1. A gyümölcstermő növények élete három szakaszra osztható.

Az első az erőteljes növekedés időszaka, amikor kialakul a koronaváz, a jövendő termőrészek alapjaival. Ekkor a fa kevés termést hoz.

A második szakasz a termőre fordulás, amikor a növekedés mérséklődik, és sok termőrész képződik.

A harmadik a termés csökkenése, az öregedés, amikor a növekedés és a termésképzés mérséklődik, majd megáll. A fa lassan elpusztul.

A metszés során ezeket a folyamatokat ismerve avatkozunk be a fa életébe.

A metszés nélküli fa elsűrűsödik, a korona belsejében a napfény hiánya miatt a hajtásnövekedés fokozatosan gyengül, majd megáll. A fa termőrészekkel berakódik, dúsan virágzik, de kevés virág termékenyül meg. A kötődő terméskezdemények nagy része lehullik. A megmaradt gyümölcsök aprók maradnak. Ennek az oka az, hogy a hajtásnövekedés csökkenésével az asszimilációs felület lecsökken, emiatt a fejlődő hajtás- és virágrügyek nem tudnak teljesen kifejlődni. A korona külső peremén van csak bizonyos hajtásnövekedés, a korona belseje felkopaszodik, így a fa idő előtt elöregszik.

2. A metszés elvi alapjai:

A fák növekedését befolyásolja a koruk. A fiatal fák erőteljesen növekednek, míg az öreg fák növekedési erélye gyenge.

A faj, fajta és az alanyhatás is befolyásolja a növekedés és termésképzés egyensúlyát.

A fák vesszőin a csúcson vagy annak közelében lévő rügyek hajtanak ki a legerőteljesebben. A csúcstól lefelé egyre rövidebb hajtások fejlődnek. Ezt a jelenséget csúcsdominanciának nevezzük.

A hajtásfejlődés mértéke a veszszők helyzetétől is függ. A fejlődő hajtás függőleges helyzetnél lesz a legerőteljesebb. A vízszintes helyzetű vesszőn rövidebb hajtások képződnek. Az alapból egy erőteljes hajtás nő, a csúcs kihajtása a leggyengébb ekkor.

A metszés hajtásnövekedésre gyakorolt hatása: minél erősebben visszametsszük a vesszőt, annál erőteljesebb lesz a hajtásfejlődés. Erős az a metszés, amikor a vessző kétharmadát eltávolítjuk. Gyengén metszünk akkor, amikor csak a vessző egyharmadát távolítjuk el. Középerős metszéskor felére vágjuk vissza a vesszőt.

Metszéskor a fa korát, erőnléti állapotát, növekedési erélyét szem előtt kell tartani. Az erős metszés következtében az erőteljes hajtásnövekedés csökkenti a termőrészek képződését. A gyengébb metszés viszont a termőrészek arányát növeli, és a növekedés csökken. A termőegyensúly fenntartása érdekében a fiatalabb gyümölcsfákat gyengébben metsszük, mert azok természetes növekedése nagyobb. Az idősebb fákat pedig erősebben metsszük, hogy a hajtásnövekedést ezzel serkentsük.

3. A fás metszésnek három módja van.

A visszametszés, amikor a koronarészből csak egy részt vágunk le.

A ritkítás alkalmával a koronarészt, a termőgallyat tőből távolítjuk el.

A termőrész ifjítás a visszametszés és a ritkítás együttes művelete. Ennek során a korona elöregedett ágát fiatal koronarészre vágjuk vissza. A folyamatos termőrész ifjítás a fák egyenletes terméshozásának egyik alapja.

4. A metszés lépései:

Az alakító metszéssel meghatározzuk a fiatal fa koronaformáját, az ágak számát és egymáshoz viszonyított helyzetüket. A mesterséges koronaformák kialakításakor vegyük figyelembe a természetes formára jellemző alakot, s legyünk tekintettel a növények életritmusára, növekedésére, fejlődésére is. A mesterséges koronaformán a fák korábban fordulnak termőre, jobb minőségű gyümölcsöt hoznak és rendszeresebben teremnek.

A termőrész ifjítást az elöregedett termőalapú, de egészséges öreg fáknál hajtjuk végre.

Először a sűrűsítő, fölfelé és befelé növekvő, egymást keresztező vesszőket, gallyakat távolítsuk el! Ezután a hasadt, sérült, elhalt, beteg koronarészeket vágjuk ki!

Elsősorban a korona külső felületét ritkítsuk, hogy a belső tér is elegendő fényt kapjon.

A korona belsejéből lehetőleg ne távolítsunk el tőből egészséges termőalapot, csak ifjítsunk!

A magassági növekedést úgy korlátozzuk, hogy egy oldalelágazásra vágjuk vissza. Ezáltal széthúzzuk, terebélyesítjük a koronát.

Mindig a koronából kifele álló rügyre metsszünk!

