Több ezer éves folyamat eredménye, hogy az egykor gondozatlan, ágas-bogas növényt az ember mesterségesen szabályozva termesztésbe vonta. A szőlő ma már nagy fürtű és bogyójú, cukorban és zamatban gazdag termésű kultúrnövény, amely étkezési célokra és boralapanyagként is kiválóan alkalmas. A kultúrevolúcióban a vadszőlő „megzabolázása" alapvető jelentőségű, ennek egyik fontos eleme a rendszeres metszés.

A metszés célja

A szőlő sajátos tulajdonsága, hogy mindig az éves vessző felső rügyei hajtanak ki (csúcsdominancia), így ha nem metszenénk, a növény előbb-utóbb nagy területeket borítana be, ráadásul felkopaszodna, illetve jelentősen romlana a termés mennyisége és minősége.

A metszés célja egyrészt a megfelelő tőkeforma kialakítása, nevelése, másrészt az évi rendszeres, kiegyenlített terméshozam biztosítása.

Dr. Csepregi Pál A szőlő metszése és fitotechnikai műveletei című könyvében így fogalmaz:

„A metszésnek és az ezt kiegészítő egyéb fitotechnikai műveleteknek a korszerű termesztésben a célja, hogy:

– az adott ültetvényszerkezetnek megfelelő tőkeformát a lehető leggyorsabban alakítsuk ki,

– növeljük a tőke fás részeinek tömegét, ezáltal a biológiai potenciálját fokozzuk,

– törekedjünk arra, hogy a szőlőtőke minden évben elegendő számú hajtást és megfelelő nagyságú levélfelületet neveljen, ezáltal képessé tegyük a tőkét évről évre nagyszámú fürt kinevelésére és ezek jó minőségű beérlelésére,

– a kialakított tőke minden évben nagy mennyiségű tápanyagot halmozzon fel, s gyökereit is jelentős mértékben fejlessze,

– a szőlőtőke meghatározott alakját évről évre fenntartsuk, ezáltal kezelhetőségét megkönnyítsük."

Összefoglalva tehát a cél minden esetben az, hogy a tőkét úgy alakítsuk, hogy a termés azokon a részein fejlődjön, ahol ez biológiai és technikai szempontból kívánatos.

A tőke metszésével kapcsolatban művelés- és metszésmódról beszélünk. Mi is a különbség a kettő között?

Művelésmódnak azt a tőkealakot nevezzük, amilyenre a tőke törzsét alakítjuk, megtartjuk, ezen neveljük a tőke hajtásait, vesszőit.

A metszésmód fogalmán a kialakított tőkealakon, mint termőalapon nőtt vesszők évenkénti kurtítását értjük.

A metszés időpontjának megválasztása

A szőlő termesztése során az egyik legkényesebb és legmunkaigényesebb művelet a metszés.

A metszés a lombhullás és rügyfakadás közti időszak fagymentes napjain bármikor elvégezhető, ám a műveletet mégis célszerűbb tavaszra időzíteni, mivel a téli fagy és a fedés-nyitás okozta esetleges károsodás ilyenkor bizonyos mértékig kiküszöbölhető.

A kora tavaszi metszés további előnye, hogy a könnyezés mértéke csökkenthető, és ennek köszönhetően a fakadás előbbre hozható.

Előfordul azonban, hogy a kései metszés az indokolt. Például akkor, ha a fajta fagyérzékeny, vagy az ültetvény fagyzugos területen helyezkedik el. A kései metszés indoka, hogy a rügyek a vessző felső részén fakadnak először, az alsó rügyek alvó állapotban vannak. A hideg ezeket a friss hajtásokat károsítja, és miután a fagyveszély elmúlt, a vessző megmetszhető. A tavaszi fagyok ellen még a részleges, több menetes metszést is alkalmazzák.

Ha ültetvényünket komoly téli fagykár sújtotta, akkor is a kései metszés alkalmazása a legcélszerűbb, mert ha a rügyek már kifakadtak, könnyebben felismerhető, melyek épek és melyek károsodtak; a metszést ennek figyelembe vételével végezzük!

A metszés alapelvei

A szőlő rügyei az éves vesszőkön és a tőke idősebb részein foglalnak helyet, ezek közül azonban csak a sárrügyek fakadnak ki. Attól függően, hogy hány rügyre metszük vissza a veszszőt, megkülönböztetünk csapot (1-5 rügy), félszálvesszőt (6-8 rügy) és szálvesszőt (ennél hosszabb). Az előző évi vesszőt csernek is nevezzük (csercsap vagy cservessző). Abban az esetben, ha a világos rügy sérült – vagy sok egyéb más ok miatt is – előfordulhat, hogy az alapi, rejtett és mellékrügyek is kifakadnak; a belőlük fejlődő vesszőt fattyúvesszőnek nevezzük.

