A következő számban a tejtermelő ágazat magyarországi viszonyait elemezzük, kitérve a ráfordítás–hozam–jövedelem kapcsolatokra, az ágazat vállalkozási előnyeire, hátrányaira. Tanulmányunk harmadik fejezetében az „égető" kérdésekre próbálunk hiteles választ adni, feltárjuk és bemutatjuk az ágazatban rejlő kockázati elemeket, tartalékokat, a hatékonyság meghatározó elemeit, a jövőbeni lehetséges fejlődés stratégiai elemeit.

A tejtermelés világgazdasági jelentősége

A világ tejtermelése és az ehhez szorosan kapcsolódó tejfeldolgozás Európában és Észak-Amerikában koncentrálódik. A világon megtermelt tej mintegy fele Európából származik és a világ összes tejtermelésének közel háromnegyedét adja együttesen Európa és Észak-Amerika.

Napjainkban a világ tejtermelése 470 millió tonna körül mozog, ezt egészíti még ki a nagyjából 75 millió tonna bivaly-, teve-, juh- és kecsketej. A FAO szakértőinek becslése szerint a 2000-es évek második felére a világon megtermelt tej mennyisége meg fogja haladni a 600 millió tonnát. A fejlett országokban a kibocsátás növekedését elsősorban a fajlagos hozamok javulása, míg a harmadik világban a fejt tehénlétszám emelkedése fogja eredményezni. A fejlődő országokban jelenleg a világ tejmennyiségének kb. 20%-át állítják elő, holott a tehenek közel 50%-a ott él. A fejlett országokban a tej 99%-ban tehéntejet jelent, míg a szegényebb országokban az egyéb állatfajoktól (bivaly, teve, juh, kecske) származó tej részaránya a 30%-ot is elérheti. A bivalytej mennyisége Indiában és Pakisztánban jelentős, a juhtej Szomáliában, Szudánban és Algériában, a Közel-Keleten és Kínában. A kecsketej termelése Indiában, Algériában, Nigerben és Görögországban számottevő.

Az előállított tejnek, illetve a belőle készült tejtermékeknek mindössze 7%-a kerül a világkereskedelmi körforgásába. Ennek a tejmennyiségnek azonban a 92%-a három régióból származik: az Európai Unióból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából, Új-Zélandból. A legnagyobb exportőr az Európai Unió (45%), majd Új-Zéland és Ausztrália következik (29,1% és 10,9%), végül az USA zárja a sort (3,1%). A tej, illetve tejtermékek mintegy 48%-át Ázsia importálja, 22%-át Latin-Amerika, 21%-át Afrika és 9%-át Kelet-Európa (2000).

1975-ben 11 ország egy nemzetközi tejkereskedelmi egyezményt írt alá. Az egyezmény később a GATT/WTO keretein belül működött. A két legfontosabb feladat a világpiac adatainak rendszerzése és a minimum exportárak meghatározása volt. Az USA és Kanada később kilépett az egyezményből, és a többi szerződő felet (EU, Ausztrália, Finnország, Japán, Új-Zéland, Norvégia, Lengyelország, Svájc, Magyarország) teljesen elnyomta az EU-15 hegemóniája. Később a minimum exportárakat hatályon kívül helyezték, így az egyezmény gyakorlatilag kiüresedett.

Az emberek fehérjeszükségletük mintegy 13%-át tejből fedezik. A tej fogyasztása a világ országaiban jelentősen különbözik, a fejenkénti tejfogyasztás kiemelkedően magas Európában és Észak-Amerikában, és alacsony Ázsiában. Európán belül jelentősen eltérnek a tejfogyasztás értékei és formái (1. táblázat). A legmagasabb tejfogyasztást Írországban és Svédországban regisztrálták, míg Franciaország és Olaszország elsősorban feldolgozott tejtermékeket, főleg sajtot fogyaszt. A fogyasztás ilyen alakulásának egyrészt történelmi okai vannak – a tej konzerválása sajt formában volt a legegyszerűbb a mediterrán éghajlaton –, másrészt a magas feldolgozottsági szintű és jelentős hozzáadott értékkel bíró tejtermékfogyasztás erősen jövedelemfüggő.

Az Európai Unióban (EU-15) a tejtermelés mennyiségét tekintve Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság szerepe a legmeghatározóbb. A szarvasmarha-állomány átlagosan 40%-a tehénállomány, aminek jelentős részét a tejelő tehenek teszik ki. Észrevehető, hogy egyes országokban (pl.: Németország, Olaszország, Spanyolország) arányait tekintve magasabb a bikák aránya, mindez annak tulajdonítható, hogy ezen országokban a tenyésztésre nagyobb gondot fordítanak, valamint pl.: a spanyoloknál a bikák egyéb célú hasznosítása (bikaviadalok) is jelentősnek mondható. Érdekesség, hogy Írországban és az Egyesült Királyságban 1 millió darab feletti a tinók mennyisége, ami annak köszönhető, hogy ezen állatoknak jobb a takarmányértékesítő képessége, valamint a termelők speciális támogatást is kapnak a tinók után (2. táblázat).

