A megbetegedés okai igen sokfélék lehetnek. A belső eredetű ok a növény hibás génállománya miatt kialakuló torz növekedésben, a normálistól eltérő fejlődésben nyilvánul meg.

A külső eredetű okok lehetnek környezeti tényezők (élettelen okok), illetve valamely élőlény károsítása.

Környezeti tényezők

Az időjárás elemei – a levegő, hőmérséklet, csapadék, fény – fizikailag hatnak a növényekre. Alacsony hőmérsékleten a növény szervei megfagynak, magas hőmérsékleten pedig hőguta lép fel.

A hőmérséklet hirtelen változása is káros. Pl. a fagy utáni gyors felmelegedés a fás növények törzsén, ágain repedéseket idéz elő.

Kevés fény esetén a növények megnyúlnak, világos színűek lesznek (etiolálódnak). Túl sok fény esetén elszíneződés, napégés jelentkezik.

A levegő páratartalma szabadföldön ritkán, viszont a termesztő berendezésekben annál gyakrabban okoz gondot. A magas páratartalom kedvez a gombás megbetegedéseknek. A légmozgás erős szél formájában okoz kárt, hisz a szél szárító hatású, ha erősebb, a növényeket elfekteti, letöri az ágakat, esetleg gyökerestől ki is dönti a fákat.

A csapadék hiánya esetén a növény lankad, hervad, a levélszéle szárad, majd az egész növény elpusztul. De a bő vízmennyiség ugyanígy káros, mert a növény gyökerei nem jutnak a víztől levegőhöz. A sok csapadék a termőtalajt is elhordhatja, az esőcseppek pedig tömörítik a talajt, ami az eső után vastag kéreggel szárad, cserepesedik.

A hó nyomása alatt növényrészek törhetnek le, a jég pedig mély elhaló foltokat vagy a növényrészek törését, szétrongyolódását okozza.

2. A talajtényezők fizikai és kémiai hatásukkal is befolyásolják növényeink életét.

A talaj kötöttsége, tömörödöttsége, vízkapacitása mind fizikai tényező. A tömör, levegőtlen talajon a növények gyengén fejlődnek. Ezen a megfelelő talajműveléssel lehet javítani.

A talaj pH-értéke fontos tulajdonság. Ha ez nem megfelelő a növény számára, úgy gyenge növekedés, pusztulás lesz a következménye ennek az állapotnak. A tápanyagtartalom tekintetében legtöbbször a hiány, ritkábban a bőség okoz zavarokat. A hiány lehet relatív is, mikor a tápanyag megtalálható a talajban, de valamely oknál fogva a növény számára felvehetetlen. Pl. mészben gazdag talajokon a vashiány gyakran okoz sárgulásos tüneteket őszibarackon, szőlőn.

3. Veszélyes mérgező anyagokat bocsátanak a levegőbe az ipari üzemek és az autók. Különösen veszélyesek az ammónia-, a kén-, a nitrogén-, a klór- és a fluórvegyületek, amelyek a növények foltosodását, elhalását okozzák. A talajon keresztül mérgeznek a szennyvizek is.

Műtrágyamérgezés lép fel a műtrágya túladagolása esetén, a gyomirtó szerek pedig szintén nagyfokú pusztulást idézhetnek elő. Ezért pontosan meg kell választani a gyomirtó szer fajtáját, adagolását, és az elsodródást meg kell akadályozni! Fontos, hogy az elővetemény gyomirtásáról is rendelkezzünk információval.

A mérgezésekre a növények olykor szembetűnő tünetekkel (torz növekedés, elhalás), máskor csak vontatott fejlődéssel, csökkent terméshozammal reagálnak.

Élő, fertőző okok

Növényeinken vírusok, fitoplazmák, rikettsiák, baktériumok, gombák okoznak betegségeket. Ezeket az élőlényeket kórokozóknak nevezzük. A kórokozók a növényben élősködnek. Ennek több formája lehetséges.

Obligát parazitának nevezzük azokat a kórokozókat, amelyek csak élő növényben képesek élni, fejlődni. A növényt fokozatosan pusztítják el, miközben kifejlesztik saját szaporító képleteiket. Ezzel szemben a fakultatív paraziták nem csak élő növényen, hanem elhalt növényi maradványokon is képesek életben maradni. A növényt agresszíven, gyorsan pusztítják el. Gazdakörük általában széles, vagyis sokféle növényt képesek megbetegíteni. A gyengültségi paraziták csak a már legyengült növényt képesek megtámadni. Ennek speciális formája a sebparazitizmus, mikor a kórokozó a friss sebzésen (mechanikai sérülés, kártevőrágás, fagysebek) át képes behatolni a növénybe.