A csap elnevezés gyűjtőnév: megkülönböztetünk termőcsapot, ugarcsapot és biztosító csapot.

– A termőcsapok fő feladata a terméshozás. Nem célszerű további termőcsapokat hagyni rajtuk, mert akkor azok a részek hamar felmagasodnának.

– Az ugarcsapból a jövő évi termőcsaphoz szükséges vesszőket neveljük.

– A biztosító csapból az elpusztult termőalapot pótoljuk, a felmagasodott részek visszaváltására, vagy a tőke további nevelésére nevelünk vesszőt.

A metszés kivitelezése

Amikor a fiatal tőkét a választott művelési módnak megfelelően kialakítottuk, megkezdődhet a termőre metszése. A tőke fejlődésével párhuzamosan növelhető a terméshozama is.

Metszés előtt szemlét kell tartani a szőlőben, meg kell vizsgálni a rügyeket, hogyan teleltek, mekkora a fagykár. Ha a rügyek egészségesek, vagyis minden rügy kihajtására számíthatunk, rendesen metsszünk! Károsodás esetén módosítani kell a metszést, a kár előfordulásának, nagyságának megfelelően.

Metszéskor minden tőke állapotát külön-külön fel kell mérni! Amelyik tőke erős, vesszői vastagabbak, azon több rügyet hagyunk, és hosszabbra metsszük. A rendesnél kisebb, vékonyabb, beéretlen vesszőhozam esetén kevesebb rügyre, vagyis rövidebbre metszünk, mint az előző évben. Látatlanban nem lehet előírni, mennyi rügyet hagyjunk egy adott tőkén. (Függ a fajtától, termőhelytől, művelésmódtól, tőkekondíciótól, stb.)

Hazánkban általában a következők a szokásosak:

• sovány talajú, gyenge fejlődésű, sűrű ültetésű gyalogszőlőben, 15-20.000-es hektáronkénti tőkeszámnál tőkénként 4-5 rügyet hagynak,

• 10.000 tőke/ha esetén tőkénként 8-15 rügyet,

• kisebb hozamú, hosszúmetszést kívánó fajtáknál 10-20 rügyet hagynak tőkénként.

Ahogy csökken a hektáronkénti tőkeszám, úgy növelhető az egyes tőkék terhelése 30-40, vagy akár több rügyre is. Minden esetben figyelembe kell venni, hogy csak az 1-2 rügyes csapok világos rügyei hajtanak ki biztosan. Hosszúcsapokon az alsó rügyek alva maradhatnak.

A metszésmódokat többféleképpen csoportosíthatjuk, az egyik legáltalánosabb felosztás a vesszők visszavágása mértékének alapján való kopasz-, rövidcsapos, hosszúcsapos, félszálvesszős és szálvesszős metszés.

1. Rövidmetszések

• Kopaszmetszés:

A rövidmetszések közül csak a fejművelésű tőkén alkalmazható. Elterjedt volt az alföldi szőlőtermő tájon és a móri borvidéken; ma az alanynevelő anyatelepeken alkalmazzák. Egyszerű metszésmód, de a tőke teljesítőképességét erősen csökkenti.

• Rövidcsapos metszés:

Egy vagy két rügyre való visszametszés. Olyan fajtákon, amelyek alsó rügyeikből is termékeny hajtást nevelnek, hatékony metszésmód, ráadásul könnyen elvégezhető. Ugarcsapra sincs szükség, mivel a két alsó rügy igen közel helyezkedik el egymáshoz képest, így az évenkénti felmagasodás mértéke igen csekély.

2. Hosszúmetszések

Három metszésmód tartozik ide, amelyek csupán a csapok és vesszők hosszúságában térnek el egymástól. A felkopaszodás elkerülése végett mindhárom esetben ugarcsapot kell hagyni, így a váltómetszés szabályait be kell tartani. A hosszúmetszésekkel kihasználható a felsőbb rügyek nagyobb termékenysége; a nagyobb terhelésű tőkék művelésére is alkalmas. Hátránya, hogy szakértelem és kellő tapasztalat nélkül túlterhelhetjük a tőkét, ami a termésminőség romlásához és a következő évi termésmennyiség csökkenéshez vezethet.

Lássuk, mi a váltómetszés, és mik a szabályai!

A tőke alaktalanná válhat, felmagasodhat, ennek elkerülése érdekében váltómetszést alkalmazunk. Lényege, hogy a magasan lévő termőcsapokat alacsonyabban lévő csapokkal váltjuk fel. A hosszabb termőcsap mellett, a termőalap közelében ugarcsapot hagyunk, annak érdekében, hogy az alacsonyabban lévő ugarvesszőkből metszhessünk a következő évben termőcsapokat, a múlt évi termőcsapokat pedig eltávolítjuk.

A tőkén felváltva is kialakíthatunk rövid- és hosszúcsapokat, évről évre váltakoztatva. (Ahol előző évben rövidcsap volt, ott idén hosszúcsapot hagyunk, és fordítva.)

• Hosszúcsapos metszés:

A termőcsapot ennél a metszésmódnál 3-5 rügyre metsszük vissza! A nagy fürtű fajtáknál alkalmazzuk, ahol az alsó rügyek kevésbé termékenyek. Bemutatásakor kétrügyes rövidcsapból induljunk ki, ebből két vessző fejlődik, amelyek közül a felsőt hosszúra hagyjuk (3-5 rügy), az alsón kétrügyes ugarcsapot hagyunk, amely a tőkerész következő évi felmagasodásának elkerülésére szolgál.

A tőkén mindig felül helyezkedik el a termőcsap, alatta az ugarcsap, majd legalul a biztosító csap.

• Félszálvesszős metszés:

A termőrész hosszúságában tér el az előző metszésmódtól, ez esetben ugyanis 6-8 rügyet hagyunk.

• Szálveszős metszés:

A termővessző 8 rügynél hosszabb, általában 10-12 rügyes. Szálvesszőt cseren hagyjunk! Annak érdekében, hogy a szálvesszőn minél több rügyből kapjunk hajtást és termést, a szálveszsző függőleges síkját meg kell változtatni. A fakadás megindulása előtt vízszintesen vagy félkörívben (Sylvoz művelésnél függőlegesen) kössük le a szálvesszőket!

A mai intenzív termesztés esetében nem hagyunk termőalapokat, hanem a letermés után a szálvesszőket teljes egészében eltávolítjuk, és a tőke más részén meghagyott ugarcsapon fejlődött új termővesszőt hagyjuk meg. A karon rövid és hosszú elemek váltakoznak, ezt cseralapos váltómetszésnek nevezik (a szálvessző levágása idején kétéves, vagyis cservessző).

Metszés – a gyakorlatban

1. Legelőször levágjuk az előző évi szálvesszőt, vagy termőcsapokat.

2. A tőke megfelelő helyein termőcsapokat metszünk.

3. A felmagasodott tőkerészeket levágjuk, vagy leváltjuk alacsonyabban álló csapra. (Ha erre nincs mód, biztosítócsapot alakítunk ki; ezzel a következő évben leváltható lesz a felmagasodott rész.)

4. A többi felesleges vesszőt tőben levágjuk, a tőkét megtisztogatjuk a feleslegesen maradó részektől, csonkoktól.

Alapszabályok

1. Mindig a művelésmódnak megfelelően metsszünk!

2. Az ugarcsapokat ésszerűen hagyjuk meg!

3. A termőcsapok meghagyásánál törekedjünk arra, hogy a fürtök ne zsúfoltan helyezkedjenek majd el, hanem a két tőke közötti teret töltsék ki.

4. Csapok metszésekor a legfelső rügy felett 3-4 cm-es csonkot hagyjunk!

5. Metszéskor a metszlap síkja sose a rügy felőli oldalra nézzen! Így a könnyezési folyadéktól a rügy nem pusztul el.

6. A felesleges vesszőt mindig tőben vágjuk le, hogy semmiképp ne hajtson ki. Az elszáradt, beteg részekkel ugyanígy járjunk el.

7. A tőkenyakról és -fejről távolítsuk el az elhalt, fás részeket, alattuk ugyanis többféle kártevő is áttelelhet.

Ajánlott irodalom

Csepregi P.: A szőlő metszése, fitotechnikai műveletei. Mezőgazdasági Kiadó, 1982.

Kriszten Gy.: A szőlő metszése. Mezőgazdasági Kiadó, 1991.

Bényei F.-Lőrincz A.-Zanathy G.: A szőlőtőkék kialakítása. Magyar szőlő- és borgazdaság, 1998.