A téma a `90-es évek közepétől egyre hevesebb szakmai viták kereszttüzében áll, és ahelyett, hogy csitulna, egyre hangosabb lesz. A polarizálódott szakmai vélemények erőteljesen megosztják a közvéleményt is, sőt, egyre jobban felkeltik érdeklődését a génmanipulációs folyamatok iránt. A nyugat-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberekben egyre erősödik az elutasító és ellenséges magatartás. Tudatosulni látszik ugyanis, hogy a génmanipulált növények szépen lassan kezdenek beépülni az élelmiszerkészítmények alapanyagai közé. Emiatt nő a bizalmatlanság, és az átlagos fogyasztó is szeretné pontosan tudni, hogy milyen kockázati tényezőkkel kell számolnia a jövőben. Erről az összetett kérdésről informálta hallgatóságát az Ökotárs Alapítvány igazgatóhelyettese, Móra Veronika a gödöllői „Vetőmagbörze" rendezvényei keretében.

Merőben új technológiáról van szó

A genetikailag módosított növények előállításának módszerei eltérnek a hagyományos nemesítési eljárásoktól. Más technológiáról van tehát szó, amely alapvetően új értelmezési kérdéseket vet fel. Míg a nemesítés során a természetben, a növényfajokban és fajtákban fellelhető genetikai változatosságot alkalmazzák, addig a génsebészet egy fajnak a génállományát egy olyan, teljesen új génnel egészíti ki, amely a befogadó növénytől rendszertanilag – a törzsfejlődés szempontjából – teljesen távol eső élőlényektől származik. A mesterségesen beültetett gének lehetnek baktériumokból, vírusokból vagy akár más élőlényekből származó gének is. Másik szempont, hogy a génsebészeti beavatkozások időben lényegesen lerövidítik a nemesítési folyamatokat, amit a nemesítői munka oldaláról akár még örvendetes előrelépésnek is lehetne minősíteni. A gondot mégis az jelenti, hogy a módszer megnövelheti az esélyt a nemkívánatos tulajdonságok túl késői megjelenésére. A veszély tehát abban áll, hogy a már forgalomba hozott termékekben, élelmiszerekben történnek elváltozások, ami visszavonhatatlan kárt okozhat.

További aggodalomra adhat okot az is, hogy a ma ismert génsebészeti eljárások során az idegen gén bejuttatásának pontos helyszínét – hogy a befogadó szervezet melyik kromoszómájában okoz változásokat – előre nem lehet meghatározni, ami a véletlenszerűség és kiszámíthatatlanság veszélyét fokozottan veti fel. Nem mindegy ugyanis a bejuttatott új gén és genetikai környezetének kölcsönhatása, hiszen a gének nem egymástól elszigetelten működnek, hanem egy igen bonyolult, visszacsatolásokon alapuló – evolúciós fejlődési folyamat eredményeként kialakult – rendszerben. Egy ebbe véletlenszerűen bejuttatott új elem természetesen felveti egy sokkal szélesebb körben végzendő vizsgálat szükségességét. Nem elég kizárólag csak azt vizsgálni, hogy a bejuttatott új gén melyik tulajdonságért felelős a megjelenített tulajdonságok közül a befogadó élőlényben.

Nos, ezek a bizonytalansági tényezők teszik indokolttá a genetikailag módosított élőlényekkel, növényekkel kapcsolatos fenntartásokat. A mezőgazdaságban a GM növények alkalmazása újfajta környezeti kockázatokat vet fel. A géntechnológia iparosított intenzív változatát már évtizedek óta megtapasztalhattuk a növényvédőszer-használatban, a monokultúrás termesztésben, stb. Ezeket a problémákat a genetikailag módosított növényfajok nem oldják meg, hiszen ezek is alapvetően intenzív termesztésre hivatottak. Arra azonban alkalmasak, hogy új kockázati tényezőket hozzanak be a termesztési folyamatokba azzal, hogy csak jóval hosszabb távon – több termelési ciklus után – értékelhetők, és esetleges visszafordíthatatlan hatásuk akkor derülhet ki. Ez a rejtett tulajdonság éppen ezért nagy elővigyázatosságot követel meg, amit a nemzetközi gyakorlatban a „biológiai biztonsági jegyzőkönyv" nevű egyezmény kitételei rögzítenek.

