehetőség van a vemhesség kezdetétől adagolt olyan vaskészítménnyel, amelyben a vas szerves kötésben van. A kiegészítés hatására a malacok teljestestének vastartalma – szemben az átlagos 50 mg/malactest vastartalommal – malaconként mintegy 40%-kal, 70 mg-ra növekedett, ez azonban még mindig kevés.

Számos cinkfüggő enzimet ismerünk, amelyek révén ez az elem szerepet játszik a szénhidrátok, a zsírok, a nukleinsavak és a fehérjék anyagcseréjében. Zn-hiányos állatokban a glukozértékesülés csökken, és az állatok elvesztik zsírtartalékukat. A cinknek nagy valószínűséggel szerepe van az inzulin, a növekedési és szexuál hormonok hatékonyságában, hiánya pedig a pajzsmirigy aktivitását is érinti.

Az értékesülését számos faktor befolyásolja, és ezek a sertésekben másodlagos hiányt okozhatnak. Zn-hiány esetén az állat nyelvén – feltehetően az ízlelőbimbókban – változások mennek végbe, aminek következtében a takarmányfelvétel csökken. A hiány további látható jelei a bőr- és szőrelváltozások, a keratinszintézis zavarainak következményeként. Ez a parakeratózis, amit a sertéseken kívül az összes állatfajnál és az embernél is azonosítottak.

A Zn-hiány hat a primer és szekunder nemi jellegre, a spermatogenezisre és a reprodukció minden folyamatára, az ösztrusztól az ellésig és a laktációig. A nőivarú állatoknál meghoszszabbodik a vemhesség időtartama, csökken a malacok születési súlya, különösen a hosszanti csontok a fejlődése lassul le, ami törpe növekedéshez vezethet. A vemhesség alatti cinkhiány a központi idegrendszer fejlődését és a tanulékonyságot gátolja. A sertés Zn-szükséglete 60 mg/kg a takarmány-szárazanyagban, ezt – az abrakfélék Zn-tartalmát tekintve (3. táblázat) – kiegészítés nélkül nem tartalmazzák az adagok.

Újabb kísérleti adatok szerint a cink – cinkoxid formában – 2500 mg/kg mennyiségben a választáskori malacok hasmenéses megbetegedését mintegy 50%-kal csökkenti.

A réz legnagyobb hányada a májban tárolódik, a tárolt mennyiség az egyes állatfajoknál nagyon eltérően alakul. Az ürülés az epén keresztül a bélsárral történik, réz a vizelettel alig távozik. A felszívódás a gyomorban és a vékonybélben megy végbe, a felszívódás mértékét számos faktor befolyásolja, hiányában anémia, a fehérjeszintézis zavarai, embrióelhalás következhet be. A sertéstakarmányok rézben általában szegények, ennek ellenére – a kukorica kivételével – a szükségletet hízlalás esetében fedezik, a tenyésztésben ugyanakkor már kiegészítésre van szükség. A sertés nem érzékeny a nagy rézmennyiségekre, korábban számos kísérletben – később a gyakorlatban is – etettek rezet 250 mg/kg mennyiségben hízósertésekkel, aminek következtében növekedett a takarmányfelvétel és a súlygyarapodás, és valamelyest csökkent a súlygyarapodás takarmány- és fehérjeszükséglete. Jelenleg a Takarmány Törvény a takarmány-szárazanyagban 175 mg/kg rezet engedélyez hízlaláskor.

A mangán gyorsan abszorbeálódik, és az epén keresztül a bélen át ürül, csak nagyon csekély hányada (kb. 1%-a) épül be a szervezetbe. A tejjel és vizelettel kevés ürül. Hiánya porcképződés- és nyálkahártya-elégtelenséget okoz. A koleszterin és zsírképződés is Mn-igényes. A sertés szükséglete kisebb a többi állatfajénál, és az abrakfélék mangántartalma általában fedezi is a szükségletet. A tejben nagyon kevés a mangán, így rendkívül fontos az utódok embrionális mangánellátása. Sertésnél a gyakorlatban nem fordul elő mangánhiány.

A jód a pajzsmirigyhormon alkotóeleme, és ezen keresztül a fehérje-, zsír- és szénhidrátanyagcsere, valamint a hő- és energiaháztartás szabályozásában játszik szerepet. Az abrakfélék, extrahált darák, hosszabban tárolt takarmányok jódszegények. Jódhiánynál strumaképződés, haj-, illetve szőrhullás, embrióelhalás következhet be, a vemhesség időtartama megnövekszik, stb. Repce etetésekor 0,5 mg/kg jód- és 150 mg/kg Zn-kiegészítést célszerű adni a sertéseknek.

