Ez azért van így, mert a kémiai növényvédelem jelenti a leghatékonyabb beavatkozást a különféle állati kártevők, kórokozók és gyomok elleni küzdelemben. A peszticidek azonban igen gyakran nemcsak a káros rovarokat és a kórokozókat, hanem a hasznos beporzó rovarokat is elpusztítják, pl. a lucerna beporzásában résztvevő vad- és poszméhfajokat, valamint a mézelő méheket is. A legtöbb probléma a háziméh-elhullásokkal kapcsolatban a peszticidek meggondolatlan, sokszor túlzott mértékben való felhasználásából adódik, mely legalább olyan káros, mint a szerek használatának mellőzése.

A növényvédelmi munka tehát látszólagos ellentétben van a méhészettel és a méztermeléssel, mert a növénytermesztő a nagyobb termés elérése érdekében, ill. a termés védelmében gyakran figyelmen kívül hagyja a mézelő méh pusztításának veszélyét. Az említett megfontolások alapján minden állam rendeletileg szabályozza a növényvédő szerekkel való tevékenységet.

A peszticidek okozta méhmérgezés lehetőségei

A peszticidek okozta méhmérgezések szoros összefüggésben vannak a méhcsaládok gyűjtögető életmódjával. Bizonyos értelemben a mézelő méh háziállatnak tekinthető, mert az ember saját környezetében biztosít számára lakhelyet, gondozást. A méhcsaládok a táplálék megszerzésében önálló életet folytatnak. A méhek életükhöz, utódaik felneveléséhez és tartalékaik előállításához szükséges nyersanyagokat (nektár, mézharmat, virágpor) a környező növényvilágból szerzik be. Abban az esetben, ha a méhek által látogatott virágok nektárja, pollenje, a mézharmatot nyújtó fák és cserjék mérgező növényvédő szerekkel szenynyezettek, elkerülhetetlenül bekövetkezik a mérgezés. A tömeges méhpusztulásokat a peszticidekkel kezelt növények toxikus anyagot tartalmazó nektárja és virágpora okozza.

A nagyüzemek, valamint a magántermelők egy-egy kártevő fellépésekor csak a várható kártételt veszik figyelembe, és nem számolnak a kezelések okozta méhelhullással. Ilyenkor a virágzó gyümölcsösöket a kora tavaszi hónapokban kezelik, s a virágzó fákat látogató méhek a növényvédelmi kezelés következtében elhullanak. Sok esetben mulasztják el a gazdaságok a növényvédelmi kezelés bejelentését, vagy ezt olyan későn teszik meg, hogy a méhészeknek már nincs idejük méhállományukat biztonságba helyezni, a méheket bezárni. Ez is okozhat, ill. okoz a gyakorlatban méhmérgezést.

A növényvédelmi munkák csúcsidőszakában előfordul, hogy az egyes permetezések 3-6 nap eltolódást szenvednek. Ilyenkor pirosbimbós állapotú gyümölcsfa helyett elővirágzásban lévő, esetleg már virágzó fákat kezelnek, vagy pedig a sziromhullás utáni időre előírt alkalmi védekezéseket is előbb, a teljes virágzáskor hajtják végre.

A gyümölcsfa-permetezések idején előforduló másik lehetőség a méhmérgezések kialakulására, hogy bár szabályos időben, tehát nem virágzásban, hanem bimbós állapotban permeteznek, a virágzó gyomtársulásokból álló aljnövényzetet nem forgatják alá. A korán virágzó tyúkhúr, veronikafélék, valamint az árvacsalán képezik ilyenkor az aljnövényzetet. Ebben a kora tavaszi stádiumban más virágzó növény nem lévén, a méhek ezekről gyűjtenek. S mivel a növényvédelmi kezeléseknél elkerülhetetlen, hogy az aljnövényzetre egyáltalán ne jusson permetlé, ilyenkor a méhek az aljnövényzeten való gyűjtés következtében pusztulnak el.