Eltérő érdekek, eltérő szabályozás

Az alig egy évtizedre visszatekintő GM-alkalmazások területe rohamosan növekvő tendenciát mutat. A múlt évi adatokból kiderül, hogy a világban már mintegy 100 millió hektáron termesztettek genetikailag módosított növényeket, amelyek túlnyomó része 5-6 országból származik. Vezető helyen az USA, Kanada és Argentína található. Az EU-tagállamokban a GM-termesztés mértéke elhanyagolható, egyedül Spanyolország – mintegy 20-25.000 ha-on – nem tudott ellenállni a kísértésnek. Európa veszélyérzete tehát nagyobb, és kockázatvállalása észszerűbbnek látszik e tekintetben. Mindenképpen említést érdemel a szabályozási filozófia szerepe e kérdés megítélésében az egyes országok között.

Az USA hatóságai úgy döntöttek, hogy a genetikailag módosított szervezetek termesztésbe vonását nem kell új jogszabályozásnak alávetni, megfelelnek erre a célra pl. a toxikus anyagok előállítására és használatára vonatkozó jogszabályok. Az amerikai szabályozás másik fontos eleme szerint ha a hatóság az engedélyt kérő cégek által benyújtott dokumentáció alapján úgy gondolja, hogy minden rendben van, akkor ún. „nem regulált" státust kap az adott fajta, ami azt jelenti, hogy teljesen azonos módon kezelhető más forgalmazott fajtákkal, és – sem címkézési, sem más szempontból – semmilyen megkülönböztetésben nem részesül. Így a fogyasztó már végképp nem lehet tisztában azzal, hogy genetikailag módosított anyagról van-e szó. Ennek egyik következménye, hogy pl. az amerikai fogyasztók részéről jóval kisebb figyelem övezi ezt a problémát. Az élelmiszerek címkézésében náluk szintén nem jelzi semmi a veszélyt, mint ahogyan a probléma a sajtóban is másodlagos kérdésként jelenik meg.

Továbbra is megosztott a szakma

Az EU már 1990-ben jogszabályokat alkotott a genetikailag kezelt növények kezelésével kapcsolatosan. A jogszabályokat akkor kezdték alkalmazni, amikor – a `96-`97 évben – az USA-ból érkező szója- és kukoricaszállítmányok elérték az európai kikötőket. A korábban alkotott direktívák használhatósága azonban ekkorra kérdésessé vált. Több tagállam – pl. Ausztria – kijelentette, hogy nem hajlandó bizonyos fajtákat engedélyezni, s így ezek szembetalálták magukat az EU belső szabályozásával. A helyzet feloldására 1998-ban az EU meghirdette a „de facto moratóriumot" aminek lényege, hogy azóta nem adtak ki engedélyt új, genetikailag módosított fajták hasznosítására, európai termesztésére és behozatalára sem. Nem alkottak külön jogszabályt arról, hogy ez tilos, csak az ellenőrzési folyamat állt meg. Ezt követően jogszabályok sora született, amitől azt remélték, hogy a tagállamok közötti vita feloldhatóvá válik, és az engedélyezési folyamat újraindulhat. Ilyen volt a 2001/18 sz. direktíva, amely a genetikailag módosított szervezetek kibocsátását szabályozta, majd ezt követte a múlt évben az ezek címkézésével kapcsolatos kötelmek szabályozása, amely idén áprilisban lép hatályba.

Az EU-moratórium érvényben maradása vagy feloldása továbbra is megosztja a szakmát, a vízválasztó azonban az lesz, ha az uniós hatóságok döntenek egy genetikailag módosított fajta európai termesztésének engedélyezéséről. Ez idáig ugyanis csak az árubehozatal képezte a döntések meghozatalának tárgyát.

