![]() |
MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap
|
2005-01
2005
|
![]() MezőHír :: 2005-01 |
![]() Azon, hogy decemberben ér véget az egyik esztendő, s januárban kezdődik a másik, még olyan horderejű változások sem módosítanak, mint például egy rendszerváltás annak idején, vagy uniós csatlakozásunk a minap. Szóval, 2005-öt írunk és élünk. ![]() A szántóföldi növénytermelés sikerességének csak egyik része, ami mindenki szeme láttára zajlik a földeken. ![]() A 2004-es esztendő az átmenet éve volt a mezőgazdaságban is, az európai uniós csatlakozással alapvetően megváltoztak a gazdálkodás támogatási és piaci feltételei. Ez nagyon komoly kihívást jelentett a gazdálkodók és az intézményrendszer számára is. ![]() A magyar mezőgazdaság EU-ba történő integrálódása olyannyira vontatottan halad, hogy ez még a látszólag jól felkészült, tőkeerős gazdálkodókat is meglepte. ![]() A budapesti Vasúttörténeti parkban tartotta kereskedőpartnerei számára a Syngenta Kft. év végi zárórendezvényét, mely jó alkalmat adott egyrészt a 2004-es év eredményeinek bemutatására, másrészt a következő szezon újdonságainak ismertetésére is. ![]() A kétévenként megrendezett EuroTier DLG kiállításon aranyéremmel jutalmazzák az innovatív fejlesztéseket. ![]() A Szabolcs Holding - amely egy 50 milliárdos konglomerátum - malomipari divíziójának egyik cégcsoportját képező, hazai tulajdonú Alföldi Malomipari Rt. eddig 150.000 t búzát őrölt évente. ![]() A Saaten-Union fajták 2004-ben különösen jó évet tudhattak maguk mögött. ![]() Borsod-Abaúj-Zemplén megye a napraforgó-termesztés egyik fellegvára. ![]() 2004 őszén egy új, az őszi és tavaszi káposztarepcében felhasználható, a kétszikű gyomok ellen kiváló hatékonyságú készítményt ismerhettek meg a termelők: a GALERA-t. ![]() Lillafüreden tartotta szezonnyitó kereskedelmi találkozóját Magyarország egyik vezető vetőmagvállalata, a Monsanto. A rendezvényen elhangzott információk közül válogattunk alábbi írásunkban. ![]() Az Agrár-Környezetvédelmi Program kapcsán egyre többet hallunk a tápanyag-gazdálkodási terv fogalmáról. ![]() A Magyar Kwizda év végi rendezvényén a 2004-es év tapasztalatainak értékelésén és a következő szezont érintő újdonságok bemutatásán kívül érdekes kezdeményezés tanúi lehettünk. ![]() A 2004-es évben először alkalmazott uniós piacszabályozási rendszernek köszönhetően a cukorrépa termesztése ismét az agrárium egyik legjövedelmezőbb ágazata lett. A jó terméshez a cukorrépának kedvező esős, meleg időjárás is nagymértékben hozzájárult. ![]() Amióta a mindenki által ismerős Commodore számítógépek megjelentek, és elérhető áron lehetett kapni őket, sokfelé, így hazánkban is elkezdődött az információgyűjtő, -elemző szoftverek felbukkanása, Táblatörzskönyv címen. ![]() A metszés igen fontos munka, amelynek segítségével szabályozzuk fáink növekedését és a termés mennyiségét.A metszéssel fiatal fáknál a koronaformát alakítjuk ki, termő fáknál pedig termőegyensúlyi állapotot tartunk fent, összhangba hozzuk a növekedést és a termésképzést. Így a fa mennyiségben és minőségben a legjobb termést adja. ![]() A Väderstad egy igazán sokoldalú "multikultivátor" gyártását kezdte meg 2004 tavaszán. ![]() A 2005. évtől a Valtra hivatalos importőre az Agroker Kft. Kecskemét. Az Agroker Kft. a Renault és Goldoni traktorokhoz választotta a Valtra traktort, mint prémium kategóriát. A három erőgépmárkával a cég traktorkínálata teljes és maximális összhangban igazodik a vevői igényekhez. ![]() Az Európai Unióhoz csatlakozás a magyar gazdák számára sokféle lehetőséget biztosít, de a tevékenységével kapcsolatos döntéseket ezután is minden termelőnek saját magának kell meghoznia. ![]() Engedjék meg, hogy röviden bemutassuk társaságunkat! ![]() A tavalyi esztendő mezőgazdasági eseményei semmiképpen sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. ![]() Negyedszázada annak, hogy Mezőkövesden megnyitotta kapuját az agrárműszaki emlékeket bemutató múzeum. A múzeum létrehozása Hajdú Ráfis János és felesége, Bakos Mária hosszú évekig tartó fáradhatatlan gyűjtőmunkájának az eredménye. ![]() Minden mezőgazdálkodó, bérvállalkozó és más érdeklődő részére. ![]() A Horsch Európa egyik leginnovatívabb mezőgazdasági gépgyártója, az idén hozza piacra az új fejlesztésű vetőkultivátorát, amelyet az elmúlt ősz folyamán Magyarországon is nagy sikerrel teszteltek. ![]() Az ODISYS a nagy érdeklődésre tekintettel kibővült programmal várja új ügyfeleit. Akár már az MTZ 82-es-t is felturbózzuk, de az igazán hatékony a Fendt 926 vagy a JD 8320. ![]() Mónus József neve önmagában is jól cseng a Hajdúságban, mezőgazdasági gépész berkekben, emellett azonban a termelői körökben is mind többen ismerik az Agrár-Euro Kft. nevét. ![]() A csúcsminőségű borok készítése ma már elképzelhetetlen terméskorlátozás nélkül. ![]() 2005-ben immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen, a Kiállítási Centrumban az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítást és Vásárt, a hozzá kapcsolódó programokkal. ![]() 2003. július 1-jén lépett hatályba a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 64/2003. (VI. 16.) számú rendelete, amely a lóútlevél kiváltásáról és kezeléséről rendelkezik. Elképzelhető, hogy az érintettek közül sokan még nem figyeltek fel a rendelet megjelenésére. ![]() 2004 őszén a Martonvásár melletti Miklós majorban ünnepélyes külsőségek mellett átadták a Bos-Genetic Kft. megújult mesterséges termékenyítő állomását. |
|