Modern életünkben, úgy tűnik, kevés az örök, folyamatos a változás. Az állat szó, például, mint létezési forma a 17. század elején minden lényre (emberre, állatra, istenre), szubsztanciára egyaránt vonatkozott. Pázmány Péter még így ír: „… A keresztények Istene Egy állattyába személyébe Három, a tellyes szent Háromság egy bizony Isten. … Calvinus sok helyen írja, hogy a Fiúnak külön állattya, substantiája vagyon az Atyátúl." A tenyésztés szavunk ebben az alakjában is viszonylag új, Nagyváthy János „Practicusában" (1822) a tenyésztés helyett tenyésztetés, a tenyésztő helyett tenyésztető áll.

A nyelvtudomány hozzávetőlegesen 500 szót tart ősi magyarnak. Az ősi szavak nagy része az emberi és állati testrészekre vonatkozik, mint például: fő, fül, szem, száj, nyelv, váll, hát, csecs, far, láb. Ősi szavaink másik hányada a felbontott állatok belső szerveit nevezi meg, például: ín, csont, szív (ennek még régebbi alakja szü), epe, ér, máj, bél. A többi szó néhány állattal kapcsolatos fogalom: hím, emse, hal, egér, róka, méh, lúd, fecske.

Az ősi saját szavak mellett idegen szavakat is használunk. A jövevényszó az idegen szavak azon fajtája, amelyik maradandóan szervült a magyar nyelvben. Az idegen szó lehet a szükségletet valóban kielégítő, a műveltséggel kapcsolatos szükséges jövevényszó, illetve az ezt nem megvalósító felesleges jövevényszó. A jövevényszavakon túl megkülönböztetjük a szókölcsönzést (idegen jelleget felmutató szó egyszeri vagy ritka előfordulását), a nemzetközi vándorszót (amiknek szerepe fontosságuknak és érdekességüknek megfelelően alakul) és a nyelvjárást (amit időben azonos, de térben részben elterjedt rokon értelmű szavak alkotnak).

A magyarság története során ősi nyelvébe átvett jövevényszavakat, amiket az átadó nyelv főbb csoportjaiban röviden így tagolhatunk – egynehányuk felelevenítésével:

1. Őstörök szavak, összefoglalóan; a honfoglalás előtti és a kun-besenyő időkből. Ezek a szavak nem hatnak idegenként: kérő (quereh, csuvas), vályú (olug, köztörök), bika, ökör, tulok, tinó, üsző, borjú, ürü, kos, toklyó, üvecs, gyapjú, kecske, olló, disznó, ártány, serte, karám, köpü, iró, sajt, túró, teve, tyúk.

2. Árja nyelvek szavai, iráni jövevényszavak a Kr. e. 8. és 3. században (szkíta, szarmata): tehén (dhenus, óirán), tej (dháyati, óirán `szopotat`), nemez (namat, óirán), hús, öszvér, szekér, gulya.

3. Oszmán-török szavak: hárem, basa.

4. Görög szavak: paripa (herélt).

5. Latin szavak: kolosztrum (föcstej), iskola (lásd pl. bárányiskola).

6. Német szavak, már a 14. századtól jelen vannak minálunk, majd felerősödve a 16. századtól, amikor Magyarország a Habsburg birodalom részévé válik, s a reformáció megindul (keleti középbajor (ostmittelbairisch) hatás, 17. századtól felnémet területi (oberdeutsches Sprachgebiet) hatás uralkodik el: lajstrom, virsli, karmonádli.

7. Olasz szavak: istálló (štála, 1291), pálya (palio), szalámi, strucc, kagyló, szamár, prém, csonka laktáció (cionco, olasz és laktáció görög—>latin).

8. Szláv szavak; a vándorlás alatt és a honfoglalástól kezdődően egészen napjainkig: bárány, jerke, birka, kakas, jérce, kacsa, gácsér, csuka.

9. Román szavak: berbécs (berbece, `juh`), cáp (ţáp, `kecskebak`), pakulár (păcurar, `pásztor`), orda (urdă, `túróféle`).

