![]() |
MezőHír :: Független Agrárinformációs Szaklap |
A szőlőtermesztés során fellépő fagykárok okai, az ellenük való védekezés módszereiA megfelelő termőhelynek alapvető szerepe van az ültetvény egész életére nézve, mert magában foglalja a klimatikus és edafikus tényezőket. Különösen a klimatikus tényezők okozhatnak jelentős károkat és pusztulást az ültetvényekben. |
![]() |
Ezen belül a környezeti hőviszonyok alakulásának nagy jelentősége van a szőlő életében. Az évi vegetációs periódusok és fázisok csak jellemző minimális hőmennyiség és hőhatási időtartam mellett folynak le. Ha kedvezőtlen a hőmennyiség és annak hatási időtartama, akkor a növény vegetációja, fejlődése vontatott és megszakad. A Vitis vinifera hőigény szempontjából mezoterm növény, azaz a mérsékelt égöv növénye. A szabadföldi szőlőtermesztés földrajzi határait általában a 9-21 C°-os évi középhőmérsékleti izotermákkal húzhatjuk meg. Ebből a szempontból hazánk a szőlőtermesztés északi határán található. A szőlő vegetációba indulásához és befejezéséhez szükséges hőmérséklettel kapcsolatban az irodalomban található adatok elég változatosak. A szőlő életfolyamatainak megindulásához szükséges hőmérsékletnek, az ún. biológiai nullfoknak, nemzetközileg és általánosan a 10 C°-ot fogadják el. Magyarországon a szőlő tenyészideje április elejétől október második feléig tart, 180-190 napra tehető. Az egyes vegetációs fázisokban különböző minimális hőmérsékletet igényel a szőlő. A rügyfakadás 10-13, a virágzás 12-14, a bogyóérés 15-17 C°-on indul meg. A szőlő termesztéséhez szükséges hőösszeg 1000-2500 C°, a fajták koraiságától függően. A szőlő alsó és felső fiziológiai küszöbértéke (halálpontjának) a tenyészidő alatt fejlődő zöld szervekre és a nyugalmi idő alatt a fás részekre gyakorol hatást. A zöld szervek alsó halálpontja közvetlenül 0 C°alatt van. A –2,5 C°-os lehűlés fajtára való tekintet nélkül elpusztítja a zöld növényi részeket; felső határérték +42-46 C°. A fás részek fagyérzékenysége változó. A gyökerek már –5 C°-on elfagyhatnak, a jól beérett vesszők csak a tartósabb –15 C°-nál nagyobb hidegekben károsodhatnak. A fagyok bekövetkeztének ideje szerint megkülönböztethetőek: őszi, téli, tavaszi fagyok. Az őszi fagyok a tavaszi fagyoknál kisebb veszélyt jelentenek, bár sokszor sérülést okozhatnak a leveleken és bogyókon. A levelek ősszel a –2 C°-os fagyot még nagyobb károsodás nélkül elviselik. A vesszők beérése és a természetes lombhullás előtt lefagyott levelű tőkék vesszőiben kevesebb lesz az elraktározott szénhidráttartalom, s emiatt azok télállósága csökken. A termesztendő fajtákat úgy kell megválasztani, hogy a fogyaszthatóság a várható őszi talajmenti fagyok előtt bekövetkezzék. A borszőlőfürtöknek a fagyás nem árt, sőt, a bogyóhéj sérülése után a bogyók gyorsabban töppednek, s így relatív cukortartalmuk gyorsabban növekedik. A szőlő fagyérzékenysége a tél folyamán változik. Novemberben, december első felében a tőke mély fiziológiai nyugalmának időszakában a vesszők viszonylag kisebb lehűlés hatására kaphatnak fagysérülést, mint a mély nyugalmi fázis végén és után. Különösen veszélyes a korán, átmenet nélkül beköszöntő hideg, ebben az időben a tőke ugyanis még nem haladt át az edződési folyamaton, a szénhidrátok túlnyomóan keményítő alakjában vannak jelen. A fiziológiai mély nyugalmi időszak végén a keményítő és más szénhidrátok könnyen és gyorsan átalakulnak cukrokká, amelyek csökkentik a sejt fagyáspontját, s növelik a növény fagyellenállóságát. A téli fagy következtében általában a termőfelület időszakos kiesése, károsodása következik be, a gyökerek épek maradnak, és a tőke 2 éven belül újra kialakítható, csupán a mélyebb, vizesebb, fagyzugosabb helyeken kell számolni a tőkék kipusztulásával. A késő tavaszi utófagyok sokszor igen nagy kárt okoznak a szőlőben. A tavaszi fagyok kétfélék lehetnek: a hideg vidékről légáramlással fagyos légtömegek áramolnak be, vagy a helyi lehűlésből származik az úgynevezett kisugárzó fagy. Fagyveszély akkor van, mikor a talaj mentén a levegő hőmérséklete estefelé csak 6-8 C°. Ha az idő felhős, vagy szél támad, kisugárzó fagy nem jöhet létre, mert a felhőzet megakadályozza a meleg felfelé áramlását, s a szél pedig összekeveri a különböző hőmérsékletű levegőt. Sugárzó fagytól a magasművelés véd. Védekezés:A légáramlással szállított fagy ellen csak a növények betakarásával védekezhetünk. A helyi lehűlésből származó, kisugárzó fagy ellen a következők szerint védekezhetünk, illetve csökkenthetjük kártételét: 1. Tavaszi fagyok idején a talaj ne legyen gyomos, frissen kapált, mert ezeken a talajokon nagyobb a kisugárzás (a meleg levegő felfelé áramlik és helyébe nehezebb, hideg levegő áramol). 