Teljes ifjításkor a vázkarokat erőteljesen visszavágjuk, a rejtett rügyekből új hajtások képződnek, amelyekből új koronát és abban új termőalapot nevelünk. Teljes ifjításra akkor is szükség van, ha a fa mechanikai sérülés következtében súlyosan torzult. Ifjítással a magasra törő, felkopaszodott fák koronamagasságát is csökkenthetjük. Az ifjításra a fát fel kell készítenünk. Az előző esztendőben bőséges tápanyag-utánpótlásról kell gondoskodnunk. Az ifjított fa hajtásfejlődése idején öntözést és gondos növényvédelmet igényel. A nagy sebfelületet is kezelni szükséges. Ha lehet, akkor részleges ritkítást végezzünk, vagyis az ifjítást két részben, két év alatt végezzük el! Fontos, hogy a viszszavágott ágakon megmaradt valamennyi gallyat és vesszőt hagyjuk metszetlenül. Az ifjítás nyomán a rejtett rügyekből vízhajtások fejlődnek, amelyekből kialakíthatjuk az új koronát. A megifjított fa 3-4 év múlva ad számottevő termést. Gyümölcsfáink közül az almástermésűek jól ifjíthatók, a csonthéjasoknál nagyobb a kockázat.

5. A metszés eszközei:

A metszés leggyakrabban használt eszköze a metszőolló. 1,5-2 cm átmérőig vághatunk vele. A metszőolló a támasztópengéből és a vágókésből áll. Metszéskor ügyeljünk arra, hogy a támasztó él mindig a levágandó rész felé essen, így lehet csonk, sérülés nélkül metszeni. A karbantartás élezésből, olajozásból és tisztításból áll. Élezéshez különböző finomságú fenőköveket, majd fenőszíjat használjunk! A pengének csak a domború oldalát élezzük! A fenőkövet élezéskor vizezzük be!

A gallyvágó a metszőollóhoz hasonló pengével és 60-80 cm-es hosszú nyéllel rendelkezik, így a vastagabb ágakat is le tudjuk vágni. A hosszabb nyél segítségével a belső részekhez is könnyebben hozzáférhetünk. A fűrészek közül a keretesek nem használhatók, mivel az ágakhoz nem lehet velük hozzáférni. Erre a célra a kardfűrészek és az ívelt hegyű fűrészek a legalkalmasabbak.

6. A fák egészségvédelme a metszés során:

A fák és bokrok fás metszésének legkedvezőbb időpontja a rügyfakadás előtt van. Ilyenkor, lombtalan állapotban a korona jól áttekinthető. Metszeni -5 °C fok felett szabad, ez alatt a fa a sebzéseken keresztül fagykárt szenvedhet. Fagypont alatt kesztyűben metsszünk, ellenkező esetben a kéz melegétől a vesszőkön fagyfoltok keletkeznek.

A metszés során minél kevesebb és kisebb felületű sebet ejtsünk! A hajtást és vesszőt közvetlenül a rügy fölött, a gallyat és az ágat az elágazásnál, az ággyűrű közvetlen közelében vágjuk le. Ha ennél hosszabb csonkot hagyunk, az beszárad, és a fertőzéseknek nyit kaput. A sebgyógyulás intenzitása a rügy, illetve az elágazás közelében a legerőteljesebb, ezektől távolodva egyre gyengébb.

A vessző visszametszésekor a vágás valamivel a rügy csúcsa fölött induljon, és kissé lejtsen!

A nagyobb ágak levágását 3 szakaszban végezzük el! Először alulról fűrészeljük be az ágat a keresztmetszet egyharmadáig! Ezután a bevágás fölött fűrészeljük le az ágat felülről lefelé! A harmadik lépésként fűrészeljük le a megmaradt csonkot az elágazásnál! Így megakadályozhatjuk az ág lehasadását, ami nagy sebképződéssel járna.

A metszés során sok tartalék tápanyagot veszünk el a növénytől, ezt az év során pótolnunk kell, fokozott mű- és szervestrágyázással.

Ha egyszerre sok gallyat, ágat távolítunk el, az zavart okoz, és sok fattyúhajtás (vízhajtás) képzésére készteti a fát.

Metszéshez jó, éles, kényelmes fogású szerszámokra van szükség. Az életlen olló vagy fűrész roncsol, sok kárt okozhatunk vele a növényben. A roncsolt seb nehezen gyógyul, a felülete nagyobb, mint az ép sebé.

A két cm-nél nagyobb átmérőjű sebzést célszerű sebkezelő védőanyaggal kezelni.

7. A termőrészek ismertetése gyümölcsfajonként:

Az almástermésűek (alma, körte, birs, naspolya) a metszést és az ifjítást jól bírják.

Jellemző termőrészeik:

Az egyéves termőrészek, a dárda, sima termőnyárs, középhosszú és hosszú termővessző. A két- és többéves dárdás termőgally és termőbog ezekből fejlődik ki.