Meg kell jegyezni, hogy a közvetítéssel hozzánk került szavak nem az eredeti, hanem a közvetlen átadó nyelv számlájára írandók. Nézzünk eszerint példákat a magyar szókészlet román (pontosabban román közvetítésű) elemeiből: esztena (ńňĺíŕ, fal, orosz), cáp (capra, kecske, latin), cserne (÷¸đĺí, fekete, orosz), balán (áĺëűé, fehér, orosz), stb.).

A szemfoltos (ókulás) állatokat vakisának mondják Erdélyben, és ezt a szót is hivatalosan román szónak tartjuk, pedig lehet hogy magyar; ti. vaksika, tehát olyan, mintha nem látna. A szemfoltos állatokat hívják ugyanitt vargának is, vagyis az állat olyan, mintha foltot varrtak volna a szemére.

A cigája (1. kép) szó eredetére – holott eddig sok kútfő román (esetleg román közvetítésű) kölcsönszónak tartotta – nincs magyarázat a román nyelvben. A cigája szó, mint melléknév (ţigae) román nyelven rövid, hullámos, finom, selymes gyapjút jelent. Főnévként azt a juhot jelöli, amelyik ilyen gyapjút termel.

10. Francia szavak: voltige, concours.

11. Angol szavak: galopp, szerviz periódus (service period vagy open days, `üres napok száma`), fantom, sperma depó, szelekciós index, reprodukciós fitnesz.

Az állattenyésztés jövevényszavait felhasználási területenként is lehet csoportosítani – néhány példa felelevenítésével az alábbiak szerint:

1. Fajtanevek: racka, cigája, mangalica, szimentáli, holstein-fríz.

2. Tartás: svájtzéria/svejcerej (lefejő tehenészet vagy csira), battéria, biléta, banda, krotália.

3. Takarmányozás: futrázsi (német), magazin (arab—>német).

4. Hasznosítás: forspont (Forspann), furmányos, furír, fullajtár (Vorreiter), landkocsi, remunda-ló, wirtigli (magatarti), cséza.

5. Szaporítás: zigóta (járomcsíra), embrió (ébrény), inszeminátor.

6. Nemesítés: variancia, crossbred, szelekció.

7. Egészségügy: felcser (Feldscherer), kúrálni (gyógyítani), recepta (megoldás, vény), flasztrom (görög—> latin, gyógyír), fibelek (láz).

8. Feldolgozás: flekk, kirsner, pástétom, szaft, friss.

9. Társadalom: kavalier, vircsaft, kuncsaft, inzsenyér, jáger, paróka (vendéghaj vagy álüstök).

A jövevényszavak szerepét az alábbi felsorolásban (és példákkal) adhatjuk meg:

1. A legfontosabb, illetve valódi szerep az, amikor a jövevényszó új fogalmat vezet be; ezeket sokszor lehetetlen tükörfordítással magyarosítani, tehát marad az eredeti – mondjuk angol – változat: barrel racing (hordókat megkerülő lovasverseny), rangy type (az USA „kietlen" háziállat típusa).

Az idegen szavak egy része hangalakjában és leírásában belesimulva a magyar nyelvbe honosul: hastok (Hackstock /Hackklotz és Hackblock/). Másik része félig, csak kiejtésében hasonul a magyar nyelvhez, írásában nagyjából megmaradt: böllér (Beller), pedigré (pedigree). Napjaink jövevényszavait – „érinthetetlenségük" folytán – az eredeti alakban írjuk és sokszor ejtjük is ki: pl. az új lószínek esetében (champaigne, tobiano, overo, pinto /a szinte kiveszett zsufafakó és szegsárga mellett/).

2. az új jövevényszó lecseréli a korábbi magyart: próba-mén (száguldó), vazektomizált-kos (kereső), filc (nemez). A generáció intervallum (nemzedékköz) esete kapcsán megemlíthető, hogy néha elegánsabb(?) az idegen szót használni, még ha az hosszabb is, pedig azt mondják, hogy a nyelv keresi a rövidebb szót, legyen az saját vagy jövevény.

3. a honosult jövevényszó mást jelent, mint az eredeti nyelvben: paripa (eredetileg vezeték ló (paripps§, para=mellett, ipps§=ló, magyarban szép kiállású herélt ló), vagy paraszt [eredetileg egyszerű ember, (ďđîńňŕę, orosz), nálunk, az 1950-es években tanulni vágyó, békés mezőgazdasági dolgozó].