2. Kisebb (–1, –2 C°) fagy ellen füstöléssel is lehet védekezni, de csak szélcsendes időben. 3. Kisebb szőlőben megvalósítható, hogy amíg a hőmérséklet fagypont alatt van, állandón vízzel permetezik a szőlőt; így –4 C°-os fagyot is sikerül kivédeni. 4. Takaróanyaggal való védekezés is eredményre vezethet. 5. Egyes helyeken hatalmas légkeverő lapátokat helyeznek az ültetvénybe, mely segíti a felfelé szálló melegebb légtömegek viszszaáramoltatását az alacsonyabb, földfelszínhez közeli részekre. A fagykárral sújtott területeken a hajtásokat nem ajánlatos eltávolítani (ha a hajtásoknak csak a teteje fagyott el), mert a hónaljhajtások az ép részekből előtörhetnek. A felesleges, meddő hajtások eltávolításával a tőke könnyebben átvészeli a fagykárt. A fagyérzékenységet befolyásoló tényezők:1. a termesztés-technológiai elemek – fajta (vesszőjükben több cukrot tartalmazó fajták jobb fagytűrők) – termőhely (fekvés, kitettség – a déli lejtők, alacsonyabban fekvő területek kifejezetten fagyveszélyesek) – művelésmód (optimális termőhelyen a magasművelés csökkenti a fagyveszélyt) – termés-túlterhelés hatására rohamosan csökken az ellenálló-képesség a faggyal szemben) 2. a vesszőbeérés ideje 3. a lehűlési és felmelegedési periódusok váltakozása Összefoglalva megállapítható, hogy a termőhely – fajta – talajerő-gazdálkodás – tőkeművelésmód helyes megválasztása, összhangja meghatározza a tőkék kondícióját, ezen keresztül fagytűrőképességüket és a termés mennyiségét. Hajtatási kísérlet – 2003.Anyag és módszerA vizsgálatot az Ászár-neszmélyi Borvidéken, Szomódon 2001-ben telepített törzsszőlőn végeztük. A bázis-vírustesztelt tőkék fajtaösszetétele: Chardonnay, Királyleányka, Sauvignon Blanc, Pinot Noir, Kékfrankos. Az ültetvény függönyművelésű, 2, 5 x 1 m-es térállásban. A tőkefelvételezések egyik módszere az alvamaradt rügyek %-os meghatározása hajtatással, illetve a rügytermékenységi együttható vizsgálata. Vesszők előkészítése a hajtatásra:A vesszőket egy rügyes csapokra metszettük, majd rügyemeletenként (1-10) és fajtánként (20 tőke/fajta) szeparálva, polárisan alsó felükkel vízbe helyeztük őket. A hőmérséklet állandóan 24 C° volt, a páratartalom 85%. A hajtatás két hétig tartott. EredményFentiekből látható, hogy az alva maradt rügyek száma a Cabernet Sauvignon és Királyleányka fajtáknál a legmagasabb. Ennek oka feltehetően, hogy a két éves tőkék igen erős vegetatív fejlődést mutattak, a vesszőknek nem volt idejük beérni. Magas nedvességtartalmuknál fogva a korai fagyokra és a kemény, hideg télre (leghidegebb nap: január 12. ekkor –20,3 C°-ot mértünk) nem voltak felkészülve, alacsony volt még a szénhidrát-koncentrációjuk. Termékenységi együttható vizsgálat:A RügyTE- (rügy termékenységi együttható) mutató kiszámítása: Az egy meghagyott rügyre eső fürtök száma. Mint azt az ábra is mutatja, a fürtkezdemények száma alapján kiváló eredményeket mutatott a Királyleányka és Sauvignon Blanc fajta. A legállandóbb tulajdonságokat a Chardonnay produkálta. Természetesen a rügytermékenységet a fajta genetikailag magában hordozza, fent vizsgált szőlőfajták közül a két szélső érték ebből a szempontból a Királyleányka és a Cabernet sauvignon. Míg az elsőnél akár 3 fürtkezdemény sem ritka rügyenként, úgy az utóbbinál túlnyomórészt az egy, esetleg 2 fürt/rügy dominál. A Cabernet Sauvignon fajta esetében rendkívül magas volt az elfagyott, ki nem hajtott rügyek aránya, mely egyrészt az igen intenzív fejlődésének, másrészt a helyi klimatikus viszonyoknak tudható be (nem volt idejük beérni a hajtásoknak). A fagykárok következményeit nem csak a rügyek, hanem a tőketörzs, a szállítónyalábok is viselték. Egészen a termőre fordulásig nem mutattak tünetet a szőlőtőkék, viszont a terhelés hatására pár nap-egy hét alatt elszáradtak. Kivágva ezeket a tőkéket a szállítónyalábok elhalása látszik, melyben a tápanyag-transzport a nagyobb igénybevételhez kevés, így a fagy a növény pusztulását okozta. (1., 2. kép) Források:CSEPREGI, P. (1997): Szőlőtermesztési ismeretek DIÓFÁSI, L. (1985): A minőségi borszőlőtermesztés alapjai KOZMA, P. (1966): Szőlőtermesztés I. PROHÁSZKA, F. (2003): Szőlő és bor PROHÁSZKA, P. (1998): Szakdolgozat – A korai tőkepusztulások okai |
|