Utána következik a termény szállítása, manipulálása, tárolása, majd nem utolsósorban az értékesítése. Ez utóbbi legalább olyan fontos, mint maga a termelés folyamata, jóllehet más irányú hozzáértést igényel. Lapunkban is számos alkalommal foglalkoztunk azzal, hogy milyen partnerekkel érdemes a terményre szerződni vagy a szabad piacon milyen feltételeket érdemes/szükséges kikötni a minőség, a szállítás, a fizetés és az esetleges meghiúsulás tekintetében. Ennek ellenére szinte minden évben előfordul regionális méretekben az, hogy a külföldi vagy magyar kereskedők - furfanggal vagy egyszerűen csak határozott fellépéssel - becsapják az évek óta egyébként is szorult helyzetben lévő termelőket. Az egyre gyötrőbb kiszolgáltatottság napjainkban a mobilizálható pénz és a tárolótér hiányából áll elő. A termelő nem azért dolgozik egész évben, hogy utána csak önköltségi áron értékesítse a terményét, a nyereség reményében igyekszik a realizálható legmagasabb árbevételt elérni. Ennek érdekében - és gyakran ismeretek, ill. az általános tájékozottság hiányában - a betévedő "idegen" kereskedők által kínált magasabb árakat fogadja el. Teszi ezt azért, mert lépéskényszerben van, nincs ideje vagy módja alaposan elemezni a kínált szerződés - ha egyáltalán van ilyen - tartalmát. Emellett persze sokan gyanútlanok és felületesek is. Minden termény felvásárlási időszakában kialakulnak a jellemző árak, amelyek nem mutatnak, nem mutathatnak jelentős eltérést. A jó üzletkötést nem is mindig a konkrét ár jellemzi, az utóbbi időben sokkal inkább a gyors szállítási határidő vagy a kedvező fizetési paraméterek. El kellene jutni végre oda minden termelőnek, hogy az átlagosnál jelentősen magasabb ár már ébresszen gyanút, és fokozott óvatosságra késztessen! Ilyen esetekben feltétlenül és szigorúan kérni kell a fizetési garanciákat, valamint célszerű az ajánlattevő cég vagy magánszemély után informálódni.

A kereskedelmet is tanulni kell

A `90-es évek legelején, a liberalizált kereskedelem, az alanyi jogú exportálás időszakában sokan megtanulták az újdonsült - különösen a külkertechnikai ismeretek és gyakorlat nélkül próbálkozó - kereskedelmi cégek közül, hogy mit jelent a nyitva szállítás. Bizony előfordult, hogy az exportra feladott termény mindennemű pénzügyi garanciakérés nélkül hagyta el az országot, és az ellenértéke soha nem érkezett meg! Ekkor még a személyes kapcsolatok is nagyon felületesek voltak, s a hiszékenység, a kedvező árajánlat csábító ereje befolyásolta az alkalmi, gyors döntéseket. Aztán később mindenki óvatosabb lett, és megtanulta, hogy külkertechnikai megoldások - akkreditív, bankgarancia - nélkül nem lehet biztonságosan üzletelni. Igaz, ez pénzbe került és kerül ma is, de árubőség, ill. dömping miatt, ideges piaci viszonyok esetén sem lehet ettől eltekinteni! Ez tehát az egyik megszívlelendő tanács, amikor külföldi partnerekkel kereskedni akarunk, akár termelői, akár kereskedőként viszonteladói minőségben. Utóbbiak kötelmei természetesen ugyanilyen szigorúak, a nagy üzlet reményében azonban gyakran megfeledkeznek ezekről, vagy tudatosan akarják az ügyletet minél gyorsabban és a lehető legnagyobb nyereséggel zárni.

