A fenntartó trágyázás az alap- vagy készlettrágyázásra épül.

Az okszerű talajerő-gazdálkodás a talaj felvehetőtápanyag-készlete és a növény tápanyag-hasznosító képessége közti viszonyon alapul. Előbbi a talaj fizikai, biológiai állapota, az időjárás, a trágyázás és a talajművelés hatására alakul ki, míg utóbbi a növény korának, fiziológiai és egészségi állapotának és a klimatikus viszonyoknak függvénye.

A telepítés előtti, feltöltő trágyázásra épülő fenntartó trágyázásnak célja, hogy a szőlőültetvény által évről évre felvett tápanyagokat visszajuttassuk a talajba. Erre azért van szükség, mert a talaj természetestápanyag-tartalmából származó tápanyagkínálata sok esetben nem elegendő ahhoz, hogy a szőlőtőke jól fejlődjön, és optimális mennyiségű termést hozzon. A trágyázást egyrészről a szükséges mértékig korlátozni kell, másrészről a trágyamennyiségnek elégségesnek, illetve a kijuttatásának harmonikusnak és időben összehangoltnak kell lennie, hogy a hozam- és minőségi követelményeket messzemenően kielégítse, miközben az érvényes törvény adta előírásokat betartjuk.

Miből is adódik ez a trágyaigény?

1. a termés adta tápanyagkivonásból,

2. a tápanyagveszteségekből,

3. a talajból származó tápanyag-feltáródásokból,

4. a szőlő tápanyag-hasznosító képességéből.

A szőlő tápanyag-gazdálkodása az egyéves növényekétől jelentősen eltér. Ez alapvetően abból adódik, hogy több évtizedig folyamatosan ugyanazon a termőhelyen hozza rendszeresen a termést. Emellett viszont messze elágazó és mélyre hatoló gyökérrendszere van, ezért a tápanyagot magas hatásfokon értékesíti. Tápanyagtároló képességével a rövid ideig tartó hiányszakaszokat viszonylag jól áthidalja.

A tápanyaghiányok meghatározására több eljárást dolgoztak ki. Ilyen:

• a külső bélyegek alapján történő tápanyaghiány-meghatározás,

• a talaj felvehetőtápanyag-készletének és -hiányának meghatározása talajvizsgálatokkal,

• a növény kémiai elemzésén alapuló tápanyagigény-meghatározás.

A tápanyaghiány külső bélyegeken alapuló meghatározásának hátránya, hogy a hiánybetegségek tünetei már csak a tápanyagok nagyfokú hiánya után bekövetkező kóros állapotot jelzik. A növény táplálkozásának állapotát érzékenyebben mutatják a talaj- és növényvizsgálatok eredményei.

A talajvizsgálat az összes- és a szőlő által felvehető tápanyag-ellátottságról tájékoztat. Többféle laboratóriumi eljárást alkalmaznak: az egyik legelterjedtebb módszer oldószereket használ (pl. ammonlaktát (Al)), így a talajnak az oldószerrel kivonható tápanyagtartalmát lehet meghatározni. Az EUF (elektronultrafiltráció) vizsgálat a talajkolloidokhoz kötött, és a könnyen felvehető tápanyagokat is kimutatja.

A talajvizsgálatokat 5 évente szükséges elvégeztetni. Az eredmények alapján lehet dönteni a tápanyagok és a szükséges hatóanyagok mennyiségének ismeretében az alkalmas trágyák kiválasztásáról és mennyiségéről.

A levél a szőlőtőke fiziológiailag legaktívabb része, így benne tükröződik leginkább a tápanyagfelvétel állapota. A levélanalízishez szükséges mintákat a vegetációs időben két alkalommal (virágzáskor és terméséréskor) szükséges gyűjteni. A mintát mindig az alsó fürtökkel szembeni levél képezze!

A levelekben jelenlévő egyes tápelemek egymáshoz viszonyított aránya is következtetni enged a tápanyag-ellátottság egyensúlyára.