Tönkreteheti a biogazdálkodást

A helyzetet bonyolítja, hogy az uniós tagállamok további jogszabályokat követelnének. A felelősségbiztosítás kérdése merül fel az egyik indokként, hiszen ha egy biogazdálkodó elveszti bio státusát a génmanipulált növény káros szomszédsága miatt, akkor ki viseli abban az esetben a kártérítési kötelezettséget? A módosított fajta – pollennel vagy terményszóródással – elszennyezheti a bioterményt, ami beláthatatlan következményekkel és kárral jár. Ezért lenne szükséges kidolgozni a felelősségbiztosítás kérdését, ami egyelőre lassan halad csak előre.

Géntechnológiai hatóság dönt

AZ EU-ban tehát a GMO termesztés nem jellemző, a behozatal viszont – feldolgozott formában – igen. A fogyasztói közvélemény nyomására azonban több nagy élelmiszerlánc képviselete is egybehangzóan megfogalmazta, hogy az általuk forgalmazott élelmiszerekben ilyen alapanyagokat nem használnak. A magyar viszonyok között is jogszabály rendelkezik a módosított szervezetek alkalmazásáról (1998. évi 27. törvény), amely géntechnológiai tevékenységről szóló törvényt azóta már módosították. Tartalmilag megegyezik az uniós direktívákkal, és ez alapján minden géntechnológiai tevékenység engedélyköteles. A géntechnológiai hatóság az FVM keretein belül működik, s munkáját egy független tanácsadó szakmai testület is segíti. Magyarországon szántóföldi kísérleti kibocsátásra feljogosító engedélyek születtek, elsősorban kukoricával kapcsolatosan. A cél az lehet, hogy ezeket a fajtákat az állami procedúrák és fajtaelismerés után forgalomba hozhassák. Az első ilyen fajták állami fajtakísérletei befejeződtek, azok fajtaelismerésben részesülhetnek, és amenynyiben forgalmazási engedélyt is kapnak, vetőmagként megjelenhetnek a piacon. Hogy erre sor kerülhet-e, azt nehéz megjósolni, hiszen ez a döntés a magyar GMO-kérdés megítélésének vízválasztója lehet.

1%-os mennyiség a címkézési határ

A behozatal oldaláról közelítve a dolgot, az a szabály, hogy feltétlenül címkézni kell a genetikailag módosított növényekből származó anyagot tartalmazó élelmiszereket, amennyiben a módosított összetevő 1%-nál magasabb részarányt képvisel, ill., ha DNS vagy fehérje formájában van jelen a termékben. Például a szója esetében ha a termékben módosított szójafehérje van, akkor azt jelölni kell, a szójaolajat viszont már nem, hiszen az nem fehérje természetű anyag. A magyar címkézési kötelezettség érvénybe lépése óta ilyen címkézett terméket eddig még nem lehetett felfedezni a magyar élelmiszer-áruházakban, ami azt jelenti, hogy génmódosított termék egyelőre nincs forgalomban. Ez a gyakorlat követi a nyugat-európait, és az esetleges alkalmazás mértéke valóban az 1%-os címkézési határ alatt marad.

A májusi csatlakozás után a magyar engedélyezési rendszer kompetenciája is kibővül az EU nemzetközi gyakorlatának szintjére. Ez azt jelenti, hogy az engedélyezési kérelmeket Brüsszel felé továbbítani kell, ahonnan az az öszszes tagország felé is eljut. A magyar hatóság ezután már az összes tagország véleményének birtokában hozhatja meg döntéseit. Ennek a rendszernek a működése kezdetben biztosan zökkenőkkel jár, hiszen a „gyermekbetegségeket" bizonyosan ki kell nőnie. Addig is egy feladat vár a hazai fogyasztókra, hogy figyeljék a genetikailag módosított termékek sorsát, keressék fokozott érdeklődéssel a címkézett termékeket, és belátásuk szerint döntsenek azok fogyasztásáról.