A dárda: 4-5 cm-es, egyéves termőrész, a csúcsán vegyes vagy átmeneti rügy ül. Az oldalán fejletlen hajtásrügyek vannak.

Sima termőnyárs: 5-15 cm-es termővessző, csúcsán vegyes vagy átmeneti rügy van, oldalrügyei fejlettek.

Középhosszú termővessző: 10-4 0 cm-es. Fiatal fákon található, leggyakrabban jó termőhelyi körülmények között.

Hosszú termővessző: 40 cm-nél hosszabb. Az erősen metszett fákon fejlődik.

Dárdás termőgally: Többéves termőrész, amely egyéves részből, termővesszőből alakult. Rajta elsősorban dárdákat, termőrügyeket találunk, sokszorosan elágazódva.

Termőbog: Különös alakulású, többéves termőrész, amely a rövid termőhajtás vegyesrügyéből alakul ki. Jól láthatók rajta a gyümölcsök tapadási helyei. Ezen dárdák és sima termőnyársak is képződhetnek. Az 1 és 2 éves termőbogok értékesek.

A birs és a naspolya vegyesrügyei a termővessző csúcsán alakulnak ki. Ha a vesszőket visszacsípjük, azzal a termést is eltávolítjuk. Ezért a vesszőket nem szabad visszavágni, a fát csak ritkítással formáljuk!

A csonthéjasok jellemző termőrészei (cseresznye, meggy, őszi, kajszi, szilva):

Termőnyárs: 5-15 cm-es termővessző, amely szilva-, kajszi- és őszibarackfákon található.

Bokrétás termőnyárs: a csonthéjasokra jellemző termőrész. 4-5 cm-es termővessző, amelynek csúcsán fejlett hajtásrügy, körülötte 3 vagy ennél több virágrügy foglal helyet, egy csomóban. Elsősorban cseresznyére és meggyre jellemző, de előfordul néhány kajszi-, őszi- és szilvafajtán is.

Középhosszú termővessző: 10-40 cm hosszú, csúcsrügye hajtásrügy, oldalán elsősorban virágrügyeket találunk, néhány hajtásrüggyel vegyesen. Az őszibaracknál két csoportra oszthatjuk. Az egyik a teljes termővessző, ahol hármas vegyes rügycsoport van, vagyis két virágrügy között egy hajtásrügyet találunk, és csúcsrügye egy hajtásrügy. Ez az őszibarack legfontosabb termőrésze. A fogyatékos termővessző csúcsrügye hajtórügy, és kevesebb termőrügy van rajta.

Hosszú termővessző: 40 cm-nél hosszabb. Az erősen metszett fákon fejlődik.

A csonthéjasok a metszésre érzékenyebbek. Az őszibarack kivételével kisebb mértékű beavatkozással kell nevelni őket.

A héjasok (mandula, mogyoró, dió, gesztenye) metszési igényüket tekintve különbözőek.

Termőkorban mérsékelt, gyenge ritkítás szükséges.

Bogyósok (málna, piros- és feketeribiszke, köszméte, riszméte, tüskétlen szeder)

Málna: félcserje, az elsőéves hajtások a következő évben teremnek. A termés beérése után elhalnak. Ezeket letermés után azonnal el kell távolítani, a betegségek terjedésének megakadályozása végett. Az új hajtás lehet tősarj vagy gyökérsarj. A gyökérsarj az értékesebb. A sarjakat ritkítsuk: négyzetméterenként 5, folyóméterenként 12 sarjat hagyjunk! A termőveszszők végéből 20-30 cm-t vágjunk le! A málna korán falad, ezért a munkálatokat február végéig végezzük el!

Ribizke: természetes formájú cserjetörzses bokor. A cserjetörzsből rendszeresen megújul. Ágai 4-5 évig termőképesek, ezért a bokorban az 1-4 éves gallyakból hagyunk (mennyiségük a bokor erőnléti állapotától függ), az 5. éveseket eltávolítjuk. A letermett ágakat tőből, lehetőleg a talajfelszínhez közel távolítsuk el!

Köszméte: napjainkban a törzses fácska került előtérbe, mert ápolása és szedése könnyebb, mint a bokorformának. A termőkorú törzses köszméte metszésénél ritkítás, ifjítás szükséges. A korona 2-3 éves gallyai a legtermékenyebbek. Általában gyengén, de évente rendszeresen metsszük!

A metszés komoly szakmai feladat, amit leírásokból igen nehéz megtanulni. Ismerni kell az adott faj biológiai sajátosságait, termőrészeit, növekedési erélyét. A metszés alakító hatását folyamatosan kísérjük figyelemmel, és ha szükséges, év közben is beavatkozhatunk. A fiatal fák koronakialakítása igen fontos feladat, ezt lehetőleg szakember segítségével végezzük!