A magyar burgonyaágazat helyzete rohamosan romlik, a szaporító- és az árutermő-terület is egyaránt folyamatosan csökken. A termelési költségek az égig szöktek, a termelés méretei kiszámíthatatlanok, az árak megalázóan alacsonyak, a megnyílt piac pedig sok bizonytalansággal rukkolt elő.

Változott a TT szervezeti felépítése

A Burgonya Terméktanács (TT) múlt év decemberében alapszabály-változtatást kezdeményezett, amelynek következtében szervezetileg alaposan átalakult. Az átalakulás óta Országos Burgonya Szövetség és TT elnevezés alatt működik tovább, immár a takarékosság és az ésszerűsítés jegyében. A korábbi 25 tagú elnökség létszáma 15 főre csökkent, az eredetileg 6 tagú ügyvezetői testület pedig jelenleg 4 fővel végzi a feladatát. Az eddigi 3 szekció helyett kettő működik, egyik a vetőgumó-, másik az áruburgonya-termelés és -forgalmazás aktuális kérdéseivel hivatott foglalkozni. A szervezeti működés folytonossága a tagok részéről tagdíjemelést követelt meg, továbbá közgyűlési határozat rendelkezett a régóta nem fizető tagok kizárásáról. Az érdekérvényesítés természetesen továbbra is a fő feladatok közé tartozik, és a szövetség révén talán az eddigieknél még markánsabban jelenik meg. A TT tagok száma évek óta 310-320 között mozgott, most azonban a kizárások révén 296-ra csökkent, területi alapon számolva pedig a burgonyatermelőknek csak alig több mint 50%-a tag.

Burgonyatermelés az EU-ban és idehaza

A bővítés előtti időszak utolsó éveiben az EU 15-ök 1,3 millió ha-on termeltek burgonyát, összesen 45,7 millió tonnát, aminek hektáronkénti átlaga 35,6 t volt. Ezzel szemben a belépő 10 országban 1,4 millió ha területen 25 millió tonna termett, 14,7 t/ha átlaggal. Ebből az összehasonlításból kitűnik, hogy milyen óriási a belépő tagok lemaradása, s egyben burkolt válasz arra is, hogy miért zsugorodik a magyar burgonyatermesztés, miért olyan kegyetlenül nehéz a hazai burgonya piaci helyzete. Figyelmet érdemel az a tény, hogy amíg a régi tagországok adatai évről évre stabilan magas szinten állnak, addig a magyar termelési mutatók – és a termelők száma is – hektikusan ingadoznak, az időjárás függvényében.

Az EU belső ellátásához 46 millió tonna burgonya szükséges, amelyet a 15-ök évek óta stabilan megtermeltek. Náluk a burgonyatermelés 90%-ban szerződéses termeltetéssel folyik, míg nálunk ez a gyakorlat az 50%-ot sem éri el. Ha Nyugat-Európában csak néhány százalékkal nagyobb a termés, a feleslegből jut a magyar piacra is, ahogyan azt jelenleg is tapasztaljuk. Ez éppen elegendő mennyiség ahhoz, hogy totális belföldi piaci zavart keltsen.

Az újonnan csatlakozó országok termelése viszont – évente jelentős területi csökkenéssel – egyre kevesebb, mára 1 millió ha alá esett. Legnagyobb vesztes e tekintetben Lengyelország, amely korábban önmaga termelt ekkora területen. A trend mindenképpen esik most már az EU 25-ök minden tagországában, ami a termésben is valamilyen mértékű csökkenést jelent. Ez a tendencia az európai fogyasztói szokásokhoz igazodva alakul így a jövőben.

Magyarország burgonyatermelését elsődlegesen a TT adatai alapján lehet megítélni. Az 1999-es adatok szerint a termőterület 47.000 ha volt, ami 2004-re 27.000 ha-ra zsugorodott. Közben a termés – a csapadékviszonyok függvényében – hektikusan változott. Egyre világosabbá vált, hogy burgonyát csak öntözéses termesztésben lehet gazdaságosan termelni. Példa erre a 2003-as év, amikor az aszályos időjárás mellett sokkal jobban jártak azok, akik öntözni tudtak, mint a 2004-es évben, amikor volt csapadék. Tehát úgy tűnik, hogy az öntözéses technológia és a száraz évjárat együttesen hozza meg a termelési és a piaci biztonságot.

Miért alacsonyak a termésátlagok?