Pedig ezzel kapcsolatosan rendelet írja elő, hogy nem virágzó gazdasági növényt méhekre veszélyes növényvédő szerrel csak akkor szabad kezelni, ha nincs a táblán tömegesen virágzó gyom vagy a tábla körül virágzó gyomszegély. A termelő a gyomtalanítást a védekezés megkezdése előtt köteles elvégezni. A védekezést lehetőleg a hajnali vagy az alkonyati órákban kell végrehajtani. Ez elsősorban a szántóföldi gyomtalanításra hívja fel a figyelmet, de természetesen a gyümölcsösök gyomtalanítására is vonatkozik. Ez lehet alászántás, hőkezelés és vegyszeres gyomirtás egyaránt. A méhmérgezési gyakorlatban általános, hogy a gazdaságok növényvédelmi szakemberei a méhmérgezések bekövetkezésekor a felhasznált növényvédő szerek közül csak a méhekre nem veszélyes szereket közlik.

Az elmondottakból kitűnik, hogy a méhek a számukra mérgező, peszticid szereket a kezelt növényen való tartózkodás alkalmával veszik fel, a mérgezett nektárral vagy virágporral. Előfordulhat, hogy a kirepülő méheket közvetlenül éri a növényvédő szer, permet vagy aeroszol formájában. Hozzájuthatnak a mérgező peszticidekhez a méhek olyan alkalmakkor is, amikor a frissen elkészített, kipermetezésre kerülő szerekből isznak. Általános tapasztalatok szerint a peszticidek porozószerek formájában veszélyesebbek a rovarokra, mint permetezőszerként. A permetezőszerek közül pedig az emulziók felszívódása gyorsabb, ezért veszélyesebbnek tekinthetők a szuszpenzióknál.

A peszticidek méhekre gyakorolt mérgező hatása

A növényvédő szereket a méhek háromféle úton vehetik fel:

– közvetlen érintkezéssel,

– az emésztőszerven és

– a légzőszerven keresztül.

Ezen az alapon megkülönböztetünk:

– érintő-,

– gyomor- és

– légzési mérgeket.

Az egyes peszticidek a méhekre kifejtett mérgező hatását nehéz megkülönböztetni, ill. a hatásokat nem lehet élesen elkülöníteni egymástól. A klórozott szénhidrogént tartalmazó vegyületek általában érintőméregként, a foszforsav-észter hatóanyagú szerek gyomor-, légzési és érintőméregként fejtik ki hatásukat. Az arzéntartalmú szerek a gyomormérgek csoportjába sorolhatók. A légzési mérgek a sejtek légzőmechanizmusát bénítják meg. Ilyenek a gáz, ill. gőz alakú mérgező vegyületek. A foszforsavészterek a szervezetben könnyen lebomlanak, nem képeznek a viaszos méhkutikulában maradékokat, hanem hatástalan bomlástermékek formájában kiürülnek. E peszticidcsoportra jellemző, hogy tagjai kolinészterázt gátló tulajdonsággal rendelkeznek. A kolinészteráz-enzim hatástalansága következtében a felszabaduló acetilkolin okozza a rovarok pusztulását.

A mérgezett méheken észlelhető tünetek

Laboratóriumi megfigyelések szerint a kontakt hatást kifejtő szerek, tehát a foszforsavészterek a következő, szakaszonként jellemző tüneteket okozzák:

Az első szakaszban a méhek gyors szaladgálása, szárnyrezegtetése és erős zúgása figyelhető meg.

A második szakaszban jellemző a zavart mozgás és az erős vergődés. A mézhólyag tartalmának visszaöklendezésétől a mérgezést szenvedett méhek erősen csapzottak lesznek.

A harmadik szakaszt görcsös tünetek fellépése jellemzi. A méhek eleinte alig mozognak, majd lassan mászkálva hanyatt fordulnak, kapálóznak és rajtuk hirtelen rángások figyelhetők meg.

