A napraforgót nagyon sok kórokozó támadja meg. A napraforgórozsda megjelenik a leveleken, de jelentős kárt nem okoz.

A napraforgó peronoszpóra a 70-es évek jelentős betegsége volt. A peronoszpórával fertőzött napraforgónövény nem gyógyítható, ezért ezzel a betegséggel szemben a megelőzés a legfontosabb. Ennek megfelelően a védekezés lehetőségeit az ellenálló fajták termesztése és a vetőmag metalaxil hatóanyagú szerrel való csávázása jelenti.

Napjainkban a szárbetegséget okozó kórokozók kártétele nagymértékben jelentkezik. Közülük a Diaporthe helianthi kórokozó a legjelentősebb, amely napjainkban pusztító járványokat okoz. A kórokozó a fertőzött növényi maradványokon telel át, amelyek a talaj felszínén maradtak, és a megbetegedett tányérokból a kaszatok is fertőződnek. A fertőzés a napraforgó virágzását megelőzően kezdődik, és először a levélen jelentkezik. Innen a levélnyélen át a szárba hatol. Az első levéltünetek megjelenésétől a szárfoltok megjelenéséig 25-30 nap, a szárölelő foltok kialakulásáig 35-40 nap telik el, de ezt az intenzitást az időjárás nagymértékben befolyásolja. A gomba egy mérgező anyagot (toxint) termel, amely a nedvkeringéssel terjed, és súlyos anyagcserezavart okoz a növényben. A megtámadott levelek féloldalasan sárgulnak, bronzosodnak, és lankadnak. A száron jellegzetes világosbarna folt keletkezik, amely terjed, szárölelő lesz, aztán a folt sötétül, végül barnásfeketévé válik. A szár üreges törékeny lesz, a növény könnyen törik, eldől, elpusztul. A tányér is megbetegedhet, szövetei elkorhadnak. A kaszat is fertőződik, ezáltal az olaj minőségét is rontja.

A napraforgó fómás betegsége először a levélen észlelhető szabálytalan, erekkel határolt, szürkésfekete folt formájában jelentkezik. A levéllemez elszárad, a gomba a levélnyélen keresztül a szárba hatol. A száron megjelennek a fekete foltok. Ritkán a tányéron is megjelennek a tünetek. A kórokozó hazánkban fokozatosan terjed, és egyre nagyobb károkat okoz.

A makrofominás szártőkorhadás melegigényes betegség, és a forró, száraz évjáratokban okoz jelentős károkat. A szár gyökérnyaki részén hamuszürke folt jelentkezik. A fertőzött növények kisméretű tányérokat növesztenek. A szár belsejében rengeteg mikroszklerócium képződik, amelyek segítségével a kórokozó áttelel.

Az alternáriás betegség a leveleken, száron és a tányéron jelentkezik, sötétbarna foltok formájában.

A fehérpenészes (szklerotíniás) betegség szinte minden kétszikű növényt képes megbetegíteni. Kemény, fekete szkleróciumokkal telel át, és innen fertőzi a gyökeret, szárat, leveleket, virágokat, a fiatal tányérokat. A víz- és a tápanyagforgalom zavarásával a növény lankad, hervad, és kialakulnak a gomba új szkleróciumai. A spórák az eső és a szél útján terjednek. A tányéron esős, párás időben világosbarna lágyrothadás tünetei jelennek meg.

A szürkepenészes rothadás szintén nagyon sok növényen okoz kárt. Fertőzött növényi maradványokon telel szkleróciumokkal, innen fertőzi a leveleket és a tányérokat. A napraforgó virágzása alatti tányérfertőzés okozza a tányérrothadást. A kaszatok is fertőződnek, amelynek során a csírázóképességük csökken, és az olajtartalom mennyisége és minősége romlik.

Más kórokozók is jelentkeznek, mint pl. a hervadást okozó Verticillium fajok, a tányérkorhadást okozó Rizopus fajok és az Erwinia nemzetségbe tartozó baktériumfajok, amelyek fertőző hatásának következtében a tányéron lágy rothadás jelentkezik.

Korábban a tányérbetegségek jelentették a fő veszélyt, de napjainkban már a szárbetegségek fellépése és kártétele a súlyosabb. A védekezés érdekében a vegyszeres állománypermetezéseket legalább két alkalommal: 6-8 leveles korban és a virágzáskor el kell végezni.

A korai állományvédelemre szolgáló kezelést a napraforgó 6-8 párleveles fejlettségénél célszerű végrehajtani, szántóföldi permetezőgéppel, addig, amíg be lehet menni az állományba. Ez a korai permetezés a napraforgó védelme szempontjából meghatározó, mert elmaradását vagy sikertelenségét később már nem lehet ellensúlyozni. A permetezést 400-500 l/ha lémennyiség felhasználásával kell elvégezni, így a felszívódó szerek a növénybe jobban be tudnak hatolni. Ha a fertőzést a levélen sikerül megállítani, akkor a szárbetegségek hatása mérséklődik, ill. a betegségek ki sem alakulnak.

A virágzáskori védelmet helikopterrel vagy hidas traktorral, a virágzás kezdetén kell végrehajtani. Ekkor a diaporte, valamint a szürke- és fehérpenészes tányérbetegségek ellen védekezünk. A gombaölő szerekkel együtt levéltrágyát is juttathatunk ki, ez azért fontos, mert a virágzás kezdetén a növény tápanyagigénye hirtelen megnövekszik.

Minden kezelésnél feltétlenül használjunk tapadást fokozó nedvesítőszert!

A napraforgóban két jelentős kártevő, a levéltetvek és a mezei poloska károsít. A levéltetvek a hajtásvégeken és a fiatal leveleken, később pedig a fészeklevelek között szívogatnak. Hatásukra a levelek hullámosodnak, fodrosodnak, a tányér jellegzetesen torzult. A mezei poloska a napraforgó szárába és levélnyelébe rakja tojásait. Ettől a növényen sebzések, forradások keletkeznek. A csillagbimbós állapot után a lárvák a virágzatot és a kaszatkezdeményeket szívogatják. A betegségek elleni védekezéskor ellenük is védekezzünk, az alábbi készítményekkel:

(Készült a Növényvédő szerek, és termésnövelő anyagok 2004. I. c. kézikönyv alapján)