Ennek okairól már többször ejtettünk szót, az uniós tagság apropóján azonban feltétlenül át kell értékelni a kukoricatermesztésben rejlő lehetőségeket. Azért is meg kell ezt tenni, mert a belépő országok és a már korábbi uniós tagországok adottságai sem klimatikus, sem termőhelyi vonatkozásban nem igazán kedveznek a kukorica minőségi és mennyiségi termesztésének. Magyarországon azonban mindez adott, és emellett a termelők nagyobbik részének szakértelme, igyekezete, a gépesítettség elfogadható mértéke, a fajták potenciájában rejlő lehetőségek mind arra ösztönöznek, hogy ezt a növényt érdemes a jövőben megkülönböztetett figyelemben részesíteni. A ma jellemző, meglehetősen magas termelési költségek ismeretében meg kell találni azokat a technológiai megoldásokat, amelyekkel a legkisebb ráfordítás mellett a legnagyobb hozamokat érhetjük el. Ez persze mindig is motiváló gondolata volt a hazai kukoricatermelőknek, most azonban egyik szemünkkel a versenytársakat és az uniós lehetőségeket is figyelnünk kell. Meggyőződésem, hogy a kukorica az a növény, amellyel a magyar termelők a leginkább versenyképesek lehetnek a közös piacon. Ezt az állítást alátámasztják a magyar kukorica kiváló beltartalmi mutatói és az árukukoricát jellemző kevés – könnyen teljesíthető – minőségi paraméter. Emellett az idei évtől olyan intervenciós árra lehet számítani, amely garantálja a magas színvonalon gazdálkodó magyar termelőknek a nyereséget, és egyszer s mindenkorra megszünteti a bizonytalanságot keltő hektikus ármozgásokat. Fő vonalakban ezek az érvek támasztják alá az idei évben kukoricát termelő gazdák döntését.

A magyar kukorica is szóhoz juthat a világ élelmiszergazdálkodásában

A világ népessége 1920 és 1970 között megkétszereződött, és elérte a 3,6 milliárdot. Azóta – az elmúlt több mint 30 évben – meghaladta a 6 milliárdot, és a szakemberek 2050-re 11 milliárdra becsülik a Föld lakosságát. A rohamos növekedést mutató adatok mellett jelzésértékű, hogy a világ élelmiszer tartalékai az elmúlt néhány évben 3 hónapnyiról 1 hónapnyira zsugorodtak. A két szemben álló folyamat arra figyelmeztet, hogy az élelmiszer-gazdálkodás szabályozása egyre nehezebb feladattá válik a szakemberek számára is. A kukorica szerepe a közvetlen, ill. közvetett élelmiszertermelésben kimagaslóan nagy. A potenciális kukoricatermelő államok, mint az USA, Brazília, Mexikó, India, a Dél-afrikai Köztársaság, stb. természetesen tisztában vannak ezzel, és a kukorica mennyiségi és minőségi termelésére nagy súlyt fektetnek. A mennyiségi igény azonban rohamosan nő világszerte, s ezt csak a nemesítés, a technológiai fejlesztés és a gépesítés – ill. a sokak által kifogásolt génmanipulációs beavatkozások – magas szintű összehangolásával lehet teljesíteni. A magyar kukoricatermés a világ termelésének alig több mint 1%-át adja, aminek azonban mégis nagy lehet a jelentősége, hiszen ez a mennyiség egy olyan térségben terem, ahol a körülmények mások számára nem annyira kedvezőek. Az EU-ban minden bizonnyal respektálják a magyar termés minőségét, a viszonylag kicsi és jól szervezhető fuvartávolságot, az áru genetikai „tisztaságát", ami – a vetésváltási lehetőségek függvényében – mindenképpen a termőterület növelésére ösztönöz a következő években. A területnövelés mellett pedig alaposan felül kell vizsgálni a termesztés ökonómiai szempontjait, a termőhelyre adaptált termesztéstechnológiát annak érdekében, hogy az ország valóban Európa elismert kukoricatermesztő övezete lehessen.