A negyedik szakaszban elhatalmasodik a bénulás, mozgás alig észlelhető.

Az elhullás az ötödik szakaszban következik be. A méhek szipókájukat kinyújtva, szárnyaikat szétterpesztve pusztulnak el. Az egyes szakaszok nem mindig különíthetők el egymástól. A tünetcsoportok sem szabályosak. Az előző szakaszra jellemző tünetek átmehetnek a következő szakaszba.

A gyakorlatban minden esetben növényvédőszer-mérgezés gyanúját kelti a hirtelen fellépő nagymértékű elhullás a családokban. Heveny mérgezés esetén nagy tömegben található elhullott vagy idegesen mászkáló méh a kaptárak kijárónyílása előtt. Mérgezéskor megfigyelhető, hogy a családok támadókká válnak, szúrásuk fájdalmas az egyébként méhszúrásokkal szemben érzéketlen méhész számára is. A kaptár felnyitásakor a család izgatottan felzúdul, általános nyugtalanság észlelhető a lépeken. Sok esetben a kaptárból bűzös szag árad, ezt kísérheti a hullák feketére való elszíneződése. Súlyos mérgezés alkalmával a léputcákban felhalmozódó hullák elzárják a kijárónyílást, tehát a fulladás veszélyével is lehet számolni. A fiasítás kihurcolása is gyakori kísérője a méhcsalád reakciójának. Ez már a család teljes összeomlását mutatja. Általános tapasztalatok szerint mérgezés esetén a jól gyűjtő, erőteljes családok károsodnak a leginkább. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a sok munkásméhet kibocsátó családok járnak a méhlegelőre és a növényvédő szeres kezeléseknek ezek a családok esnek áldozatul.

Mérgezett méhcsaládok gondozása

A mérgezett méhek kezelésére – a fertőző betegségekkel ellentétben – nem állnak rendelkezésünkre gyógyszerspecialitások. Mérgezéskor a rovar szervezetében, idegrendszerében, enzimrendszerében olyan vissza nem fordítható folyamatok játszódnak le, melyeket megakadályozni lehetetlen vagy nagyon nehéz. Tennivalónk csupán a további károsodás elkerülésére és a méhcsalád életben maradt részének felerősítésére korlátozódik. Első és legfontosabb teendő – a további szennyeződés megakadályozására – a növényvédő szerrel szennyezett kaptárak alapos kitisztítása, szükség esetén kiégetése. A mérgezés után életben maradt családok életterét a kaptáron belül szűkíteni kell. Ebből a célból a fészket erősen csökkentsük a megmaradt család nagyságának és a fiasításos lépek számának megfelelően! A peszticiddel érintkezett családok energiakészletének pótlására családonként kezdetben 1 liter, majd a későbbiekben 0,5 liter cukorszörpöt adjunk néhány napon keresztül. A virágporral telített lépeket célszerű eltávolítani és magas hőfokon beolvasztani. Így az esetleg még jelen lévő peszticid-maradékok elbomlanak, és a viaszt a méhész a továbbiakban nyugodtan felhasználhatja.

Méhmérgezések esetén, ha azokat feltételezhetően peszticidek okozták, a mérgezést okozó növényvédő szer típusának megállapítására és a mérgezés tényleges igazolására elengedhetetlen az elhullott méhek toxikológiai vizsgálata. A vizsgálatot végző intézetnek feltétlenül megfelelő mennyiségű és friss méhhulla mintát kell beküldeni, hogy a méhész megbízható eredményt kaphasson. Kis mennyiségű méhhulla nem vagy csak egy bizonyos szer kimutatására elegendő, rothadt, befülledt vizsgálati anyagban pedig a mérgező növényvédő szerek elbomlanak és vizsgálatra alkalmatlanná válnak.