A nóniusztenyészetről azonban ma már csak múlt időben beszélhetünk, mivel az rt. közel negyven állat eladására, a teljes állomány felszámolására kényszerült.

Mint Farkas Sándor, a Kinizsi 2000 Rt. elnöke – egyben a Magyar Lovasszövetség elnöke, valamint a Nemzeti Lovasprogramot Előkészítő Eseti Bizottság parlamenti bizottság alelnöke – elmondta, a lótartás évente tízmillió forint veszteséggel járt, amit tovább nem viselhettek. A veszteség okát abban látják, hogy a hagyományos magyar lófajtáknak, így a nóniusznak sem bel-, sem külföldön nincs megfelelő piaci értéke. A csikóknak és a kancáknak, de még a csődöröknek is igen alacsony a piaci áruk, a határon túl pedig alig van érdeklődés irántuk.

A tenyésztés hosszú évei alatt inkább a hagyományos tulajdonságok megőrzésén volt a hangsúly, ezért a fábiáni nóniuszállomány a mai kor sportkövetelményei szempontjából nem a legmegfelelőbb fajta – a teljesítményen alapuló megmérettetésre kevésbé alkalmas.

Jelenleg Európában a holsteni félvérek a „legdivatosabbak", – van is belőlük néhány az országban –, velük komoly eredményeket lehet elérni. Egy ilyen ló ára százmillió forint felett van, s ezzel már jelentős nemzetközi versenyen lehet részt venni. Ezt azonban kevesen engedhetik meg maguknak

Magyarországon inkább azoknak a tenyészeteknek a fenntartására, megerősítésére kellene nagyobb hangsúlyt fordítanunk, amelyeknek a génanyagát érdemes megtartani. – Anyagi garanciát azonban erre sem látok, az egykori lovasnemzet fogalma ma már inkább csak mítosz, mintsem valóság – mondja Farkas Sándor.

– Vannak már jó példák is, egyet megemlítek. A Hortobágyon egy kht.-nak az a feladata, hogy a legfontosabb magyar őshonos fajták – mint a szürkemarha, a rackabirka és a nóniusz – génállományait nagyon komoly munkával szinten tartsák, illetve fejlesszék. Ilyen bázist többet is érdemes lenne kialakítani az országban, s mivel ebben nincs üzlet, csak állami feladatként lehet kezelni. A fábiáni nóniuszállományból került a Hortobágyra is.

A Parlamentben megalakult nemzeti lovasprogramot előkészítő bizottság, amelynek én vagyok az egyik alelnöke – folytatja Farkas Sándor. – A testület célja a magyar lovashagyományok megőrzése, korábbi bázisaink megtartása. Az egész magyar lovasélet problémáival szeretnénk foglalkozni, meg akarjuk megmenteni azokat a méneseket, amelyek még állami tulajdonban vannak, el kívánjuk érni, hogy ne kerüljön sor a privatizációjukra. A további célok között pedig fontos feladat a felzárkózás, az európai lovaskultúra utolérése.

– Mint a bizottság alelnöke, azt mondja, mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a honi lóállományt. Eközben pedig Fábiánsebestyénben felszámolnak egy több évtizedes múltra visszatekintő tenyészetet.

– Ez volt számomra az utóbbi évek egyik legnehezebb, legfájdalmasabb eseménye. Tudathasadásos állapotként éltem és élem meg, hogy miközben megpróbálok mindent megtenni azért, hogy ezek a telepek, ménesek fennmaradjanak, keresem, hogyan lehet a hagyományokat az eljövendő új feladatokkal ötvözni, a saját cégemnél el kellett szenvednem a lóállományunk felszámolását. A gazdasági lehetőségek már nem engedték meg, hogy ezeket az állatokat tovább tartsuk. Az a több évtizedes munka, amit a ménesben és a telepen eddig végeztünk, kárba veszett. Azt azért jó érzéssel mondhatom, az állatok mind megfelelő helyre kerültek, egyetlen vágólovat nem adtunk el. Ez a vonal a nóniusz fajtában biztos benne marad, származásukat tekintve találkozunk még a fábiáni vérvonallal, hiszen jelentős részük megmarad a tenyésztésben.

– Maradt még ló a telepen?

– Összesen négy. Ebből három méncsikó, amelyek nehezen értékesíthetőek. A tavasz folyamán azonban valószínűleg ezek is elkelnek.

– Köztudott, hogy a cég elsősorban mezőgazdasági termeléssel foglalkozik, a lótenyésztés pedig, ha nem is mellékes, azért nem a fő profiljuk.