Az egy gazdaságra jutó átlagos szarvasmarhalétszám Luxemburgban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban a legnagyobb, itt az átlagos telepi méret 90-100 darab marhára tehető. A legkisebb a gazdaságonkénti szarvasmarhatartás Portugáliában és Görögországban, ahol mindössze 14-16 darab az átlagos gazdaságonkénti szarvasmarha-egyedszám. Alacsony még a gazdaságonkénti átlagos szarvasmarhalétszám (15 darab/gazdaság) az osztrákoknál, a hegyi marhatartás következtében. Belgiumban és Dániában inkább az intenzívebb gazdaságok a jellemzőbbek, 70-80 egyedes átlagos telepméretekkel (1. ábra).

21 681 ezer db-ra tehető az Európai Unió tejhasznú tehénállománya, amelynek mintegy 50%-át adja a három legfejlettebb technológiai színvonalon álló ország: Németország, Hollandia és Franciaország (2. ábra).

Az Európai Unióban a 100 db marhánál is több állatot tartó telepek a dominánsak, a legtöbb szarvasmarha, vagyis az állatok több mint 52%-a ezeken a telepeken található. Ha az üzemek darabszámát nézzük, ezek a nagy létszámú telepek 13%-ot tesznek ki. Az 1-2 darab marhás telepeken az állatállomány mindössze 3%-át tartják, mivel azonban rendkívül sok ilyen üzem található, a gazdaságok számát tekintve ezek 32%-ot tesznek ki. Az állatállomány közel 25%-át 50-99 darab marhás telepeken tartják, ezek közel 20%-ot képviselnek az üzemek közt (3., 4. ábra).

Az EU tagállamaiban jellemző, hogy a 100 egyed feletti nagy létszámú telepeken tartják az állatállomány jelentős részét, 60-80%-át Luxemburgban, Hollandiában, Belgiumban, Dániában és az Egyesült Királyságban, viszont a nagy létszámú üzemek aránya 30% az összes üzemen belül. Ez az arány viszont teljesen ellentétesen alakul Finnországban, Portugáliában, Ausztriában, Spanyolországban és Görögországban, vagyis ezekben az országokban a nagy létszámú üzemek a kevésbé jellemzőek (5., 6. ábra).

Az Európai Unió országaiban több mint 100 szarvasmarhafajta létezik, de csak mintegy 10 fajtának, illetve fajtacsoportnak van gazdasági jelentősége. A maradék fajták zömmel helyi fajták, és csak mint génrezerv van jelentőségük a nemesítői munkában. Ezeket a fajtákat azonban mindenképpen fenn kell tartani, mivel ezek kulturális és gazdasági történelmükhöz szorosan hozzátartoznak. A legfontosabb fajták a tejtermelésben a holstein fríz, a koncentrált tejet adó jersey és a szimentáli.

Az Európai Unióban előállított fogyasztói tej mennyisége közel azonos szinten maradt, de az összetételében arányeltolódás figyelhető meg. A 3,5%-os zsírtartalmú tej mennyisége kismértékben, mintegy 10%-kal csökkent, és ezzel párhuzamosan a kisebb zsírtartalmú tejek megtermelt menynyisége közel 10%-kal növekedett a 90-es évek végére. A különféle savanyított termékek, a tejszín, valamint a sajtok mennyisége szintén emelkedett. A vajak és a porított termékek mennyisége nem változott (3. táblázat).

Az európai uniós tejtermelésből származó – értékbeli – részesedése Németországnak és Franciaországnak a legjelentősebb, külön-külön 20% körüli. Jelentősnek mondható még Olaszország és az Egyesült Királyság 10-10%-kal. Luxemburg, Ausztria, Portugália és Görögország tejtermelése 0-2% körüli értéket mutat (7. ábra).

Az európai országokban az egy tehénre jutó éves tejtermelés nagy eltéréseket mutat. Egyes országokban ennek a mutatónak az értéke évek óta kiemelkedő, így pl. Hollandiában és Dániában, míg más országokban, pl. Szlovéniában, Portugáliában és Spanyolországban ez elég alacsony színvonalú. Ha a magyar adatokat összehasonlítjuk az európai országok adataival, akkor láthatjuk, hogy ezen a területen nincs szégyenkezni valónk (8. ábra). Meg kell jegyezni, hogy EU-csatlakozásunkat követően várhatóan csökkenni fog a hazai tejtermelő gazdaságok száma – egyes becslések szerint mintegy 30%-kal – ami az egy tehénre jutó éves tejtermelés értékét valószínűleg pozitív irányba fogja elmozdítani. Erre azért is számíthatunk, mert elsősorban azok a kisüzemek fognak kiesni, amelyek nem tudnak egyenletesen extra minőségű tejet előállítani, és ezek gyengébb genetikai értékű állományokkal is termelnek, alacsonyabb szintű tartási és takarmányozási technológia mellett.