A burgonyaágazat 15 éves egy helyben topogása figyelhető meg, ami ellen feltétlenül tenni kellene valamit – hangzott el a fórum bevezetőjében. A helyzet ugyanis válságos, amit tapasztalati számok támasztanak alá. Az 1960-ban alapított keszthelyi Kutatási Központ a hazai termelés hátterének megteremtése érdekében jött létre. Azóta folyamatosan tesz a hazai fajták fenntartása és elterjedése érdekében, de önzetlenül és közvetve – technológiai tanácsokkal – segíti a külföldi fajtákkal folyó áruburgonya-termesztés sikerét is.

A hazai burgonyaforgalmazás is átalakulóban van, hiszen a nagy kiszerelésű, mosatlan, zsákos burgonya keletje lassan leáldozik. Egyre kevesebben tárolnak be így télire, mert nem vállalják a tárolás kockázatát, és a kényelmi szempontok is szerephez jutnak.

A hazai ipari feldolgozás pedig a burgonyatermés gyenge 10%-át képes csak felvenni, hiszen pommes frites gyártás egyáltalán nincs, chips-gyártás pedig csak két üzemben folyik.

Ez összefügg azzal, hogy nem megfelelőek a hazai termesztés biológiai alapjai, és előnytelen a fajtaszerkezet is. A termőterület 70%-án 3 fajtát termelnek, s ezek vetőgumó-használati gyakorlata és a vetőgumó minősége is kívánnivalót hagy maga után. Az import vetőgumó egyáltalán nem kivétel ez alól, mert abból is csak elit szortimentet szabadna fogadni, még árutermesztésre is, és ez nem mindig van így. Ezzel együtt megállapítható, hogy a burgonyatermesztés importfüggősége indokolatlanul nagy. Ez piaci és főleg kórtani kiszolgáltatottságot is jelent egyben. Utóbbival magyarázható a sajnálatosan rossz virológiai helyzet, és a karantén kórokozók az áruval történő bevándorolása is (fonálféreg, ralsztónia, stb.). A magyar vetőgumó-előállítás pedig egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy kiváltsa az importot, mert kis hatékonysággal tud dolgozni – aminek anyagi okai vannak –, és lassan halad előre a fajták elfogadtatásában. Szerencsére a kitáruló pályázati háttér az utóbbi években a keszthelyi BK részére is kínált lehetőségeket – más intézetekkel közösen pályázva –, és sikeres pályázati pénzekkel vehet új erőt a nemesítői és kutatómunka, amely most már erőteljesebben kapcsolódik a nemzetközi gyakorlathoz és kutatási irányokhoz. Mindenképpen a rezisztenciakutatás irányában folyik a munka java része, de a régi magyar fajták „feltámasztása" is napirenden van.

Az ipari feldolgozás kritériumainak pedig muszáj megfelelni, mert jelenleg nyilvánvalóan nyomós oka van annak, hogy mellőzik a hazai fajtákat. Pedig érdemes lenne egy kicsit jobban felkarolni a fajtáinkat, ahogyan teszik azt más országok is a sajátjaikkal, mert ezzel mérsékelni lehetne a nagyfokú kiszolgáltatottságot.

Integrált növényvédelmi technológia a burgonyatermesztésben

A szermaradványmentes burgonya-előállítás – ahogy más megtermelt élelmiszernövény esetében is – egyre erőteljesebb követelmény a korszerű élelmiszerfogyasztásban. Mint köztudott, ezt a növényvédőszer- és műtrágyahasználat nagyban befolyásolja, és alapvetően egy jól kidolgozott termesztéstechnológiai fejlesztéssel ezek a követelmények teljesíthetők. Szerencsére Magyarországon egyetlen esetben sem mértek a megengedettnél magasabb szermaradványértéket, de a csávázószer-maradvány fellelhető volt az importált étkezési burgonyában. Az EU-csatlakozás óta sokkal kevésbé szigorú rendszabályozás alá esik a szermaradvány-határértékek megítélése, hiszen az uniós szabályok léptek életbe idehaza is, és azok magasabb értékeket is megengednek. Az integrált növényvédelem, amelyet a korszerű burgonyatermesztésben is egyre több profi termelő alkalmaz, mindenképpen a minőségi termelést és a biztonságot segíti. A sokat emlegetett jó mezőgazdasági gyakorlat azonban nem mosható össze az integrált növényvédelmi technológiával. Az előbbi csak egy minimumelv, egy ajánlás a helyes gazdálkodás érdekében, amiért nem jár külön támogatás sem. Az integrált növényvédelem pedig nem a szermaradvány-kimutatás, hanem a környezetterhelés csökkentése érdekében jött létre, és 80.000 Ft/ha öszszeggel dotált, igényesen végrehajtandó tevékenység.