A szelén fontos szerepet játszik az izom- és fehérje-anyagcserében, a peroxidképződésben. Az E-vitaminnal együtt növeli a sejtek élettartamát (védi a sejtmembránt az oxidációs hatástól), és stimulálja az ellenálló-képességet. A sertéstakarmányok közül az abrakfélék csekély mennyiségű szelént tartalmaznak, a halliszt viszont gazdag szelénforrás. Elsősorban a fiatal állatoknál fordulhat elő hiány, ami többek között a stresszérzékenységet növelheti. Kiegészítéskor ügyelni kell a megfelelő mennyiségre, mivel >4 mg/kg szelén az adagban mérgező. A Takarmány Törvény maximálisan 0,5 mg/kg szelént engedélyez, takarmány-szárazanyagra vonatkoztatva.

A sertés, eltérően a kérődzőktől, nem, vagy csak kismértékben képes kobalt jelenlétében B12-vitamint szintetizálni, így kobaltra inkább B12-vitamin formában van szükségük az állatoknak.

Az egyes elemek értékesülése eltérően alakul, amit a takarmányokban levő antinutritív anyagok – amilyen a fitin és a glüközinolátok – még tovább befolyásolhatnak.

A foszfor értékesülésében nagy szerepet játszik az abrakfélékben levő fitin, amely azonban a fehérjén kívül nemcsak a P, hanem a Ca, Mg, a Fe és – nagymértékben – a Zn értékesülését is gátolja. A fitinhez kötött ásványi elemek nem hasznosulnak az állati szervezetben, a fitázenzim azonban képes a lebontásra, és ezzel nemcsak a P szabadul fel, de a további elemek is értékesülhetnek.

A fitintartalmú abrakfélék különböző mennyiségben tartalmaznak fitinbontó enzimeket, amelyek képesek a fitinhez kötött komplexből az elemek lebontására. Így pl. a búza fitázban gazdagabb az árpánál, és nagyon csekély a kukorica fitázaktivitása, ami azt jelenti, hogy pótlólagos fitázkiegészítés nélkül a búzában lévő P jobban értékesül, mint az árpában vagy kukoricában levő.

A fitin mellett másodlagos hiányt okozhatnak a keresztesvirágúakban, elsősorban a repcében levő glüközinolátok, amelyekből eddig mintegy tízet azonosítottak. A glüközinolátok elsősorban a jód- és a Zn-anyagcserét, de a rézértékesülését is zavarhatják.

A 3. táblázatban az abrakfélék átlagos ásványianyag-tartalma szerepel. Ezekből az adatokból a sertés szükségletét figyelembe véve kitűnik, hogy a sertéstakarmányozásban szükség van Ca-, P-, Na-, Zn-, J- és esetenként Se-kiegészítésre. A szükséglet kielégítésén túl ügyelni kell az egyes elemek egymáshoz viszonyított arányára, így a túlméretezett Ca-ellátás a Zn-értékesülését gátolja, ami a Zn sokrétű feladatát tekintve a termelésben és a reprodukcióban egyaránt hátrányos lehet.

A többi állatfajéhoz hasonlóan a sertés ásványianyag-ellátottságának ellenőrzésére is van lehetőség, részben a takarmányok és kiegészítők összetételének meghatározásával, másrészt az úgyneveett indikátor szervek (szérum, bordacsont, stb.) és a sörte ásványianyag-tartalmának vizsgálatával. A sörte az egyes szőrtajtékhoz vagy az emberi hajhoz hasonlóan részt vesz az anyagcserében, ásványielem-tartalma az ellátottság ellenőrzésekor jelzés értékű.

A 4. táblázat az eltérő korú sertések szérumában levő Ca- és P-tartalom alakulását szemlélteti, ellátottság esetén.

Az újszülött malacok vasstátuszának ellenőrzésére a szérum vas- és hemoglobin-tartalma alkalmas (5. táblázat), a Zn-státuszt a szérum, illetve a bordacsont tükrözi. Ugyancsak a szérum Cu- és Se-tartalma ad tájékoztatást az ezen elemekkel való ellátottságról.

Az elmondottakból kitűnik, hogy a sertéstenyésztésben, illetve -takarmányozásban gondot kell fordítani a kiegyenlített Ca- és P-ellátásra; az antagonista hatásokat is messzemenően szem előtt tartva a Zn- és jód-kiegészítésre és az újszülött malacok vasellátására. Se-pótláskor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szükségletet és a mérgezési szintet alig egy nagyságrend választja el egymástól.