Tartalékok a talajművelésben

A magyar vetésváltási gyakorlatban a kukorica – leszámítva az egyre ritkábban alkalmazott monokultúrát – általában két kalászos közé kerül, és ott nagyon jól érzi magát. A talajművelési szemlélet és az eszközhasználat azonban nagyon sokat változott az utóbbi időben. Hosszú évtizedeken keresztül pazarló bőkezűséggel folyt el a pénz a kalászos tarlóhántása és a következő évi kukorica vetése között. Elsősorban a sok felesleges művelet és annak következményeként az indokolatlanul sok menetszám növelte meg a költségeket. A nyári tarlóhántás, a többszöri őszi tarlóművelés ideje lealkonyulóban van a magas gázolajár és a gazdaságtalan eszközhasználat miatt. Ma például a technikai háttér lehetővé teszi, hogy a gabonatarlót – különösen szalmaszecskázós kombájn után – vízmegőrző, energiatakarékos technológiával kezeljük. Ennek az ún. „mulcshagyó" technológiának a lényege, hogy forgatás nélkül dolgozó kultivátorelemes gépek mintegy 5-8 cm mélységben bekeverik a szár- és gyökérmaradványokat a talaj felső rétegébe. Ezzel – elvágva a hajszálcsövecskékben áramló kapilláris víz útját – megakadályozzák a talajban lévő víz kipárolgását. Ugyanezen az elven működő kultivátorelemes vetőgépek alkalmasak egymenetben arra is, hogy a zöldtrágyázásra szánt mustár, olajretek, facélia, stb. magvait a talajba juttassák. Ez a módszer már a kukoricatermesztést 1959-ben oktató ezüstkalászos tanfolyamok anyagában, ill. tankönyvében is szerepelt, mint követendő gyakorlat. Akkor még azt tanácsolták, hogy az őszi mélyszántással a zöldtrágyát feltétlenül be kell szántani, alaptrágyával együtt – ami kétségtelenül jó hatású, és növeli a talajok szervesanyag-tartalmát, javítja szerkezetüket. Ugyanezt az őszi talajba keverést ma már nehézkultivátorral is el lehet végezni az alaptrágyázás (K-, P-kijuttatás) elvégzése után. Az új ismeretek szerint azonban még gazdaságosabb eljárás az, ha a kukorica alá alaptrágyázott zöldtrágyát – szántás nélkül – hagyjuk lefagyni, és tavasszal a mulcs tömegétől függően megválasztott tárcsás vagy késes rendszerű direktvetőgépek valamelyikével vetjük el a kukoricát. Az alkalmazott energiatakarékos megoldások tehát választási lehetőséget kínálnak, amivel feltétlenül élni kell.

A kukorica sávos szórva vetése késes rendszerű vetőkultivátorral

A takarékosság, a hozamnövelés és a praktikusság jegyében született megoldások egyike a sávos szórva vetés alkalmazása a kukoricában. Az idei évben a vetés ugyan lezajlott, a következő vetésig azonban lehet barátkozni az innovatív megoldással. A szemenként vetett kultúrák sávos szórva vetésének lényege az, hogy sem a sortávolság, sem a tőtávolság tekintetében nem feltétlenül indokolt a mértani pontosság betartása. Sokkal jobb tenyészterület-kihasználás érhető el akkor, ha a sort 10 cm szélességű sáv váltja fel, amelyben a vetőmagok szórt térállásba kerülnek, egyúttal a tőszám is növelhető 10-15%-kal. Ez a változtatás a mechanikai sorközművelést még nem akadályozza, ugyanakkor jobb szárazságtűrés figyelhető meg a kukoricában, mert kevésbé nyitott a talajfelszín és kisebb lesz a vízveszteség. A termésátlagokban 5-10% növekedés tapasztalható a hagyományos vetésekkel szemben.