A tápanyagfelvétel időbeni lefutásának ismerete az optimális trágyázásnak fontos előfeltétele.

Tápanyagok kivonása

A tenyészidő alatt a szőlőültetvény által felvett, s a növény különböző részeiben raktározott tápanyagok menynyisége tájékoztat bennünket a szőlő tápanyagfelvételének alakulásáról, mértékéről, szükségletéről.

Az alábbi ábra 15 fajta átlagos tápanyagfelvételét mutatja 100 kg termésre és a hozzá tartozó vegetatív részekre vonatkozóan:

Szükséges még megjegyezni, hogy a talaj- és levélanalízisek csak megközelítő támpontot adnak. A két analízis adatait összevetve az ültetvény habitusának, kondíciójának és a terméshozamoknak, ill. -minőségnek az együttes értékelésével alapozhatjuk meg a hatékony és gazdaságos fenntartó trágyázást.

A szőlő tápanyagellátására használható trágyák

A fenntartó trágyázásra szerves és szervetlen (mű), szilárd és folyékony halmazállapotú trágyákat használhatunk. Az engedélyezett készítmények listája az évente megjelenő, aktuális Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok c. kiadványban megtalálhatók. Az integrált szőlőtermesztésben a műtrágyákkal szemben (vagy azok kiegészítéseként) megfelelő alternatívát adnak a következő szerves trágyák:

• istállótrágya,

• más nyers szerves hulladékok (nád, venyige, tőzegkorpa, lignitpor, stb.),

• zöldtrágyák,

• gilisztahumusz,

• borászati melléktermékek,

• komposztok,

• kőporok,

• alginit – algák és bazalttufa pora,

• különféle ásványi anyagokból öszállított lombtrágyák.

A szervetlen vagy műtrágyák tartalmazhatnak csak makro- vagy mikrotápelemet, esetleg ezek kombinációit. Lehetnek szilárd halmazállapotúak: por, szilárd, szemcsés vagy cövek alakúak és folyékonyak: szuszpenziók és oldatok, továbbá vannak talaj- és lombtrágyák, illetve olyanok, amelyek mindkét célra alkalmasak.

A folyékony szerves trágyák és a műtrágya szuszpenziók és oldatok a talajban gyorsabban eloszlanak, a növények által jobban, gyorsabban felvehetők; – a környezetre azonban nagyobb veszélyt jelentenek.

A levéltrágyázás alkalmazását az a biológiai sajátosság teszi lehetővé, hogy a tápanyagok ionjai a levél epidermiszén keresztül is bejuthatnak a növény tápanyagforgalmába. Ezt a módszert főleg mikrotápelemek pótlásánál alkalmazzák.

A trágyázás ideje, technikája

A szilárd szerves trágyákat a szőlő nyugalmi időszakában, lombhullás után vagy tél végén szükséges kijuttatni, amikor a föld nem fagyos, hogy a trágyát már azonnal a talajba lehessen forgatni. A felhasznált trágya mennyisége függ:

– a trágya tápanyagtartalmától és érettségétől, valamint

– a talaj tápanyagtartalmától és

– a szerves és műtrágya arányától.

Homoktalajon általában 15-20 t istállótrágyát szükséges kétévente bedolgozni a talajba, kötött talajon ez az érték 50-80 t/3-5 évente.

Az NPK műtrágyák közül kötött talajon a P- és K-tartalmúakat lombhullástól egész télen át a rügyfakadásig teljes mennyiségben, egy adagban, mélyen juttatjuk ki. A N-műtrágyát vagy teljes egészében, vagy 50%-át tavasz elején, a másik 50%-ot bogyókötődés után szórjuk ki. (A N-túltrágyázással vigyázni kell a gombás betegségre való érzékenység növekedése miatt.)

A mésztrágyázásra a szőlő telepítésekor adódik a legkedvezőbb lehetőség, de ez a fenntartó trágyázás során is szükséges lehet, ha a levelek Ca-tartalma tavaszszal 2,5% ősszel pedig 3,5% alatt van. Erre a célra 2-3 évente 2-3 t/ha meszezőanyagot szórjunk a talaj felületére, és azt 20 cm mélyen forgassuk be a talajba!