A betegségek általában jól látható külső tünetekkel járnak.

A tünetek csoportosítása

Főtünet: A károsítók látható képleteit nevezzük így, pl. a lisztharmat bevonatot az élősködő gomba fonalai alkotják.

Kísérő tünet: A növény károsítókkal szembeni reakciója során kialakuló változás. Lehet külső vagy belső. A belső kísérőtünet műszerekkel érzékelhető szöveti vagy biokémiai változást jelent. Ezek a változások végül szemmel látható külső tünetekben is megnyilvánulnak. Ez már érzékszervekkel észlelhető (1. kép).

A külső kísérő tünetek lehetnek

A hervadás: Az a jelenség, mikor a növény sejtjei elvesztik feszességüket, az ún. turgorukat, elegendő víz hiányában. Ennek a vízhiánynak több oka lehet:

• mechanikai sérülés,

• állati kártevők,

• kórokozók,

• kedvezőtlen környezeti tényezők, mint szárazság, fagy, a talaj magas sótartalma

A hervadás lehet visszafordítható, pl. a környezeti tényezők helyreálltásával. De a kórokozók által okozott hervadás visszafordíthatatlan, és végül a növény pusztulásával jár.

2. Az elhalás mindig irreverzibilis folyamat. Lehet helyi vagy általános. A helyi elhalást a növényrészen való elhelyezkedése szerint ér-, levél-, szár-, levélcsúcs- és hajtáscsúcs nekrózisnak nevezzük.

Alakja többféle lehet: pontszerű, foltszerű, csíkos, sávos, gyűrű alakú. Ha a folt bemélyed és kráterszerűvé válik, akkor fenésedésnek nevezzük. A varasodás enyhén kiemelkedő, a felületen repedezett elhalás. Lyukacsos lesz a levél, ha a nekrotikus folt kiesik. A palántadőlés olyan elhalás, mikor a fiatal növény gyökérnyaki részén a szilárdítószövetek halnak el.

Az általános elhalásra jellemző, hogy a növényrészek vagy akár az egész növény elpusztul. A pusztulás lehet gyors vagy fokozatos is.

Formái: A rothadás megtámadhat levelet, virágot, fürtöt, gyökeret, szártövet, magházat, stb. Állaga szerint megkülönböztetünk lágy, vizenyős, száraz, míg színe alapján fekete, fakó, szürke rothadást. Létezik hasznos rothadás is, ezt nemes rothadásnak nevezzük. A rothadás végén a növényrész megszárad, mumifikálódik.

A száradás a növény száraz jellegű pusztulása. Növényrészre – pl. virág, levélszél, hajtáscsúcs – vagy egész növényre is kiterjedhet, pl. egy fa kiszáradása.

A növényi szervek lehullásakor a levél, virág vagy termés idő előtt, még vegetációban lehullik.

3. Elszíneződés a megbetegedések gyakori tünete. Kiterjedésétől függően lehet részleges és általános.

Részleges színváltozás a foltosság. A folt alakja lehet pl. kerek, ovális, csíkszerű, sávos, szabálytalan, gyűrű alakú. A folt különböző színárnyalatokat mutathat, ez alapján beszélünk lézióról (apró, vizenyős), klorotikus foltról (sárgás), orbáncról (nagy kiterjedésű vörös). A mozaik folt esetén a levelet világos, többszínű szögletes foltok borítják. Ha a foltok alakja is különböző, akkor tarkalevelűségről van szó.

Az általános színelváltozás gyakori formája a klorózis, mikor a növényrész sárgásra színeződik. Előfordul vörösödés, kékülés vagy teljes elfehéredés is (2. kép).

4. Az alakváltozás valamilyen növekedési rendellenességet jelent.

Az egyszerű alakváltozáskor a növény alakja megváltozik, de nagysága változatlan marad. Ilyen pl. a levelek hullámosodása, fodrossága, a levélbesodródás vagy a hajtások görbülése.

Ha térfogatcsökkenéssel jár az alakváltozás, akkor különböző mértékű törpenövés, rövid ízközök, korcslevelűség észlelhető.

A térfogat gyarapodás formái a seprűsödés, a szalagosodás, a daganat, a táskásodás.

Seb keletkezhet mechanikai sérülés (törés, repedés), kártevő okozta rágás következtében. A kórokozók hatására gyakran keletkeznek rákos sebek. A fagy által okozott hosszú repedéseket fagylécnek nevezzük. Gyakori, hogy a sebekből váladék, pl. mézga folyik.

A károsítások következtében gyakran több tünettípus látható a növényen. Amennyiben ezek időben követik egymást, akkor tünetsornak, ha egy időben egyszerre jelennek meg, akkor tünetcsoportnak nevezzük.