Megtakarítás a gyomirtás és növényvédelem terén

A költségcsökkentés lehetőségei és azok megvalósítása a technológiai folyamatban régóta – de különösen az ingadozó nyereségtartam hatására – foglalkoztatja a termelőket. A talajművelésen túl további két fontos terület a gyomirtás és a tápanyag-visszapótlás, ahol a költségek ökonómiai és technológiai optimumra szoríthatók le. Ehhez persze megfelelő technikai eszközökre és találékonyságra is szükség van.

Egy többfunkcióssá bővített vetőgép – alapfunkciójának megtartása mellett – alkalmas lehet további technológiai fázisok egyidejű elvégzésére és a menetszám csökkentésre. Egy profi kukoricatermelő gazdaságban megoldották azt, hogy a JD vetőgép egy sávos folyadékkijuttató rendszert kapott, amely a vetőgép mögött a herbicides kezelés egyidejű elvégzését szolgálja, majd pedig egy fésűs takarást végző elem elvégzi a preemergens szer bedolgozását. E készítmények hatásmechanizmusa csapadékfüggő, és az utóbbi évek száraz tavaszi viszonyai miatt ez a kiválóan fungáló technológia is – a visszatérő szárazság következtében – lassan felülvizsgálatra szorul. Az idei tavasz azonban a március végi – mintegy 60-100 mm – csapadékkal optimizmusra ad okot a kukoricatermelők számára is.

A jelenleg még kevés helyen ismert sávos preemergens technológia ott alkalmazható, ahol a gyomflóra ezt el tudja fogadni – ahol nincsenek évelő egy- és kétszikű gyomok –, vagyis a kapás kultúrára jellemző egy- és kétszikű egyévesek vannak jelen. Itt is elsősorban a T3–T4 gyomok a komoly ellenfelek, hiszen a T1 és T2 kategóriákba soroltak a korrekt magágykészítés során eltűnnek a területről. Természetesen azért foltokban előfordulnak évelők is, amelyekkel szemben postemergens foltkezelést lehet alkalmazni, s így összességében jól felügyelhetők a kukoricatermő területek. A sávos preemergens módszer azért gazdaságos, mert a ma ismert – és kukoricában általánosan alkalmazott – pre-technológiák költségének 40-60%-ából megoldható a hatékony kezelés.

A többfunkcióssá tett vetőgép arra is alkalmas, hogy a vetéssel együtt kiadható a starter műtrágya – folyékony N-P, utóbbi a korai antociánosodás megszüntetésére – és a preemergens herbicid. Mindemellett a szintén a gépre szerelt granulátum kijuttató rendszer gondoskodhat a talajfertőtlenítő-szer talajba juttatásáról, amely a csoroszlya mögötti bevezetéssel kerülhet a magágyba. Ez utóbbi műszaki megoldás kialakításánál fogva alkalmas a granulátum közvetlenül mag mellé helyezésére vagy éppen a sávos szórására. A módszer továbbá alkalmas lenne a sávos, preemergensen alkalmazott gyomirtószer-granulátum kijuttatására is, de ez egyelőre a kereskedelemben nem szerezhető be megfelelő minőségben. Így a komplex védelem érdekében csak a folyékony technológia alkalmazható.

Műtrágya-adagolás sorközműveléssel, egymenetben

A műtrágya-adagolóval ellátott sorközművelő kultivátor már évek óta bizonyítja, hogy a sarabolással egy időben kijuttatott N-adag segíti a növény tápanyagfelvételi igényének jobb kiszolgálását. A kukorica esetében ez gyakorlat lett, hiszen az utolsó 30% N-adagot a sor közelébe juttatja, és egyidejűleg – a veszteséget elkerülendő – a kapa-elem földdel be is takarja. Az egyszerre nagy dózisban kijuttatott N-adag így időben megosztható, és a növény számára gyökérközelben jól hasznosul. Ezzel a módszerrel – szemben a repítőtárcsás gépekkel – elkerülhető a levélhónalji részben beszoruló műtrágyaszemcsék égető hatása.