Horribilis termelési költségek

Az intenzív burgonyatermesztés költségei – ha azt valóban igényes szakmaisággal végzik – ma elérik az 1,6 millió Ft-ot, 1 ha területre vetítve. Ebből 800.000 Ft/ha csak a szántóföldi termelés költsége, 110.000 Ft/ha a heti gyakorisággal kezelt állomány szerköltsége, és utána a szállítás, a be-kitárolás, a manipulálás, a mosás, a csomagolás, stb. mind temérdek költséget emészt fel. Ennyi likvid pénzre lenne szüksége a termelőnek, hiszen a megtérülés csak a következő év közepén várható. Mégis sokan foglalkoznak burgonyával – a kistermelők közül is –, mert visszaültették a sokadik szaporulati fokú gumót, és még mindig jobban jöttek ki, mintha búzát vetettek volna. A költségek így lényegesen alacsonyabbak voltak, és gyorsan megszabadultak a terméstől, alkalmi vevők révén. Ez a termelési lehetőség azonban egyre bizonytalanabb, sőt, az idei dömpinggel valószínűleg meg is szűnik. Az intenzíven termelő nagytermelők pedig tovább dolgoznak a magas költségekkel, és állandó kereskedelmi háborúban állnak a felvásárló élelmiszerláncokkal. A fogyasztó – akiért mindez történik – és az ő igénye pedig teljesen indifferenssé vált az utóbbi években, mert azt a kereskedelem irányítja, manipulálja a saját érdekeinek megfelelően.

A fajtakínálat nőtt

Az OMMI tájékoztatása szerint a magyarországi állami elismerésben részesített burgonyafajták száma mára 57-re emelkedett, ami a biológiai alapok erősödését jelzi, és komoly termelési biztonságot növelő tényező. Az EU-csatlakozással viszont alapvetően megváltozott a fajtahasználat jogi lehetősége, hiszen az uniós közös fajtalista 600 fajtát tartalmaz, ami szabad forgalomban van az unió egész területén belül, és bárhol köztermesztésbe kerülhet. Mindemellett a jogszabály értelmében él a nemzeti fajtalista, a leíró fajtalista és az ajánlati fajtalista is, ez utóbbi azonban már csak írott malaszt maradt. A jövőben tehát bármilyen fajta behozható, ami természetesen felveti a bőség zavarát, és nagyon komoly fertőzési veszélyt is jelent. Nem megfelelő elővigyázatosság mellett – de még mentességet igazoló certifikátok ellenében is – a karantén kórokozók behurcolásának veszélyét növeli.

A burgonyatermelők jelentős része válaszút előtt áll

A kialakult helyzetben annyi bizonyossá vált, hogy a burgonyatermesztést csak hosszú távra tervezett módon és komoly döntések alapján lehet folytatni. Megszűnik az a kényelmes helyzet, hogy a gyenge évjáratot követő évben felfut, utána pedig visszaesik a termelés. A korlátozott befogadóképességű piacot – ami nagyon szigorú szabályok szerint működik – csak a minden tekintetben felkészült termelők tudják kiszolgálni, csak nekik lesz esélyük konstans minőség mellett a beszállításra. Vége az esetleges megoldásoknak, és a tartósan alacsonyan tartott árakra kell felkészülni. Ez maga után vonja azt, hogy csak a stabilan nagy termések hozhatnak profitot, ami – ahogyan külföldön is – az intenzív termelés velejárója.

Emellett a Burgonya Szövetség és TT szerepe is minden bizonnyal növekedni fog, hiszen még nagyobb szükség lesz a termelői kör összefogására és az érdekképviselet jobb érvényesítésére. A hazai burgonyanemesítés és kutatói munka – a keszthelyi és a nyírségi egyaránt – pedig jobban be kell, hogy kerüljön a Szövetség és TT védőszárnyai alá. Ezt kívánná meg a szakmai érdekközösség, és a magyar fajták képviselete, termelésbe való befogadása is. Kezdésnek talán az is elégséges lett volna, ha a TT a legnagyobb keszthelyi burgonyafórumot védnököli vagy legalább támogatja. Ezt a Varga György irányítása alatt működő berzencei Solanum Kft. tette meg, amely az ország legnagyobb és legeredményesebb szaporító gazdasága.

A hazai vetőgumó-szaporításban a magyar fajták már 15%-ban részesednek, ami pozitív elmozdulást jelent a korábbi évekhez képest. Természetesen van még javítani való a magyar fajták tulajdonságain, de a munka jó irányba halad. Talán jobban kellene védeni az elért magyar kutatási eredményeket, és az arra alkalmas fajtákat nagyobb részarányban kellene bevonni a köztermesztésbe.