– A jogelőd Kinizsi szövetkezethez hasonlóan ma is hagyományos mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozunk. 3600 hektár körüli területen intenzív növénytermesztést folytatunk nagyüzemi táblákon – ehhez komoly öntözési kapacitással rendelkezünk. Állattartáshoz szükséges takarmánytermő területekkel is rendelkezünk.

Szarvasmarha-telepünk aránylag modern fejőházzal, s nagyon jó termelési eredménnyel rendelkezik. Az állomány 320-330 fejőstehénből, s ennek szaporulatából, összesen 500 jószágból áll. Ezzel az ország első harminc tenyészetében vagyunk; – minőségben, s az egy tehénre jutó átlag tejmennyiségben is. A telepen már rendelkezünk ISO és HACCP minősítéssel, így minden uniós elvárásnak megfelelünk.

– Mi történik a tejjel?

– Megpróbáljuk eladni, bár mi is nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Jelenleg negyvenmillióval tartozik a feldolgozó. Juhászati telepünkön 1900 anyabirkát, s azok szaporulatát tartjuk. Éves árbevételünk mintegy ötmilliárd forint, százhuszonöt embert foglalkoztatunk. A vagyonunk közel négyszázmillió.

– Mint Kinizsi 2000 Rt. elnöke, egyben országgyűlési képviselő, hogyan látja a hazai mezőgazdaság állapotát?

– Optimista ember vagyok, de az évek múlásával ez egyre kopik belőlem.

Amikor a tárgyalások Magyarország és az Európa Unió között megkezdődtek, az akkori tárgyalófél megítélésem szerint még egy teljesen más közösség volt. Az akkori unió számunkra rendkívül kedvező perspektívákat kínáló, biztos jövőképű közösség volt, amely azóta egy erőteljesen bürokratikus, adminisztratív szervezetté alakult. Annyira védi az alapító tizenöt tagállamot – önmagukat –, hogy azt súlyosan diszkriminatív megkülönböztetésnek tartom.

– Mi az oka annak, hogy az elmúlt tizenöt évben a mindenkori kormány nem képviselte sokkal markánsabban a magyar mezőgazdaság érdekeit?

– Az elmúlt években annyi változás történt a hazai mezőgazdaságban, amennyi máshol egy évszázad alatt sem. A nyolcvanas évek végén elindult a mesterségesen magasan tartott, különböző szociálpolitikai kérdésekkel átszott agrárvilág hanyatlása, ami egybeesett egy piacosodási folyamattal. A kárpótlás helyességét nem vitatom el, de a módját – bár ez utólagos okoskodásnak tűnhet – igen. Meggyőződésem, hogy a reprivatizáció lett volna a kárpótlás egyetlen normális megoldása.

Hiányoztak a biztonságos megélhetést nyújtó családi vállalakozásokhoz a pénzügyi erőforrások. Ma már jól láthatóak az akkori rendelkezések anomáliái. Az a generáció, amelyik még tudta, hogyan kell a földdel bánni, s tudta, hogy ehhez milyen eszközök szükségesek, a kárpótlás idejére, s különösen mára túljutott aktív életkorán. Nem az a baj, hogy visszakapták a földjeiket, egyszerűen hiányzott, kiesett az a réteg, amelyik ezt az életformát folytatta volna. Ez nem kifejezetten csak az ágazat problémája, sokkal inkább társadalompolitikai kérdés. Nem lehet négyéves ciklusokban gondolkodni! Nézzünk csak egy vetésforgót: az is minimum négy vagy inkább öt év. Nem véletlenül tartunk itt…

– A fábiáni lovasnapok rendezvénye az eltelt években igen tekintélyes helyet vívott ki magának az országos lovasesemények sorában. A saját állományuk felszámolását követően a rendezvény sorsa hogyan alakul?

– A nóniusztenyészet léte és az évről évre megrendezésre kerülő lovasnapok természetesen összekapcsolódtak. Fábiánsebestyén az országos lovasrendezvények sorában – ezt szerénytelenség nélkül mondhatom – olyan rangot vívott ki magának, amit határainkon túl is jegyeznek. A közelmúltban ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy ezt a több mint húsz éves hagyományt nem törjük meg, és továbbra is megrendezzük a lovasnapokat, önkormányzati szervezésben.

Az év első fogathajtó versenyét Fábiánsebestyénben tartjuk meg, április 30. és május 2. között, s azt majd még két itthon rendezett fogathajtó verseny követi. Augusztus 4-e és 8-a között Kecskeméten lesz a négyesfogathajtó világbajnokság, amelyre a világ élvonalbeli hajtói is erősen készülnek. A résztvevők szeretnék, ha nemzetközi sikerek születnének Kecskeméten, mi pedig természetesen leginkább a magyar sikereknek örülnénk.