4. a jövevényszó új, lehetőleg találó magyar szó alkotására ösztönöz: hódpatkány (nutria), tevemadár vagy nyarga (strucc), juhteve (láma, Schafkamel) – a Schafkamel-t a németek is mesterkéltnek tartják –, borzderes (Braunvieh).

5. a jövevényszó tükörfordításra kerül: magasanvemhes (hochträchtig), szárazonállni (trockenstehen).

6. közvetve hozzájárulnak a régi változatok kiveszéshez: lebernyeg (csüggi), mén (monyos), tojás (tikmony). Ezt a folyamatot – furcsa módon – tudományosan saját fejlődésnek mondjuk.

Az idegen szavak elterjedéséről az alábbi néhány általánosság még megjegyezhető. Ha az átadó nyelv a későbbiekben módosul, a szó jelentése megváltozhat, vagy a szó kihalhat. A befogadó nyelv megőrzi a jövevényszót, annak jelentését, bár ez változhat (a tárgy eltűnésével a rá vonatkozó szó is eltűnhet). Az állattenyésztés az élet nagy területe, ahol az egyes népek, nyelvek szükségszerűen hatottak egymásra. (A Magyarországon élő németség jelentős számú magyar szót vett fel, pl. Tsiagel – csiga és Hotter – határ.)

Az is elmondható, hogy minél fejlettebb egy nemzet (2. kép), annál nagyobb mértékben ad át szavakat, s fordítva, minél kezdetlegesebb egészében vagy csak egy adott területen, annál nagyobb mértékben fogad be. A magyarság állattenyésztési ismeretanyaga mindig is fejlett volt.

A nyelvújítás az új szavak tömeges, elvszerű alkotását jelentette az abszolutizmus korának (18. század végétől) elnémetesítő törekvéseivel szemben. Máig fennmaradt, az állattenyésztéssel kapcsolatos új szavak: pl. futam, győzelem, horpasz (bár ez létrehozatalakor még gúnyolódásra adott alkalmat).

A szókincsbővítés nemcsak a szükséges szavak, de a divatszavak átvételét és a külföld majmolását is maga után vonta. Csokonai Vitéz Mihály Cultura című vígjátékában Szászlaki, a németbarát mondja: „…Az én udvaromban mindent, mindent külső országivá teszek. Cselédem mind idegen nemzetűek, annál fogva pallérozottak lesznek. Anglus lovat, svaitzer marhát, spanyol juhot, khinai disznót, török kecskét, olasz pulykát, norvégiai ludat, alexandriai kacsát, nigritiai tyúkot sat. szerzek udvaromba, a mint ezt láttam Justitzrath Svevelhaj, lord King, Sinyor Di Carapellegrina és mossiő emigrant Demiente értelmes és tudós külföldi zseniknél…".

Azután, akadtak például a 16. század humanista műveltségű emberei közül olyanok, akik szintén a divatot követve készakarva tették tudományossá saját nevüket is, azt latinra vagy görögre fordíttatva (Meliusz Juhász Péter, m«lio§ `kecskepásztor`).

A mai tudomány és a különböző szakágak nyelvével kapcsolatosan a nyelvrontó körülmények között mindenképpen meg kell említenünk a rohammunkával készülő szakfordítások káros nyelvi hatását is. Az idegen szakszavak és kifejezések tekintélyes része ilyen fordításokból kerül a magyar nyelv áramába.

Egy-egy fogalomkörhöz tartozó szavakat bizonyos szakma, társadalmi réteg vesz át, s ezek itt honosulnak, s innen terjednek tovább a társadalom többi szereplőjéhez (vízszintes és függőleges terjedés).

A szaknyelvben több réteget (stílust) különböztethetünk meg (ún. tudományos, szakmai köz és műhelyzsargon), amelyeket azonban nem szabad elválasztani egymástól.

Összefoglalóan, az újabb szavak jelentőségét a szakmai alapszókincs mértékletes bővítésében láthatjuk, nemcsak a honi szakmai, hanem inkább a külföldi szakmai tények megfogalmazásakor (az is lehet szakmai, ami nálunk nincs) gyarapítva például a szótári (tankönyvi) szókincset, a nyelvet alkalmassá téve a kor szellemének befogadására.