A magnéziumtrágyázásra akkor van szükség, ha a levelek Mg-tartalma 0,22% alatt van (ezt az állapotot sokszor a túlzott K-tartalom is okozhatja). Ilyenkor 200-450 kg/ha MgSO4 műtrágyát dolgozzunk be a talaj felső rétegébe a tenyészidő kezdetén.

A mangántrágyázás történhet talaj- és levéltrágyákkal, ha a levelekben a Mn-tartalom 20-30 ppm alá kerül.

Cinkhiányosnak azok az ültetvények tekinthetők, ahol a levelek Zn-tartalma nem éri el a 25-30 ppm-t. Ebben az esetben a hiányzó cink szintén pótolható talaj- és levéltrágyával, illetve Zn-tartalmú növényvédő szerrel.

A bórhiány (24 ppm alatt) terméskötődési és anyagcserezavarokhoz vezethet. A kisebb mértékű hiány mikrolevél-trágyázással pótolható, nagyobb hiány esetén 70-140 kg/ha bórax adagolható, amit középmélyen kell bedolgozni a talajba.

Néhány gondolat a levéltrágyázásról:

• nem szabad levéltrágyázni közvetlenül virágzás előtt és virágzás alatt,

• a levéltrágyázás gazdasági szempontból kombinálható növényvédelmi permetezéssel,

• a 20 C° körüli hőmérséklet és a borús idő kedvez a felvételnek,

• a tápanyag felvételét segíti, ha a permetlé pH-értéke 5,5–6,0 között van.

Előnyei:

• gyors tápanyag-hasznosulás,

• a tápanyag-hiánytünetek gyors megszüntetése,

• a módszer hatékony, ha a gyökéren keresztüli tápanyagfelvétel nehézkes.

Hátrányai:

• csak kis tápanyagmenynyiség adható egyszerre,

• a tápanyagköltség magasabb,

• N-tartalmú levéltrágya adagolása szöveti lazuláshoz vezethet.

A trágyázás gépei

Az ásványi és szerves trágyák kijuttatása:

– a trágyát szilárd halmazállapotban a felszínre szórják vagy talajba adagolják,

– a híg szerves trágyát vagy a folyékony műtrágyát a talajba dolgozzák be.

A felszíni műtrágyázás gépei repítőtárcsásak, a mély műtrágyázás gépei lehetnek késes, függőlegesen vágott résekbe, csíkban szóró és vízszintes síkban lazított rétegbe sávba szóró gépek.

A szerves trágyákat a sorközök talajába kell bedolgozni. A szerves trágyák kiszórására a különböző szervestrágyaszórókat, a talajba bedolgozásra pedig az ásógépeket, a forgató ekefejjel felszerelt univerzális talajművelőket vagy nehéztárcsás boronákat használunk.

A hígtrágyákat kultivátorkapákból álló adapter juttatja a talajba.

A folyékony műtrágyát kijuttató gépek szuszpenzió vagy vizes oldat formájában injektálják a trágyát az altalajlazító segítségével a talaj mélyebb rétegeibe.

Levéltrágyázásra a permetezőgépeket használjuk, esetleg a trágyázást növényvédelmi feladatokkal kombinálhatjuk!

Összefoglalva elmondható, hogy jó minőségű, kellő mennyiségű termést csak akkor érhetünk el, ha a talajból felvehető tápanyagok mennyisége és összetétele a szőlőnövény igényeinek megfelel. Ennek vizsgálatára számos lehetőség van (talaj- és levélanalízisek, a termés által kivont tápanyagok mennyiségének ismerete), azok eredményei alapján pedig a kijuttatandó tápanyagok mennyisége és a kijuttatás időzítése pontosan tervezhető.

Felhasznált irodalom:

KOZMA, P. (1993): A szőlő és termesztése II. Akadémiai Kiadó, Budapest

BAUER, K. (2001): Integrált szőlőtermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest