Jelen írás célja természetesen nem lehet az állatvédelem uniós szabályozásának gyűjteménye, hiszen az ezernyi jogszabály felesleges ismertetését jelentené, ezeket pedig elég azoknak megismerni, akik munkájuk során ezekkel szembesülnek. A szerző szándéka csak az lehet, hogy betekintést nyújtson a nekünk még néha idegennek ható, máskor csak tájékozatlanságunk miatt idegennek gondolt – valójában már itthon is régóta befogadott – szabályozásba, és még inkább a furcsaságok gondolati hátterébe.

Az állatvédelem célja, hogy fokozza az emberek felelősségtudatát az állatvilág egyedeinek megőrzése érdekében, biztosítsa a haszonállatokkal való kíméletes bánásmódot, és meghatározza, méghozzá törvényi erővel, hogy az embernek, mint aki maga is az állatvilág részese, mit szabad és mit nem szabad tennie egyik vagy másik állattal. Amit nem szabad megtennünk, azt általában nem azért tilos, mert képtelenek vagyunk rá, vagy mert kárt okoz, hanem azért, mert civilizált, európai, emberi mivoltunkkal összeegyeztethetetlen.

Tilos állatot kínozni, kíméletet nem biztosító körülmények között elhelyezni és tartani, állatviadalt szervezni és azon részt venni. Vannak kivételek is a kínzási tilalom alól, ilyen pl. a liba és kacsa tömése, tépése, vagy a tömeges állattartással szükségszerűen együtt járó és nem mellőzhető beavatkozások, úgymint az állatok egyedi jelölése. Viszont tömeges tartás esetén is jogszabályok határozzák meg az adott faj jelenleg elégségesnek tűnő alapterületen való elhelyezését.

Az állat életébe való lehető legsúlyosabb beavatkozás az állat leölése. Ennek pontos módja és eszközei minden esetben meghatározottak. Az állatvédelmi megfontolások mellett erre azért is van szükség, mert a stresszmentesen leölt állat húsa mérhetően jobb minőségű, tehát ez a szabály egyszerre két hasznos oldallal is rendelkezik.

A szarvasmarhát a fejére mért erős ütést követően, és eszméletvesztése után szabad csak elvéreztetni. Ebben tehát semmi furcsa, vagy teljesíthetetlen kívánalom nincs.

Ami számunkra újdonság lehet, hogy a házi disznóvágásnál is alkalmazni kell az elektromos kábítást, vagy ennek hiányában a mészárlórevolvert, az állat elvéreztetése pedig csak az elkábítása után történhet meg. A hazai körülményekhez való adaptálás érdekében nem árt azért megjegyeznünk, hogy a sertés elektromos kábításához földelt konnektor, célszerszám és viszonylag még józan böllér szükségeltetik, hogy az áram valóban csak ott folyjék át, ahol arra szükség van; nevezetesen a sertés agyán. Természetesen meg kell tanulni az eddig nem használt eszközök kezelését, nehogy azok balesetet okozzanak. Hazánkban már történt olyan halálos baleset, amelyet az esőben-sárban szakszerűtlenül használt kábítókészülék okozott.

További rendelkezések azt is megszabják, hogy a sertéseknek „játékszereket" kell behelyezni a kifutóba, ami lehet pl. egy láncon lógó használt autógumi is. Ennek az a célja, hogy a hízlalási folyamat közben unatkozó állatok agressziójukat ne egymáson, hanem a játékon vezessék le; ez közvetve megint csak a húsminőség javulásához vezet.

Fel kell készülnünk arra, hogy néhány év múlva betiltják a ketreces baromfitartást, így ezt a módszert más technológiával kell helyettesíteni. Ennek sem csupán állatvédelmi oka van, hanem bizonyított tény, hogy ha a baromfi legalább néhány lépést tud tenni, abban az esetben javul az immunrendszerének az állapota, a szervezet ellenálló-képessége, aminek közvetve a jobb minőségű hús az eredménye.

Vannak olyan furcsaságok, amelyeket nehezen értünk meg, illetve elméleti alapjuk van ugyan, mégis távol állnak szokásainktól. Ilyen pl. a moslék alkalmazásának megtiltása, így e tápanyagdús takarmányforrás veszendőbe megy. Kétségtelen, hogy ez pazarlásnak tűnhet a sertéságazat és különösen a háztáji hízlalás jelenlegi helyzetében – nos, az élet néha a jogszabályok fölé írhatja a maga igazságát, de aki jogkövető magatartást kíván tanúsítani, nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyjon egy mégoly nehezen értelmezhető rendelkezést is.

Az állatok hosszabb távolságokra való szállítása alapvető állatvédelmi kérdés.

Az állatvédő aktivisták megdöbbentő videofelvételeket tettek közzé, amelyek az olaszországi vágóhidakra irányuló húsvéti bárányszállítmányokkal való embertelen bánásmódot leplezték le, bemutatták a szarvasmarhák hajókra rugdosását, a halászhálókba keveredett delfinek kegyetlen lemészárlását, vagy a kozmetikai cégek által alkalmazott „állatkísérleteket", a roszszul futó versenyagarak élve történő megnyúzását és felakasztását, nem beszélve a bikaviadal perverz szórakozásáról. Ezek megismerése során egészen barbár dolgokat figyelhetett meg az elképedt néző, a felháborodás hatására pedig az állatvédelmi szabályok és betartatásuk is egyre szigorodik az EU területén.

Az állatvédő aktivisták nem valamiféle kellemetlenkedő csoport tagjai, hanem bátor és szilárd erkölcsi célokkal rendelkező emberek, akik fellépnek az állati jogokat semmibe vevők ellen. Feltűnésükre és akcióikra hazánkban is számítani lehet a közeljövőben, fogadjuk őket megértéssel, mert csak annak okoznak kellemetlenséget, aki megérdemli. A magyar társadalom közel négyszázezer aláírással példát mutatott, hogy igenis követeli az állatkínzás bűncselekménnyé nyilvánítását, az elkövetők megbüntetését, továbbá itthon is egyre kevesebben kérnek az állatokon tesztelt kozmetikumokból, vagy éppen a szőrmebundákból, esetleg kiveszőfélben lévő állatok testrészeiből készült „természetgyógyászati" szerekből. Társadalmunkban ez az aktivitás egy kereskedelmi televízióban bemutatott eset után teljesedett ki ilyen örvendetes mértékben, mert végre volt valami, ami a fásult közvéleményt is felrázta.

Az állatszállítások esetén, azok megkezdése előtt az állatorvosnak az állatokat egyenként meg kell vizsgálnia. Biztosítani kell a mozgás és a folyadékfogyasztás lehetőségét, a határon való áthaladáskor pedig az ilyen szállítmány elsőbbséget élvez. Az EU-s követelmények szerint az állatkísérleteknek etikailag és tudományosan igazolhatóknak kell lenniük, és csak akkor végezhetők, ha a kívánt fontos információ más úton nem szerezhető be, illetve ha nem luxuscikk előállítására irányulnak.

Aminek a jövőben leginkább változnia kell, az véleményem szerint az emberi mentalitás.

Egy sokat idézett mondás szerint „minden nemzet annyit ér, ahogyan a magatehetetlen idős emberekkel és betegekkel, gyermekekkel, valamint a gondjaira bízott állataival bánik".

Valóban, pontosan ennyit ér!