A kukoricabogárral együtt kell élni

Az ország déli részein, a nagy kukoricatermelő gazdaságokban szinte kizárólag a kukoricabogár lett „a kártevő" az utóbbi néhány évben. Sokat áldoznak arra, hogy a jelenleg teljesen reménytelen monokultúrás termesztést valahogyan vissza lehessen állítani, egyelőre azonban csak a kísérletezés stádiumában tart ennek a törekvésnek a megvalósítása. Az önerő a legtöbb helyen ugyanis kevésnek látszik ehhez a hatalmas feladathoz, annak ellenére, hogy a technikai eszközökben, felkészültségben többnyire nincs hiány. Ma az elkötelezett kukoricatermelők azt teszik a kártevő ellen, amit az ismereteik és tapasztalataik alapján leginkább jónak találnak. Az egyik védekezési hely a fekete tarló, amely elveszi az imágó életterét, s így az nem tud eredményesen petét rakni. A másik lehetőség gradáció idején a légi úton – vagy hidas traktorral – történő védekezés (Invite EC + Diabro CS). A más területekről való betelepülés – a nagyon erős migráció – azonban sok esetben jelentős gondot okoz. Itt kell megemlíteni azoknak a gazdáknak a felelősségét, akik nem törődnek szakszerűen a kukoricatermő területeikkel, nem figyelik az állományt eléggé, és ezzel mások értő védekezési gyakorlatát is megnehezítik, esetleg ellehetetlenítik.

A védekezés mellett természetesen nélkülözhetetlen a szakszerű vetésváltás, ami kényszerűen a kukorica vetésterület csökkenésével jár együtt. Ez a tény emellett igen jelentős anyagi kiesést is jelent, hiszen a többi növény jövedelmezősége meg sem közelíti ezeken a területeken a kukoricáét. Azokon a helyeken, ahol tudatos és felkészült kukoricatermesztés folyik, ott a lárvakártételt szinte teljesen sikerül elkerülni. A védekezést a kísérletezés szintjén és preventív okokból mégis sokan elvégzik, a biztonság érdekében. Az imágók ellen a területről való kiszorítás elve alkalmazható leginkább. Vannak olyan gazdaságok, ahol a kukoricabogár megjelenése óta az volt a szakmai cél, hogy a kártevőt ne engedjék be a területeikre. Ezt néhány helyen megfeszített munkával és jelentős költségekkel sikerült is valamilyen mértékben elérni. A kártevővel együtt élni azt jelenti, hogy megtanulták elviselni annak minimális kártételét, amely a terméseredményekben még nem is mutatható ki. A cél azonban az, hogy a kukoricabogár elleni megbízható védekezési technológia mielőbb megszülessen, ami a monokultúrában történő kukoricatermesztést ismét lehetővé teheti, és helyreállhat az eredeti rend…

Kukoricabetakarítás Geringhoff kukoricaadapterrel

Végül: a kukoricabetakarítással összefüggő, de már a tarlóművelés és a következő kultúra szempontjából kínál igazán praktikus megoldást a Geringhoff adapter alkalmazása. A kombájnra szerelhető kukoricaadapter valóban minőségi munkát végez a kukoricaszár – 4-5 cm méretben és hosszirányban történő – felaprításával. Használatakor mindössze 3-5 cm magas kukoricatarló marad vissza, a szecska pedig egyenletesen fedi be a talajfelszínt. Ennek jelentősége abban áll, hogy utána forgatás nélküli egymenetes műveléssel – és a mulcsba kerülő szármaradvány gyorsabb lebomlásával – jó minőségben és időben elvégezhető az őszi búza vetése.

Ha nem búza következik, akkor viszont ideális viszonyok mellett minőségi szántás végezhető. Az eddig még nem fertőzött térségekben is hamarosan várható kukoricabogár invázió a monokultúrás kukoricatermesztés végét jelenti. Ezért a Geringhoff adapterrel végzett művelettakarékos kukoricabetakarítás – aminek szolgáltatói költsége szártömegtől függően 16-18.000 Ft/ha – felértékelődik, hiszen az eljárás nagyon jó esélyeket kínál kukorica után is az őszi búza termesztéséhez.