Az idei év nyugat-dunántúli termelői éppen egy beszállító kereskedőkben bővelkedő - többszörösen áttételes - kereskedelmi tranzakciónak lettek szenvedő alanyai, amelyben az érintettek valószínűleg éppen a "kereskedelmi kódexben" foglaltaknak nem tettek eleget. A napraforgó felkínált ára mintegy 2-3.500 Ft/t-val volt magasabb, mint az ország más ismert kereskedőinél, ami kétségkívül nagy csábítás volt. Ráadásul ismert, évtizede piacon lévő beszállító cégek ajánlották a termelőknek az üzletet. Ez nagyon jó ötlet volt a későbbi "nyertes", pontosabban a csaló részéről, hiszen a termelők a többéves jó kapcsolat alapján bizalommal voltak. A kisebb termelők beszállított tételeit folyamatosan kifizették, mintegy becsalogatva ezzel az 500-1000 t-ás nagy termelőket is. Ők már nem jártak ilyen jól, hiszen az árut engedték elszállítani, a fizetési garanciákat nem kérték elég határozottan - hogy miért nem, azt csak találgatni lehet -, az ellenérték pedig a mai napig nem folyt be számlájukra. Vélhetően ugyanígy nem kérték az egymásnak beszállító cégek sem az írásos fizetési garanciát, hiszen a hirtelen - ugyanakkor indokolatlanul - megerősödött bizalom, a bemondáson alapuló személyes kapcsolat felülírta a kereskedelem alapvető szabályait. A tényleges vevő - egy tisztességesen üzletelő osztrák cég - kifizette a napraforgó árát egy győri székhelyű bt.-nek, amelyet nem mellékesen 2004. szeptember 14-én jegyeztek be! Onnan azonban a többi beszállító cég és a termelők már hiába várták az ellenértéket, holott az október 23-án befolyt a számlájára.

Mondhatnánk, hogy ez a tökéletes koreográfia, hibátlan kivitelezés a kitalálója részéről, és kimeríti az előre megfontolt szándékos károkozás kísérletét. Igaz, az áru egy része még nem hagyta el az országot, különböző bértárolókban van, ez azonban a lényegen nem változtat, hiszen azt az új tulajdonosa kifizette. A károsult termelők egy része persze még abban a hiszemben van, hogy amíg az árut látni véli, addig megakadályozhatja annak elszállítását. Ez azonban már jogi kategória, és a tényleges vevő - most már tulajdonos - jóhiszeműsége teljesen bizonyított, az áru pedig nem foglalható le!

Az esetből feltétlenül okulni kell

A sokadik hasonló - termelőket és most már kisebb részben beszállító kereskedőket is érintő - trükkös eset tanulsága most is ugyanaz. Nem lehet hiteles fizetési garanciák és jó személyes kapcsolatok, ismeretség nélkül nagy tömegű értékes terményt biztonságosan értékesíteni. Ehhez leinformálható, fedezettel bíró, profilazonos tevékenységet folytató cégek kellenek. Viszont, ha már az áru ellenértéke befolyik egy társasághoz - akinek abból szerződésekben foglalt további fizetési kötelezettsége van -, akkor ne fordulhasson elő az, hogy onnan magánkézbe jut, és eltűnik, a tulajdonossal együtt. Valószínűleg minden károsult rájött már, hogy egy pár hete bejegyzett társaság a terménykereskedelemben rutintalannak számító fiatal tulajdonosa aligha válthatta meg a világot akkor, amikor profi kereskedő cégek éppen a zuhanó napraforgóárakkal küszködtek. Nem olyan nagy az olajos magvak felvevő piaca, hogy azt ne lehetett volna átlátni, s ez a többi résztvevő kereskedő/felvásárló cég kritikája is egyben!

A kártalanítási esélyek minimálisak

A társasági és büntetőjog természetesen egy minimális szintig védi a trükkös gazdasági folyamatok miatt károsodott termelőket, ez azonban csak a töredékével csökkentheti a veszteségeket, nem beszélve az elhúzódó jogvitákról. Több károsult esetén egészen elenyésző összegek vagy éppen semmi sem térül meg. A mezőgazdaság mai állapotában egy ilyen helyzetben a gazdálkodó szervezet teljes létbiztonsága forog kockán, hiszen 20-80 millió Ft-os csalás áldozatává válni egyenlő lehet a teljes ellehetetlenüléssel, ahogyan az körvonalazódik is. A tranzakcióban résztvevő "hoppon maradt" beszállító kereskedők sem remélhetnek semmit, hiszen a jogi procedúra első körön őket éri el, és nem fizetés esetén a felszámoltatás sorsára juthatnak. A gazdasági rendőrség - feljelentések alapján - ugyan szerepet vállal az ügy felderítésében, a kétoldalúan bemutatott írásos dokumentumok alapján tényállást állapít meg, és gazdasági bűnvádi eljárást kezdeményezhet kellő megalapozottság mellett. Érdemi esély az igazságtételre persze csak akkor van, ha a személyes felelősség - nem a kereskedelmi társaságé - megállapítható, és a célszemély is fellelhető, aki ellen országos és nemzetközi körözés van érvényben. Csak a nyugati régió károsultjait figyelembe véve ő mintegy 250 millió Ft-tal lett gazdagabb!?

Maga mögött hagyva a döbbenetet, a tanácstalanságot, jogviták várható tömegét és tisztességes - ugyanakkor gyanútlanul hiszékeny - emberek egzisztenciális katasztrófáját.